2014. január 31., péntek

Vince 2014



Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre az önmagát méltán Közép-Európa boriránytűjeként hirdető Vince, mely egyszerre borfesztivál és önképzésre alkalmat adó szakirányú szabadegyetem.
Ellentétben a borfesztiválokkal, ahol jellemzően egyenként kell fizetni minden deci borért, nem ritkán többet, mint amennyibe az a pincénél vagy a szaküzletben kerül (mivel a borászok is ki kell hozzák, az évről évre egyre magasabb helypénzt) a Vincén egy pontos összeg fejében (idén pénteken és szombaton 12.000, vasárnap 10.000 forintért) déltől este 8-ig annyit kóstolhat mindenki, amennyit elbír. Márpedig egy férfiember sokat bír, de a szebbik nem képviselői is okoznak ezirányú meglepetéseket. A 160 kiállító előválogatott, mintegy 1000 bora között igen sok értékes nedű akad s ha valaki kifejezetten erre utazik, akkor a belépő árát akár többszörösen is leküldheti a torkán. 
(Simon József a Vincén, 2013-ban)
De persze nem a mértéktelen ivászat terepe a Vince, hanem főleg délelőtti és kora délutáni órákban a borászokkal való kóstolással egybekötött beszélgetés lehetőségéé, ugyanis ez az a rendezvény, ahol a borászok jellemzően személyesen is jelen vannak.
A borok mellett gourmet kiállítók termékeit is kóstolni lehet, 
(desszertfront a 2013-as Vincén)
(sonkastand a tavalyi rendezvényen)
továbbá mindig akadnak minőségi párlatok is a legjobb pálinkáktól
a whiskey-ken keresztül a konyakokig. Idén is lesz pezsgő mesterkurzus, nem is egy, a Moet et Chandon világmárka mellett az ínyencek számára nem ismeretlen Alfred Gratien pezsgőket mutatja be Nicolas Jaeger, a kávé terroir jellegéről azaz a talaj üzenetét hordozni képes mivoltáról beszél André Hoinkis, a Douwe Egberts nemzetközi kávészakértője, Clive Coates Master of Wine (a csak MW-nek rövidített szakértők a Föld talán legavatottabb borismerői) tart előadást a világ legizgalmasabb, iskolateremtő és szemléletformáló borvidékéről, Burgundiáról, Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus a Pannon Bormíves Céh legjobb borairól beszél majd, de az előadók között lesz Caroline Gilby MW, Elizabeth Gabay MW s még sokan mások. Részletes információkat a www.vincebudapest.hu oldalon találunk.
(magyar terroir borok a Zwack standon)
A rangos rendezvénynek Magyarország egyik legimpozánsabb épülete, a Corinthia Grand Hotel ad ismét otthont. Aki egyébként is készül a székesfővárosba, érdemes bekalkulálja a Vince időpontját, aki pedig nem, de kifejezetten érdeklik a borok, az még felvésheti naptárába a dátumot: 2014 február 28-március 1.-2.
Az élmény garantált.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése