Borok az Isten Kalapjáról

Somlói Tavasz Egyesület idén is megtartotta a Borkollégiummal közös szervezésben az egy évvel korábbi, azaz jelen esetben 2011-es borok bemutatóját a Károlyi palotában. Hamvas Béla írta „A bor filozófiája” című alapművében, hogy a somlói bor az aggastyánok és magányos emberek bora, aminek élvezetéhez meg kell érni. A bornak is és az embernek is. Épp ezért volt érdekes az idei nagy somlói felsereglés is, mely egy friss, jellemzően még nem elkészült évjárat borainak bemutatását célozta meg. A borok szakmai felvezetője ezúttal is Dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, a Borkalauz szerkesztője, a Wine and Spirit Education Trust magyarországi akkreditált képzésének oktatója volt, akárcsak a Somlói Bországjárás esetében. 

A somlói borok első számú jellegzetessége a fokozott ásványosság, a vulkáni talajból adódó mineralitás, mely a legtöbb esetben felülírja a fajtajelleget. A Somló-hegy maga egy impozáns vulkáni kúp, amit találóan neveznek az „Isten kalapjának”. Ellentétben a ma oly divatos reduktív borokkal, melyek jobb, ha nem érik meg első születésnapjukat, a somlói borok meghálálják az érlelést. Míg a legtöbb borvidék 2010-es, 2011-es esetleg 2009-es fehérborokkal van a piacon, a somlói nagyok, például Fekete Béla a 2007-es, 2006os évjárattal.  

A szakmailag rendkívül érdekes 2011-es évjárat-kóstolón részt vett a legtöbb jelentős somlói pincészet, név szerint a Csordás-Fodor Borház, a Dénes hegybirtok Sághegyről, Fekete Béla, Takács Lajos, a Tornai Pince, a Bogdán Pince, Ipacs Zsolt, Csetvei Pince, a Kreinbacher pincészet, a Laposa pince, Kolonics Károly, 

a Várkapitány pince valamint a Fazekas pince. Meglepő volt, hogy a bemutató korai időpontja dacára, mennyi szinte kész, élvezhető 2011-es bor volt a bemutatott tételek között, megerősítve, hogy 2011 nemcsak a vörösborászok számára volt remek évjárat, de a fehérbortermelőknek is.

Mértéket tartva ugyan (értsd: 2 centiliternél többet nem nyelve tételenként) sikerült megkóstolni mind az 51 bort, melyek hozták a formájukat, a pincészetek tételei az eddig megszokott színvonalat mutatták. Kivétel a Csordás-Fodor borház volt, ahol egyértelmű minőségemelkedést tapasztaltunk borklubtársammal együtt. A Juhfark és az Olaszrizling kiemelkedő volt, de szép, harmonikus volt a Tramini is. Kiemelném még Fekete Béla bácsi borait is, itt a Hárslevelű és a Vegyes fehér tetszett a legjobban s egyben ezek voltak a kóstoló legjobban sikerült tételei szerintünk, a Kreinbacher fehérborok és a Tornai Zenit mellett.

Következtetés ismét az: látogassa meg az olvasó is Somlót, remek emberekkel fog megismerkedni, s remek borokat fog kóstolni. Az interneten elérhető úgyszólván minden számon tartott pincészet. Kiemelt célpontok: Fekete Béla Pincészete, Györgykovács Imre, Kreinbacher birtok, Kolonics Károly, Spiegelberg István, Takács Lajos, Csordás Fodor borház.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló 2012. április 25-i számában fog megjelenni.
A 2011-es somlói borok kóstolóján 2012. március 22-én voltunk.

Gasztronómiai katarzis: Graf vendéglő (Nagyvárad, Csengery Antal, (jelenlegi nevén: Delavrancea) u. 3.)

A vendéglátás területén a jó és a markánsan kiemelkedő, ha úgy tetszik, katartikus között hatalmas szakadék van árban, kínálatban egyaránt. Jellemző, hogy míg Magyarországon az utóbbi évtizedben jelentek meg azok az éttermek, melyek túlzás nélkül nevezhetők világszínvonalúaknak, - annál is inkább, hogy a szakma legjelentősebb Kalauzai, a Michelin és a Gault-Millau is kiemelt közülük többet - addig Erdélyben sajnos mindezidáig a kutakodás dacára sem sikerült egyetlen ilyen helyet találni. Azokról az éttermekről beszélek, ahol az evés célja nem a jóllakás, ahová a kulináris és esztétikai élményért megy az ember, ahol a séf kreativitásának köszönhetően íz-szimfóniákkal találkozhatunk.

Még a múlt évben újságolta egy nagyváradi jóbarátom, hogy szülővárosában egy Michelin-csillagos séf vezeti az egyik éttermet. Ez nagy hír volt, sikerült időközben kideríteni azt is, hogy a séf nem más, mint Nicolas Rafael Delgado, aki a Costes vendéglő csillagát is megvédte. (A Costes-sztori dióhéjban: Gerendai Károly azzal a szándékkal vette át 2008-ban az akkor pár éve már átlag feletti színvonalon működő Costest, hogy megszerezze vele az első magyar Michelin-csillagot. Sikerült ehhez összetoborozzon egy valóban világszínvonalú vegyes válogatottat, melynek élére Miguel Rocha Vieira katalán séfet állította. A Michelin kalauz tesztelői a 2009-es év folyamán úgy találták, hogy a Costes megérdemli a csillagot. Időközben viszont lejárt Vieira szerződése, helyére az imént említett Delgado-t szerződtették. A tesztelők ismét eljöttek s megelégedéssel távoztak, a 2010-es Michelin kalauz első ízben ítélte meg a csillagot egy magyar étteremnek, a Costesnek. Delgado távozása után ismét Vieira vette át a konyhát, de ez már egy más történet.)

Érthető, hogy amióta hírül vettem, hogy Delgado Nagyváradon dolgozik, kerestem az alkalmat, hogy vendéglőjét meglátogassuk s ez sikerült is a nemrégiben. Nem csalódtunk. A Delgado által fémjelzett Graf (a séf időközben távozott, de megmaradt kreatív séfnek) nem egyszerűen a legjobb étterem Erdélyben, legalábbis azok között, ahol az utóbbi húsz évben megfordultam, de olyan színvonalú hely, melynek nyomába nem ér egyetlen másik vendéglátóipari egység kies vidékünkön. A beltér elegáns, 

a zene változatos, megfelelő hangerejű és a műfajváltások dacára alkalmas egy színvonalas étkezés muzikális hátteréül szolgálni. A konyha pedig egyenletes magas színvonalon teljesít.

Rendeltünk bruschettát 

és barackos libamájterrine-t portói redukcióval, 

spárgalevest, 

ricottás raviolit zsályás vajjal, 

csokoládé-mousse-t chilis málnamártással, 

csokoládé-vulkánt mentafagylalttal 

valamint az étterem szezonális pohárkrémdesszertjét. 

Kértünk volna tengeri herkentyűket is, de jelezték, hogy az ortodox húsvét idejére bezárnak s mivel a tenger gyümölcseit csak frissen használják fel, nem fagyasztják, ebből az alapanyagból kifogytak. Íme, miként lehet hibából erényt kovácsolni, számomra ez (a  parány frusztrációtól eltekintve) csak hitelesítette az éttermet. A borlap impozáns, a borárak eléggé büszkék, mi inkább a könnyebben kifizethető söröknél maradtunk, elvégre enni jöttünk. A sörök sem átlagosak, ráadásul mindhárom német sörkülönlegességet a saját korsójában szolgálták fel.

Mielőtt megkaptuk volna az első rendelt ételeket, a konyha üdvözleteképpen gombahabot és kétféle olajbogyóból készült tapenade-t tettek elénk saját sütésű kenyér mellett. 

Mindkét falatka remek volt és szépen tálalt. A bruschetta nem volt kiemelkedő, de korrektnek bizonyult, a libamájterrine-t ellenben kimagaslónak találtuk, kár, hogy a portói redukció csak jelzésértékű, nagyobbacska csepp volt a tányéron. A spárgaleves életre szóló kulináris és vizuális élményt nyújtott. Gőzben megszilárdított, fürjtojásfehérjéből készült habhenger volt a tányér közepén, amit kettévágtak a vendég elé helyezése után, hogy a még folyékony sárgája kifolyjon belőle, tetejére spárgalemezkéket helyeztek, s erre öntötték az intenzív spárgaízű remek krémlevest. A ravioli tökéletes volt, ízre-állagra egyaránt, a desszertek pedig a tökélyt súrolták. Az álomkönnyedségű, kifogástalan állagú és ízű mentafagylalt remekült harmonizált a csokoládé-szufléval, mousse pedig egyenesen remekmű volt. Hasonlót csak a Mix-ben ettünk, igaz, az is Nicolas Delgado tudását dicsérte, aki akkoron épp ott volt konyhafőnök. Végül az árakról: a Graf ár-érték aránya remek, az árak ugyan magasabbak az átlagnál, de nem érik el azt az árszínvonalat, ami jellemzi az ilyen szintű helyeket szerte Európában. Ha az ember odafigyel arra, hogy mit rendel, alig fizet többet, mint másutt. Összefoglalva: a Graf a gasztronómia csúcsait ostromolja, s aki szeret jót és különlegeset enni, az semmi esetre ne hagyja ki!  

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló 2012. április 25-i számában fog megjelenni.

A Grafban 2012. április 13-án jártunk.

Schwabenhaus (Temes megye, Sándorfalva – román nevén Sandra - központja)

Nicolae Ceausescu néhai román pártvezető történelmi szerepének értékelése a román nacionalisták körében nem egyöntetű, azt viszont nyíltan vagy csendben mind elismerik és értékelik, hogy a Kondukátornak volt köszönhető, hogy telepítési politikájával az erdélyi nagyvárosok etnikai aránya a románság javára billent. Kevésbé egyöntetű annak a megítélése, hogy „eladta” a németeket, e dolgos, kreatív, Romániát gazdagító, de az ország „integritására”„veszélyt” nem jelentő nemzeti közösséget, ezen belül nemcsak a szászokat, hanem a svábokat is, akiknek jelenléte ma már alig érzékelhető. A hajdan sváboklakta bánsági falu, Sándorfalva legalább őriz valamit régi jellegéből, az épületektől a sváb identitást nevében is hordozó, gyönyörűen helyreállított és berendezett Schwabenhaus nevű komplexumig. 

A vendéglő alapvetően az erdélyi éttermi szabvány-ételeket kínálja a helyi árviszonyoknál valamivel magasabb, de az anyaországinál alacsonyabb áron. 

Az asztalon, ellentétben a legtöbb helyi vendéglővel, nem gyenge minőségű napraforgóolaj, hanem jobbacska olívaolaj, tartanak frissen préselt gyümölcsleveket, a grapefruit épp kifogyott, de a narancslé remek. Rádió szól, viszont elfogadható zenét fogtunk ki. A kiszolgálás rendben lenne, de nem értékeljük, hogy a személyzet két tagja a vendégtérben ülők által tisztán hallhatóan úgy összevész, hogy az egyik a másik édesanyjának érzékeny pontját emlegeti román nyelven.

Ettünk egy remek pacallevest, 

töltött káposztát főtt, füstölt, majd megsütött hasalja-szalonnával, 

puliszkával körítve valamint csirkemellből, szalonnából, kolbászból és paprikából összeállított rablóhúst rozmaringos krumplival és roston sült zöldségekkel. 

A kolbász állott ízű volt, de minden egyéb rendben találtatott, a megszokottnál nagyobb igényességgel volt elkészítve és tálalva. A pincérek közötti balhét leszámítva az átlagosnál sokkal jobb hely a Schwabenhaus, amit bízvást merünk ajánlani azoknak, akik Szegedről Temesvárra utaznak és útjukba esik Sándorfalva.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Schwabenhaus nevű vendéglőben 2012. február 27-én jártunk.

Főtt tojásból húsvét után

Húsvét után az egyik leggyakrabban felvetődő kérdés, hogy mit kezdjünk több tucat főtt tojással. A szám ennél magasabb is lehet főleg ott, ahol komolyan veszik még a locsolás közösségszervező szép szokását és a család férfitagjai hétfő este piros tojásokkal alaposan felpakolva érkeznek haza.

Hadd adjunk néhány tippet erre. A rakott krumpli az, mely tipikus húsvét utáni slágerétel, ezt nem részletezem, esetleg annyit jegyzek meg, hogy a „Gasztronómia 2012” 2011-es kiadása a „TOP 100 gasztrokaland” e témával foglalkozik behatóan, az élvonalbeli magyar éttermek rakott krumpli átiratait közli. (A 2012-es kiadás egyébként a hortobágyi palacsintának és a mákos gubának a továbbfejlesztett változatairól olvashatunk. A rendkívül adatgazdag kiadvány még kapható az újságárusoknál potom 1500 Ft-ért.)

Hasonlóan népszerű húsvét utáni étel a töltött tojás, amikor a főtt tojások sárgáját elkeverjük ezzel-azzal (például mustárral és zöldfűszerekkel s persze sóval, borssal, vagy házi szárnyasmájkrémmel s fűszerekkel, van aki apróra vágott főtt sonkát is tesz bele), visszatöltjük, majd a féltojásokat majonézes mártással tálaljuk. Saját kedvencem az, amikor a tojássárgáját apróra vágott kapribogyóval, kaporral, szardellakrémmel, kevés puha vajjal, borssal keverjük el (a sóval vigyázzunk, mert a szardellakrém igen sós) majd lazackaviárral díszítjük.

Igen finom és sok variációra ad lehetőséget a lengyel tojás, aminek közeli rokona a zsidó tojás. Alapjáraton az apróra tört kemény tojást összekeverjük sóval, borssal, libazsírral és apróra vágott hagymával. A legtöbb recept mustárt is előír. Adható hozzá egy sor zöldfűszer, snidling, petrezselyem, kapor. Fokhagymás pirítósra kenve remek reggeli friss retekkel, zöldhagymával.

Kevéssé divatos, de annál finomabb a tojáspörkölt és a tojáspaprikás. Ezek esetében ugyanúgy járunk el, mint a hagyományos pörkölteknél. Optimális esetben házi disznózsírban apróra vágott hagymát (s esetleg zöldpaprikát) pirítunk üvegesre, megszórjuk paprikával, majd hozzáadjuk a darabokra vágott főtt tojást s felöntjük egy kevés húslevessel. Fűszerezzük sóval, borssal. A pörköltből pedig paprikást is készíthetünk, ha tejfellel elkevert finomliszttel behabarjuk. Köretként kínálhatunk vajas petrezselymes krumplit, krumplipürét, de akár galuskát vagy sztrapacskát is. Vegyes házi savanyúsággal, kovászos uborkával, lilahagymás tökmagolajos savanyúkáposzta-salátával, paradicsompaprikával remek ebéd.

Használható a főtt tojás levesbetétnek apróra vágva, például sóskalevesbe, spenótlevesbe, medvehagyma-krémlevesbe, továbbá gazdagíthatunk vele ismét csak apróra vágva vagy reszelve szinte bármilyen salátát, de akár salátaöntetet is. A legjobb metodika ezúttal is egy kis tematikus böngészés, majd a saját fantáziánkra és ízlésünkre való hagyatkozás.

Dorozsmai Endre

A szöveg a tegnapelőtti Erdélyi Naplóban jelent meg.

Magyarország kontra Világ

Nem kívánom a politikát bevinni a gasztro-oldalra, azzal együtt, hogy nemzetközi szinten a jelen felállás nem áll messze attól, amit a cím sugall. E mottót a Vince szervezői adták egy különleges borversenynek, mely megérdemel egy külön bejegyzést e hasábokon.

Az idei Vincén is számos rangos meghívottat sorakoztattak fel a szervezők, akiket   méltatlan lenne sorba állítani. Ezzel együtt, ha a közönség tagjait megszavaztatták volna arról, hogy szerintük kinek a budapesti jelenléte a legnagyobb szenzáció, vélhető, hogy lóhosszal a már életében legendává emelkedett Steven Spurrier borszakíró vitte volna el a pálmát. Nevéhez fűződik annak az 1976-os kóstolónak a megszervezése, melyen a kaliforniai borok versenyeztek a legnagyobb francia borokkal s tesztet egy kaliforniai bor, a Chateau Montelena 1973, Napa Valley/Calistoga (USA) nyerte. A versenyt Párizsban rendezték meg, a bírálók élenjáró francia borkóstolók voltak. Az eseményről készült egy ügyes hollywoodi film is, a Bottleshock. A kóstolóról részletes leírást adott hét éve az egyik legnépszerűbb magyar borblog, a Művelt alkoholista, mely ma is olvasható a blogarchívumban: http://alkoholista.blog.hu/2005/11/24/a_kostolo_amely_megrengette_a_vilagot.

Az idei Vincén egy hasonló verseny került megrendezésre, 11 magyar bort összemértek 11 nemzetközi klasszissal. Hasonló stílusú borok kerültek összehasonlításra páronként. A zsűri a szakma élő klasszikusaiból állt, összesen nyolc bírálóból, akik közül csak kettő volt nemzetközi tekintélyű magyar szakértő. Hadd álljon itt a bírálóbizottság névsora: Steven Spurrier, Peter Mc Combie, Taner Ögüt, Tony Aspler Frank Smulder (Master of Wine), Josef Schuller (Master of Wine), Dr. Mészáros Gabriella, Romsics László. Az eredmény hatalmas magyar sikert hozott, a 11 páros közül nyolc esetben a magyar bort találták jobbnak az ítészek. 

Hadd közöljük a teljes eredménylistát:

1 Kertész Chardonnay, Etyek, 2009, 16,30 pont

2 Montes Alpha Chardonnay, 2010, 16,45 pont

3 Bourgogne Blanc Les Clous, 2009, Aubert et Pamela de Villaine, 15,90 pont

4 Pócz Kokas-hegyi Chardonnay, Dél-Balaton, 2009, 15,98 pont

5 Szent Benedek Tokaji Furmint (Szent Tamás-dűlő), Tokaj, 2008, 15,33 pont

6 Savennieres Les Vieuxs Clous-Nicolas Joly, 2008, 13,62 pont

7 Quinta de Cidro Alvarinho, 2010, 16,44 pont

8 Fríz Mátrai Hárslevelű, Mátra, 2008, 17,28 pont

9 Vylyan Gombás Pinot Noir, Villány, 2008, 16,61 pont

10 Pierre André- Gevrey Chambertin, 2006, 16.11 pont

11 Robert Mondavi Napa Valley Cabernet Sauvignon szűretlen, 2005, 16,41 pont

12 Takler Regnum Szekszárd, 2007, 16,13 pont

13 NJK, Eger, 2006, 15,80 pont

14 Capaia, 2006, 15,00 pont

15, Scheurebe, 2009 Nr. 2 TBA (ZdS.), 17,91 pont

16 Dobogó Tokaji Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 2006, 17,45 pont

17 Degenfeld Tokaji Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 2006, 18,00

18. Suduiraut, Satuernes, 1999, 17,70 pont

19 Riesling Beerenauslese Br.-J.-Sonnenuhr, 2001, 17,54 pont

20 Tokaj Classic Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 18,13 pont

Ismét igazolást nyert, hogy minden aggasztó jelenség – a hektárszám csökkenése, ültetvények elhagyása, a borászat társadalmi alapjának szétzilálása – dacára az élenjáró magyar középbirtokok világszínvonalú borokat tesznek az asztalra. S ellentétben azokkal a borokkal, melyeket a „mienk” „legyőztek” e nemes megmérettetésen, a magyar borok zöme az átlagember számára is elérhető áron kapható. (Nem szólok most a magas karátszámú 80 euro körüli tokaji aszúkról. De tokaji aszút nem is iszunk minden nap.) Úgyhogy a következtetés adja magát: ha tehetjük, igyunk magyar bort – ebbe természetesen beleértve a 90 esztendeje elorozott területeinken tevékenykedő magyar borászokat, a ménesi Balla Gézát, a párkányi Bott Frigyest vagy a Szerémség magyar borászatát újjáélesztő Maurer Oszkárt is. A sor pedig - Istennek hála – hosszan folytatható.

  

Néhány fotó a Vincéről:

Az etyeki Kertész pincészet szortimentje:

Dula Bencéné tölt Lukács Szabolcs sommelier-bajnoknak.

Segal Viktor kínál egy izgalmas kompozíciót az új Unicum termék mellé.

Az egyik magyar győztes - a gróf Degenfeld birtok - kóstoltatott nedűi.

Bor-Ászok: Molnár Péter és Jásdi István.

Bor-Ászok 2: Benedek Péter és Dula Bence:

Dorozsmai Endre


A szöveg a tegnapi Erdélyi Naplóban jelent meg.

Ristorante al Duomo (Temesvár, Kinizsi Pál u. 2.)

Temesvár egyik legelegánsabb olasz étterme a híres neves Dóm mögötti kis utcában nyílt egy pincehelységben. 

A beltér kialakítása egyszerre rusztikus és elegáns, ízléses képek a falon, boltíves nyerstéglafalak, fehér abrosz, szép étkészlet adja az alaphangulatot. Elviselhető kommersz zene szól elfogadható hangerővel. A kiszolgálás kifogástalan, minden pincér kedvesen mosolyog, nem kerüli a vendég tekintetét, első jelzésre jön és hozza azt, amit kértünk. Ha jeget kérünk, nem húzzák el a szájukat, hanem perceken belül érkezik asztalunkhoz egy kisebb vödörben a jég, megfelelő jégfogóval, ha parmezánt kérünk, jó minőségű és megfelelő mennyiségű frissen reszelt parmezánt kapunk seperc alatt s kérés nélkül csípős olajat is az étel mellé.

Mindez nem kevésbe kerül. Italárak tekintetében Erdély és Bánság területén nemigen találkoztam azzal, hogy egy 0,33 ásványvízre elkérjenek 10 lejt, és két deci frissen préselt narancsléért 14 lejt számlázzanak. Ez bizony elég húzós. Az ételárak ezzel ellentétben nem voltak vészesek. Különösen délben, amikor az ember két étlapról is választhat a déliről és a vacsora-étlapról. A déli étlapon, jó néhány húsból készült főétel szerepel 20 lej alatt, egy sor tészta mindössze 12 lejért, a legdrágábbért is csak 22 lej számláznak. Pizzát nem tartanak, amit mi a pozitív rovatba könyveltünk. Szeretjük a pizzát, de az az olasz vendéglő, mely mellőzni tudja e népszerű fogást, nem törekszik az olcsó sikerekre. Az étlap meglehetősen hosszú, kizárt, hogy ennyi halat és tenger gyümölcseit frissen lehessen kínálni. (Szerepel az étlapon többek közös az aranykeszeg, kardhal, tintahal, polip, rák, többféle kagyló, naphal és lazac.) Nem okozott meglepetést, hogy annak, amit kaptunk a nagy része a fagyasztóból kerülhetett ki.

A zöldborsós bébitintahal 

élvezhető volt, a párolt tintahalat párolt zöldborsóval és egy kevés paradicsommártással keverték össze. A borsó konzervnek tűnt, minden esetre színét és üdeségét vesztette, kaptunk hozzá pirítóst és erőspaprikás olívaolajat. Az étlapon fussilival kínált tengeri gyümölcsöseit (Fussili alle delicie de mare rucola e radicchio) pennevel kértük, amit szó nélkül regisztráltak. 

A páncéljában tálalt scampí húsa túlfőtt, de a kagyló és a tintahal ízletes volt, a penne pedig al dente, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kértünk még két desszertet, tiramisut 

és panna cottat. 

A tiramisu krémje rendben találtatott, a tetején felesleges volt a tejszínhabszerű díszítés, a piskóta pedig nem volt puha, s nem is piskóta, hanem egy kemény, kávéval nem kellően átitatott csokoládés piskóta-átköltés, a panna cotta pedig túl zselatinos volt, nem segített rajta a szeletkékre vágott kiwi s a gyümölcsmártás sem. A rácsszerűen rányomott kommersz vanília- és csokoládé-mártást pedig jobb lett volna teljes egészében mellőzni.

Összességében a hely nem volt rossz, de sokkal jobb lehetne, ha a konyhában dolgozók jobban odafigyelnének a részletekre. Már az is nagy lépés lenne előre, ha desszertfronton megmaradnának az amatőr háziasszonyok által is sikerrel rekonstruált klasszikus receptek előírásainak betartásánál.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló e heti számában fog megjelenni.

A Ristorante al Duomo-ban 2012. április 7-én jártunk.

Brothers Steak House (Gogol u. 20.)

 

A Hargita táncegyüttes szegedi vendégszereplése után kerestünk egy jó kis helyet nem messze az előadás helyszínétől. A Brothers Steak House-ra esett a választásunk, melynek előzőleg már utánanéztünk a világhálón. 

A vendéglő étlapját böngészve könnyen úgy ítélhetnénk, hogy aki sokat markol keveset fog – kínálnak a steakek mellett pizzákat, pastakat, nemzetközi klasszikusokat a burritotól a gyros tálon át francia hagymalevesig, továbbá egy sor hagyományos magyar ételt, beleértve a népszerű szegedi halételeket - de ez elhamarkodott véleményalkotás lenne. 

Leszámítva néhány szabványhibát (mirelit rántott hagymakarika és krumpli, egyébként megfelelően megsütve, az optimálisnál lisztesebb, nem kellően karakteres mártás az amúgy finom hortobágyi palacsintán, 

vaníliakrém helyett puding s flakonos tejszínhab a megfelelően szaftos Somlóin) a Brothers-ben jót ettünk. Frissen készült tisztes adag ételeket friss alapanyagokból. Jó ízű és szép színű volt a halászlé, nem sűrítették túl, se alul, a halat pedig nem áztatták a lében fél napot, hanem tálalás előtt főzték bele a filézett pontydarabokat. 

Ízletes volt a haltepertő, optimális az állaga és nem is sózták túl e két ételt, mint annyi helyen.

 

"Juhé” pizzát kértünk juhtúróval, tejfellel, hagymával, szalonnával, ez is ízletes volt, persze nem a vékonytésztájú olasz zsánerű, de túlzás nélkül állítható, hogy mióta a pizza visszajött Európába amerikai közvetítéssel, lényegében polgárjogot nyert a vastagabb tészta is, sőt, sokan ezt várják el. 

Jó volt a grillezett zöldség, 

a gulyásleves valamint a vadgombakrémleves, melynek karakteres vadgomba íze volt, töprengtünk is barátaimmal, hogy miként lehet egyáltalán kihozni egy ilyen jó, ráadásul tisztes adag gombalevest 550 Ft-ből.

Az árak egyébként is felettébb kedvezőek, a beltér barátságos, a rádiót kérésünkre kikapcsolták, a kiszolgálás pedig kifogástalan volt. Szerettük ezt a helyet, ajánljuk másoknak is. 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Brothers Steak House-ban 2012. március 27-én jártunk.