2014. január 31., péntek

Vince 2014



Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre az önmagát méltán Közép-Európa boriránytűjeként hirdető Vince, mely egyszerre borfesztivál és önképzésre alkalmat adó szakirányú szabadegyetem.
Ellentétben a borfesztiválokkal, ahol jellemzően egyenként kell fizetni minden deci borért, nem ritkán többet, mint amennyibe az a pincénél vagy a szaküzletben kerül (mivel a borászok is ki kell hozzák, az évről évre egyre magasabb helypénzt) a Vincén egy pontos összeg fejében (idén pénteken és szombaton 12.000, vasárnap 10.000 forintért) déltől este 8-ig annyit kóstolhat mindenki, amennyit elbír. Márpedig egy férfiember sokat bír, de a szebbik nem képviselői is okoznak ezirányú meglepetéseket. A 160 kiállító előválogatott, mintegy 1000 bora között igen sok értékes nedű akad s ha valaki kifejezetten erre utazik, akkor a belépő árát akár többszörösen is leküldheti a torkán. 
(Simon József a Vincén, 2013-ban)
De persze nem a mértéktelen ivászat terepe a Vince, hanem főleg délelőtti és kora délutáni órákban a borászokkal való kóstolással egybekötött beszélgetés lehetőségéé, ugyanis ez az a rendezvény, ahol a borászok jellemzően személyesen is jelen vannak.
A borok mellett gourmet kiállítók termékeit is kóstolni lehet, 
(desszertfront a 2013-as Vincén)
(sonkastand a tavalyi rendezvényen)
továbbá mindig akadnak minőségi párlatok is a legjobb pálinkáktól
a whiskey-ken keresztül a konyakokig. Idén is lesz pezsgő mesterkurzus, nem is egy, a Moet et Chandon világmárka mellett az ínyencek számára nem ismeretlen Alfred Gratien pezsgőket mutatja be Nicolas Jaeger, a kávé terroir jellegéről azaz a talaj üzenetét hordozni képes mivoltáról beszél André Hoinkis, a Douwe Egberts nemzetközi kávészakértője, Clive Coates Master of Wine (a csak MW-nek rövidített szakértők a Föld talán legavatottabb borismerői) tart előadást a világ legizgalmasabb, iskolateremtő és szemléletformáló borvidékéről, Burgundiáról, Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus a Pannon Bormíves Céh legjobb borairól beszél majd, de az előadók között lesz Caroline Gilby MW, Elizabeth Gabay MW s még sokan mások. Részletes információkat a www.vincebudapest.hu oldalon találunk.
(magyar terroir borok a Zwack standon)
A rangos rendezvénynek Magyarország egyik legimpozánsabb épülete, a Corinthia Grand Hotel ad ismét otthont. Aki egyébként is készül a székesfővárosba, érdemes bekalkulálja a Vince időpontját, aki pedig nem, de kifejezetten érdeklik a borok, az még felvésheti naptárába a dátumot: 2014 február 28-március 1.-2.
Az élmény garantált.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.


Ménes szőlővesszején…



Úgy tartja a szólás, hogy „senki sem próféta saját hazájában”, de mint a népi bölcsességek általában, ez sem általános érvényű. Legalábbis, akik ott voltak a minap a remek ménesi kóstolón a Tulipán könyvesbolt- és borozóban, megtapasztalhatták, hogy Balla Gézának az aradi magyarok között van egy igen lelkes, „kemény magnak” tekinthető rajongó-tábora. 
Igazi baráti kóstolót tartott Géza, melyet közbekérdezések, hozzászólások tarkítottak, úgy, hogy közben mindvégig kézben tartotta a társaságot, uralta a helyzetet. Ahogy azt egyébként megszokhattuk tőle. Ráadásul itt még könnyű dolga is volt, az eleve kulturált borfogyasztásra ösztönző környezet, a kisebb létszám, vessük ezt össze egy száz fős pincekóstolóval, amit egyébként borászunk szintén  könnyedén vezényel le.
Balla Gézát úgyszólván mindenki ismeri Aradon, akit kicsit is érdekelnek a borok, de azért érdemes róla elmondani, hogy amellett, hogy kiváló borokat készít, hogy faggatóra fogja Arad-hegyalja történelmi dűlőit, hogy visszaidézi boraival az ezer éves magyar borászkodásra visszatekintő Ménesi borvidék hajdani királyi rangját (nem metafora, a ménesi borvidék gazdái között dokumentálhatóan voltak királyi beszállítók is), egyben egyetemi tanár, borakadémikus is, aki tagja a legjelentősebb magyar szakmai borászszervezetnek, a kizárólag csúcsminőséget produkáló borászokból álló Pannon Bormíves Céhnek.
Ezúttal is igen szép sort hozott, kezdtük egy Mustos Fehérrel, mely Arad-hegyalja hungarikuma, egy régi filoxéravész előtti magyar fajta, mely a mi borvidékünkön kívül csak az Érmelléken található meg. Jó savú, ropogós, harsány illat- és ízvilágú bor ez, melyről az egyébként nem fröccspárti borász is elmondta: adottságai révén kiválóan alkalmas fröccsnek is. A krónikus fröccsivó krónikás hadd erősítse ezt meg: Géza Mustos Fehére a legjobb Kárpát medencei fröccsborok egyike, Ludányi András Olaszrizlingje, a Nyakas pince Rizlingszilvánija s még néhány pince remeke mellett.
Királyleánykával folytattuk, mely 2012-es volt, testesebb az előzőnél, visszafogottan fajtajelleges, de jó ivású, korrekt bor. Várjuk a 2013-ast. Rosé műfajban borászunk ismét nagyot alakított, nem csoda, elmondta, hogy külön roséra szüretel, nem a vörösbor levéből enged le rosénak. A bor valóságos illat-kavalkáddal köszön be, ízben sem hagyja cserben a kóstolót, lecsengése, zamata hosszan tartó. A vörösborok részletes ismertetése szétfeszítené e kis írás kereteit, maradjunk annyiban, hogy az est legmaradandóbb élménye sokak számára a két Sziklabor besorolású Cabernet Francnak, a 2009-esnek és a 2011-esnek az egymás melletti megkóstolása volt. A sort a Kárpát medence-szerte ismert és elismert Kadarissima zárta, mely egy szamorodni-technológiával készített négy puttonyos aszú cukortartalmával rendelkező desszertbor. A borok mellé a falatkákat ismét Schmak Jutka 
komponálta, a fehérborokhoz tökmagolajos bagette-karikákat és csicseriborsókrémes falatkákat fogyaszthattunk, 
a vörösborokhoz chili con carnet a kapható legjobb fajta babból, 
a desszerthez pedig csörögefánkot. 
A kóstolón szóba került az a nemcsak ménesi, hanem villányi és szekszárdi borászok által is terjesztett legenda, miszerint Kölcsey Ferenc eredetileg Ménes szőlővesszejét írta bele Nemzeti Imánkba. Akár igaz, akár nem, annyi biztos: egy Balla sor megkóstolása után, hajlamos az ember továbbadni e szállóigét. „Si non é vero é ben trovato”, ahogy a klasszikus mondás tartja.
Mi mással zárhatnám soraimat, mint azzal, amivel Balla Géza is tette. A pince, mely a borvidék első számú attrakciója lassan másfél évtizede, nyitva áll egész évben, várja a borra szomjas ínyenceket.
Aki a Tulipán borestéiről nemcsak utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257 282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eu e mailcímen. Balla Géza borait a legkedvezőbb áron a Tulipán borozóban valamint a pincészet Kossuth utcai mintaboltjában szerezhetjük be.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.

2014. január 28., kedd

Székelykő Kúria (A Fő útról a hirdetőtáblánál balra, ha Kolozsvárról érkezünk.)



Torockó csodálatos, Isten-áldotta hely, ahová minden magyarnak el kellene jutni az életben egyszer. A 600 fős település lakosságának háromnegyede magyar, de a másnyelvűek nem éreztetik jelenlétüket. A sajátos építészettel és népviselettel rendelkező kis magyar sziget Kolozsvártól délre, pazar természeti környezetben, a Székelykőnek nevezett szikla lábánál fekszik. 
Községi rangja van, hozzá tartozik még Toroczkószentgyörgy, mely szintén 600 lakosú színmagyar település. 
A nemrégiben Torockó volt a célpontom, de megálltam egy gyors ebédre a Székelykő Kúriában Torockószentgyörgyön. Impozáns épületben


mutatós étterem. A belső tér kiképezése gyönyörű, a gerendás mennyezet, a népfaragású és festésű székek, a sujtásos mellényben felszolgáló pincér egyedi és hitelesen magyar hangulatot teremtenek.
A konyha a magyar és székely gasztronómia klasszikus fogásaiból építkezik, az árak magasabbak az Erdélyben megszokottaknál, de nem megfizethetetlenek. Ahogy másutt is megszokott, itt is külön megfizettetik az erőspaprikát, a hagymát, a tejfölt és a kenyeret, csakhogy jobban, úgyhogy az eleve magas áron, 22 lejért kínált babgulyás végül 30 lejre emelkedik. Ami 2000 ft-nak felel meg s bizony még Magyarországon is komoly összeg e fogás egy mégoly nagy adagjáért is. A kisbográcsban, állványos, melegentartást szolgáló mécsessel felszolgált babgulyás mennyiségére és minőségére nem lehet panasz, annyi biztos. 
Volt benne csipetke, némi pityóka, ahogy itt mondják, kolbász és marhahús is, fűszerezését, állagát és színét is jól eltalálták. 
A hozzá adott jó minőségű házi tejfelt viszont kissé szűken mérik. Hasonló a helyzet a túrófánkkal, mely megint csak húzós áron (1000 ftnak megfelelő lej) komoly adag, frissen sütve, házi áfonyalekvárral és ezúttal komoly mennyiségű házi tejfellel.
Jóllakottan és elégedetten távoztam, cseppet nem bánva, hogy többet fizettem a megszokottnál.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Székelykő Kúriában 2014. január 24-én jártam.

2014. január 27., hétfő

Csiga Café (Vásár utca 2.)



A Gault Millau honlapján volt olvasható a nemrégiben egy összefoglaló a szépen felújított Rákóczi tér környéki ebédelő helyekről. Az Afrikai büfében már voltunk, a Jani Lacikonyha és a Csiga Café közül az utóbbit választottuk legutóbb, midőn errefelé akadt dolgunk, annál is inkább, hogy jó a Facebook aktivitásuk és szimpatikus volt a déli menü.
Bementünk, köszöntünk, jeleztük, hogy fent ülnénk le a galérián, majd vártunk. Szemügyre vettük a belteret, melynek kiképezése kissé underground, amolyan alternatív, trendinek szánt. 
A várakozás hiábavaló volt, a percek teltek, de csak nem jöttek rendelést felvenni, mi meg siettünk. Lementem, mondtam, rendelnék, a felszolgáló mindenféle elnézéskérés nélkül regisztrálta óhajainkat.
Ételeink időben érkeztek, de túloznék, ha azt állítanám, hogy megelégedésünkre szolgáltak. Az egyébként élvezhető májgaluskalevesben szétfőtt a galuska, 
a camembert saláta korrekt volt, s egyben izgalommentes, ipari pirítóst kapunk hozzá. 
A gombás rizzsel kínált „roston” sült padlizsán kritikán aluli volt. 
A tojásgyümölcs, ha látott is rostot, azt bő olajba merítették, jól meg is szívta magát, sótlanul és teljesen fűszermentesen hozták ki, a hozzá adott gombás rizs csomós volt, túl sós, gyenge minőségű. Nem kétséges, igen kedvező árú volt a menü, 330 forintot kérnek a levesekre és előételekre, 660 a főétel, a desszert, mely nem tudott lázba hozni 330. Ráadásnak szimbolikus összegért kaphatunk szódát és kávét vagy teát az ebédhez.
Végkövetkeztetés: adják inkább drágábban a menüt s ügyeljenek jobban oda a konyhán. No meg a kiszolgálásra is, mert ebédidőben az emberek többnyire sietnek.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Csiga Café-ban 2014. január 17-én jártunk.

2014. január 22., szerda

Bocelli pizzeria (Lövőház u 26.)



Budapest egyik ritkábban emlegetett kulináris központja a Lövőház utca. Tény, hogy nem tudja felvenni a versenyt a Gozsdu-komplexummal, a Ráday utcával vagy a Liszt Ferenc térrel, de azért itt is rejtőzik néhány jobbacska hely, egymáshoz igen közel. Mi legutóbb, miután szembesültünk azzal a könyörtelen valósággal, hogy Zuppa nevű levesbár alighanem végleg bezárt, a Bocelli pizzeriába vettük be magunkat. 
Tetszett az otthonos-olaszos berendezés, a kiszolgálás kedélyessége, a széles halkínálat, s a háttérzene, mely igen széles spektrumon mozgott Louis Armstrongtól Sebestyén Mártáig, de értő kézzel válogatták össze a dalokat.
A hely látványkonyhával működik, elválasztó üveg sincs a vendégtér és a konyha között, bizonyára igen jó az elszívó berendezésük, mert a vendégteret nem üli meg az ételszag. Némi illat persze kijön a konyhából, de az inkább csábító, mint zavaró.
Rendeltünk Margerita pizzát, fehérboros kagylót, lazac carpacciót és csoki-felfújtat. A lazac sajnos nem volt nyers, az is lehet, hogy készterméket emeltek át a tányérra. Íze egyébként jó volt, de mást vártunk. Megjegyzem, az a szempont is csökkentette morgolódásunkat, hogy ezúttal aligha a vendéggel akartak kitolni, hiszen a nyers lazac olcsóbb, mint a füstölt vagy a gravlax.
A pizza nem volt kiugró, de korrektül készítették el, olaszos, vékony tésztájú, élvezhető pizzát ehetünk itt. 
A pizzához kért olívaolaj gyenge minőségű volt, pomace-szint, ami kár, hiszen igen alacsony áron is be lehet már szerezni elfogadható extra szűz olajat. Tartanak viszont borsőrlőt, s ott is hagyják a vendég asztalán, ami dicséretes. A kagyló 
leve remekül sikerült, kár, hogy maga a kagyló mélyhűtött áruból származhatott, mert nem hozta a friss kagyló átütő tengerélményét. Adtak hozzá fokhagymás pizzakenyeret és némi salátát is. A felfújt ütötte a mércét, belül folyós volt, nem kellett volna rátenni a gyenge minőségű, jégkristályos ipari fagylaltot. A mártást viszont valódi vaníliából készítették, korrekt minőségű „pókhálót” rajzoltak bele jobbféle gyümölcs- és csokoládémártásból, egyébként feleslegesen, a dísz nélkül is működne a desszert.
Összességében a hibák dacára kellemes élménnyel távoztunk.


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült, mindössze két mondatot szúrtam még közbe a blogos változatba.
A Bocelli pizzeriában 2014. január 18-án jártunk.

2014. január 20., hétfő

Ring Café és Gourmet Burger Bár (Andrássy út 38.)



A konzervatív valami az ínyenc, illetve ínyenc-konzervatív körökben általában megütközést, mi több, néha parázs vitát kelt, ha valaki dicséri a hamburger műfaj valamely darabját. Egyik oldalon áll az a nézet, hogy ez egy amerikai mánia, aminek nem szabad behódolni, és egyébként is, egy jó hamburger elkészítésébe fektetett energiát egy „normális” étel érdekében is hasznosítani lehetne, a másik oldalon áll Molnár B. Tamás, Lithauszki Zsolt, Takács Lajos és mások, akik kihívást látnak egy jó hamburger elkészítésében, akik szerint lehet és érdemes ebben a műfajban is jót csinálni.
Jómagam fogyasztóként, le nem mondva az amerikai kultúrimporttal szembeni fenntartásaimról, szívesen eszem minőségi hamburgert. A véletlen műve, hogy a legjobbak között emlegetett Ring Caféba csak a nemrégiben jutottam el.

 Már az étlap is bíztató, melynek fedelén idézetet olvashatunk a már említett Takács Lajostól: „A jó hamburger csupán egy kitűnő zsömle és egy remek húspogácsa kombinációja. Hogy az ember mivel „rontja” el, az már az ő dolga.
A limonádé ízletes, a sör friss, továbblépési lehetőségként ott lenne még a csapolt kézműves sörök integrálása az itallap kínálatába, dicséretes, hogy már most is rendelhető palackban a legnépszerűbb kézműves sör, a Keserű Méz.
A kiszolgálás kedves, érdeklődő, kommunikatív. Időben jönnek az ételek, pedig telt ház van, a brownie jó, sajnos az a desszert - a csokis sajttorta narancsos fehércsokoládés öntettel - amit elsőre kérünk, elfogyott. 
A hamburger remek, a zsemle házi, jó állagú, jó ízű, akárcsak a húspogácsa, egyiket sem „rontották el”, az ízesítők is rendben voltak. A krumpli nem mirelit, de van még mit kísérletezni rajta, így kicsit fonnyadt, túlsütöttnek hat, bár nem az. A káposztasaláta (coleslaw) kissé alulsózott, de alapvetően rendben van. 
Bár a hely a hamburgerekre koncentrál, kínálnak steakeket, tex-mex sörkorcsolyákat és önálló ételként rendelhető salátákat is.
Rokonszenves, őszinte hely a Ring, ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Ring Café-ban 2014. január 17.-én jártunk. 

Érdemes egy pillantást vetni a hely honlapjára is:
http://www.ringcafe.hu/#

2014. január 19., vasárnap

Rózsa söröző, „brew-pub” Békésszentandráson (Szent András u 11.)




Négy évvel ezelőtt, amikor hazafele jöttünk egy igen vidám társasággal a fővárosból az Alkonyi László által szervezett 7x7-es kóstolóról, mely utazásunk apropóját képezte, egyikünk, aki jól ismerte környéket, annál is inkább, hogy rendszeresen errefelé horgászott, rávett bennünket, hogy megálljunk a békésszentandrási Rózsa sörkertben. Nyár volt, szép idő, leültünk a teraszon, és ittuk a korrekt minőségű helyben főzött sört. Akkor valahogy nem mértük fel ennek a ténynek a jelentőségét. Kellemes élménnyel távoztunk, de a helyet nem sokat emlegettük a sörforradalomnak nevezett jelenségkörrel való találkozásunkig.
Idén nyáron a zárt körben megtartott első kézműves sörkóstolónkon említett barátunk mutatta be a Békésszentandrási Sörfőzde teljes spektrumát. Nos, ekkor volt már figyelem, érdeklődés, rajongás.
Más kérdés, hogy speciel engem nem hatnak meg a gyümölcsös sörök, sem az ágyas pálinkák, sem az ízesített borok. Tény ugyanakkor, hogy az Ogre sörének nevezett békésszentadrási pils egy jó árú és jó ivású sör, (250 ft egy palack, helyben vásárolva, betét nélkül, alkoholtartalma 5,6%, ezt csak mellékesen jegyzem meg, a Békészentandrási Sörfőzde söreibe nagyon szépen belesimul az alkohol) mint ahogy a 7%-os alkoholú Fekete korsó is az (280 + üveg). Figyelemre méltó a Black Rose is, mely szintén fekete, de 9 %-os. Akkor a Betyárkirály is kedvemre való volt, de pár hónapra rá utánkóstolva már nem tudott meggyőzni.
Hetek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy át kellene ugrani Békésszentandrásra sörért. Az út kb. 125 km Aradtól: nem sok, nem kevés. Egyik jóbarátom meg is beszélt a múlt hétre egy találkozót a tulajdonossal, aki körbevezetett bennünket az üzemben, elbeszélgettünk a sörfőző mesterrel is, sok érdekes dolgot tudtunk meg a sörfőzéssel és a főzdével kapcsolatban. 
Többek között azt is, hogy sajnos az Armando sörének nevezett IPA már nincs és nem is lesz. Pedig megkóstoltuk volna.
A főzde megtekintése után kértünk minden csapon levő sörből egy-egy pohárral s az üvegesekből, melyeket csapolva nem kínáltak, egy-egy üveggel. 
Ezek után pedig jól feltankoltunk sörrel, jómagam két rekesszel vásároltam. Két-két palack gyümölcsöst (szilvást és meggyest) is vettem a fiaim kedvéért, feketét az asszony örömére, magamnak pedig 28 palack Ogre sörét, mely vészesen fogy.
Ha elfogy, megyünk újra.
Minek igya az ember a nagyipari lőrét, amikor tisztességes magyar ember által főzött sört is ihat s hagyhatja nála a pénzét. Apropó, tisztességes magyar ember. Az is jó pont, hogy a Romantikus Erőszak zenekarnak a saját címkés sörét is ők készítik. Úgyhogy sok sikert a tavaly fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Békésszentandrási serfőzdének!

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

2014. január 16., csütörtök

Nemo Fish and Chips and Salad Bar (Lövőház u. 16.)



Eddigi beszámolóimból kitűnhetett, hogy igencsak nagy rokonszenvvel viseltetek a friss halakat kínáló helyekkel szemben. A Nemo a már bemutatott Halkakashoz hasonló filozófiával működik, azzal a különbséggel, hogy ők az utóbbival ellentétben tengeri halakra specializálták magukat. De a rendszer, hogy aránylag gyorsan elkészülő, frissen sült halételekre alapoznak fél-gyorséttermi rendszerben, korrekt ár/érték arány mellett, az hasonló, követendő és szeretnivaló.

Mi vegyes haltálat kértünk (6990), melyet időben meg is kaptunk s melyen minden rendben találtatott: a hirtelen sült lazac, fogas, rák, bébipolip és tintahal: minden friss volt, szaftos és megfelelő hőfokú. 
Meg a köretek is, az egyébként mirelitnek tűnő steak krumpli, a bulgur és a jobbféle kenyérből készült pirítós, valamint a fokhagymás-citromos-vajas-olívaolajos mártogató. Némi baki azért akadt: 4 deci bort számláztak az egyik borból, amit ittunk, miközben egyet rendeltünk és egyet is kaptunk. A felszolgáló fiú szerint ez „nem nagy tévedés”, mi másként gondoljuk. Amikor visszahozta a számlát javítva, azt mondta, hogy „még egyszer elnézést”, miközben először nem kért elnézést. No, de sebaj, ne kötekedjünk. Két üzletvezetőnek kinéző munkatárs is kifejezetten kedves volt, kommunikatív, benyomásainkról őszintén érdeklődő és felkészült, ez helyre tette az élményt.
Végül érdemes két szót szólni a minőségi borok korrekt választékáról és a kínált magyar kézműves sörökről, melyeket a fóti sörfőzde szállít. A Némó kifejezetten kellemes hely, a vélhetően véletlen incidens nem fog megakadályozni visszatérésben. Maradtak még izgalmas halételek kipróbálatlanul a lazactatártól a branzinoig.


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratának készült.
A Némóban 2014. január 13-án jártunk.

2014. január 5., vasárnap

Loja bisztró és borbár (Arad, hajdani Boczkó, jelenlegi Tribunul Dobra u 10.)



Ha egy magyarországi vendéglő kapcsán a legtalálóbb jelzőnek azt érezzük, hogy a kulináris kínálatának prezentációja, az egyes fogások megvalósítási szintje „kötelességszerű”, akkor ez nem feltétlenül dicséret. Partiumban és Erdélyben viszont még az. A Loja bisztró ilyen hely, s mint ilyen, nyújtja, amit ígér, ha nem is többet. Sajátos öndefiníciós probléma, hogy miközben borbárnak nevezi magát, az impozáns borválasztékból csak egész palack megvásárlása esetén szemezgethetünk, kimérve csak temesrékasi tömegborok vannak, amit e vidéken megannyi borkimérésben fillérekért megkaphatunk. A kiszolgálás is kötelességszerű, hivatalosan udvarias, a személyességnek, kedvességnek árnyalatával sem találkoztunk, hogy mosolyról ne is beszéljünk. 
De nézzük és értékeljük azt is, ami jó: a dizájn remek, a nyers tégla uralja a hely atmoszféráját, amit igen hangulatosra és ízlésesre sikerült szabni.
Az ételekkel nincs „identitásprobléma”, miközben hosszan tudnám sorolni azokat a jónak mondott anyaországi helyeket is, ahol a vargánya 100% csiperke, a vörös kaviár festett nyúlhalikra, a harcsa pedig pangasius.  Mi vargányás rizottót, szardellás bruschettát, krumplikörettel ellátott vargányás sertésszűzet és tiramisut ettünk. A rizottó nem volt teljesen autentikus, de élvezetesre sikeredett, a sertésszűzet sem szárították ki, a vargányamártás jó volt, a bruschettához adhattak volna valami savasat, akár egy kevés citromot, vagy koktélparadicsomot a sósságot ellensúlyozandó, a tiramisut cukrozott nesquick-zsánerű instant kakaóval szórták meg, jobb minőségű tiszta kakaó helyett, de a beltartalom remek volt, legalábbis a marcarponekrém, a piskótát egy árnyalattal jobban beáztathatták volna.
Összességében vállalható és ajánlható hely a Loja, akkor is, ha van hová fejlődnie.

Dorozsmai Endre

A szöveg a  Demokrata számára készült.
A Loja étteremben 2013. december 18.-án jártunk.
A fotók a netről valók, a saját fotóim elvesztek a gépből, nem értem, hogyan.

2014. január 4., szombat

Ema del Mar (Batthyány, jelenlegi Episcopiei utca, a Salacz Gyula szobornál)



Nagy fába vágta a fejszéjét az Ema del Mar tulajdonosa. Főtérhez ugyan közel eső, de mégis jóval kisebb átmenő forgalmú utcában nyitotta meg prémium alapanyagokra alapozó vendéglőjét, ahol megfelelően magas áron különleges steakeket és „presztízshalakat” (tonhalat, Szent Péter halat, lazacot) valamint tengerben élő lényeket (tintahalat, rákféléket, osztrigát, fekete kagylót, polipot) kínál.
A rendelhető tengeri alapanyagok a vendég szeme előtt hűtőpultban sorakoznak, onnan veszik ki őket rendelés után. 
Mi fél tucat osztrigát kértünk (két tányéron tálalták)
és egy vegyes tengeri tálat, 
aminek rendesen megkérték az árát 16.500 ft-ra taksálták átszámolva. Az osztrigára tettek egy kis olívaolajat és petrezselymet, egyébként feleslegesen, jobban szeretjük „simán”, citrommal.  A vegyes tálról a beígért alapanyagok körül hiányzott a homár, ami bizony legdrágább alapanyag, s mind mondhatta kérdésünkre a pincér, hogy ezt meg azt tettek rá „helyette”, ezt rendeléskor kellett volna jelezni, hogy arról hadd ne is szóljunk, hogy ott volt a homár a pultban, csak el kellett volna készíteni. Mindazonáltal ami a tálra került, az friss volt, sikerült a polipcsápokat úgy hőkezelni, hogy ne gumisodjanak, a  rákok is kitűnőek voltak. A Szent Jakab kagyló műfajban ilyen apró húsúval még nem találkoztunk soha.  
A desszertfront erősebb az aradi átlagnál, a Panna cotta állagra, ízre egyaránt kifogástalan volt s az öntet sem készült iparilag, ami nagy szó errefelé. 
A mascarpone-krém amarettos  keksszel szintén hozta a formáját.
Összességében jót ettünk itt, jó drágán. Egyébként emberi áron is mérnek presztízs-termékeket, a tonhal körettel együtt 3000 ft, a lazac (ez is tisztes adag) 2200. A homárügyet leszámítva kiemelkedő élmény volt a hely s ha valaki Aradon jót akar enni, az Ema del Marnál jobbat nem tudunk ajánlani.

Dorozsmai Endre

A szöveg a  Demokrata számára készült.
Az Ema del Mar nevű vendéglőben 2013. december 23-án voltunk.