A Petrus éttermet
több szempontból is okunk van szeretni. Jópofa a névválasztása, hiszen az
ínyencek zöme Gordon Ramsay londoni éttermére asszociál és/vagy a legendás
Chateau Petrus pincészetre, s gondolatban franciásan ejti a szót, miközben a
magyar konyha legkedveltebb zöldfűszere, a petrezselyem a hely ikonja és
névadója. Szerethetjük azért is, mert séfétterem, s nem is akárkié, Feke Zoltán
a hajdani Loulou tulajdonosának Rudits Károlynak „Vár, a Speiz” nevű éttermét
hagyta ott a saját étterem kedvéért. Ahogy a borok világában azok a pincészetek
viszik a prímet, ahol ugyanaz a tulaj és a borász, úgy e modell a
gasztronómiában is beválna, ha a séfek zömének lenne hozzá anyagi alapja.
Mindezeken túl a Petrusnak egyből sikerült elérni 12 Gault Millau pontot, ami
azért igen szép teljesítmény.
A Petrus menő hely.
Modern, igényes, népszerű. A boroknak rendesen megkérik az árát. Megtetszett
nekünk az az ajánlat, hogy ha ketten fogyasztanak 3-3 tetszőlegesen
összeválogatott 3 fogást (előétel/leves+főétel+desszert) akkor ezt 6500 Ftért
tehetik s kapnak mellé egy üveg bort is. Mint kiderült, az üveg fél litert
jelent, ami hmmm… mondjuk ki: értelmetlen kisstílűség. A Font rosé (ezt adják, maguk
öntik fél literes csatos üvegbe) beszerzési ára annyira kedvező, hogy ha negyed
literrel többet adnak belőle, az érzékelhetetlen plusz, így meg az marad a
vendégben, hogy adnak is, meg nem is. Alapvető szabály, hogy nem indukálunk
csalódást. Márpedig a borospalack 0.75 liter, ha nem ezt kínálják, akkor írják
legalább oda, mert visszájára fordul a gesztus. No de nem ez a lényeg, ez csak
egy mellékzönge.
Miután elég sokat
lehetett olvasni a helyről az utóbbi időben, nem csoda, hogy úgy döntöttünk
barátaimmal, hogy a Pannon Bormíves Céh karácsonyi zártkörű,m a Corinthia Grand
Hotelben megrendezett borkóstolóját követően itt beszéljük meg az élményt.
Üdvözlő falatnak zsír érkezett és vélhetően helyben sült, friss, jó minőségű
kenyér, amit tudomásom szerint Bíró Lajos vezetett be elsőként a Bock
bisztróban, de mára már több vendéglő is átvette az ötletet, nagyon helyesen.
Ezután a séf üdvözlete következett, kis padlizsános izgalom pohárkában.
Ha néhány mondatban
kellene kommentálnom az élményt, akkor azt mondanám, hogy az előételek csodásak
voltak, a főételeknél kissé leült a lendület, bár azok is egytől egyig átlag
felettiek voltak, akárcsak a desszertek. A „katartikus, átütő” felsőfokú jelzőt
fenntartanám az egyik előétel számára.
Az elsőnek kóstolt
előétel - házi füstölt lazac, granny smith „sous vide” zeller remoulade, tojás
- katartikus egyveleg, valóságos ízszimfónia volt.
Korrekt, ízletes, friss, jó
állagú volt a másik előétel is, a chilis rák marinált zöldségekkel.
A főételnek
kért kacsa káposztás gnocchival sem volt rossz, de a ruszticizmust kissé
túlzásba vitték, egy szétmállófélben levő cserépre helyeztek egy zsírpapírt,
majd ezen tálalták a jó állagú, jó ízű kacsát.
Ami finom volt, de nem tudta
tartani crescendo-t.
Hasonló volt a „pisztráng, spenót, mandula, tejszín, füstölt
tojás” nevű kompozíció is. Finom, ízletes, friss, de nem átütő. (Ez egyébként a
második körnek általános jellemzője volt, megkóstoltam a ”mienken” kívül még
két főételt, a véres hurkát,
a mangalica saltimboccát is.
Hiába, na, a felfokozott
várakozás néha visszaüt.) Az almás tart
tatin mézeskalácsfagylalttal jó lezárás volt, mely nem jelentett a főételhez
képest szintsüllyedést, sőt, kis lépés volt az előétel katartikusságának
irányában,
a pisztáciás madártej azt adta, amit adhatott,
izgalmasabb desszert
épp nem volt, bezzeg, ha a mai étlapról kellene választani, akkor creme
brullée-t kérnék tonkababbal és rózsalekvárral.
Nem olcsó hely a
Petrus, de nem is túlárazott. A minőséget meg kell fizetni. Ezt sokan így
látják, úgyhogy ajánlott az asztalfoglalás.
Dorozsmai Endre
A szöveg a blog számára készült, rövidített változatát leadtam a Demokratának.
A Petrusban 2013. december 12-én jártunk.