A minap sikerült
eljutnunk Hargitafürdő egyik nevezetességébe, a szépen felújított Ózon szálló
éttermébe. A faboxos intim hangulat-adta első, pozitív élményt némi lehűlés
követte.
Borfronton csak néhány kommersz román borral találkoztunk, miközben
már a Merkúr áruházban is több tucat magyar bort lehet kapni, közte olyan
komoly pincészetek termékeit, mint Villány emblematikus borászata, a Vylyan
vagy az egri Sike Tamás. Így aztán sört rendeltünk, kértünk volna Hargita fürdőn
Hargita sört, s nemcsak a hely szelleme miatt, hanem azért is, mert értékeljük
a magyar feliratot rajta és a piros fehér zöld színkombinációt is integráló
címkét. (Egyébként a sör sem rossz, de szerencsére e térségben már egy jó
évtizede iható söröket készítenek, ellentétben a Ceausescu korral s a
kilencvenes évekkel.)
A szűk ételválaszték
általában jó jel, arra utal, hogy az ételek frissen készülnek, s ami az étlapon
van, annak elkészítésébe a konyha beleadja tudásának legjavát, mint a budapesti
Olimpiában, a Lacipecsenyében, a Csalogányban s még sorolhatnám. De nem
mindegy, hogy valahol kínálnak 10-12 ételt, s az viszont izgalmas, kreatív,
magas szinten elkészített produktum vagy a bevált, nem épp fantáziadús ételeket
kínálják (jelen esetben rántott csirke, karaj, gomba, sajt és karfiol, roston
sült csirkemell, tarja és karaj, pisztráng, továbbá három leves és három
desszert) csak szűkebb választékban. Ráadásul abból a kevésből is több tétel
épp nem kapható. Nincs káposztasaláta, nincs tartármártás, nincs majonéz, a három
levesből csak egy rendelhető. Az pedig miféle szöveg, hogy nincs tartármártás
vagy majonéz? Egy átlagos háziasszony tíz perc alatt készít egyet. Mi fogyott
el a konyhán a tojás, a tejfel, a mustár vagy az olaj? Hasonlót a kismarosi
Patak vendéglőben tapasztaltam közel egy évtizede, ahol az mondták, hogy
elfogyott a palacsinta. Ott meg is kérdeztem, hogy mi fogyott el a liszt vagy a
tojás? Válaszra sem méltattak. Az Ózon szállóban jobb volt a helyzet,
kiszolgálónk kedves volt, kellően kommunikatív, mosollyal igyekezett
kompenzálni a hiányosságokat.
Rendeltünk végül gulyáslevest,
rántott gombát, rántott karfiolt és rántott sajtot, sült krumplival és rizibizivel.
Hozzá még vegyes savanyúságot és fokhagymás tejfelt. A gombát és a karfiolt fél
adagban kértük egy tányéron, értékeltük a rugalmasságot, hogy nem közöltek
akadályt ezügyben. Mint kocsmákban vagy vendéglőkben, ahol merő rosszindulatból,
netán nemtörődömségből, nem hajlandóak kimérni négy cent helyett kettőt a
pálinkából vagy két deci helyett egyet a borból.
Az első kellemes
meglepetés a savanyúság volt, kaptunk cikkekre vágott jó ízű, jó állagú savanyú
uborkát, zöld paradicsomot, karfiolt, jó volt a fokhagymás tejfel és friss a
pityókás kenyér.
Korrekt átlagos konyhát visz az Ózon szálló, a gulyáslevesből
kissé kilógott a köménymagláb, de ez nem zavart, a marhahúst nem főzték szét, a
zöldség és a krumpli állaga is megfelelő volt, akárcsak a talán túlzott
bőkezűséggel mért csipetke.
A rántott dolgokat megfelelően panírozták és
sütötték ki, semmi nem tocsogott az olajtól, a krumpli mirelit volt, de jól
megsütött, a rizibizi kissé ragacsos, de élvezhető.
Összességében elégedetten
távoztunk, de azért jól esett volna valami kis plusz. Egy-két fogás, mely
megdobogtatja szívet, kis kreativitás, netán néhány kiemelkedő bor- vagy
pálinka. Nézzük a dolog jó oldalát, van hová fejlődni, nem kell ehhez nagy
anyagi befektetés, csak egy kis odafigyelés.
Dorozsmai Endre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése