2012. április 24., kedd


Borok az Isten Kalapjáról

Somlói Tavasz Egyesület idén is megtartotta a Borkollégiummal közös szervezésben az egy évvel korábbi, azaz jelen esetben 2011-es borok bemutatóját a Károlyi palotában. Hamvas Béla írta „A bor filozófiája” című alapművében, hogy a somlói bor az aggastyánok és magányos emberek bora, aminek élvezetéhez meg kell érni. A bornak is és az embernek is. Épp ezért volt érdekes az idei nagy somlói felsereglés is, mely egy friss, jellemzően még nem elkészült évjárat borainak bemutatását célozta meg. A borok szakmai felvezetője ezúttal is Dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, a Borkalauz szerkesztője, a Wine and Spirit Education Trust magyarországi akkreditált képzésének oktatója volt, akárcsak a Somlói Bországjárás esetében. 



A somlói borok első számú jellegzetessége a fokozott ásványosság, a vulkáni talajból adódó mineralitás, mely a legtöbb esetben felülírja a fajtajelleget. A Somló-hegy maga egy impozáns vulkáni kúp, amit találóan neveznek az „Isten kalapjának”. Ellentétben a ma oly divatos reduktív borokkal, melyek jobb, ha nem érik meg első születésnapjukat, a somlói borok meghálálják az érlelést. Míg a legtöbb borvidék 2010-es, 2011-es esetleg 2009-es fehérborokkal van a piacon, a somlói nagyok, például Fekete Béla a 2007-es, 2006os évjárattal.  



A szakmailag rendkívül érdekes 2011-es évjárat-kóstolón részt vett a legtöbb jelentős somlói pincészet, név szerint a Csordás-Fodor Borház, a Dénes hegybirtok Sághegyről, Fekete Béla, Takács Lajos, a Tornai Pince, a Bogdán Pince, Ipacs Zsolt, Csetvei Pince, a Kreinbacher pincészet, a Laposa pince, Kolonics Károly, 



a Várkapitány pince valamint a Fazekas pince. Meglepő volt, hogy a bemutató korai időpontja dacára, mennyi szinte kész, élvezhető 2011-es bor volt a bemutatott tételek között, megerősítve, hogy 2011 nemcsak a vörösborászok számára volt remek évjárat, de a fehérbortermelőknek is.
Mértéket tartva ugyan (értsd: 2 centiliternél többet nem nyelve tételenként) sikerült megkóstolni mind az 51 bort, melyek hozták a formájukat, a pincészetek tételei az eddig megszokott színvonalat mutatták. Kivétel a Csordás-Fodor borház volt, ahol egyértelmű minőségemelkedést tapasztaltunk borklubtársammal együtt. A Juhfark és az Olaszrizling kiemelkedő volt, de szép, harmonikus volt a Tramini is. Kiemelném még Fekete Béla bácsi borait is, itt a Hárslevelű és a Vegyes fehér tetszett a legjobban s egyben ezek voltak a kóstoló legjobban sikerült tételei szerintünk, a Kreinbacher fehérborok és a Tornai Zenit mellett.
Következtetés ismét az: látogassa meg az olvasó is Somlót, remek emberekkel fog megismerkedni, s remek borokat fog kóstolni. Az interneten elérhető úgyszólván minden számon tartott pincészet. Kiemelt célpontok: Fekete Béla Pincészete, Györgykovács Imre, Kreinbacher birtok, Kolonics Károly, Spiegelberg István, Takács Lajos, Csordás Fodor borház.



Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló 2012. április 25-i számában fog megjelenni.
A 2011-es somlói borok kóstolóján 2012. március 22-én voltunk.

2012. április 22., vasárnap

Gasztronómiai katarzis: Graf vendéglő (Nagyvárad, Csengery Antal, (jelenlegi nevén: Delavrancea) u. 3.)



