2012. december 8., szombat

Áts Károly a 2012-es Év borásza


Úgy hozta a jó szerencse, hogy sikerült idén is eljutni az Év Borásza választás ünnepélyes eredményhirdetésére. Jómagam 1999 óta tartom számon ezt a titulust, s azóta szurkolok a jelöltek valamelyikének. Tavaly is erős volt a mezőny, idén is.
Sokan meglepődtek, hogy Borbély Tamás bejutott az öt közé, minden esetre, aki kóstolta az utóbbi években borait, az tapasztalhatta e nedűk meggyőző fejlődését, s csodálkozása bizonyára kisebb lehetett azokénál, akik még nem figyeltek fel a fiatal és tehetséges borászra. Legutóbb az idei Vincén kóstoltam meg borait, s végkövetkeztetésként csak egyetérthetek Hamvas Bélával, aki a Badacsonyi borokat meleg szavakkal méltatta.
Mindazonáltal elismerve Borbély Tamás és a többi jelölt (Dúzsi Tamás, Heimann Zoltán, Gálné Dignisz Éva) érdemeit, jómagam is alighanem Áts Károlyra szavaztam volna, ha tagja lettem volna a Magyar Borakadémiának.

Egyrészt azért, mert Áts Károly eddigi munkásságával messzemenően kiérdemelte e titulust, másrészt azért is, mert igencsak megérett az idő arra, hogy tokaji, s azon belül mádi borász kapja e kitüntető címet, a 2001-es (Szepsy István), és 2003-as (Árvay János) választás után.
A sajtótájékoztatón minden jelölt egy-egy remek nedűvel örvendeztette meg a sajtó képviselőit, Borbély Tamás egy remekbe szabott, minerális, elegáns hordókezelésű Kéknyelűt hozott, Gálné Dignisz Éva elhozta Márton napi roséját, mely idén is maga volt a tökély, ha úgy tetszik „a” rosé, sub specie eternitatis. Üde, parfümös, gyümölcsös, jó savú. Hasonlóan jót lehet készíteni e műfajban, jobbat aligha. Heimann Zoltán a Birtokborát hozta el, melynek címkéjén ott szerepel a Heimann családfa, igazolva a család negyedévezredes szekszárdi jelenlétét, Dúzsi Tamás a vörös csúcsborával, a Görögszóval érkezett, melyre éppúgy illik az iménti leírás, miszerint a maga műfajának élvonalbeli reprezentatív remeke, mint Gálék roséjára. A győztes pedig mi mást  hozhatott volna, mint Áts cuvéet, ezt a szeretnivaló, könnyen érhető, szépen megkomponált desszertbort.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, de jó eséllyel felhasználom majd az „analóg” sajtóban is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése