2012. december 26., szerda

Nostro Gastronomy (VIII ker., Krúdy Gyula u 4.)



Ha tehetem, megveszek minden Dining Guide kiadványt, akkor is, ha néha már-már szórakoztató bakikba ütközöm bennük. (Pl. a legjobb déli menüt kínáló vendéglők közé olyan is bekerül, konkrétan a Hütte, mely nem is kínál déli menüt, a jó esetben a legjobb 200 vendéglő közé sorolható Salaam Bombay bekerül az első 100-ba, míg több tucat lényegesen jobb étterem – köztük nem egy indiai, tehát ugyanabban a műfajban utazó - nem kerül be, ugyanazon a címen több vendéglő is szerepel, közöttük rég megszűnt éttermek.) Mindezzel együtt, értékeléseik nagy része reális, saját tapasztalat által is megerősített, emellett pedig rengeteg jó tippet kaptam tőlük.
Ha nincs a TOP 100 gasztro-kaland című Superbrands kiadvány, ki tudja, mikor jutottam volna el a Kertész utcában fekvő aprócska sörszaküzletbe (Csak a jó sör), ahol sehol másutt nem kapható katartikus söröket csapolnak és több száz különleges sört árusítanak. De ugyanennek a kiadványnak köszönhetően fedeztem fel egy megannyi remek sörözőt, a Pivot, a Bohémiát,  a Skanzent, Beer-Beart, hogy csak azokat említsem, melyek hirtelen szembe jutnak, egyébként végigjártam a Top 11-ük minden egységét. (Négyet már a kiadvány kézbe vétele előtt ismertem, de a további 7 jó tippért már önmagában érdemes volt megvenni a zöld kötetet.) Az Innioval találkoztam később más fórumokon, de eredetileg azért kerestem fel, mert a legjobb reggeliző-helyek közé volt sorolva ugyanebben a kiadványban. (Akkor egyébként már leszoktak érdeklődés hiányában a reggeliztetésről, de ezt nem bántuk, déli menüt ettünk s felettébb meg voltunk elégedve.)
A minap egy belvárosi kocsmaturné alkalmával ütköztünk bele a Nostro Gastronomy nevű kis étkezdébe, melyet szintén a legjobb reggeliző-helyek közé soroltak, érkezésünk idején már sötét volt, de nem sokkal zárás előtt még beülhettünk két jobbféle sörre, ezek közül az egyik a kedvenc magyar kézműves söröm, a Keserű méz volt. 
A parányi galérián ültünk le, 

s böngésztük át a kínálatot. 

A pult mögött álló kislányok kedvesek voltak, s külön örvendtem, hogy megvehettem az Ízes Itália sorozat majdnem minden darabját.
Enni valami komolyabbat szerettünk volna, így csak végignéztük a készen kapható süteményeket, no meg az italkínálatot. Malatinszky és Bodor borokat tartanak, ezutóbbi villányi pincéről nem hallottunk, legközelebb megkóstoljuk nedűiket. Az étlapon szerepel néhány klasszikus reggeli étel (ezek nemigen indokolják a TOP 10-be sorolásukat, már csak a szerény választék okán sem), egyszerűbb déli menü, wrapek, quichek, lepények, erős az édességfront, 14-féle desszert közül választhatunk a tiramisutól a banános répatortán, sajttortán át a panna cottáig. Ezek is ízlésünkre valók, ha vacsora után tértünk volna be, egy desszertre biztos elcsábulunk. Tartanak szörpöket és frissen facsart narancslevet is, hogy a sofőröknek se kelljen feltétlen az ásványvíz és az üdítőnek csúfolt ipari borzadályok közül választani.
Szeretnivaló kis hely a Nostro Gastronomy, alkalomadtán még benézünk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.
A Nostro Gastronomy nevű helyen 2012. december 8-án jártunk.

2012. december 25., kedd

Kelly’s Food (Budapest, Károly körút 16.)

Huszadik esztendeje járom programszerűen a vendéglátóipari egységeket, azon belül elsősorban az erdélyi és anyaországi vendéglőket. A merítés nemcsak numerikusan széles, de műfajilag is, igaz, a blogon nem tettem közzé a gyros-os, lángosos, büfés, gyorséttermes tapasztalataim zömét, de attól még e helyeken is megfordulok, beleértve az ínyenc körökben nem kifejezetten népszerű kínai tömegbüféket.
A minap nagyjából jóllakottan igyekeztem egy Nagymező utcai felettébb korrekt étteremből egy előadás helyszínére, volt még némi időm, így benéztem az idén nyitott Kelly’ s Food nevű egységbe. Csak egyszerű kíváncsiságból. 
Amikor viszont láttam, hogy tartanak sushit is, s jelezték, hogy a 700 (!!!) forintért tele szedhető kistányérra 5 db sushit is lehet tenni (miközben egy nagyjából 5 darabból álló sushiválogatás kerül ott ennyibe), a maradás mellett döntöttem. S persze akkor már szedtem a kínai szabvány-ételekből is, a mindenféle gezemicéből, rizsből, sült csirkeszárnyból. 
A mikrohullámú sütővel szemben előítéleteim vannak, vagy igaz, vagy nem, hogy az állagromáson túl egészségtanilag is káros a mikroban melegített étel, én minden esetre teljes mértékben elkerülöm. Úgyhogy hidegen ettem meg, amit összeválogattam magamnak. Az étel nem volt jobb vagy rosszabb, mint a kínai büfék százaiban, viszont ár-érték arányban veri a többit, akkor is, ha a nigiri sushinak volt egy kis savanykája, amit a rizs kétes frissességnek tulajdonítottam. A maki s a nigirire helyezett lazac rendben volt. A kistányér bőségesen elegendő nekem legalábbis egy étkezésre, akkor is, ha éppen nem ebéd után, hanem ebéd előtt vagyok s azt meg kifejezetten szeretem, ha mindenből egy keveset szedhetek a tányéromra.

Persze, ha ráérek és tényleg jót akarok enni ebben a kínai műfajban, akkor a Telepy utcai vagy a Gizella utcai Wangot választom (a Milky Waybe még nem sikerült eljutni). De a tucatbüfék közül a Kelly’s rendszere a legszimpatikusabb, nem kizárt, hogy ha gyorsan kell valamit enni a Deák tér környékén, akkor még benézek.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.  

2012. december 23., vasárnap

Vinopolis (Budapest, Naphegy u. 67.)



