Székelyföldi éttermi toplista

Örömmel vállaltam, hogy tapasztalataim alapján összeállítsam a legjobb tíz székely vendéglő listáját. A gasztronómia egy nép kultúrájának szerves és fontos része s ennek megőrzésében, fejlesztésében komoly szerep jut a család, a főzőiskolák, a sajtó, a gasztro-bloggerek mellett az éttermeknek. A listában azon éttermek szerepelnek, melyek valamilyen mértékben a székely kulináris hagyományra építenek, tehát kimaradnak a mégoly színvonalas olasz, távolkeleti vagy mexikói éttermek.

A lista konyha-centrikus, de figyelembe veszi az étterem hangulatát, a kiszolgálást valamint az ár/érték arányt is. Igyekeztünk a területi lefedés szempontját is figyelembe venni, s nemcsak a nagyvárosokra összpontosítani. Általános probléma, hogy igen ritka a megfelelően megválasztott zenei háttér, gyakori a kereskedelmi, nem ritkán román nyelvű rádió, népzenével egyetlen helyen sem találkoztunk. A magyar borok sem hódították még meg kellő mértékben a Székelyföldet, pedig a székely ember szívesebben iszik magyar bort, mint másfélét. A kiszolgálás gyorsasága sokat javult az utóbbi időben, ahol pedig nem, azt a helyet ejtettük, pedig a konyha teljesítménye és az atmoszféra alapján ott lett volna a helye az élvonalban.

1. Basa fogadó, Borzont, 131. szám, a Fő út mellett. Telefon: 745-399 286

A Basa fogadó volt az első székelyföldi étterem, melyet nemcsak helybeli barátaim, hanem budapesti Erdély-járók is figyelmembe ajánlottak. A környezet festői, a beltér otthonos, a hangulat rusztikus, a konyha házias, az adagok tisztesek. A honlap szépen kidolgozott, informatív, bár a „pipihús”, „röfi hús” stb- féle idétlenkedést meghagynám a pestieknek. (www.basafogado.com) Adnak fél adagot is, a teljes adag 70%-áért, egy adag étel két fő általi fogyasztásához plusz terítéket 2 lejért, s egy pohár ásványvizet ingyen. Nem tudom, megoldották-e időközben a füstproblémát, de megtörtént már, hogy egyik télen azért nem ültünk le, mert kockára lehetett vágni a cigarettafüstöt.

2. Salvator, Csíkszereda, Szék út 147, Telefon: 0266-372126

Egyházi működtetés alatt álló étterem egy impozáns modern konferenciaközpont keretén belül Csíksomlyón. A beltér tiszta, rendezett, elegáns, de kissé személytelen. A konyha biztos kezekben van, Slebits Zsolt számon tartott, élvonalbeli anyaországi éttermekben dolgozott korábban. Dicséretes kezdeményezésük volt a tavaly télen és idén tavasszal a heteken át zajló, nagysikerű (a részvevők elmondás szerint változó színvonalú) bemutatkozása a világ konyháinak, tartottak görög, indiai, francia, kínai, brazil estet s még hosszan sorolhatnám. Bízzunk benne, hogy a példa ragadós lesz továbbá abban is, hogy ősztől lesz erejük folytatni, elvégre bőven maradt még kulinárisan bejáratlan tája a világnak. A honlap szűkszavú, az étlap sem lelhető fel rajta, főleg a szálloda és konferencia erényeit ecseteli. (http://salvator.ro/etterem/)

3. Taverna, Kézdivásárhely, Temető utca 28, Telefon: 0267 360 564

A Taverna elegáns, hangulatos, polgári vendéglő, az atmoszféra meghatározói a boldog békeidőkben készült régi fotók Kézdivásárhelyről. A kiszolgálás udvarias, a konyha a fősodratú magyar és székely gasztronómiára épít, s korrekt színvonalon működik. Megbízható, jó szívvel ajánlható vendéglő. Honlapját nem leltem a világhálón a Taverna Kézdivásárhely keresőszavakra, a céhes város román nevére kiadott a kereső egy címet, mely azonban nem utalt működő honlapra. 

4. Gondűző, Székelyudvarhely, Szent Imre ut.18 szám, Telefon: 0266-218372,

A nyers tégla színére és rusztikus kisugárzására alapozó hangulatos belterű étterem az azonos nevű népszerű, elegáns szállodában, Székelyudvarhely központjában. Otthont ad  fotókiállításoknak, borkóstolóknak, tartanak magyar napokat, megünneplik a Márton napot s vannak vadhúsra alapozott különleges menük is. A konyha magyar és székely ízeket vonultat fel, néhány nemzetközi fogással kiegészítve. A honlap (http://gonduzo.ro/etkezes) színvonalas, de sajnos az éttermi rovat hiányos, az étlapot, itallapot nem leljük rajta.

5. Bástya, Sepsiszentgyörgy, Cím: Olt u., Tel.: 0367-800 801

Népszerű, kísérletező kedvű, de megbízható konyhájú étterem Sepsiszentgyörgy központjában. Hivatalos neve sajnos „Bastion”, a Bástyára ki sem adja a kereső az éttermet. Kellemes, pubokra emlékeztető atmoszféra, több terem, esténként masszív füst várja a betérőt. Étlapján hagyományos magyar és székely fogások éppen úgy megtalálhatók, mint a mediterrán vagy annál távolabbi népek konyháinak fogásai. További információk az étterem FB oldalán: https://www.facebook.com/bastioncafe.sepsi/about 

6. Fortuna, Tusnádfürdő, Fő út, a helység csíkszeredai bejáratánál, 0266 219 456

Részben a Tusványosi Nyári Szabadegyetemnek köszönhetően Tusnádfürdő az egyik leglátogatottabb székelyföldi település, így nem meglepő, hogy sokkal több vendéglőt működtet, mint amennyit a helyi lakosság el tudna tartani. Nem is könnyű közülük választani, ha feltétlenül autentikus székely konyhát akarnánk ajánlani, akkor a polgármester tulajdonában levő Székely Fogadó lenne az első hely, ami eszünkbe jut, de évek óta képtelenek megoldani, hogy amikor a szabadegyetem idején megnövekszik a forgalom, ne kelljen egy vagy akár másfél órát várni a rendelésre. Ez pedig megengedhetetlen. Minden szempontot egybevetve a legkellemesebb élményem a Fortuna teraszán elfogyasztott vacsora volt, így ezt illesztettem be a Top Tízbe.  A honlap informatív az étterem vonatkozásában is, kár, hogy az ételek árait nem írják ki: http://hotelfortuna.ro/hu/atterem. A konyha megbízható, a választék széles, de nem erőltetett. A székely és magyar konyha népszerű ételei mellett kínálnak békacombot és lazacot is.

7. Kárpátia, Csíkszentdomokos, Fő út, Telefon: 0266-336200

A szívet melengető nevet viselő Kárpátia étterem és panzió Márton Áron szülőfalujában működik, a Fő út mentén, egy szemet gyönyörködtető, emeletes, fából ácsolt épületben. A teraszról gyönyörű kilátás nyílik a tájra. A konyha megbízható, magyar és székely fogásokra épít. A honlap szűkszavú, az étlapról nem tudunk meg semmit. http://www.karpatiapanzio.extra.hu

8. Vándor Székely, Csíkrákos, Bogát utca, Telefon: 0751- 085.812

A Vándor Székely vendéglő elsősorban otthonos, hiteles, szeretnivaló berendezése, már-már zavarba ejtően kedvező ár/érték aránya és a kedves kiszolgálás miatt került be a Top Tízbe. Nem mintha a konyhával gond lenne, bár akad egy-két döccenő. Összességében a Vándor székely panzió étterme hozza a megszokott székely és magyar ízeket, a megszokott, általános színvonalon. A honlapon étlapot nem leltem.  http://www.vandorszekely.extra.hu.html

9. Dózsa étterem, Dálnok-tető, Telefon 0267-345894

A Kézdivásárhelyt Brassóval összekötő út mentén, Kézdivásárhely közelében működik a rusztikus, barátságos Dózsa étterem. Nemcsak a falakat díszítik korondi kerámiák, de az ételeket is népi ihletettségű tányérokon szolgálják fel. A konyha a székely és magyar gasztronómia népszerű fogásait nyújtja megbízható színvonalon. A kiszolgálás kedves, az árak kedvezőek. Honlapját nem leltem a világhálón.

