2014. március 14., péntek

Code 7 (Perc utca 7.)

A Code7 nevű helyet még régóta célba vettem, mivel pont a Culinaris fűszerbolthálózat Perc utcai egysége mellett van, de valahogy eddig soha nem jött úgy ki a lépés, hogy beüljünk. Annak dacára, hogy a Gault Millau kalauz 9 ponttal jutalmazta, ami, ha nem is nagyon sok, de azért, főleg budapesti helyek esetében: bíztató. Hogy a 2014-es kalauzt vegyük alapul olyan, az átlagból határozottan kimagasló vendéglők kaptak 9 pontot, mint a Riso, a Déryné, a Halászbástya, a Remiz, a Kisbuda Gyöngye, a Sonkaarcok, a Da Mario, a Garibaldi, a Mátyás pince, a Zsolnay, az Araz, a Múzeum kávéház és a Borbíróság. Nem rossz névsor. 9 pontos továbbá az általam meg nem látogatott, de az étlapja, imázsa alapján bíztató Zeller, Macesz Huszár, Zila kávéház, Pocharo, Comme Chez Soi, Buddha bár, Casa Brasil, Qua hoa sen. 9 pontos végül a nem különösebben kiugró, de korrekt Pad Thai, Andrássy úti Tom Yum, Gulyás Factory, Chagall, Fülemüle, Bajai halászcsárda, Gombás és Nagy Levin. Egy szó mint a száz a 9 pontos helyek egyértelműen az érdeklődési körömbe esnek. A legtöbb esetben az étlapot átolvasva meglehetős biztonsággal meg lehet tippelni egy étterem gasztronómiai színvonalát. Amikor leültünk Torkos csütörtökön a Code 7 nevű bisztróban és megismerkedtünk az étlappal, úgy tűnt, hogy szűkmarkú volt a Gault Millau kalauz, amikor csak 9 pontot adott a helynek a lehetséges 20-ból. Az első kör után ez az érzésünk erősödött. A főételek viszont lehűtötték a lelkesedésünket. Nézzük, mit ettünk: a libamájpástétom császármorzsával és fügelekvárral,
a csicsókacarpaccio,
és a kecskesajtfelfújt
kifejezetten ízletes volt, egytől egyig túlmutattak mai magyar vendéglátás nagy átlagán. A zöldborsós burgonyaleves rókagombával nem volt rossz, de ettünk (és főztünk) már meggyőzőbbet a műfajban.
A kacsamell tápióka-rizottóval és sütőtökkel merész, de ízletes főétel volt,
ellentétben a száraz, nyögvenyelős hamburgerrel, amin érződött ugyan az igyekezet, de attól még nem lett élvezetesebb.
Az argentin BBQ rostélyos viszont botrányosan rágós volt, ha nem lett volna a remek kezdés, talán vissza is küldjük.
A gesztenyepürét korrektnek ítéltük.
A kiszolgálás kedves, kedélyeskedő volt, de azt nehezen viseltük, hogy az egyik bort, melyből egy decit kértünk és fogyasztottunk, egy egész palackkal szerepeltették a számlán, majd amikor visszaadtam a számlát korrekcióra, azzal, hogy találják meg ők a hibát, visszahozták, hogy nem tudják, mi a probléma. Amikor jeleztem a gondot, nem törték magukat különösebben az elnézéskéréssel. Úgyhogy a 9 pontot végül is jogosnak éreztük, s nem is vágyunk vissza. Mindazonáltal nem beszélünk le senkit a hely meglátogatásáról, elvégre szerencse dolga, hogy valaki milyen élménnyel távozik. Az elfogyasztott 8 fogásból „csak” kettővel volt probléma. S talán a félreszámlázás is véletlen volt. 


A szöveg rövidített változatát elküldtem a Demokratának. 
A Code 7 étteremben 2014. március 6-án voltunk.

2 megjegyzés:

  1. Nehéz ügy a gasztroforradalom leképez(őd)ése pontokban... a felsorolt 9 pontos helyek egyike-másika között 3-4 pont különbség van a valóságban...
    A Déryné pl. simán felveszi a versenyt egyes MBT által (jóval) jobban kedvelt bisztrókkal, a Halászbástya meg közel fine dining, a Da Mario az egyik legjobb olasz a városban, de ezek nyilván nem igyekeznek (dörgölőznek).
    Ezzel szemben pl. a Bajai Halászcsárdában szinte ehetetlen halászlevet és megsavanyodott diópótlóval töltött Gundel palacsintát kaptunk egyetlen látogatásom alkalmával és a helyet egyértelműen kerülendőként emlegetik egyéb fórumokon.

    VálaszTörlés
  2. A Déryné azért sokat köszönhet Palotai Csabának, a frissen megkapott Bib Gourmandot mindenképp. Gondolom a teszt korábbi volt. A Da Mario nem rossz, de tíz pontnál semmiképp sem több, voltak durva hibák is, a Halászbástya szerintem megérdemelne 11 pontot. A Bajaiban rég voltam, 8 és 9 közé tenném őket.

    VálaszTörlés