Szupergrupnak nevezték annak idején azokat az együtteseket, melyeknek tagjai korábban már nevet szereztek maguknak más csapatokban. Nemzetközi fronton tán a mindössze két évig létező, de a progresszív blues műfaját máig ható érvénnyel megalapító Cream a legjelentősebb ezek között, Magyarországon az LGT-t szokás emlegetni iskolapéldaként.
A gasztronómiában hasonló erős trió a Vinopolis mögötti hármas: Palotai Csaba séf, aki korábban olyan helyeken dolgozott, mint a Gourmet-fellegvárnak számító Café Pierrot, vagy a magyar vidék egyik legjobbja, a Brill Bisztró, Varga Gábor cukrász, aki a legnépszerűbb desszertes honlap alapító-főszerkesztője, a témába vágó több remek könyv szerzője s a szakma számon tartott mestere, valamint Geönczeöl Attila borászati szakértő, aki a legjelentősebb magyar borversenyt és borfesztivált szervező Borkultúra kht-nak volt hosszú időn keresztül a második embere, a Bor és Piac főszerkesztője s megannyi publikáció szerzője.
A minap volt szerencsém néhány pohár bort és két ételt megkóstolni e helyen. Az atmoszféra modernista, de nem taszító, a fények kellemesek, szolid, fesztelen eleganciát sugároz a hely. 
A borválaszték impozáns, látszik, hogy értő kézzel válogatták össze a legjobb magyar tételek közül azt a negyvenet, amit akár decire is lehet rendelni, de pincérünk azt mondta, hogy fél decis rendelésben is meg lehet egyezni. (Ez igen fontos apróság a borínyencek számára: egyrészt nem kell meginni egy decit kóstolt tételenként, ami jóval több bor megkóstolását teszi lehetővé, másrészt a számla sem szalad meg túlságosan.) Az árak egyenesen verhetetlenek. A bortémára odafigyelő jobb vendéglőkben (pl. Innio, Lacipecsenye, Mák bisztró stb.) megszokott kettes, két és félszeres szorzóhoz képest itt alig van egy kis plusz a borokon a szaküzleti árakhoz képest. Budapesten még nem bevett intézmény, hogy a vendéglő borszaküzletként is működik, az árak nem magasabbak, mint más szaküzletben, s a több mint félezer bor közül bármelyiket meg lehet venni és helyben meg lehet inni egy barátságos dugópénz (500 Ft) ellenében. Mi kóstoltunk Oszvald Lajostól Somlói Hárslevelűt, a Villa Sandhaltól Balatonfelvidéki Rajnai Rizlinget, Irsai Olivért Garamvári Venceltől Balatonboglárról, Bistro Furmintot a Hétszőlőtől Tokajból és Battonage Chardonnayt Thumerrer Vilmostól Egerből. Szerencsére jóbarátom, akivel beültünk a Vinopolis-ba a borok világában kalandozni szintén eljutott arra a következtetésre sok évnyi vörösbor-központúság után, hogy a fehérborok képezik a legizgalmasabb műfajt a borok világban, azok között is a talajadottságot hordozó, bazalton termett ásványos nedűk, így rendelésünk is ennek megfelelő volt.
Mivel aznap estére már volt egy foglalásunk más helyen, visszafogtuk az ételrendelést. Kértünk egy „Vinopolis”-nak keresztelt kacsamáj-brullée-t 
és egy laksát, (bár elég egyértelműen voltunk, mondhatnám teljes mértékben egyértelműek és azt is kihangsúlyoztuk, hogy keveset szeretnénk enni, mégis két levest kaptunk, ez volt egyébként az este folyamán az egyetlen gixer, felszolgálónk remekül tette a dolgát, bortémában otthon volt, jól kommunikált). A Laksa leginkább a Tom Ka Ghai levesre (kókusztejes csirkeleves) emlékeztetett, csak hiányzott belőle annak az egzotikus vibrálása.
Minden esetre igen kellemes élményt nyújtott így is. A ráégetett cukorral bevont kacsamájpástétom maga volt a kulináris álom, ízre, állagra egyaránt, jobbat elképzelni sem lehet. Az a veszély fenyegetett, hogy vacsora előtt jóllakunk a kiváló, helyben sütött házi kenyérre kent májpástétommal.
A hajdani, ambíciózus, hasonlóan jó borválasztékkal működő, de a konyhatechnológia buktatóin meg-megbicsakló Aqua Lounge helyén, az Oxygén wellnes központban nyílt Vinopolis máris ott van az élvonalban.
Ínyenceknek és/vagy borrajongóknak kötelező!

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült .
A Vinopolisban első ízben 2012. november 23-án jártunk.

2012. december 8., szombat

Áts Károly a 2012-es Év borásza


Úgy hozta a jó szerencse, hogy sikerült idén is eljutni az Év Borásza választás ünnepélyes eredményhirdetésére. Jómagam 1999 óta tartom számon ezt a titulust, s azóta szurkolok a jelöltek valamelyikének. Tavaly is erős volt a mezőny, idén is.
Sokan meglepődtek, hogy Borbély Tamás bejutott az öt közé, minden esetre, aki kóstolta az utóbbi években borait, az tapasztalhatta e nedűk meggyőző fejlődését, s csodálkozása bizonyára kisebb lehetett azokénál, akik még nem figyeltek fel a fiatal és tehetséges borászra. Legutóbb az idei Vincén kóstoltam meg borait, s végkövetkeztetésként csak egyetérthetek Hamvas Bélával, aki a Badacsonyi borokat meleg szavakkal méltatta.
Mindazonáltal elismerve Borbély Tamás és a többi jelölt (Dúzsi Tamás, Heimann Zoltán, Gálné Dignisz Éva) érdemeit, jómagam is alighanem Áts Károlyra szavaztam volna, ha tagja lettem volna a Magyar Borakadémiának.

Egyrészt azért, mert Áts Károly eddigi munkásságával messzemenően kiérdemelte e titulust, másrészt azért is, mert igencsak megérett az idő arra, hogy tokaji, s azon belül mádi borász kapja e kitüntető címet, a 2001-es (Szepsy István), és 2003-as (Árvay János) választás után.
A sajtótájékoztatón minden jelölt egy-egy remek nedűvel örvendeztette meg a sajtó képviselőit, Borbély Tamás egy remekbe szabott, minerális, elegáns hordókezelésű Kéknyelűt hozott, Gálné Dignisz Éva elhozta Márton napi roséját, mely idén is maga volt a tökély, ha úgy tetszik „a” rosé, sub specie eternitatis. Üde, parfümös, gyümölcsös, jó savú. Hasonlóan jót lehet készíteni e műfajban, jobbat aligha. Heimann Zoltán a Birtokborát hozta el, melynek címkéjén ott szerepel a Heimann családfa, igazolva a család negyedévezredes szekszárdi jelenlétét, Dúzsi Tamás a vörös csúcsborával, a Görögszóval érkezett, melyre éppúgy illik az iménti leírás, miszerint a maga műfajának élvonalbeli reprezentatív remeke, mint Gálék roséjára. A győztes pedig mi mást  hozhatott volna, mint Áts cuvéet, ezt a szeretnivaló, könnyen érhető, szépen megkomponált desszertbort.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, de jó eséllyel felhasználom majd az „analóg” sajtóban is.

2012. december 4., kedd

Ózon szálló étterme (Hargitafürdő)



A minap sikerült eljutnunk Hargitafürdő egyik nevezetességébe, a szépen felújított Ózon szálló éttermébe. A faboxos intim hangulat-adta első, pozitív élményt némi lehűlés követte. 
Borfronton csak néhány kommersz román borral találkoztunk, miközben már a Merkúr áruházban is több tucat magyar bort lehet kapni, közte olyan komoly pincészetek termékeit, mint Villány emblematikus borászata, a Vylyan vagy az egri Sike Tamás. Így aztán sört rendeltünk, kértünk volna Hargita fürdőn Hargita sört, s nemcsak a hely szelleme miatt, hanem azért is, mert értékeljük a magyar feliratot rajta és a piros fehér zöld színkombinációt is integráló címkét. (Egyébként a sör sem rossz, de szerencsére e térségben már egy jó évtizede iható söröket készítenek, ellentétben a Ceausescu korral s a kilencvenes évekkel.)
A szűk ételválaszték általában jó jel, arra utal, hogy az ételek frissen készülnek, s ami az étlapon van, annak elkészítésébe a konyha beleadja tudásának legjavát, mint a budapesti Olimpiában, a Lacipecsenyében, a Csalogányban s még sorolhatnám. De nem mindegy, hogy valahol kínálnak 10-12 ételt, s az viszont izgalmas, kreatív, magas szinten elkészített produktum vagy a bevált, nem épp fantáziadús ételeket kínálják (jelen esetben rántott csirke, karaj, gomba, sajt és karfiol, roston sült csirkemell, tarja és karaj, pisztráng, továbbá három leves és három desszert) csak szűkebb választékban. Ráadásul abból a kevésből is több tétel épp nem kapható. Nincs káposztasaláta, nincs tartármártás, nincs majonéz, a három levesből csak egy rendelhető. Az pedig miféle szöveg, hogy nincs tartármártás vagy majonéz? Egy átlagos háziasszony tíz perc alatt készít egyet. Mi fogyott el a konyhán a tojás, a tejfel, a mustár vagy az olaj? Hasonlót a kismarosi Patak vendéglőben tapasztaltam közel egy évtizede, ahol az mondták, hogy elfogyott a palacsinta. Ott meg is kérdeztem, hogy mi fogyott el a liszt vagy a tojás? Válaszra sem méltattak. Az Ózon szállóban jobb volt a helyzet, kiszolgálónk kedves volt, kellően kommunikatív, mosollyal igyekezett kompenzálni a hiányosságokat.
Rendeltünk végül gulyáslevest, rántott gombát, rántott karfiolt és rántott sajtot, sült krumplival és rizibizivel. Hozzá még vegyes savanyúságot és fokhagymás tejfelt. A gombát és a karfiolt fél adagban kértük egy tányéron, értékeltük a rugalmasságot, hogy nem közöltek akadályt ezügyben. Mint kocsmákban vagy vendéglőkben, ahol merő rosszindulatból, netán nemtörődömségből, nem hajlandóak kimérni négy cent helyett kettőt a pálinkából vagy két deci helyett egyet a borból.
Az első kellemes meglepetés a savanyúság volt, kaptunk cikkekre vágott jó ízű, jó állagú savanyú uborkát, zöld paradicsomot, karfiolt, jó volt a fokhagymás tejfel és friss a pityókás kenyér. 
Korrekt átlagos konyhát visz az Ózon szálló, a gulyáslevesből kissé kilógott a köménymagláb, de ez nem zavart, a marhahúst nem főzték szét, a zöldség és a krumpli állaga is megfelelő volt, akárcsak a talán túlzott bőkezűséggel mért csipetke. 
A rántott dolgokat megfelelően panírozták és sütötték ki, semmi nem tocsogott az olajtól, a krumpli mirelit volt, de jól megsütött, a rizibizi kissé ragacsos, de élvezhető.
Összességében elégedetten távoztunk, de azért jól esett volna valami kis plusz. Egy-két fogás, mely megdobogtatja szívet, kis kreativitás, netán néhány kiemelkedő bor- vagy pálinka. Nézzük a dolog jó oldalát, van hová fejlődni, nem kell ehhez nagy anyagi befektetés, csak egy kis odafigyelés.

Dorozsmai Endre

A szöveg a holnapi Erdélyi Naplóban fog megjelenni.


2012. november 15., csütörtök

Kézműves magyar ízek vására - 4.

Eddig sajnos egyetlen esztendőben sem jutottam el a a Kézműves Magyar Ízek Vásárára, pedig igencsak érdekelt a rendezvény, hiszen ha valami, akkor ez az a vonal, amit minden szinten támogatni kellene. A kézművesség önmagában értékhordozó, s ez akkor is így van, ha akadnak, akik ipari vagy félipari termékeket neveznek kézművesnek. Idén beülünk egy lelkes kis csapattal az autóba és felmegyünk a Székesfővárosba kóstolgatni. Majd beszámolok az élményeinkről.
Addig is álljon itt néhány kedvcsináló fotó a rendezvény sajtóanyagából.

Dorozsmai Endre






2012. november 14., szerda

Szép Ilonka (Deszk, Alkotmány u. 52.)



Hadd kezdjem egy mélyről jövő vallomással: bármennyire is elkötelezettje vagyok a magas gasztronómiának, mind a fogyasztás, mind pedig főzés területén, mindig is élvezettel fogom fogyasztani a magyar vendéglátás középkategóriáját képviselő standardokat, a gulyáslevestől a brassói aprópecsenyén keresztül a pacalpörköltig. Részben erre is visszavezethető, hogy alapvetően bizalommal ülök be találomra bármelyik vidéki vagy külvárosi vendéglőbe, hiszen a „magyar főáramban” ritkán csalódtam. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy elvárásaim, mondjuk úgy, hogy reálisak.
Legutóbb, miközben a Deszk apraja-nagyja a sportpályán zsibongott az EU csatlakozás napján, barátaimmal a község fő utcáján található Szép Ilona csárdában foglaltunk helyet. S rendeltünk is, ahogy az kell: volt az asztalon 2 zóna halászlé (500), 
szegedi gulyás (660), 
a vegyes tál (3990) - papíron 2 személyre ténylegesen 3-4-re - 
valamint a kihagyhatatlan makói haltepertő (870). 
A hely egyébként kissé giccses, a kiszolgálás pontatlan (leányka helyett kékfrankosból hoztak nagyfröccsöt) és lassú (12 percbe tellett, mire az italunkhoz hozzájutottunk), az étlapon furcsa aránytalanságok vannak (egy kiváló presszókávé 120 ft, míg egy tartármártás 350), a sültkrumplit kockára vágták s az olaj amiben kisütötték sem volt a legfrissebb, a Dreher sör Aranyászok korsóban érkezett, az étlapon volt 1 literes söradag, de nem volt hozzá megfelelő korsó.
(Étlap és itallap a múltból :)








A filézett pontyhalászlé viszont színét leszámítva megközelítette a tökéletest, annál is inkább, hogy zöld erőspaprika volt hozzá s nem szárított. A megszokott ízeket hozó vegyes tálból (rajta rántott gomba, rántott velő, Cordon Blue, csülök pirított hagymával, mozzarellával besütött pulyka, gombás flekken, cigánypecsenye) még maradt is, a sör jó volt és hideg (250 ft egy korsó). A számla fillérre stimmelt, ami 4 személy fogyasztása esetén ritka esemény. Hibavadász hozzáállással sokat bosszankodtunk volna. Mi jól akartuk érezni magunkat. Sikerült.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Szép  Ilonka vendéglőben 2004. május 1.én jártunk. Azóta is működik ott fősodratú vendéglátó hely, különböző neveken.


2012. november 13., kedd

Patak vendéglő Kismaros, Királyréti kisvasútállomás


Elég pár száz vendéglőt meglátogatni ahhoz, hogy az ember arra a következtetésre jusson, hogy a legtöbb hely végső minősítése meglehetősen esetleges. Vannak hibátlan vagy közel hibátlan helyek, mint a Ráspi, a Maligán vagy a Kisbuda Gyöngye s vannak olyanok, ahová nem kívánkozunk vissza egy-vagy több szarvashiba miatt (felborult ár-érték arány, gyenge konyha, impertinens kiszolgálás stb.). A helyek elsöprő többsége e két határpont között helyezkedik el s még az is elfordulhat, hogy egy kedvezőtlen első élményt valamennyire helyrerak a második.
Amikor két éve először voltam a Patak vendéglőben a parmezános bundában paradicsommártással felszolgált padlizsán mélyen lehangolt. A parmezán nem érződött, a mártás elnagyolt volt és jellegtelen, a padlizsán pedig félig nyers. Az idei Magyar Sziget alkalmával – egyéb híján - ismét meglátogattuk a vendéglőt s 5-6 étel megkóstolása után némileg módosult korábbi lesújtó véleményem. A kiszolgálás gyorsabb volt, a lávakövön, látványkonyha megoldással készített húsok sokat dobtak a kínálaton, az adagok továbbra is korrektek, s az ételek színvonalának átlaga (kóstoltam: rozmaringos bárányt, kurucpecsenyét, 

fokhagymalevest, füstölt nyelvet, vegyes haltálat

palacsintákat,



megfelel a magyar középkategóriás helyeknek. 


Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az árak a sört leszámítva (Gösser korsó 500, Radeberger 550, így majd’ mindenki Edelweiss búzasört ivott 400-ért) igencsak barátiak (előételek 600 körül, főételek körettel 1000 körül), akkor a kép sokkal kedvezőbb, mint volt. Persze most is akadnak zavaró tényezők. A roston fogas nem roston készül, hanem lisztbe forgatva, olajban kisütve és sajnos nem tűnt fogasnak. Az összeadás sem volt erőssége a számlát kihozó kis hölgynek, s persze a kárunkra tévedett. Korrigáltunk, visszakozott, elnézést kért. Ez az a helyzet, amikor a vendég dönti el, hogy a pohár félig üres vagy félig tele van. Mi úgy találtuk: félig tele. 


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült 2004 augusztusának második felében, az augusztus 15-i látogatásunk alapján. A jobb helyek példálózó felsorolásában ma mások szerepelnének, Onyx, Walter, Kistücsök, Brill stb. Lásd ehhez a TOP 100-as listámat.

Megnéztem az étterem honlapját, szerintem sok minden nem változott az utóbbi 8 évben.

Íme az aktuális étlap:





2012. november 12., hétfő

A „jó kis olasz” - Alessio (Pasaréti út 55.)


Közkeletű hamis vélekedés, hogy az olasz konyha másból sem áll, mint pizzából és pasta-ból. Ebben persze az is közrejátszik, hogy már a évtizedekkel ezelőtt egyre-másra nyíltak olyan vendéglők, melyek elsősorban e két klasszikus műfajban mozogtak, annál is inkább, hogy a költség/haszon arány igen jó ezek ételek esetében. Miközben az olasz konyha az egyik legváltozatosabb és legizgalmasabb mind az alapanyagok, mind az ízharmóniák területén az egész világon.
Örvendetes kulináris fordulat, hogy Magyarországon a botcsinálta pizzériákon kívül egyre több olyan étterem nyitja meg kapuit, mely megcsillant valamit az olasz konyha zsenialitásából. Vannak közöttük csúcsvendéglők, mint a Fausto vagy a Krizia, és vannak megbízható, korrekt „jó kis olasz helyek”, mint a Trattoria Toscana, a Pomo D’Oro vagy a nemrégiben nyitott Alessio. S a sor szerencsére még folytatható.

A Pasaréti úti étterem hamar megtalálta a törzsközönségét, egy hétköznap délutáni órában alig kaptunk helyet. Ami érthető. Az Alessioban jól főznek, szépen tálalnak és emberi árakkal dolgoznak. Az változatos étlap zömmel olasz klasszikusokat kínál, minket elsősorban a vízben élő lények érdekeltek.
Kínálnak többek között ördöghalat, pisztrángot, aranykeszeget, tintahalat, rákot, kagylót, lazacot. Mi végül vitello tonnato-t (vékonyra szelt párolt borjú tonhalmártással) és fekete kagylót rendeltünk  paradicsomosan, továbbá a tapasok közül kóstoltunk borjúmájpástétomot, lazactatárt és fokhagymás minivargányát, s végül két klasszikus olasz desszerttel, panna cottaval és profiterollal zártuk az étkezést. 
Az ételek kivétel nélkül rendben találtattak, a kagyló friss volt és remekül fűszerezett, a lazactatár valóban lazactatár volt és nem füstölt lazac apróra vagdalva, hogy rosszabbat ne mondjak (több helyen adnak festett, marinált vagy hőkezelt állazacot tatárként), a vargánya hozta a maga mesés ízvilágát, a tonhalas borjú is rendben volt ízre, állagra egyaránt. Minden helyben készült a desszerteket kivéve, melyek az Angello cukrászat mestereinek kezét dicsérték, miként pincérünk elmondotta.
Hangulatos, kellemetes hely az Alessio, megbízható konyhával. Ajánljuk másoknak is.

 Dorozsmai Endre


A szöveg rövidített változata a Demokratában jelent meg.
 Az Alessio nevű vendéglőben 2010 júniusában jártunk.

A vendéglőben készült képeket nem leltem, így a honlapról vettem át őket.

Gazpacho mozzarellagolyókkal és zöld korianderrel


Ez csak egy próba volt, hogy fel tudok-e tenni képeket a blogra. Ezek szerint igen. A legutóbb nem engedte a rendszer, mondván, hogy nincs több helyem és vásároljak tárhelyet. Időközben meggondolta magát vagy mi.:) 
A fotó egyébként egy kellemes családi vacsora alkalmával készült, a gazpacho (de lehet, hogy szűrt sültpaprikakrémleves volt a színe alapján :))) után a Vásárcsarnokból a legendás, érlelt marhahúsokat árusító hentestől vett rib-eyet, porterhouse-t és még vagy 2 steakkülönlegességet ettünk. 
Rég volt, most került elő a fotó.

2012. november 7., szerda

Kukorica csárda (Balatonföldvár, Budapesti út 41)

A Kukorica csárda Balatonföldváron azon kevés Balaton-környéki vendéglő közül való, mely egész évben nyitva tart. Mint az étlapról megtudtuk, komoly protokollvendégek jártak már ott előttünk, miniszterelnökök, államelnökök, többnyire a Távolkeletről. A hely azt adja, amit ígér, s amit vélhetően harminc esztendővel ezelőtt is adott. 



Kedves, gyors kiszolgálás, szívmelengető rusztikus hangulat, nádtető, a magyar népi kultúrát idéző dekoráció, különösebb kulináris izgalmat nem jelentő korrekt ételek, közepes árak, cigányzene mellett. Ezutóbbinak nem vagyok nagy rajongója (a népzenének annál inkább), de most a maga kellemes, tolakodásmentes diszkréciójával kifejezetten kellemes aláfestésként szolgált ebédünkhöz. A falon lógó, merített papírra nyomott felirat leszögezi, hogy Európa adósunk, ami nagyon is igaz, és rokonszenvvel néztük az ott parkoló s alighanem az étteremhez tartozó autón is a „Justice For Hungary” matricát, mely jogos imperatívuszt kifejező betűk Magyarország s Csonkamagyarország körvonalait fogták közre.
Rendeltünk vaslapon sült sajtokat, 
szintén vaslapon sült zöldségekkel (paprika, padlizsán, cukkini, paradicsom stb. igen kellemes kakukkfű-domináns ízesítéssel), továbbá fogast citromos-kapros mártással és vajas petrezselymes burgonyával.
 A mártás lehetett volna könnyedebb is, persze a tejszínredukció költségesebb és macerásabb eljárás, mint a hagyományos liszttel sűrítés. Az árak megfizethetőek, az adagok elfogadhatóak voltak.
Nem kizárt, hogy alkalomadtán még benézünk egy halászlére s egy ropogós kacsasültre. 

Dorozsmai Endre 

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Kukorica csárdában 2007. április 29.-én jártunk.

Ahogy honlapot nézem az időutazás ma is tart, s fenti írásom nem vesztett semmit aktualitásából.
Mi több, öt éve rendelt ételeinket is megleltem az aktuális étlapon minimális különbséggel.