10. Bagolykő, Hargita-fürdő, Telefon: 0366-100148

Házias, szeretnivaló székely konyhát visz a festői Hargitafürdőn működő Bagolykő panzió étterme. A teraszról páratlan kilátás nyílik a székely fenyvesekre. A kiszolgálás kedves, az adagok tisztesek, az árak igen barátságosak. Illúzióromboló, hogy a világháló fő keresője magyar keresőszavakra nem adja ki a hely honlapját, a románra igen: http://piatrabufnitei.ro/, a honlap magyar verziója pedig tele van helyesírási hibákkal.

A szöveg a Székely Hírmondó által kiadott székely Kalendárium számára készült.

Viktória Panzió (Tusnádfürdő)

A Viktória Panzióra tavalyi Tusványosi szabadegyetem idején figyeltem fel, amikor egy igen kellemes reggelit fogyasztottam el baráti áron. 

Értékeltem, hogy a kínált ételek nagy része házi készítésű volt, a zakuszka, a padlizsánkrém, az egyik szalámi, a rántottát nem porból készítették (bár, jegyezzem meg, ez a betegség Székelyföldön egyébként sem jellemző), bundáskenyeret is kínáltak, a kenyér pedig házi jellegű székely burgonyás kenyér volt.

Kínálnak persze ebédet és vacsorát is. Az étlap meglehetősen hosszú, egyedül levesből 14 félét tartanak, közte erdélyi klasszikusokat, tárkonyos pityókalevest, erdélyi csorbát, pacallevest, de van gulyásleves is marhalábszárból, tyúkhúslevest és különböző krémlevesek. Vannak még klasszikusok csirkehúsból, sertéshúsból, marhahúsból, közel húszan összesen, a székely karajtól a töltött káposztáig. Az Erdélyben megszokott fogásokon kívül tartanak pacalpörköltet, csülköt Pékné módra és gyrost is. A halételek pisztrángból pangasiusból, pontyból, harcsából készülnek, a panírozott illetve „roston” sütött variánsok mellett van halászlé és halpaprikás is. Szép a teraszuk és hangulatos a belső tér egy része is, fából ácsolt kézműves padok, belső gerendázat adnak rusztikus hangulatot.

A kiszolgálás kedves. Nagycsoportos étkezés keretében ettünk húslevest rántott húst krumplipürével és töltött káposztát. Az ételek, ízre, állagra korrektek, háziasak a krumplipüré krumpliból készül, nem spórolják ki belőle a vajat, a húst nem klopfolják agyon, a húsleves nem vegetából van. 

Jó szívvel ajánlható hely.

Dorozsmai Endre  

A szöveg blog számára készül, de lehet, hogy megjelenik majd az "analóg" sajtóban.

A Frei kávézó süteményei

Múltkor írtam egy pár soros kis bejegyzést a Frei kávézó Mamutbeli egységéről.

Tegnap Csíkszeredán tértünk be egy testvér-egységbe. 

S örülök, hogy jót is tudok írni, egyébként ez alapjáraton is jellemző rám. Nem vadászom a hibákat, és sokkal szívesebben írok jót, mint rosszat.

Egy szó, mint száz, kipróbáltuk tegnap a kávés süteményt 

és a bécsi Opera-tortát, 

melyek annyira meggyőztek voltak, hogy visszamentünk ma. Mondjuk a kávés sokkal jobb volt, de a társa sem volt élvezhetetlen.

Tegnap a vasárnapi gyérebb látogatottság miatt csökkentett volt a választék, mást is rendeltünk volna, de meg kellett elégednünk e kettővel, azt ígérték, hogy ma már teljes választékot találunk. Ma kóstoltunk egy tiramisut, egy málnás süteményt és egy sajttorta-átiratot. A ráadás még egy kávés volt.

Ritkán dicsérek olyasmit, amit tömegben gyártanak és lefagyasztva terítenek, de ezek a sütemények kifejezetten jók voltak, megkockáztatom, hogy olyat sem találunk errefelé – de mifelénk Aradon sem – ami ezeknek egyáltalán a nyomába érne. Könnyed, nem túlédesített izgalmas kompozíciók voltak e sütemények, kifejezetten üdítőek a marganinos, ételfestékes, nehézkes, túlédesített sütemények sivár világában.

Jó lenne, ha a magyar desszertforradalom elérne mihamarabb Erdélybe is. Nem nevezem a süteményeket első fecskéknek, mert nem Franciaországból importált mégoly kellemes desszertekre van szükség, ez legfeljebb az igényesebb rétegnek pótmegoldás egyelőre, esetleg útbaigazítás a követendő irányt illetően. Hanem az lenne jó, ha errefelé is megjelennének azok a légies, texturákkal játszadozó, kreatív desszertkompozíciók, melyek fémjelzik a Váci Desszertszalon, a Zazie vagy a Gerbeaud kínálatát.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

Magyarság Háza Kávézó (Szentháromság tér)

Szinte közhelyszámba megy, hogy a Főváros, de valójában egész Magyarország legdrágább övezete a Vár-negyed. A szolgáltatások színvonala pedig nem mindig nő fel az árakhoz. Ehhez képest az ember örül, ha középmagas áron tisztességes konyhai kivitelezéssel találkozik. 

Ilyen élményünk volt a nemrégiben a Magyarság Háza Kávézó. Az épület igencsak kellemes emlékeket ébreszthet a borrajongókban, hiszen itt működött hosszú időn keresztül „a” Magyar Borok Háza. (A borászok számára kevésbé kellemes az emléke, akivel csak beszéltem e témáról, mindenki panaszkodott, hogy bennragadt a pénze e műintézményben.) Nem tudom, működik-e még e néven bármi is még ott, az átfazonírozott Borok Háza nem nyert meg, kínálatuk ár/érték aránya nyomába nem ért a korábbiakénak. 2000. május elsején voltunk itt először, akkor 2000 Ft-ért kapott az ember egy poharat meg egy kevés fűrészporszerű száraz rágcsálnivalót, és két órára bevehette magát a Magyar Borok Háza pincéjének labirintusába, ahol az összes magyar borvidék képviselve volt s egyes borokat nyitva talált. Ezekből pedig szabadon tölthetett magának. A hivatalos verzió szerint 60 bor volt nyitva a valóságban jellemzően 54, nemegyszer jegyzetelve végigittuk a kínálatot 2000 és 2005 között. Később emelték a beugrót, de még mindig kedvező volt azok számára, akiknek nem probléma 50 vagy annál több bort megkóstolni. Ennyit a nosztalgiáról.

A Magyarság Háza Kávézó terasza a Szentháromság térre, a Mátyás templomra illetve a Halászbástyára néz, egyike a legszebb éttermi teraszoknak. Mivel ez volt aznap az első étkezésünk, reggeliszerűt rendeltem, a többiek megelégedtek kávéval, üdítővel. Kértem egy tatárvariációt valamint egy áfonyás sajttortát. Az első fogást dizájnosan tálalták, az ízek is rendben voltak. 

A bélszíntatár esetében kiemelném, hogy a húst vagdosták és nem darálták péppé, a másik két elem nem volt valójában tatár, amit persze eleve tudni lehetett: sem a füstölt pisztráng, sem a sonka nem nyers, így erős túlzás tatárnak nevezni. Ipari toastkenyeret kínáltak hozzá, jóval kevesebbet, mint amennyi az egyébként ízletes szendvicskrémek mennyiségéhez elég lett volna, de sebaj, apránként kértünk még 3 kosár kenyeret. A sajttorta nem volt a legfrissebb, kissé berepedezett, az áfonya jól átszínezte a tölteléket, de íze rendben találtatott. 

A szőlőszemekkel dúsított mentás limonádé pedig kitűnő volt, ami banalitásnak tűnhet, de nem az, hihetetlen, hogy jónak mondott helyeken milyen vacak limonádékat képesek az ember elé tenni. (Tipikus hibák: késztermék kitöltése pohárba, ipari citromléhasználat, -narancsléhasználat)

Pincérünk kedves volt és készséges, igaz, hogy az egyik pincészet termőterületének égtáját is jócskán eltévesztette pécsinek mondta a neszmélyi bort, majd amikor ezt a palackot kezemben forgatva udvariasan jeleztem, zavarát hallgatással leplezte.

Kellemes időt töltöttünk a Magyarság Házában, e két fogás alapján úgy hiszem, hogy más ételek is kipróbálásra méltóak lennének.

 Dorozsmai Endre

Tusványosi borsátor - 2013

A tusványosi borsátor jó alkalom arra, hogy pár szót ejtsünk néhány kitűnő borászatról, melyeknek képviselői, nem ritkán borász-tulajdonosai vállalták a hosszú utat egy borkóstoló megtartása kedvéért. A borsátor 2004 óta működik s az idők folyamán kialakult egy rend, melynek értelmében az első nap a fehérboros borvidékeké, jelen esetben Mórról mutatkozik be a borvidék legismertebb s megítélésem szerint a legkomolyabb borokat az asztalra tevő Miklós Csabi, mellette kivételesen egy egri borász fog kóstolót tartani. A második nap Egeré, a harmadik Dél-Pannóniáé (ide tartozik Szekszárd, Villány, a pécsi és a tolnai borvidék), a negyedik Tokajé. Ha az összes bort egy napon kellene bemutatni, akkor is nagyjából így alakulna a sorrend, hiszen jellemzően a fehérektől megyünk a rosén át a vörös felé s a sor végén következnek záróízként a desszertborok.

Miklós Csabi háromhektáros mintabirtokon készít a termőhely üzenetét hordozó ún. terroir-borokat. Pincéje kitűnő célpont a borturisták számára, akik meglátogatják a Budapesttől alig 80 km-re tevékenykedő borászt, szakavatott személyes kalauzolásban fognak részesülni. Móron a fehérborok dominálnak, Csabinak is egyetlen vörösbora van, mint el szokta mesélni, az is csak véletlenül: úgy vettek meg egy darab földet, hogy nem tudták előre, hogy azon Kékfrankos van. S dicséretes módon nem oltották át, hanem bort készítenek belőle, szép, meggyes, markáns savú vörösbort.

(Néhány hangulatos fotó Miklós Csabi pincéjéből.)

Vámos Attila az Egri borvidékhez tartozó Szomolyán borászkodik, mestere a bortáltosként számon tartott Kaló Imre, így nem csoda, hogy egyes boraik hasonló karakterűek, hiszen nemcsak a termőhely szomszédos, de a maximális természetességben megragadható borkészítési filozófia is lényegében azonos. Az is közös bennük, hogy Vámos Attila sem csak a borokról szokott mesélni a kóstolókon, hanem beavatja a hallgatókat személyes tapasztalataiba, életfilozófiájába, a természet-közeliség és az emberszeretet-vezérelte világlátásába.

(Vámos Attila a Budai Gourmet-n.)

Az Orsolya pince mindig is a „vájtfűlűek” pincészete volt, a bor témájában elmélyülők azonban szükségképpen találkozni fognak boraikkal, akárcsak Tokajból Bott Judit, Somlóról Spiegelberg István, Badacsonyból Szászi Endre boraival, hogy csak néhányat mondjak azok közül, akik valószínűleg soha nem lesznek közismert „sztárok”, de akiknek munkásságát a szakma és a borértők mindig értékelni fogják. Mint ahogy a Colosseum, a Cactus, a Mountain sem lesz soha tömegzene, de az értők horizontjáról valószínűleg soha nem tűnnek el. Orsolyáék az egri, azon belül ostorosi termőhelyeket faggatják, kérdéseiket türelemmel teszik fel, boraikat nagy szakmai odaadással készítik.

A Nyolcas pince filozófiája hasonló, a különbség az, hogy ők később indultak, most keresik helyüket az értők tudatában. Ebben azonban már komoly eredményeket értek el, idén ők voltak az egyetlen bemutatkozó pincészet a magyar gasztroforradalom fáklyavivőit tömörítő Magyar Gasztronómiai Egyesület évi gyűlésén, boraik ott vannak több csúcsgasztronómiai étteremben, többek között az Atakám bisztróban (mely bekerült idén a Népszabadság Top 50 kiadványába), a Brill bisztróban, mely már egyetlen toplistából sem marad ki, de a legutóbbi híradás szerint bekerültek Magyarország legrangosabb, s az első Michelin csillagot elnyerő éttermébe, a Costes-be.

(Nyolcas Ádám az EMI klubban)

Wunderlich Alajos nevét már a kilencvenes években sokan jegyezték, legendás kakaspörköltjéről azok is tudtak és meséltek, akik nem is kóstolták. A borász ismertsége és népszerűsége is közrejátszhatott abban, hogy egy nagybefektető, név szerint Szűcs Róbert is megjelent a színen (internetes források szerint nem kevesebb, mint két és fél milliárd forintot invesztált a pincészetbe), akivel azonban a névadónak nem sikerült hosszú távon együttműködni, s ez, úgy hírlik, aligha a borász hibája volt, így elváltak útjaik, s ma már két pincészet működik Wunderlich néven Villányban. A Wunderlich pince mögött Szűcs Róbert áll, a Wunderlich családi pincészet mögött pedig maga a borász, közismert nevén Lojzi, aki, a legtöbb borászhoz hasonlóan személyesen is jelen lesz Tusványoson.

