2012. november 12., hétfő

A „jó kis olasz” - Alessio (Pasaréti út 55.)


Közkeletű hamis vélekedés, hogy az olasz konyha másból sem áll, mint pizzából és pasta-ból. Ebben persze az is közrejátszik, hogy már a évtizedekkel ezelőtt egyre-másra nyíltak olyan vendéglők, melyek elsősorban e két klasszikus műfajban mozogtak, annál is inkább, hogy a költség/haszon arány igen jó ezek ételek esetében. Miközben az olasz konyha az egyik legváltozatosabb és legizgalmasabb mind az alapanyagok, mind az ízharmóniák területén az egész világon.
Örvendetes kulináris fordulat, hogy Magyarországon a botcsinálta pizzériákon kívül egyre több olyan étterem nyitja meg kapuit, mely megcsillant valamit az olasz konyha zsenialitásából. Vannak közöttük csúcsvendéglők, mint a Fausto vagy a Krizia, és vannak megbízható, korrekt „jó kis olasz helyek”, mint a Trattoria Toscana, a Pomo D’Oro vagy a nemrégiben nyitott Alessio. S a sor szerencsére még folytatható.

A Pasaréti úti étterem hamar megtalálta a törzsközönségét, egy hétköznap délutáni órában alig kaptunk helyet. Ami érthető. Az Alessioban jól főznek, szépen tálalnak és emberi árakkal dolgoznak. Az változatos étlap zömmel olasz klasszikusokat kínál, minket elsősorban a vízben élő lények érdekeltek.
Kínálnak többek között ördöghalat, pisztrángot, aranykeszeget, tintahalat, rákot, kagylót, lazacot. Mi végül vitello tonnato-t (vékonyra szelt párolt borjú tonhalmártással) és fekete kagylót rendeltünk  paradicsomosan, továbbá a tapasok közül kóstoltunk borjúmájpástétomot, lazactatárt és fokhagymás minivargányát, s végül két klasszikus olasz desszerttel, panna cottaval és profiterollal zártuk az étkezést. 
Az ételek kivétel nélkül rendben találtattak, a kagyló friss volt és remekül fűszerezett, a lazactatár valóban lazactatár volt és nem füstölt lazac apróra vagdalva, hogy rosszabbat ne mondjak (több helyen adnak festett, marinált vagy hőkezelt állazacot tatárként), a vargánya hozta a maga mesés ízvilágát, a tonhalas borjú is rendben volt ízre, állagra egyaránt. Minden helyben készült a desszerteket kivéve, melyek az Angello cukrászat mestereinek kezét dicsérték, miként pincérünk elmondotta.
Hangulatos, kellemetes hely az Alessio, megbízható konyhával. Ajánljuk másoknak is.

 Dorozsmai Endre


A szöveg rövidített változata a Demokratában jelent meg.
 Az Alessio nevű vendéglőben 2010 júniusában jártunk.

A vendéglőben készült képeket nem leltem, így a honlapról vettem át őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése