2014. március 31., hétfő

Spiritus Primus Pálinkaház és kávézó (Tátra u. 12/b)



A Spiritus Primus pálinkákat megjelenésük óta előszeretettel kóstolom, kedvencem közülük az Illatos birs, de mindegyik vállalható, sőt, túlzás nélkül állítható, hogy többségük kiemelkedő. Illik rájuk a jól megválasztott jelmondat: „ahol a lélek kezdődik”. Szerettem a Várfok utcai kultúra-centrikus parányi, néhány férőhelyes pálinkázójukat, mely most átköltözött a Tátra utcába, egy nagyobb helyiségbe. Az intimitásából nem vesztett térrel együtt megnövekedett a kínálat is, a pálinkaválaszték kézműves borokkal és sörökkel bővült.
Ottjártunk idején épp egy exkluzív konyak-kóstoló végén jártak, tele volt a terem, alig kaptunk helyet a pultnál, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy megigyunk egy deci jóféle Tokaji Furmintot a Szent Tamás dűlőből, valamint két cent birspálinkát a kedvencünkből.
Hangulatos, igényes az új hely is. A Fóti Kézműves Sörfőzde söreit tartják, javasoltam nekik, hogy a Legendát és a Hopfanaticot vegyék fel az itallapra. A borválaszték is aránylag szűk, de értő kézzel válogatták össze: olyan kiemelkedő pincészetektől és borászoktól kóstolhatunk nemes nedűket, mint Pók Tamás és Gál Tibor Egerből, Orbán Gergely Badacsonyból, a Szeleshát Szekszárdról, Maczkó Róbert Villányból vagy a Chateau Dereszla Tokajból.
Az itókák mellé kézműves sajtokat, felvágottakat fogyaszthatunk. Aki pedig fröccsöt inna, az békebeli szódásüvegben kapja a bor mellé a legnépszerűbb magyar koktél másik nélkülözhetetlen alkotóelemét.
Jó hely a Spiritus Primus, előfordulunk még ott.


A szöveg a Demokrata számára készült.

2014. március 30., vasárnap

„Vinum regnum – Rex vinorum”



Ismét izgalmas és érdekfeszítő előadással aláfestett kóstolónak adott otthont a Tulipán könyvesbolt és borozó. Kanczler András a Tarcali Basilicus pincészet résztulajdonosa 
és vincellére mutatott be nyolc veretes nedűt, dűlőszelektált száraz fehérborokat és édes borkülönlegességeket, felvillantva általuk mind a hat tokaji szőlőfajta (Furmint, Hárslevelű, Sárgamuskotály, Kövérszőlő, Kabar, Zéta) erényeit.
Előadásában érintette a borvidék adottságait, nehézségeit és történelmi múltját, külön kiemelve az édes borkülönlegességek jelentőségét, melyeknek köszönhetően már a tizenhatodik-tizenhetedik században az európai dinasztiák asztalára került a tokaji bor Moszkvától Párizsig. Nem véletlenül mondta róla XIV. Lajos a címül választott mondatot, mely magyarul is szállóige lett: a Tokaji a királyok bora s egyben a borok királya. Az érdeklődők megtudhatták, hogy fontos megkülönböztetni a természetes édes borokat az erősített boroktól, melyek esetében alkohol vagy párlat hozzáadásával akasztják meg az erjedést s a bor ettől lesz édes (Portói, Sherry, Madeira, Malaga). Az előbbieket elsősorban Tokajban, Sauternes-ben és Ruszton készítik avinálás nélkül, a magas mustfoknak köszönhetően spontán vagy irányított erjesztés útján jutnak édes borhoz. Az előadó rámutatott arra, hogy az Aszú még ezen túl abban is kimagaslik a többi nemes édes bor közül, hogy hatalmas a munkaigénye, egy ember egy nap alatt tíz kiló aszúszemet tud csak leszedni, s az így nyert aszúszemeket öntik fel musttal vagy óborral, amitől a cukorfok még magasabb lesz. Az aszúszemek különszedése már a tizenhatodik században előírás volt. Kellő hangsúlyt kapott az a tény is, hogy Tokaj világelső a Bél Mátyás által az 1730-as években kidolgozott dűlőklasszifikáció révén is, mely több, mint száz évvel megelőzte a borínyencek mekkájának számító Burgundia dűlőbesorolását.
Mint elhangzott, Tokajban a kétezres évek elején fordult több meghatározó borász a száraz borok felé, nem felhagyva természetesen az aszúkészítéssel. Arra a kérdésre, hogy fel tudja-e venni a Furmint a versenyt száraz borként a világ nagy fehérszőlőfajtáival, a Chardonnay-val, a Sauvignon Blanc-nal, a Rajnai Rizlinggel, vagy a Zöldveltelinivel, az előadó azt válaszolta, hogy igen, de nagyon sok munka van vele. De amint a két dűlőszelektált Furmintjuk megmutatta: megéri a munkabefektetés. S hadd tegyük ehhez hozzá, hogy az sem véletlen, hogy a Furmintra egész rendezvénysorozatot építenek az anyaországban minden év februárjában, melynek csúcsrendezvénye a nagy „Furmint Február” kóstoló a Mezőgazdasági Múzeumban, ahol közel száz zömmel száraz Furmintot ismerhet meg a nagyérdemű. A sort egyébként egy szintén száraz iskolázású Hárslevelű nyitotta meg, melyet a Hosszú dűlőben szüreteltek, ez is szép savszerkezetű, visszafogott, de elegáns illatú bor volt, méltó társa a Lapis és a Mestervölgy dűlős furmintoknak. 
A könnyed, kellemes botritiszes (nemespenészes) jegyeket is felmutató, egy kivételével aszúédességű borok vezették fel az este csúcsborát, az 5 puttonyos aszút. Szóba került az a frissen elfogadott szabály, hogy Tokajban nem készítenek már 3 és 4 puttonyos aszút. Az előadó arra a kérdésre, hogy helyesnek tartja-e ezt a döntést, lényegében igennel felelt azt hangsúlyozva, hogy a cél az, hogy a Tokaji Aszú garantált magas minőséget képviseljen, aminek legyen meg az ára is, olcsóbb árfekvésben lehet készíteni édes cuvée-t és szamorodnit. Úgy vélte, hogy az áruházak polcán ezer forint környékén kapható gyenge minőségű aszúk márkaromboló hatással vannak.
A remek borok mellé tökmagolajos kenyeret, ízletes krumplis-galuskás csirkebecsinált-levest 
valamint finom házi süteményeket fogyaszthatott a közönség.
Aki a Tulipán borestéiről nemcsak utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257 282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eu e-mailcímen. A Basilicus-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a következő hetekben a Tulipánban a készlet erejéig.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.

2014. március 28., péntek

Hathi (Frangepán u. 20.)



A Dining Guide tavalyi gasztrokalandozós kiadványában igen jókat olvastam a Hathi indiai kifőzdéről, majd többször is beleütköztem világhálós kutatásaim során a helyről szóló pozitív hangú beszámolókba, így mihelyt alkalmunk volt, meglátogattuk. Majd a nemrégiben újra.
Az ütött-kopott bódé hangulatos, olyan indiai műfajban, mint a Pléh csárda a magyar konyha terén, a lepattantságnak is lehet egyfajta rokonszenves, megnyerő fílingje.  
A kiszolgáló hölgy kedves, közvetlen, az sem zavart, hogy bár negyvenes éveim második felében járok, a hetven felé közeledő apámmal együtt letegeztek. Az árak igen barátságosak, 
az adagok nem eltúlzottak, de kielégítőek.  Első alkalommal ettünk mindenféle frissen sült indiai kenyereket (nant, paratha-t, chapati-t többféle ízesítéssel),

 és húsragukat (corma-t, curry-t, vindallo-t)


  szamoszát, s persze lassi-t, azaz édes és sós joghurtitalt ittunk hozzá.
Mindennel teljes mértékben meg voltunk elégedve.
Második alkalommal paradicsomlevest, pakorát,
tandori fél csirkét, csirke tikkát
és csirkeszárnyakat választottunk, továbbá egy marhacurryt és kenyereket. A paradicsomlevesben semmi indiai nem volt, nem adott jobb élményt, mint bármelyik tucatmenza, mind a három a csirke egy kaptafára készült, ugyanolyan pácba tették és a szárnyakat leszámítva szárazra sütötték. Így aztán az élmény kevésbé katartikus volt mint először s akkor még visszafogottan fogalmaztam.
Mindazonáltal nem zárom ki, hogy elzarándokoljak még valamikor a központtól igencsak messze eső kifőzdébe, mert a raguk és kenyerek továbbra is finomak és ár/érték arányban a hely teljesen rendben van.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2014. március 18., kedd

Nobu (Erzsébet tér 7.-8.)



Az étteremláncok kapcsán a legtöbb embernek a McDonald’s jut eszébe, ami az igényes és egészséges táplálkozás antitézise, de ez nem jelenti azt, hogy ne léteznek értéket képviselő láncok. Nobu Matsuhisa nevéhez tíz amerikai étterem mellett további tizennyolc kötődik Hongkongtól Milánón keresztül Londonig. A Nobu azon éttermek egyike, melynek puszta léte Budapest büszkesége.
A konyha képességeit jelzi a 14. Gault Millau pont is, ami már „sapkás” minőséget jelez.
Mindez nem akadályoz meg abban, hogy jómagam inkább csalódottan írjak a helyről. Magas árai miatt a Nobut (is) Torkos Csütörtökön vettük célba. 
Ettünk két levest, sushikat, tempurát. 



A sushi remek volt, hozta azt, amit optimális esetben ez az étel hozhat frissességben, ízben, esztétikában. A tempurában hiba nem volt, igaz, jobb sem volt, mint mondjuk a Kyotoban vagy a Fujiban. Viszont a halerőleves és a gombaerőleves igencsak hasonlított egymásra, mind megjelenésében, mind ízben, ami egy alapesetben 2200 ftért számolt csészényi leves esetében megengedhetetlen. 

Arról nem szólva, hogy a halerőleves definitorikus ízeit (már ha voltak egyáltalán) elnyomta az aromás és illatos gomba.
A Nobuban tett látogatásunk konklúziója nem az volt, mint például az Alabárdosban eltöltött estéé, hogy drága, drága, de legalább kiugró a minőség, hanem az, hogy a Nobut meghagyjuk másoknak. Lehet, hogy az aranyáron kínált különlegességek valóban elégedettséget és kulináris orgazmust jelentenek a fogyasztónak, de az említett mérsékeltebb árú fogások nem voltak alkalmasak e konklúzióra. Pedig a két leves alkalmas lett volna arra, hogy a séf megvillogtassa a tudását. Ha összevetem őket az ottjártam óta sajnos megszűnt Baldaszti’s Kitchen gombaerőlevesével valamint Lithauszki Zsolt Maligánbeli halerőlevesével, akkor bizony a méregdrága Nobu jócskán alulmarad.

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Nobuban 2014. március 6-án jártunk.

2014. március 17., hétfő

Baltazár bár, grill és borozó (Országház utca 31.)



Öröm volt hallani, hogy van egy étterem, ahol Lithauszki Zsolt a hosszabb privátséfség után személyesen irányítja a konyhát. Kreatív séfként keze alá tartozik ugye a szóban forgó Baltazár mellett a Spíler, a Café Pierrot, a Pest-Buda, az És bisztró valamint a Magyar 21. Torkos csütörtök másnapján sikerült eljutni végre a Baltazárba. 
A hely hangulatos, kicsit ipari, kicsit underground, de mindez úgy, hogy egy konzervatív ember is szeretni tudja. 
A zenét is úgy válogatták, hogy színvonalas is legyen, meg fogyasztható is.
Ettünk hamburgert, sült krumplival, házi ketchuppal és aiolival, zöld currys karalábéfőzeléket rántott borjúvelővel, fejes salátával kínált tojásos galuskát, meggyfagylaltos sajttortát valamint vaníliás pohárdesszertet. Ezutóbbin még finomítanék, a túlpirított szezám inkább zavaró volt, mint izgalmas a tetején, az egyébként kiváló galuskába is be lehetne vinni egy kis csavart, a többi fogás viszont egyszerűen csodás volt.
A séffel is volt alkalmunk eszmét cserélni, a hamburger 
kapcsán elmondta, hogy szerinte mennyire fontos a szaftosság, s a zsemle légiessége. Mi tagadás, sikerült összeállítania azt a hamburgert, melyhez foghatót még nem ettem, pedig végigkóstoltam az elmúlt évben a legtöbb minőségi vagy annak mondott hamburgert. A zsemle könnyed volt, a hús és a belevalók állagra, ízre egyaránt orgazmikusak. Hasonló katartikus élmény volt a selymes, egyensúlyos karalábéfőzelék, 
amit a séf almával könnyített. Komoly adag rántott velőt kaptunk hozzá és kérésre kiváló házi kenyeret, amiért ugyan fizetni kell, de megéri.  A Baltazárban jól is lehet lakni, ami nem hátrány.
A konyha tartani tudta a szintet a sajttorta esetében is, mely szintén a műfaj csúcsának bizonyult. 
A felszolgálási díj 13%, ami bizony húzós, de ha azt nézzük, hogy az adag és a minőség mellett az árak a Vár negyedben barátságosnak mondhatók, akkor ez sem tragikus. A végösszeget nézve polgári jövedelmek mellett is meg tudunk engedni magunknak egy vacsorát a Baltazárban. 


A szöveg a Demokrata számára készült.
A Baltazárban 2014. március 7-én voltunk.

2014. március 16., vasárnap

Budapest szőlőskertjének újabb büszkesége - A Vabrik pince kóstolója a Tulipánban



Az etyeki borászok ügyesen kihasználták a borvidék fővároshoz való közelségét. A „Budapest szőlőskertje” markenting-nevet sikerült tartalommal feltölteni, s csak sajnálhatjuk, hogy az Etyeki pincefesztivál tízezreket mozgósító rendezvénysorozatába a szervezők belefáradtak, hiszen ez volt a korábbi években legizgalmasabb borászati nagyesemény. A gyümölcs is a fáról a legjobb, írta Hamvas Béla „A bor filozófiájában”, utalva arra, hogy a bor is ott a legízletesebb, ahol készül: a pincében. Etyeken a pincében lehetett kóstolni, ha nem is minden esetben az adott pincészet borát: a fesztiválra Magyarország minden tájáról érkeztek borászmeghívottak, beleértve a legnevesebbeket is. Azok kedvéért, akik kimaradtak az élményből, jelezzük, hogy a kisebb látogatottságú és méretű „Etyekipiknik” is visszaad valamit a pincefesztivál hangulatából.
Az Etyeki borvidéket kilencvenes években s az ezredfordulón a Nyakas Pince, az Etyeki Kúria, Hernyák László, Gombai Nagy Tibor, Báthori Tibor és a Hungarovin nagypincészet illetve utódpincészetei képviselték. A kétezres évek második felében felzárkózott az élvonalhoz Rókusfalvi Pál, Szentesi József, a Kertész pince, jelentős pincészetté nőtte ki magát a Debreczeni pince és a Haraszti-Vallejo, miközben Báthori Tibor eltávozott közülünk, Gombai Nagy Tiborról pedig egyre kevesebbet hallani.
Örömteli, hogy a kétezertízes években is piacra léptek új pincészetek. Ezek közül az egyik a Vabrik pince, mely 2011-ben jelent meg saját címkés borokkal az üzletekben, de máris igen szép eredményeket mondhat magáénak. A pincészet az 1700-es években épült festői Dreher-kastélyban működik Kajászón, amit a legenda szerint Dreher Antal kártyán nyert előző tulajdonosától. Mint a honlapon is olvashatjuk, már a debütálás évében hét nevezett boruk közül öt arany-, kettő ezüstérmet kapott az Etyeki Hegyközségi megmérettetésen, 2013-ban pedig az országos „Talentométer – fiatal magyar borász versenyen” két borral három díjat is besöpört borászuk, Kalmár Gergő.
Jó ötlet volt Schmak Andrástól, 
a Tulipán könyvesbolt és borozó tulajdonosától, hogy a VinCÉ-n történt megismerkedés után meghívta őket Aradra, ahol a minap igen izgalmas estét tölthettek el az érdeklődők 


a pincészet új generációjának, staféta-várományosának, Vabrik Ákosnak a társaságában. 
Ákos tíz bort hozott, lényegében a pincészet teljes portfólióját, amit a nemzetközi fajták dominálnak. Kóstolhattuk Burgundia büszkeségét a Chardonnay-t saját felfogásban, a németek sikerfajtáját, a rajnai rizlinget két változatban is, az osztrák borosgazdák titkos fegyverének számító Zöldveltelinit (ami egyébként a felvidéki magyar borászoknak is az egyik kedvenc fajtája, a minap lezajlott garamkövesdi borversenyen nem kevesebb, mint 60 Veltelini mérkőzött egymással, az összes 250 minta között). Egyedül a rosét készítik a hungarikumnak számító Kékfrankosból. A közönség nagy része felkapta a fejét a Rózsafehér elnevezésű rosé színű bort kóstolva, melyet egy fehérbort adó szőlőfajtából, Szürkebarátból készítettek héjon áztatással. E módszer egyébként Etyeken viszonylag gyakori, többen is próbálkoznak vele: a szürkebarát héja ugyanis tartalmaz színanyagot így héjon áztatással a bor nemcsak „vastagabb”, testesebb lesz, de színt is kap. Elhangzott kóstolón is, hogy fekete pohárból bizony megtréfálhatja a tesztelőket.
A remek borokhoz tavaszi húspástétomos és medvehagymás falatkákat 
valamint saját savanyítású káposztából készült kiváló toros káposztát fogyaszthattak a részvevők.
Aki a Tulipán borestéiről nemcsak utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257 282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eu e mailcímen. A Vabrik-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a következő hetekben a Tulipánban a készlet erejéig.

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.
A Vabrik pince 2014. március 14-én mutatkozott be a Tulipánban.

2014. március 15., szombat

Halászbástya étterem



A Halászbástya étteremre akkor figyeltem fel, amikor évekkel ezelőtt a VinCE Wine Show szervezői a borvilág jelesei közül válogatott előkelő külföldi meghívottaikat többek között ebbe az étterembe vitték el vacsorázni s nem kevesen közülük lelkendeztek az élmény hatására.
Az idei Torkoscsütörtökön sikerült helyet foglalni estére e festői helyszínen működő, gyönyörű, patinás étterembe. Ahol kiszolgálás udvarias, a vendégfogadó hölgyek kedvessége, kommunikativitása lefegyverző és visszatérésre csábító, a konyha pedig magas szinten teszi a dolgát.
Kitűnő volt a köszöntőfalat, a csicsóka velouté-s házi gnocchi, akárcsak a vajjal kínált helyben sült kenyér. Minden egyes leves külön kompozíció volt, legyen szó füstölt kacsamellel és sült vargányával társított fokhagymakrémlevesről, a gyömbéres metélttel kínált konyakos fácánerőlevesről vagy a lazackaviáros, bébisóskás karfiolkrémlevesről. A főételek is kitűnőek voltak, kacsamell műfajában 
jobbat nem ettünk még, de kiváló volt a kacsamáj és a konfitált kacsacomb is, remek a csicsókával körített csirke-supreme, 
és a konyhafőnök ajánlatai között szereplő komplex kávés desszert is. 
Annyira jó volt a felhozatal, hogy a vegyes ízelítő hibáit (a borjú-terrine száraz volt, a rillette pedig megszenvedte a hosszas hűtőbeli tárolást) készséggel elnéztük.
Az árak magasak, de nem megfizethetetlenek. S ami a legfontosabb: a minőségi alapanyagok, valamint a konyha felkészültsége kiegészítve az exkluzív helyszínnel arányban áll velük.
Nagyon jól éreztük magunkat a Halászbástya étteremben, visszavágyunk.