A vendéglátás területén a jó és a markánsan kiemelkedő, ha úgy tetszik, katartikus között hatalmas szakadék van árban, kínálatban egyaránt. Jellemző, hogy míg Magyarországon az utóbbi évtizedben jelentek meg azok az éttermek, melyek túlzás nélkül nevezhetők világszínvonalúaknak, - annál is inkább, hogy a szakma legjelentősebb Kalauzai, a Michelin és a Gault-Millau is kiemelt közülük többet - addig Erdélyben sajnos mindezidáig a kutakodás dacára sem sikerült egyetlen ilyen helyet találni. Azokról az éttermekről beszélek, ahol az evés célja nem a jóllakás, ahová a kulináris és esztétikai élményért megy az ember, ahol a séf kreativitásának köszönhetően íz-szimfóniákkal találkozhatunk.
Még a múlt évben újságolta egy nagyváradi jóbarátom, hogy szülővárosában egy Michelin-csillagos séf vezeti az egyik éttermet. Ez nagy hír volt, sikerült időközben kideríteni azt is, hogy a séf nem más, mint Nicolas Rafael Delgado, aki a Costes vendéglő csillagát is megvédte. (A Costes-sztori dióhéjban: Gerendai Károly azzal a szándékkal vette át 2008-ban az akkor pár éve már átlag feletti színvonalon működő Costest, hogy megszerezze vele az első magyar Michelin-csillagot. Sikerült ehhez összetoborozzon egy valóban világszínvonalú vegyes válogatottat, melynek élére Miguel Rocha Vieira katalán séfet állította. A Michelin kalauz tesztelői a 2009-es év folyamán úgy találták, hogy a Costes megérdemli a csillagot. Időközben viszont lejárt Vieira szerződése, helyére az imént említett Delgado-t szerződtették. A tesztelők ismét eljöttek s megelégedéssel távoztak, a 2010-es Michelin kalauz első ízben ítélte meg a csillagot egy magyar étteremnek, a Costesnek. Delgado távozása után ismét Vieira vette át a konyhát, de ez már egy más történet.)
Érthető, hogy amióta hírül vettem, hogy Delgado Nagyváradon dolgozik, kerestem az alkalmat, hogy vendéglőjét meglátogassuk s ez sikerült is a nemrégiben. Nem csalódtunk. A Delgado által fémjelzett Graf (a séf időközben távozott, de megmaradt kreatív séfnek) nem egyszerűen a legjobb étterem Erdélyben, legalábbis azok között, ahol az utóbbi húsz évben megfordultam, de olyan színvonalú hely, melynek nyomába nem ér egyetlen másik vendéglátóipari egység kies vidékünkön. A beltér elegáns, 







a zene változatos, megfelelő hangerejű és a műfajváltások dacára alkalmas egy színvonalas étkezés muzikális hátteréül szolgálni. A konyha pedig egyenletes magas színvonalon teljesít.
Rendeltünk bruschettát 



és barackos libamájterrine-t portói redukcióval, 



spárgalevest, 



ricottás raviolit zsályás vajjal, 



csokoládé-mousse-t chilis málnamártással, 



csokoládé-vulkánt mentafagylalttal 



valamint az étterem szezonális pohárkrémdesszertjét. 



Kértünk volna tengeri herkentyűket is, de jelezték, hogy az ortodox húsvét idejére bezárnak s mivel a tenger gyümölcseit csak frissen használják fel, nem fagyasztják, ebből az alapanyagból kifogytak. Íme, miként lehet hibából erényt kovácsolni, számomra ez (a  parány frusztrációtól eltekintve) csak hitelesítette az éttermet. A borlap impozáns, a borárak eléggé büszkék, mi inkább a könnyebben kifizethető söröknél maradtunk, elvégre enni jöttünk. A sörök sem átlagosak, ráadásul mindhárom német sörkülönlegességet a saját korsójában szolgálták fel.
Mielőtt megkaptuk volna az első rendelt ételeket, a konyha üdvözleteképpen gombahabot és kétféle olajbogyóból készült tapenade-t tettek elénk saját sütésű kenyér mellett. 



Mindkét falatka remek volt és szépen tálalt. A bruschetta nem volt kiemelkedő, de korrektnek bizonyult, a libamájterrine-t ellenben kimagaslónak találtuk, kár, hogy a portói redukció csak jelzésértékű, nagyobbacska csepp volt a tányéron. A spárgaleves életre szóló kulináris és vizuális élményt nyújtott. Gőzben megszilárdított, fürjtojásfehérjéből készült habhenger volt a tányér közepén, amit kettévágtak a vendég elé helyezése után, hogy a még folyékony sárgája kifolyjon belőle, tetejére spárgalemezkéket helyeztek, s erre öntötték az intenzív spárgaízű remek krémlevest. A ravioli tökéletes volt, ízre-állagra egyaránt, a desszertek pedig a tökélyt súrolták. Az álomkönnyedségű, kifogástalan állagú és ízű mentafagylalt remekült harmonizált a csokoládé-szufléval, mousse pedig egyenesen remekmű volt. Hasonlót csak a Mix-ben ettünk, igaz, az is Nicolas Delgado tudását dicsérte, aki akkoron épp ott volt konyhafőnök. Végül az árakról: a Graf ár-érték aránya remek, az árak ugyan magasabbak az átlagnál, de nem érik el azt az árszínvonalat, ami jellemzi az ilyen szintű helyeket szerte Európában. Ha az ember odafigyel arra, hogy mit rendel, alig fizet többet, mint másutt. Összefoglalva: a Graf a gasztronómia csúcsait ostromolja, s aki szeret jót és különlegeset enni, az semmi esetre ne hagyja ki!  

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló 2012. április 25-i számában fog megjelenni.
A Grafban 2012. április 13-án jártunk.

2012. április 17., kedd

Schwabenhaus (Temes megye, Sándorfalva – román nevén Sandra - központja)



Nicolae Ceausescu néhai román pártvezető történelmi szerepének értékelése a román nacionalisták körében nem egyöntetű, azt viszont nyíltan vagy csendben mind elismerik és értékelik, hogy a Kondukátornak volt köszönhető, hogy telepítési politikájával az erdélyi nagyvárosok etnikai aránya a románság javára billent. Kevésbé egyöntetű annak a megítélése, hogy „eladta” a németeket, e dolgos, kreatív, Romániát gazdagító, de az ország „integritására”„veszélyt” nem jelentő nemzeti közösséget, ezen belül nemcsak a szászokat, hanem a svábokat is, akiknek jelenléte ma már alig érzékelhető. A hajdan sváboklakta bánsági falu, Sándorfalva legalább őriz valamit régi jellegéből, az épületektől a sváb identitást nevében is hordozó, gyönyörűen helyreállított és berendezett Schwabenhaus nevű komplexumig. 






A vendéglő alapvetően az erdélyi éttermi szabvány-ételeket kínálja a helyi árviszonyoknál valamivel magasabb, de az anyaországinál alacsonyabb áron. 







Az asztalon, ellentétben a legtöbb helyi vendéglővel, nem gyenge minőségű napraforgóolaj, hanem jobbacska olívaolaj, tartanak frissen préselt gyümölcsleveket, a grapefruit épp kifogyott, de a narancslé remek. Rádió szól, viszont elfogadható zenét fogtunk ki. A kiszolgálás rendben lenne, de nem értékeljük, hogy a személyzet két tagja a vendégtérben ülők által tisztán hallhatóan úgy összevész, hogy az egyik a másik édesanyjának érzékeny pontját emlegeti román nyelven.
Ettünk egy remek pacallevest, 



töltött káposztát főtt, füstölt, majd megsütött hasalja-szalonnával, 



puliszkával körítve valamint csirkemellből, szalonnából, kolbászból és paprikából összeállított rablóhúst rozmaringos krumplival és roston sült zöldségekkel. 



A kolbász állott ízű volt, de minden egyéb rendben találtatott, a megszokottnál nagyobb igényességgel volt elkészítve és tálalva. A pincérek közötti balhét leszámítva az átlagosnál sokkal jobb hely a Schwabenhaus, amit bízvást merünk ajánlani azoknak, akik Szegedről Temesvárra utaznak és útjukba esik Sándorfalva.






Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Schwabenhaus nevű vendéglőben 2012. február 27-én jártunk.

2012. április 13., péntek

Főtt tojásból húsvét után



Húsvét után az egyik leggyakrabban felvetődő kérdés, hogy mit kezdjünk több tucat főtt tojással. A szám ennél magasabb is lehet főleg ott, ahol komolyan veszik még a locsolás közösségszervező szép szokását és a család férfitagjai hétfő este piros tojásokkal alaposan felpakolva érkeznek haza.



