2014. március 16., vasárnap

Budapest szőlőskertjének újabb büszkesége - A Vabrik pince kóstolója a Tulipánban



Az etyeki borászok ügyesen kihasználták a borvidék fővároshoz való közelségét. A „Budapest szőlőskertje” markenting-nevet sikerült tartalommal feltölteni, s csak sajnálhatjuk, hogy az Etyeki pincefesztivál tízezreket mozgósító rendezvénysorozatába a szervezők belefáradtak, hiszen ez volt a korábbi években legizgalmasabb borászati nagyesemény. A gyümölcs is a fáról a legjobb, írta Hamvas Béla „A bor filozófiájában”, utalva arra, hogy a bor is ott a legízletesebb, ahol készül: a pincében. Etyeken a pincében lehetett kóstolni, ha nem is minden esetben az adott pincészet borát: a fesztiválra Magyarország minden tájáról érkeztek borászmeghívottak, beleértve a legnevesebbeket is. Azok kedvéért, akik kimaradtak az élményből, jelezzük, hogy a kisebb látogatottságú és méretű „Etyekipiknik” is visszaad valamit a pincefesztivál hangulatából.
Az Etyeki borvidéket kilencvenes években s az ezredfordulón a Nyakas Pince, az Etyeki Kúria, Hernyák László, Gombai Nagy Tibor, Báthori Tibor és a Hungarovin nagypincészet illetve utódpincészetei képviselték. A kétezres évek második felében felzárkózott az élvonalhoz Rókusfalvi Pál, Szentesi József, a Kertész pince, jelentős pincészetté nőtte ki magát a Debreczeni pince és a Haraszti-Vallejo, miközben Báthori Tibor eltávozott közülünk, Gombai Nagy Tiborról pedig egyre kevesebbet hallani.
Örömteli, hogy a kétezertízes években is piacra léptek új pincészetek. Ezek közül az egyik a Vabrik pince, mely 2011-ben jelent meg saját címkés borokkal az üzletekben, de máris igen szép eredményeket mondhat magáénak. A pincészet az 1700-es években épült festői Dreher-kastélyban működik Kajászón, amit a legenda szerint Dreher Antal kártyán nyert előző tulajdonosától. Mint a honlapon is olvashatjuk, már a debütálás évében hét nevezett boruk közül öt arany-, kettő ezüstérmet kapott az Etyeki Hegyközségi megmérettetésen, 2013-ban pedig az országos „Talentométer – fiatal magyar borász versenyen” két borral három díjat is besöpört borászuk, Kalmár Gergő.
Jó ötlet volt Schmak Andrástól, 
a Tulipán könyvesbolt és borozó tulajdonosától, hogy a VinCÉ-n történt megismerkedés után meghívta őket Aradra, ahol a minap igen izgalmas estét tölthettek el az érdeklődők 


a pincészet új generációjának, staféta-várományosának, Vabrik Ákosnak a társaságában. 
Ákos tíz bort hozott, lényegében a pincészet teljes portfólióját, amit a nemzetközi fajták dominálnak. Kóstolhattuk Burgundia büszkeségét a Chardonnay-t saját felfogásban, a németek sikerfajtáját, a rajnai rizlinget két változatban is, az osztrák borosgazdák titkos fegyverének számító Zöldveltelinit (ami egyébként a felvidéki magyar borászoknak is az egyik kedvenc fajtája, a minap lezajlott garamkövesdi borversenyen nem kevesebb, mint 60 Veltelini mérkőzött egymással, az összes 250 minta között). Egyedül a rosét készítik a hungarikumnak számító Kékfrankosból. A közönség nagy része felkapta a fejét a Rózsafehér elnevezésű rosé színű bort kóstolva, melyet egy fehérbort adó szőlőfajtából, Szürkebarátból készítettek héjon áztatással. E módszer egyébként Etyeken viszonylag gyakori, többen is próbálkoznak vele: a szürkebarát héja ugyanis tartalmaz színanyagot így héjon áztatással a bor nemcsak „vastagabb”, testesebb lesz, de színt is kap. Elhangzott kóstolón is, hogy fekete pohárból bizony megtréfálhatja a tesztelőket.
A remek borokhoz tavaszi húspástétomos és medvehagymás falatkákat 
valamint saját savanyítású káposztából készült kiváló toros káposztát fogyaszthattak a részvevők.
Aki a Tulipán borestéiről nemcsak utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257 282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eu e mailcímen. A Vabrik-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a következő hetekben a Tulipánban a készlet erejéig.

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.
A Vabrik pince 2014. március 14-én mutatkozott be a Tulipánban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése