2014. január 19., vasárnap

Rózsa söröző, „brew-pub” Békésszentandráson (Szent András u 11.)




Négy évvel ezelőtt, amikor hazafele jöttünk egy igen vidám társasággal a fővárosból az Alkonyi László által szervezett 7x7-es kóstolóról, mely utazásunk apropóját képezte, egyikünk, aki jól ismerte környéket, annál is inkább, hogy rendszeresen errefelé horgászott, rávett bennünket, hogy megálljunk a békésszentandrási Rózsa sörkertben. Nyár volt, szép idő, leültünk a teraszon, és ittuk a korrekt minőségű helyben főzött sört. Akkor valahogy nem mértük fel ennek a ténynek a jelentőségét. Kellemes élménnyel távoztunk, de a helyet nem sokat emlegettük a sörforradalomnak nevezett jelenségkörrel való találkozásunkig.
Idén nyáron a zárt körben megtartott első kézműves sörkóstolónkon említett barátunk mutatta be a Békésszentandrási Sörfőzde teljes spektrumát. Nos, ekkor volt már figyelem, érdeklődés, rajongás.
Más kérdés, hogy speciel engem nem hatnak meg a gyümölcsös sörök, sem az ágyas pálinkák, sem az ízesített borok. Tény ugyanakkor, hogy az Ogre sörének nevezett békésszentadrási pils egy jó árú és jó ivású sör, (250 ft egy palack, helyben vásárolva, betét nélkül, alkoholtartalma 5,6%, ezt csak mellékesen jegyzem meg, a Békészentandrási Sörfőzde söreibe nagyon szépen belesimul az alkohol) mint ahogy a 7%-os alkoholú Fekete korsó is az (280 + üveg). Figyelemre méltó a Black Rose is, mely szintén fekete, de 9 %-os. Akkor a Betyárkirály is kedvemre való volt, de pár hónapra rá utánkóstolva már nem tudott meggyőzni.
Hetek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy át kellene ugrani Békésszentandrásra sörért. Az út kb. 125 km Aradtól: nem sok, nem kevés. Egyik jóbarátom meg is beszélt a múlt hétre egy találkozót a tulajdonossal, aki körbevezetett bennünket az üzemben, elbeszélgettünk a sörfőző mesterrel is, sok érdekes dolgot tudtunk meg a sörfőzéssel és a főzdével kapcsolatban. 
Többek között azt is, hogy sajnos az Armando sörének nevezett IPA már nincs és nem is lesz. Pedig megkóstoltuk volna.
A főzde megtekintése után kértünk minden csapon levő sörből egy-egy pohárral s az üvegesekből, melyeket csapolva nem kínáltak, egy-egy üveggel. 
Ezek után pedig jól feltankoltunk sörrel, jómagam két rekesszel vásároltam. Két-két palack gyümölcsöst (szilvást és meggyest) is vettem a fiaim kedvéért, feketét az asszony örömére, magamnak pedig 28 palack Ogre sörét, mely vészesen fogy.
Ha elfogy, megyünk újra.
Minek igya az ember a nagyipari lőrét, amikor tisztességes magyar ember által főzött sört is ihat s hagyhatja nála a pénzét. Apropó, tisztességes magyar ember. Az is jó pont, hogy a Romantikus Erőszak zenekarnak a saját címkés sörét is ők készítik. Úgyhogy sok sikert a tavaly fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Békésszentandrási serfőzdének!

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése