Stand 25 (Hold utcai vásárcsarnok)

Széll Tamás 2016-ban megnyerte a legrangosabb szakácsverseny, a Bocuse D’Or európai fordulóját, a világversenyen pedig negyedik helyezést ért el, kiérdemelve a legjobb hústányér díját is. Ez nem akármilyen alap, ha valaki saját éttermet nyit, mondhatni, hogy a siker borítékolható. Ugyanakkor minden okunk megvan, hogy értékeljük, hogy a jeles séf nem akar a nevéből élni, hanem odaáll az üvegfal mögé egy látványkonyhában és vállvetve dolgozik a beosztottaival. Ahelyett, hogy drága pénzen tanácsokat osztogasson, irányítja a konyhát napi szinten s még a vendégekre is van ideje.

A Stand 25 a főváros pezsgő kulináris központjában, a Hold utcai vásárcsarnokban nyitotta meg kapuit 2017 februárjában. Kezdetben több napos előfoglalás nélkül nem sok esélye volt a vendégnek asztalt kapni, most is dübörög a hely, de a három óra után érkezők már le tudnak ülni asztalfoglalás nélkül is.

Két- valamint három fogásos menüt lehet kapni 3900 illetve 4900 forintért (+10% szervízdíj), egyes ételekre (pl gulyás, somlói) felárat számolnak. Mi két alapmenüt ettünk, kétfogásosat és bőven jóllaktunk. Rendeltünk kecskesajtos töksalátát, 

csicsókasalátát fűszeres malaccsászárral, 

Stand25 vérest 

valamint a legendás rakott krumplit. 

Kértünk kenyeret és tepertőkrémet is.

Ha azt mondom, hogy mindennel meg voltunk elégedve, az nem fejezi ki az összélményt, mert ennél többről van szó. Ez a hely katartikus, a műfaj egyik legjobbja, amin persze nincs mit csodálkozni, ismerve működtetőjének eddigi pályafutását, amiből csak a legnagyobb eredményeket villantottam fel.

„Csúcsélmény mindenkinek” – ez lehetne a hely mottója.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A magyar gasztro-blogok színes világa

Amikor a kétezres évek első évtizedének legelején, már több év internetezős múlttal, először hallottuk azt a kifejezést, hogy „blog”, először azt sem tudtuk, eszik-e azt vagy isszák. Azóta eltelt több mint 10 év és lassan átjárhatóvá válik a határ a blog és a klasszikus sajtó, legyen az folyóirat vagy könyv, illetve a blog és a rögvalóság között.

Bloggerek belecsöppennek a gasztronómia vagy a gasztro-média világába, mint Mautner Zsófia, aki nem kisebb személyiség mellett lett a „Chili és vanília” blog alapítójaként a Lidl gasztronómiai reklámarca, mint Széll Tamás, a világ szakácsolimpiájának tartott Bocuse d’Or 2016-os európai fordulójának győztese, de említhetem a blogger-cukrászdákat, is mint pl. az „Édesem” (a hozzátartozó blog címe: http://edesem.blog.hu/) , vagy Fördős Z-t, aki a Szárnyas Ízvadász blog (mai címe: http://zeakonyhaban.blog.hu/) szerzőjéből vált a „Konyhafőnök” című műsor országosan ismert vezetőjévé.

Jómagam is fúziós blogot indítottam 2011-ben, melyben a világhálón is közzé teszem az „analóg” sajtóban megjelent étteremkritikáimat.(http://dorozsmaiendre.blogspot.ro/)

A magyar gasztronómia blogvilágában a legjelentősebb orgánum a „Bűvös szakács”, mely ma már a Gault Millau blogcsaládhoz tartozik. Itt a magyar gasztro-pápa, a gasztro-forradalomnak is nevezett minőségelvű magyar gasztronómiai megújulás vezéralakja, Molnár B. Tamás 

valamint felesége és szerzőtársa, Bittera Dóra közölnek rendkívül izgalmas szöveget. Alapanyagokról, technológiákról, éttermekről, kidolgozott, ledöbbentő részletességű és garantált sikereséllyel kecsegtető recepteket közreadva. Jómagam ezek közül hadd emeljem ki itt és most a vietnámi konyhának az egész világot meghódító levesét, a pho-t, melynek egyik receptjét (több ezernyi változata van e levesnek) a Bűvös szakácson is megtalálhatjuk: http://gaultmillau.hu/buvos-szakacs/pho

Ugyanehhez a blog-családhoz tartozik a két legfontosabb sörös blog közül az egyik, a „Mese habbal” (http://gaultmillau.hu/mese-habbal). Megmondom őszintén, hogy minden elismerésem mellett nem tudok fenntartás nélkül rokonszenvezni az „érted haragszom, nem ellened” mentalitásnak a túlzásaival, azzal, amikor a reális magyar sikert leértékelően kommunikálják. (Lásd http://gaultmillau.hu/mese-habbal/magyar-sorsikerek) Nem vitatom, hogy a jószándék vezérli a szerzőt, de ez akkor sem helyes.

A másik jelentős sörös blog a Sörbúvár (http://sorbuvar.blog.hu/), melynek szerzője, Vásárhelyi István egyben lelkes előadó is,

megfordult Erdélyben is többször, jómagam Aradon és Temesváron hallgattam rendkívül érdekfeszítő, adatgazdag előadásait a sörkultúráról, melyekben olyan megcsontosodott közhiedelmeket épít le, miszerint a magyar csak és kizárólag borivó nemzet lenne, s tényekkel támasztja alá, hogy bizony sörivó nemzet is voltunk már a kezdet kezdetén.

A Gault Millau blogcsalád része ma már a Művelt alkoholista is (http://gaultmillau.hu/muvelt-alkoholista), melyen a bor témájában lehet olvasni komoly, helyenként szinte tudományos  értekezéseket, meg persze időnként olyanokat is, melyeket Alkonyi László, aki a magyar borszakírás legnagyobbja így karikírozott ki: „Kóstoláskor először a mangó jelenik meg, az a tipikus dél-nigériai mangó, amely oly sokszor elbűvöli a tapasztalt borszeretőket. Aztán feltűnik a narancs és a jellegzetesen brazíliai ananász aromája. És végül az utóízben feldereng egy lehelletnyi arabika kávé, olyan szépséggel, amilyet csak a 2005-ös évjárat tudott megcsillogtatni. Csodálatos bor, legalább 95 pont.” És pont.

Az olvasó ilyenkor letaglózottan hátradől a székében, és keserűséggel vegyes csodálattal felteszi magának a kérdést: „Uramisten! Mikor fogok én ennyire érteni a borhoz?” Reményeink szerint persze soha, de erre csak kevés borrajongó jön rá azonnal.”

Kiemelkedő blog a „Táncoló medve bornapló” (http://tancolomedve.hu/), amit Ripka Gergő vezet. S mely szintén kötődik bizonyos mértékben a Gault Millau-hoz: ugyanaz a kiadó adta ki a Gault Millau kalauzhoz hasonló megjelenésű, az említett bornaplóra támaszkodó Tokaj kalauzt, mely Alkonyi László 2009-es Tokaj iránytűje hagyományait folytatva teljes áttekintést ad e világszinten egyedülálló borvidék borászatairól, szálláslehetőségeiről és éttermeiről.

A blogvilág annyira színes és változatos, hogy nem lehet korrekt toplistát összeállítani a blogokból, lényegében mindenki kiválaszthatja azokat, melyek neki a legrokonszenvesebbek.

Jómagam nagy élvezettel olvastam évekig a ma már nagyon ritkán frissített  gasztrojazz blogot (http://gasztrojazz.blogspot.ro/), mely számomra azért hiteles, mert írója egyrészt maga is próbálkozott a vendéglátással, egyik kedvenc helyemet, a Maligán éttermet vezette egy időben, másrészt az nem lehet véletlen, ha két egymástól független ember, aki sehonnan nem kap semmiféle támogatást a véleményéért, 90%-ban ugyanazt gondolja a a magyar vendéglőkről. A maradék 10% vélhetően az egyéni ízléskülönbségre valamint az éttermi teljesítményingadozásra vezethető vissza.

Méltán népszerű az amatőrök által profi szinten kimunkált blog, az „Egy nap a városban”, mely nem kifejezetten gasztro-blog, inkább Budapest legszebb arcait megmutató netes fórum, viszont a gasztronómia kiemelkedő hangsúlyt kap benne. Éttermesek elmondása szerint ezen a blogon megjelenni azonnal érzékelhető forgalomnövekedést jelent. A szerzők egyébként kifizetik a számlájukat, ami igen fontos elvi kérdés.

Semmi esetre se feledkezzünk meg a legismertebb magyar ínyencről, a világ legjobb éttermeit sorra járó Jókuthy Andrásról, aki egyébként a Bocuse d’Or 2016-os budapesti fordulójának műsorvezetője is volt Mautner Zsófiával közösen. A blogján, a vilagevo.hu-n elsőként olvashatunk a michelin csillagokról, csöpöghet a nyálunk a 3 michelin csillagos éttermekről szóló beszámolókat olvasva és megtudhatjuk, hogy hova viszi Magyarországon a szerző sokat látott gasztronómusként a világ egyik legnagyobb ínyencét, Andy Hylert, aki már valamennyi 3 csillagos étteremben megfordult.  Elárulom: a Babelbe, a Bock bisztróba, a Borkonyhába, a Platánba és a Stand25-be. (Jó érzés, hogy jómagam is megfordultam mind az öt helyen.)

Egy szó, mint száz, gyönyörködtető az a sokszínűség, amit a magyar blogvilág nyújt az ínyenceknek, érdemes benne kalandozni, akár napi rendszerességgel.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Monster street food and grill (Szeged, Vásárhelyi pál utca 3-5)

Szeged külvárosában egy bevásárlóközpont oldalában, de attól térben elszigetelten működik a Monster nevű, street food ételekre szakosodott egység, ahová a napfény városában minap tett látogatásunk alkalmával, némi világhálós kutakodás után beültünk vacsorázni.

A választék zavarba ejtő, de minden frissen készül, igaz, használnak félkésztermékeket is, főleg mirelitárut. De nem zsákbamacskaként, gyakorlott szemű vendég láthatja az étlapot díszítő, valósághű, felturbózás-mentes fotókon, hogy a hagymakarikát és a tintahalat nem helyben panírozzák. Persze a sült krumpli is mirelit, de megkockáztatom, hogy az ilyen zsánerű helyeken ez már tömegelvárás és mi tagadás, a Heston Blumenthal által kikísérletezett „tökéletes sült krumpli” háromszori hőkezelése kissé macerás és nem hozza be a maga presztízshasznát, hogy az anyagi haszonról ne is szóljak.

Maguk készítik viszont a szószok nagy részét, sütik a tortillát, s van kézműves chili-termékük is a Sárréti chili-farmtól. 

S ami a legfontosabb: jók az ízek és az állagok. Lényegében a street food legnépszerűbb fogásait gyűjtötték egybe: burgerek, pizzák, gyros, roston sültek, rántott ez meg az a tengeri haltól a sajton, gombán, zöldségeken keresztül a húsig, 35-40 dkg-os töltött húsok, pasta-k és tex-mex ételek sorjáznak az étlapon.

Mi rendeltünk egy úgynevezett „pulled pork” szendvicset, 

egy hasonlóan készült marhásat,

valamint egy Chili con Quessadilla nevű kompozíciót.

Rusztikus, kétfülű serpenyőben érkeztek a hatalmas adagban mért ételek, magunk is elcsodálkoztunk a végén, hogy sikerült végezni velük. Kézműves söreik sajnos nincsenek, így nagyipari csapoltat ittunk. A kiszolgálás udvarias, az árak értékarányosak.

Jól éreztük itt magunkat, ajánljuk a helyet másoknak is.

Dorozsmai Endre 

A szöveg a Demokrata számára készült.

Mercy étterem (Temesvár, Florimund Mercy utca 3.)

A Mercy étterem standjára a „Rovinhud” nevű, kiemelkedően színvonalas boros rendezvényen bukkantunk rá, ahol eredeti olasz borkorcsolyákkal kápráztatták el a közönséget, zömmel felvágottakkal és sajtokkal. A séfeket delegálták az eseményre, akik rendkívül jó benyomást tettek a közönségre, érződött, hogy komolyan veszik a hivatásukat. Gondoltuk, megkóstoljuk a melegkonyhájukat is, úgyhogy a rendezvény zárónapján asztalt foglaltunk a Temesvár történelmi központjában, egy patinás sétáló utcában működő étterembe.

S nem bántuk meg. A beltér hangulatos, elegáns, de nem feszengős. A kiszolgálás kedves, udvarias, az árak belvárosiak, de megfizethetőek. Az étlap bőséges, de nem eltúlzott választékot kínál a klasszikus olasz ételekből, mindenki talált kedvére valót, pedig több, mint tízen voltunk.

Megkóstoltam szomszédaim ételeit is, köztük vargánya-krémlevest, 

rákos póréhagymás penne-t, 

vegyes húsokból álló grill-tálat, tomahawk sertéskarajt roston sütve rozmaringos krumplival,

gratinírozott mozzarellás, paradicsomos házi gnocchit,

lasagne-t,

tiramisut 

és sajttortát. 

Jómagam vegyes kagyló-tálat, 

valamint tenger gyümölcseit és zöldségeket rendeltem tempurázva. 

Mindezek alapján felelősen kijelenthetem, hogy tisztes, jó konyhát visz az étterem. Az italválasztékot lehetne bővíteni, legalábbis a tömények és a sörök tekintetében. Borlapot nem kaptunk, de nem is kértünk, eléggé el voltunk telve borokkal. A honlap alapján ítélve a borválasztékuk igényes.

Kifejezetten jó élmény volt a Mercy, szerintünk benne van temesvári Top10-ben.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Veszely csárda (Békéscsaba, Fényesi u 1, a 44-es út mellett)

Mitől csárda egy csárda, teheti fel a kérdést egy kulináris kalandozásra csábuló hazajáró? Jómagam, akinek kitűnő élményt tud nyújtani egy igényes fősodratú vendéglő és egy fine dining étterem egyaránt, végső soron arra jutottam, hogy a tipikus csárdákat az útmenti pozicionáltságuk, épületük és hagyományos ételválasztékuk különbözteti meg a többi vendéglátóipari egységtől.

Egy biztos, a magyar kultúr-kincsnek szerves része a csárda, ritka jó hír tehát, ha egy hosszú évek óta kihasználatlanul álló, nagy múltú csárdába életet lehelnek bátor vállalkozók. Különösen, ha mindezt úgy teszik, hogy az illető csárda rögtön az országos élvonalba emelkedik.

Márpedig ez történt a november 2-án megnyitott Veszely csárdával, mely a Békéscsaba és Gyula közötti út mentén fekszik Békéscsaba határában. Az épületet pazarul felújították, 

a beltér dekorációja visszafogott, puritán, de ezzel együtt szemgyönyörködtető, a hangulat otthonos. A tulajdonosok 

nemcsak a külcsínre, hanem a belbecsre is adtak: a környék legjobb szakembereit nyerték meg maguknak, Metzger László konyhafőnököt a Hargita kisvendéglőből, Hagya Márk séf-helyettest valamint és Farkas Diána sommelier-t a Nádorból.

(a képen: Kopp Márton, az egyik tulajdonos, Meztger László és Farkas Diána)

A régió legjobb beszállítóinak alapanyagaira és kézműves termelőinek termékeire támaszkodó étlap jól átgondolt, széles, de nem eltúlzott választékot kínál, amit heti déli ajánlat egészít ki. Az árak nagyon barátságosak, különösen a minőséghez képest. Az itallapot is értő kézzel állították össze.

A megnyitón a csárda étlapjának fogásai közül kóstolgathattunk tucatnyit. Mindent megízleltünk, kiváló ízharmóniákkal és állagjátékokkal találkoztunk. Ha kedvenceimet kellene megemlíteni, akkor első helyen a malacterrine áll, 

a másodikon a süllőpofa, harmadik helyen pedig a sörkorcsolyaként felszolgált tökéletesen elkészített ropogós sertésbőr.

Kiváló hely a Veszely csárda, megkockáztatom, hogy jobb, mint valaha.

Már tervezzük a következő látogatást.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

First söröző (Dob utca 3.)

Gyakran hallani, hogy nem bővül a sörpiacon a minőségi szegmens és hogy a kis főzdék jó része hosszú távon nem fog fennmaradni. Lehet, hogy van ennek a híresztelésnek valóság-magva, de az egyszerű sörrajongó azt tapasztalja, hogy egyre több helyen találkozni kisüzemi, prémium sörökkel – legutóbb a Dürer kertben állapítottam meg elégtétellel, hogy igen komoly söröket is választékba vettek a legjobb kraft főzdéktől – másrészről egyre-másra nyitnak olyan egységek, melyek a csúcssörökre építik imázsukat, s bizony még mindig lépnek piacra új és még újabb főzdék. Sőt, néha a kettő szinte egyszerre történik: a First sörfőzde tavalyi debütálása után idén már bemutató sörözőt is nyitott, a Dob3 helyén.

A beltér rendkívül hangulatos, 

a kiszolgálás rendben van, a sörválaszték impozáns. Nem kevesebb, mint 19 azaz egy híján húsz sört tartanak csapon, amiből hét a saját főzdétől való, kettő import, a többi magyar minőségi sör. Igen széles ugyanakkor a palackos választék is.

Mi a saját söreik közül kóstoltunk végig hatot, a meggyeset békén hagytuk, indítottunk egy Pilsnerrel, majd jött a Farmhouse White Ale, a belga Witbier, a Tropical Session IPA, az American Pale Ale és végül az India Pale Ale. Látható, hogy szép, széles skálát fednek le a Firsték. Egyik sör sem okozott csalódást.

Az ételválaszték nem túl széles, tisztes pub ételeket kínálnak: burgereket, nachosokat, hermelint, tempurázott zöldséget, kertész salátát különböző feltétekkel. Mi egy nachos tálat (1890) kértünk extra marhahússal (890), meg voltunk elégedve vele, mind az adag, mind pedig a minőség tekintetében. 

Az árszabás, mint látható, középmagas, leginkább a palackozott sörök árát sokallottuk, ami még egy érv volt a csapolt változatok mellett. (Ezutóbbiak 220 forintos deciáron vannak többnyire, ami megszokott ebben a minőségi kategóriában.)

Nagyon jó élmény volt a First, sörrajongóknak kötelező. Mi is visszanézünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Slow Foodiez (Budapest, Szondi utca 11.)

A Tripadvisor nevű élményrögzítő turista-tanácsadónak vannak hibái (nem törlik a megszűnt egységeket, lehetne jobban kezelhető és átláthatóbb az oldal), de vannak komoly erényei is. Felbecsülhetetlen segítség, ha az ember ki tudja szűrni mondjuk vasárnap reggel fél kilenc táján, hogy mely egységek tartanak nyitva, és ezek milyen távolságra vannak. Emellett hála annak, hogy fotók feltöltésére ösztönzik a felhasználókat, a tálalás alapján könnyen képet alkothatunk az illető egység kulináris színvonaláról.

Mi ennek az alkalmazásnak köszönhetően fedeztük fel a minap a Nagykörúttól egy percnyi járásra működő, de azon kívül eső Slow Foodiez nevű vegán helyet, amiről csupa jót mondhatunk.

A kiszolgálás kedves, bár a tegezés egy ötven körül járó pár esetében kockázatos, mi nem vettünk rossz néven, akkor sem, ha egy sokkal fiatalabb hölgytől jött.

A beltér otthonos, meghitt, szeretnivaló, vendégmarasztaló. A galérián ültünk le, ahol jó néhány igényes gasztronómiai kiadvány kellette magát, Nigella Lawson Gordon Ramsay ás mások tollából.

Ebédet csak féltizenkettőtől szolgálnak fel, így reggelik közül kellett válasszunk, ami viszont nem volt könnyű. Igaz csak ötféle reggelit kínálnak, de ezek közül hármat is vonzónak találtunk, végül egy csicseriborsólisztből készült, tojásmentes „omlettet” kértünk (1290), 

továbbá mártogatókat (750), ami uborka, paprika és répahasábokat fedett, kétféle helyben készült ízletes szósszal és nyers aszalványokkal. 

Megtudtuk, hogy a napi leves is elkészült, így abból is kértünk, sütőtök-krémleves volt, tökmagolaj pöttyökkel. Ezutóbbi műfajban ettem és főztem már meggyőzőbbet is, de ez sem volt rossz, a két főétellel pedig maradéktalanul meg voltunk elégedve.

Az italfront is igényes, a Hübris nevű kézműves sörfőzde nedűit tartják, továbbá néhány igényes bort Szekszárdról és Villányból.

Jó szívvel ajánljuk a helyet mindenkinek, nemcsak vegánoknak.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Olivo café and bistro (Kolozsvár, Deák Ferenc utca - román nevén Eroilor – 7.)

Az erdélyi éttermek között minden szegmensben, így a legjobbak között is, felülreprezentáltak az olaszok, aminek vélhetően az az oka - az olasz konyha egyszerűségéből és nagyszerűségéből fakadó világszintű népszerűségén túl - hogy az olaszok aránylag hamar megtanulnak románul és fordítva, a románok könnyen elsajátítják az olasz nyelvet. Nincs ez másként Kolozsváron sem. Az átlag feletti olasz éttermek egyike az Olivo, mely néhány percnyi járóföldre fekszik a város szívétől, a Mátyás szobortól.

Könnyed olasz bisztrókonyha, jó alapanyagokkal, kiemelkedő kávékkal - így lehetne röviden összefoglalni a hely karakterét. A dizájn jól kitalált, a beltér nagyon hangulatos, meghitt. 

Az asztalon só- és bordaráló, amit nagyon értékeltünk, az olívaolaj Monini, ez nem rossz, de le lehetne cserélni valami komolyabbra.

Ettünk tintahalfestékkel színezett fekete rizottót lazaccal,

humuszt zellerszárral és pirítóssal, 

bélszínt ratatouille-al és házi pestoval, 

tengeri sügért párolt zöldségekkel 

valamint desszertképpen cannoli dip nevű szicíliai különlegességet. Szépen tálalt ételeink alapvetően rendben voltak, ha nagyon keresnénk, találnánk bennük itt-ott hibát, de ez nem cél.

A kiszolgálás nagyon udvarias és kedves. Volt ugyan egy baki, amit viszont nagyon jól kezeltek. Rostélyost rendeltünk, bélszínt kaptunk, mint kiderült, a tévedést az okozta, hogy steaket mondtam, amit a pincér automatikusan bélszínnek fordított, nem figyelt arra, hogy a köret az más annál az ételnél, s ez bizony a rendeléskor elhangzott. A tévesztést kompenzálandó nem számolták fel a kávét és a desszertet, amit nagyon értékeltünk.

Jól éreztünk magunkat az Olivo-ban, jót ettünk korrekt áron, jó helyen.

Ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Enigma kinetik steam punk café (Kolozsvár, Szentegyház utca - jelenlegi nevén Iuliu Maniu - 12.)

Bevallom őszintén, amikor tavaly nyáron részt vettem az első magyar steam punk kocsma-étterem, a Krak’N’Town megnyitóján, 

fogalmam nem volt arról, hogy ez a nyugati civilizációban egy viszonylag elterjedt stílus és szubkultúra, mely a neoviktoriánus ízlés- és formavilágot idézi meg, a gőzgépek korszakát, s ezt dúsítja szecessziós, rokokós elemekkel. Az irányzat budapesti képviselője esetében egész sztorit találtak ki az egység köré, ami tökéletesen illeszkedik a wikipédiában olvasható frappáns leíráshoz: „egy steampunk mű a klasszikus értelemben nem is sci fi igazán, mert nem realista - egy megtörténhetetlen, bekövetkezhetetlen jövőt vagy alternatív jelent ír le.”

Mindezek után érhető, hogy amikor ránéztem a goole maps-re Kolozsváron és láttam ott egy steam punk kocsmát megjelenítve, akkor rögvest arra vettük az utunkat. A beltér tökéletesen hozza a szokásos dizájn-elemeket, egymásba kapaszkodó, forgó fogaskerekek fednek egy falat, 

másik oldalon fémember biciklizik, de a plafonról is lógnak mozgó elemek, a bárpult dekorációja Verne Gyula idejét varázsolja elénk.

Az Enigma a dizájnt leszámítva nem különösebben izgalmas hely, átlagos, korrektnek mondható pub-ételeket kínál. Mi kecskesajttal töltött cukkini tekercseket kértünk, valamint bruschettát. 

Italfronton egy fokkal rosszabb a helyzet (száraz kimért bor például nincs egyáltalán), pedig az extravagáns külső direkt kínálja az ötletet, hogy legyenek extravagáns sörök, borok és tömények - mint ahogy egyébként a Krak’N’Town-ban van.

Ezzel együtt, ha az ember Erdély fővárosában jár és nem látott még steam punk kocsmát, egy látogatást mindenképpen megér a Mátyás szobortól három perc járóföldre található hely. Igyunk egy pohár ipari sört, más úgy sincs, és együnk inkább a szomszédos Olivo nevű helyen, mely jó és nem túl drága.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.