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Halászbástya étteremben 2014. március 6.-án voltunk.

2014. március 14., péntek

Code 7 (Perc utca 7.)

A Code7 nevű helyet még régóta célba vettem, mivel pont a Culinaris fűszerbolthálózat Perc utcai egysége mellett van, de valahogy eddig soha nem jött úgy ki a lépés, hogy beüljünk. Annak dacára, hogy a Gault Millau kalauz 9 ponttal jutalmazta, ami, ha nem is nagyon sok, de azért, főleg budapesti helyek esetében: bíztató. Hogy a 2014-es kalauzt vegyük alapul olyan, az átlagból határozottan kimagasló vendéglők kaptak 9 pontot, mint a Riso, a Déryné, a Halászbástya, a Remiz, a Kisbuda Gyöngye, a Sonkaarcok, a Da Mario, a Garibaldi, a Mátyás pince, a Zsolnay, az Araz, a Múzeum kávéház és a Borbíróság. Nem rossz névsor. 9 pontos továbbá az általam meg nem látogatott, de az étlapja, imázsa alapján bíztató Zeller, Macesz Huszár, Zila kávéház, Pocharo, Comme Chez Soi, Buddha bár, Casa Brasil, Qua hoa sen. 9 pontos végül a nem különösebben kiugró, de korrekt Pad Thai, Andrássy úti Tom Yum, Gulyás Factory, Chagall, Fülemüle, Bajai halászcsárda, Gombás és Nagy Levin. Egy szó mint a száz a 9 pontos helyek egyértelműen az érdeklődési körömbe esnek. A legtöbb esetben az étlapot átolvasva meglehetős biztonsággal meg lehet tippelni egy étterem gasztronómiai színvonalát. Amikor leültünk Torkos csütörtökön a Code 7 nevű bisztróban és megismerkedtünk az étlappal, úgy tűnt, hogy szűkmarkú volt a Gault Millau kalauz, amikor csak 9 pontot adott a helynek a lehetséges 20-ból. Az első kör után ez az érzésünk erősödött. A főételek viszont lehűtötték a lelkesedésünket. Nézzük, mit ettünk: a libamájpástétom császármorzsával és fügelekvárral,
a csicsókacarpaccio,
és a kecskesajtfelfújt
kifejezetten ízletes volt, egytől egyig túlmutattak mai magyar vendéglátás nagy átlagán. A zöldborsós burgonyaleves rókagombával nem volt rossz, de ettünk (és főztünk) már meggyőzőbbet a műfajban.
A kacsamell tápióka-rizottóval és sütőtökkel merész, de ízletes főétel volt,
ellentétben a száraz, nyögvenyelős hamburgerrel, amin érződött ugyan az igyekezet, de attól még nem lett élvezetesebb.
Az argentin BBQ rostélyos viszont botrányosan rágós volt, ha nem lett volna a remek kezdés, talán vissza is küldjük.
A gesztenyepürét korrektnek ítéltük.
A kiszolgálás kedves, kedélyeskedő volt, de azt nehezen viseltük, hogy az egyik bort, melyből egy decit kértünk és fogyasztottunk, egy egész palackkal szerepeltették a számlán, majd amikor visszaadtam a számlát korrekcióra, azzal, hogy találják meg ők a hibát, visszahozták, hogy nem tudják, mi a probléma. Amikor jeleztem a gondot, nem törték magukat különösebben az elnézéskéréssel. Úgyhogy a 9 pontot végül is jogosnak éreztük, s nem is vágyunk vissza. Mindazonáltal nem beszélünk le senkit a hely meglátogatásáról, elvégre szerencse dolga, hogy valaki milyen élménnyel távozik. Az elfogyasztott 8 fogásból „csak” kettővel volt probléma. S talán a félreszámlázás is véletlen volt. 


A szöveg rövidített változatát elküldtem a Demokratának. 
A Code 7 étteremben 2014. március 6-án voltunk.