Hadd adjunk néhány tippet erre. A rakott krumpli az, mely tipikus húsvét utáni slágerétel, ezt nem részletezem, esetleg annyit jegyzek meg, hogy a „Gasztronómia 2012” 2011-es kiadása a „TOP 100 gasztrokaland” e témával foglalkozik behatóan, az élvonalbeli magyar éttermek rakott krumpli átiratait közli. (A 2012-es kiadás egyébként a hortobágyi palacsintának és a mákos gubának a továbbfejlesztett változatairól olvashatunk. A rendkívül adatgazdag kiadvány még kapható az újságárusoknál potom 1500 Ft-ért.)
Hasonlóan népszerű húsvét utáni étel a töltött tojás, amikor a főtt tojások sárgáját elkeverjük ezzel-azzal (például mustárral és zöldfűszerekkel s persze sóval, borssal, vagy házi szárnyasmájkrémmel s fűszerekkel, van aki apróra vágott főtt sonkát is tesz bele), visszatöltjük, majd a féltojásokat majonézes mártással tálaljuk. Saját kedvencem az, amikor a tojássárgáját apróra vágott kapribogyóval, kaporral, szardellakrémmel, kevés puha vajjal, borssal keverjük el (a sóval vigyázzunk, mert a szardellakrém igen sós) majd lazackaviárral díszítjük.
Igen finom és sok variációra ad lehetőséget a lengyel tojás, aminek közeli rokona a zsidó tojás. Alapjáraton az apróra tört kemény tojást összekeverjük sóval, borssal, libazsírral és apróra vágott hagymával. A legtöbb recept mustárt is előír. Adható hozzá egy sor zöldfűszer, snidling, petrezselyem, kapor. Fokhagymás pirítósra kenve remek reggeli friss retekkel, zöldhagymával.
Kevéssé divatos, de annál finomabb a tojáspörkölt és a tojáspaprikás. Ezek esetében ugyanúgy járunk el, mint a hagyományos pörkölteknél. Optimális esetben házi disznózsírban apróra vágott hagymát (s esetleg zöldpaprikát) pirítunk üvegesre, megszórjuk paprikával, majd hozzáadjuk a darabokra vágott főtt tojást s felöntjük egy kevés húslevessel. Fűszerezzük sóval, borssal. A pörköltből pedig paprikást is készíthetünk, ha tejfellel elkevert finomliszttel behabarjuk. Köretként kínálhatunk vajas petrezselymes krumplit, krumplipürét, de akár galuskát vagy sztrapacskát is. Vegyes házi savanyúsággal, kovászos uborkával, lilahagymás tökmagolajos savanyúkáposzta-salátával, paradicsompaprikával remek ebéd.
Használható a főtt tojás levesbetétnek apróra vágva, például sóskalevesbe, spenótlevesbe, medvehagyma-krémlevesbe, továbbá gazdagíthatunk vele ismét csak apróra vágva vagy reszelve szinte bármilyen salátát, de akár salátaöntetet is. A legjobb metodika ezúttal is egy kis tematikus böngészés, majd a saját fantáziánkra és ízlésünkre való hagyatkozás.


Dorozsmai Endre

A szöveg a tegnapelőtti Erdélyi Naplóban jelent meg.

2012. április 12., csütörtök

Magyarország kontra Világ


Nem kívánom a politikát bevinni a gasztro-oldalra, azzal együtt, hogy nemzetközi szinten a jelen felállás nem áll messze attól, amit a cím sugall. E mottót a Vince szervezői adták egy különleges borversenynek, mely megérdemel egy külön bejegyzést e hasábokon.
Az idei Vincén is számos rangos meghívottat sorakoztattak fel a szervezők, akiket   méltatlan lenne sorba állítani. Ezzel együtt, ha a közönség tagjait megszavaztatták volna arról, hogy szerintük kinek a budapesti jelenléte a legnagyobb szenzáció, vélhető, hogy lóhosszal a már életében legendává emelkedett Steven Spurrier borszakíró vitte volna el a pálmát. Nevéhez fűződik annak az 1976-os kóstolónak a megszervezése, melyen a kaliforniai borok versenyeztek a legnagyobb francia borokkal s tesztet egy kaliforniai bor, a Chateau Montelena 1973, Napa Valley/Calistoga (USA) nyerte. A versenyt Párizsban rendezték meg, a bírálók élenjáró francia borkóstolók voltak. Az eseményről készült egy ügyes hollywoodi film is, a Bottleshock. A kóstolóról részletes leírást adott hét éve az egyik legnépszerűbb magyar borblog, a Művelt alkoholista, mely ma is olvasható a blogarchívumban: http://alkoholista.blog.hu/2005/11/24/a_kostolo_amely_megrengette_a_vilagot.
Az idei Vincén egy hasonló verseny került megrendezésre, 11 magyar bort összemértek 11 nemzetközi klasszissal. Hasonló stílusú borok kerültek összehasonlításra páronként. A zsűri a szakma élő klasszikusaiból állt, összesen nyolc bírálóból, akik közül csak kettő volt nemzetközi tekintélyű magyar szakértő. Hadd álljon itt a bírálóbizottság névsora: Steven Spurrier, Peter Mc Combie, Taner Ögüt, Tony Aspler Frank Smulder (Master of Wine), Josef Schuller (Master of Wine), Dr. Mészáros Gabriella, Romsics László. Az eredmény hatalmas magyar sikert hozott, a 11 páros közül nyolc esetben a magyar bort találták jobbnak az ítészek. 

Hadd közöljük a teljes eredménylistát:

1 Kertész Chardonnay, Etyek, 2009, 16,30 pont
2 Montes Alpha Chardonnay, 2010, 16,45 pont
3 Bourgogne Blanc Les Clous, 2009, Aubert et Pamela de Villaine, 15,90 pont
4 Pócz Kokas-hegyi Chardonnay, Dél-Balaton, 2009, 15,98 pont
5 Szent Benedek Tokaji Furmint (Szent Tamás-dűlő), Tokaj, 2008, 15,33 pont
6 Savennieres Les Vieuxs Clous-Nicolas Joly, 2008, 13,62 pont
7 Quinta de Cidro Alvarinho, 2010, 16,44 pont
8 Fríz Mátrai Hárslevelű, Mátra, 2008, 17,28 pont
9 Vylyan Gombás Pinot Noir, Villány, 2008, 16,61 pont
10 Pierre André- Gevrey Chambertin, 2006, 16.11 pont
11 Robert Mondavi Napa Valley Cabernet Sauvignon szűretlen, 2005, 16,41 pont
12 Takler Regnum Szekszárd, 2007, 16,13 pont
13 NJK, Eger, 2006, 15,80 pont
14 Capaia, 2006, 15,00 pont
15, Scheurebe, 2009 Nr. 2 TBA (ZdS.), 17,91 pont
16 Dobogó Tokaji Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 2006, 17,45 pont
17 Degenfeld Tokaji Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 2006, 18,00
18. Suduiraut, Satuernes, 1999, 17,70 pont
19 Riesling Beerenauslese Br.-J.-Sonnenuhr, 2001, 17,54 pont
20 Tokaj Classic Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 18,13 pont

Ismét igazolást nyert, hogy minden aggasztó jelenség – a hektárszám csökkenése, ültetvények elhagyása, a borászat társadalmi alapjának szétzilálása – dacára az élenjáró magyar középbirtokok világszínvonalú borokat tesznek az asztalra. S ellentétben azokkal a borokkal, melyeket a „mienk” „legyőztek” e nemes megmérettetésen, a magyar borok zöme az átlagember számára is elérhető áron kapható. (Nem szólok most a magas karátszámú 80 euro körüli tokaji aszúkról. De tokaji aszút nem is iszunk minden nap.) Úgyhogy a következtetés adja magát: ha tehetjük, igyunk magyar bort – ebbe természetesen beleértve a 90 esztendeje elorozott területeinken tevékenykedő magyar borászokat, a ménesi Balla Gézát, a párkányi Bott Frigyest vagy a Szerémség magyar borászatát újjáélesztő Maurer Oszkárt is. A sor pedig - Istennek hála – hosszan folytatható.
  

Néhány fotó a Vincéről:

Az etyeki Kertész pincészet szortimentje:


Dula Bencéné tölt Lukács Szabolcs sommelier-bajnoknak.

Segal Viktor kínál egy izgalmas kompozíciót az új Unicum termék mellé.


Az egyik magyar győztes - a gróf Degenfeld birtok - kóstoltatott nedűi.


Bor-Ászok: Molnár Péter és Jásdi István.

Bor-Ászok 2: Benedek Péter és Dula Bence:


Dorozsmai Endre


A szöveg a tegnapi Erdélyi Naplóban jelent meg.

2012. április 8., vasárnap

Ristorante al Duomo (Temesvár, Kinizsi Pál u. 2.)



Temesvár egyik legelegánsabb olasz étterme a híres neves Dóm mögötti kis utcában nyílt egy pincehelységben. 



A beltér kialakítása egyszerre rusztikus és elegáns, ízléses képek a falon, boltíves nyerstéglafalak, fehér abrosz, szép étkészlet adja az alaphangulatot. Elviselhető kommersz zene szól elfogadható hangerővel. A kiszolgálás kifogástalan, minden pincér kedvesen mosolyog, nem kerüli a vendég tekintetét, első jelzésre jön és hozza azt, amit kértünk. Ha jeget kérünk, nem húzzák el a szájukat, hanem perceken belül érkezik asztalunkhoz egy kisebb vödörben a jég, megfelelő jégfogóval, ha parmezánt kérünk, jó minőségű és megfelelő mennyiségű frissen reszelt parmezánt kapunk seperc alatt s kérés nélkül csípős olajat is az étel mellé.
Mindez nem kevésbe kerül. Italárak tekintetében Erdély és Bánság területén nemigen találkoztam azzal, hogy egy 0,33 ásványvízre elkérjenek 10 lejt, és két deci frissen préselt narancsléért 14 lejt számlázzanak. Ez bizony elég húzós. Az ételárak ezzel ellentétben nem voltak vészesek. Különösen délben, amikor az ember két étlapról is választhat a déliről és a vacsora-étlapról. A déli étlapon, jó néhány húsból készült főétel szerepel 20 lej alatt, egy sor tészta mindössze 12 lejért, a legdrágábbért is csak 22 lej számláznak. Pizzát nem tartanak, amit mi a pozitív rovatba könyveltünk. Szeretjük a pizzát, de az az olasz vendéglő, mely mellőzni tudja e népszerű fogást, nem törekszik az olcsó sikerekre. Az étlap meglehetősen hosszú, kizárt, hogy ennyi halat és tenger gyümölcseit frissen lehessen kínálni. (Szerepel az étlapon többek közös az aranykeszeg, kardhal, tintahal, polip, rák, többféle kagyló, naphal és lazac.) Nem okozott meglepetést, hogy annak, amit kaptunk a nagy része a fagyasztóból kerülhetett ki.
A zöldborsós bébitintahal 



élvezhető volt, a párolt tintahalat párolt zöldborsóval és egy kevés paradicsommártással keverték össze. A borsó konzervnek tűnt, minden esetre színét és üdeségét vesztette, kaptunk hozzá pirítóst és erőspaprikás olívaolajat. Az étlapon fussilival kínált tengeri gyümölcsöseit (Fussili alle delicie de mare rucola e radicchio) pennevel kértük, amit szó nélkül regisztráltak. 



A páncéljában tálalt scampí húsa túlfőtt, de a kagyló és a tintahal ízletes volt, a penne pedig al dente, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kértünk még két desszertet, tiramisut 



és panna cottat. 



A tiramisu krémje rendben találtatott, a tetején felesleges volt a tejszínhabszerű díszítés, a piskóta pedig nem volt puha, s nem is piskóta, hanem egy kemény, kávéval nem kellően átitatott csokoládés piskóta-átköltés, a panna cotta pedig túl zselatinos volt, nem segített rajta a szeletkékre vágott kiwi s a gyümölcsmártás sem. A rácsszerűen rányomott kommersz vanília- és csokoládé-mártást pedig jobb lett volna teljes egészében mellőzni.
Összességében a hely nem volt rossz, de sokkal jobb lehetne, ha a konyhában dolgozók jobban odafigyelnének a részletekre. Már az is nagy lépés lenne előre, ha desszertfronton megmaradnának az amatőr háziasszonyok által is sikerrel rekonstruált klasszikus receptek előírásainak betartásánál.


Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló e heti számában fog megjelenni.
A Ristorante al Duomo-ban 2012. április 7-én jártunk.

2012. április 3., kedd

Brothers Steak House (Gogol u. 20.)


 
A Hargita táncegyüttes szegedi vendégszereplése után kerestünk egy jó kis helyet nem messze az előadás helyszínétől. A Brothers Steak House-ra esett a választásunk, melynek előzőleg már utánanéztünk a világhálón. 



A vendéglő étlapját böngészve könnyen úgy ítélhetnénk, hogy aki sokat markol keveset fog – kínálnak a steakek mellett pizzákat, pastakat, nemzetközi klasszikusokat a burritotól a gyros tálon át francia hagymalevesig, továbbá egy sor hagyományos magyar ételt, beleértve a népszerű szegedi halételeket - de ez elhamarkodott véleményalkotás lenne. 
Leszámítva néhány szabványhibát (mirelit rántott hagymakarika és krumpli, egyébként megfelelően megsütve, az optimálisnál lisztesebb, nem kellően karakteres mártás az amúgy finom hortobágyi palacsintán, 



vaníliakrém helyett puding s flakonos tejszínhab a megfelelően szaftos Somlóin) a Brothers-ben jót ettünk. Frissen készült tisztes adag ételeket friss alapanyagokból. Jó ízű és szép színű volt a halászlé, nem sűrítették túl, se alul, a halat pedig nem áztatták a lében fél napot, hanem tálalás előtt főzték bele a filézett pontydarabokat. 



Ízletes volt a haltepertő, optimális az állaga és nem is sózták túl e két ételt, mint annyi helyen.

 



"Juhé” pizzát kértünk juhtúróval, tejfellel, hagymával, szalonnával, ez is ízletes volt, persze nem a vékonytésztájú olasz zsánerű, de túlzás nélkül állítható, hogy mióta a pizza visszajött Európába amerikai közvetítéssel, lényegében polgárjogot nyert a vastagabb tészta is, sőt, sokan ezt várják el. 



Jó volt a grillezett zöldség, 



a gulyásleves valamint a vadgombakrémleves, melynek karakteres vadgomba íze volt, töprengtünk is barátaimmal, hogy miként lehet egyáltalán kihozni egy ilyen jó, ráadásul tisztes adag gombalevest 550 Ft-ből.
Az árak egyébként is felettébb kedvezőek, a beltér barátságos, a rádiót kérésünkre kikapcsolták, a kiszolgálás pedig kifogástalan volt. Szerettük ezt a helyet, ajánljuk másoknak is. 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Brothers Steak House-ban 2012. március 27-én jártunk.


Címkék

@Fabrika (1) 100 legjobb kulináris kaland (2) 112 (1) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 2019 kulináris fénypontja (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 21 gramm (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Csokizó (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A2 gasztro caffé (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alcsútdoboz (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almalomb (1) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Almásy kastély (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) ami szó (1) Ancora (1) Andante (1) Anema e Core (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (33) Arad best of (1) Arad legjobb éttermei (3) Arad legjobbjai (1) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Arany Páva (1) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) Art café (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Athanasios (1) Atmosphere (1) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Bácska (1) Badacsony (1) Bagatell Next (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (6) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (6) Balatonalmádi (1) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (2) Balatonkenese (1) Balatonszemes (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Bartók - Reggel. Délben. Este (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) BBQ (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Brothers (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Beeroteka (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (3) Beregszász (1) Bereta Taproom (1) Bernát Dániel (1) Bernáth Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (3) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (6) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (7) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Black Sheep (1) Black Sheep Retro (1) Blinkers Brew (1) Blokk BBQ (1) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (2) Borászok borásza (1) borbár (16) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) Borosjenő (1) borozó (9) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (5) Breitenbach pince (2) brew pub (4) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Bruck Pizzeria (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buborék (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (2) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (250) Budapest bisztró (1) Budapest étterem (1) Budapest legjobb sörözői (1) Budapestm reggeliző (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (2) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (2) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (3) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) Covid19 (1) cukrászda (18) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czakó kert (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) családi éttermek (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) Csapody Balázs (1) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) Csíki Grebbelő (1) csíki sör (1) Csíki söröző (1) Csíki söröző - Temesvár (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszentsimon (1) Csíkszereda (10) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrád (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (4) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) D'Antino (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Dabao Jiaozi (1) Dali étterem (1) Dalmatinsky Podrum (1) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (7) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Délvidék (2) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (3) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dombi és fiai fogadó (1) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dörgicse (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (13) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (3) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (2) Erdély (6) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (5) etnikai vendéglők (1) étterem (502) étteremkalauz (1) étteremkritika (510) Éttermek (4) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria (1) Euphoria biergarten (2) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) Fach bisztró (1) fagylaltozó (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Felvidék (5) Fenise palace (1) Fennsík mártás (1) Fény utcai piac (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Fiáker (1) Figula Mihály (2) Fijaker (1) Filoxéra (1) fine dining (3) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) FrissHALpiac (1) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) G and D pékség (1) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastro piac (1) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (2) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) gasztropub (2) gasztrotúra (2) Gault Millau (11) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gault Millau 2026 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (2) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Grenier (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (3) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (19) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (2) Hajdújárás (1) hal (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három nyulak (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyköz-Ér Panzió és Étterem (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyközszentmiklós (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (2) Hírös Napok (1) Hirschr ház (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hong kong (1) Hooligans Rock Garage (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) Hosszúhetény (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hotel Délibáb (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Húsmegálló (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (6) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) InVitro (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Iulius Mall (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jáhni László (1) Jakabszállás (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (4) Jazz Café (1) Jégkert (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Juno (1) Jurta kocsma (1) K&K bistro (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (3) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kami kisvendéglője (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátalja (1) Kárpátia (2) Kárpátia borház (1) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) Kastély kávézó (2) kávézó (7) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) kedvező árak (1) KEG Sörművház (2) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Keleti Waiting Room (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (3) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (2) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (7) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (47) kézműves sörfőzde (2) kézműves söröző (4) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (3) Kígyósi (2) kínai éttermek (1) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (2) Kisködmön (3) Kiskőrös (2) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (18) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Klings (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (68) kocsma kocsmakritika (1) kocsma-kritika (3) kocsmakritika (65) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komárom (1) Komáromszentpéter (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) könyvesbolt (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (5) kraft sörfesztivál (1) Krauss (1) Kreinbacher (3) Kristinus (1) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Pizza Napoletana (2) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Largos (1) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Leon (2) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquid Rock (1) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little Hanoi 2 (1) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (3) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Madarasi Hargita (2) Madarasi menedékház (2) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) magyar vendéglátás (1) Magyarkanizsa (1) Magyarország (2) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) Manufaktura (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marin and Friends (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (9) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Michelin étteremkalauz (1) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) minőségi bor (1) minőségi sör (1) Mirage étterem (1) Misik Endre (2) Miska vendéglő (2) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) mnőségi bor (1) Moara cu noroc (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mona Lisa söröző (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monor (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) Munkács (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Művészbejáró (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádas vendéglő (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (3) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyszeben (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) nápolyi pizza (2) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) Nissara's (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nolio (1) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbecse (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (9) Old Lisbon (1) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (3) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pampetrics borkereskedés (1) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Panificio Il Basilico (1) Paninonna (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Pántlika porta (1) Pantry brunch and café (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) Parabolic Lazarus (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Párkány (1) Partium (1) Pasaj (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) pékség (2) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pescada Porto (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Pethő étterem (1) Pethő vendéglő (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) Piac42 (1) piaci étkezés (1) Picasso (3) Picco bello (1) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilsner Urquell (1) Pilvax (2) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pintxo (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pista bácsi borozója (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (7) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) Pizzaiolo (1) pizzázó (2) pizzéria (4) Platán (1) Plaza hotel (1) Plebs Craft and Crust (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pod Nebom (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) Pozsony (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prato (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Puskás Hotel Étterme (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (4) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (4) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) ReStage (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (2) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rua Asian Food (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (3) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (2) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Societe (1) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbár (4) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (15) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) speciality coffee (2) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) St. Petrus Vini (1) Stand (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) Strand (1) Strand - Békavár étterem (1) strandbisztró (2) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Súgó (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Süss fel nap! (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabadfi Szabolcs (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) Szaletly (1) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szárcsa étterem (1) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (35) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székely Tanya (1) Székelyföld (4) székelyföld legjobb éttermei (2) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (5) Székesfehérvár (3) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent András sörfőzde (2) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szerencsemalom (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szó (1) Szombathely (3) Szováta (3) Szovátai halászcsárda (1) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (3) Tapassio (1) Taproom (1) Tarbály pince (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (2) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (2) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (48) Temesvár legjobb éttermei (2) Temesvár legjobb sörözői (1) Temesvári kávézók (1) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (7) Tenyő (1) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terracotta (1) Terroir Club (2) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tiltott Csíki Sör (1) TimeOut Market (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszaújlak (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Arad (1) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Topolya (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Törökbálint (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Troppo Buono (1) Tulipán borozó és könyvesbolt (34) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) új hullámos kávé (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Újszentes (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) Vajdaság pub (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vándor Tanya (1) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várkonyi bisztró (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) Vegan Time (2) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (20) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viharsarki sernevelde (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Vinikli (1) Viniloteca (2) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vitorlás bisztró (1) Vitus (1) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Why (1) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zengő (1) Zetelaka (1) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zombor (2) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)