A Ruppert pince az erős villányi második vonalba tartozik. Jómagam a gasztronómiában találkoztam boraikkal, olyan neves vendéglőkben, mint a Café Bouchon vagy a Gombás étterem. Időközben bekerültek néhány borral az alighanem legjobb magyar szaküzletbe, a Bortársaság portfóliójába, pályájuk felfelé ívelő, valami azt súgja, hogy még sokszor fogunk velük találkozni.

Az utolsó napon Tokaj többszörös monográfusa, a borvidéket legjobban ismerő szakíró, Alkonyi László tart borkóstolóval illusztrált előadást a tokaji dűlőkről. Tudnivaló, hogy Tokaj volt a világ első zárt borvidéke (1641) s itt volt a világon először dűlőklasszifikáció Bél Mátyásnak köszönhetően (1737), érdemes hát a borvidék által hordozott páratlan értékekkel közelebbről is megismerkednünk. 

(Alkonyi László mindentudó jegyzetfüzetével a Zsirai pincében.)

Zárásként hadd idézzünk egy passzust a Bél Mátyás-féle a dűlőklasszifikáció feltámasztójának, Alkonyi Lászlónak a „Dűlőmitológia” című könyvéből: „egyszer eljön a pillanat, amikor a tökéletes technológia dolgozik minden pincében, a legjobb klónok virítanak az ültetvényekben, öreg tőkékről szüretelhet a legtöbb birtok és bárki megveheti a kifogástalan minőségű fahordót. A termőhely ekkor mindenki számára az egyéniség elsődleges hordozójává emelkedik. A tükör kitisztul, kifinomul minden mozdulat, ás a hegy levében ragyogni kezd a szőlő. A termőhely a bort felemeli, a földönfutót pedig megóvja attól, hogy tudása ortodoxiába, alkotóereje pedig rutinba forduljon át”.

Dorozsmai Endre        

A szöveg a jövő heti Erdélyi Naplóban fog megjelenni. 

Bortúra Villányban

A nemrégiben Villányban jártam, tíz-tizenkét évvel ezelőtti első bortúráim helyszínén. Hiszen hová vezessen a borturista útja, miután olvasott egy-két boros könyvet, csemegézett a Borbarát 1999-es és 2000-es számaiból, kitapasztalta, hogy a Szépasszonyvölgyben milyen vegyes a választék, megfordult és hasonló élményeket gyűjtött Tokaj főutcáján? Villány kiváló célpont, hiszen több komoly pincészet is látogatható, nemcsak a pünkösdi bortúrán, hanem egész évben fix nyitva tartással.

A kétezres évek elején ennek jegyében évente egyszer kiruccantunk Villányba, de 2005 óta valahogy nem sikerült hosszabb időt töltenünk ott. Ha el is jutottunk azóta egyik-másik kedves borász ismerőshöz, arra sosem volt idő, hogy nyugodtan végigsétáljunk a Fő utcán, számba vegyük az újonnan nyitott pincéket és borbárokat, úgy szippantsunk villányi levegőből, hogy ne arra gondoljunk, hogy órákon belül többszáz kilométerrel odébb leszünk már. A most ott töltött 24 óra - déltől délig – sem volt nagyon sok, de azért jóval több, mint az eddig párórás látogatások vagy célirányos átrobogások.

A mostani tapasztalatunk - akárcsak a korábbiak - kifejezetten kedvező volt. Meglátogattuk vendéglátóink, Jekl Béláék társaságában a kétezres évek elején még ismertnek számító borászt, Molnár Tamás, „Tamás bátyát”, aki – habár borainak minősége semmit nem romlott (sőt) – kikerült a boros kommunikáció főáramából, miután megszakadt a kapcsolata a Monarchia borszaküzlettel. Tamás bátya immár nemcsak a történelmi jelentőségű Villány környéki csatákról tart kisebb-nagyobb előadásokat, hanem ezoterikus kérdésekről, csakrákról, bioenergiáról, távdiagnosztikáról is. S közben egyik jó bort tölti a másik után.

Tamás bátya pincéje után Kürti Istvánt látogattuk meg, egy igen kedves, kevéssé ismert kézműves borászt, aki tégláról téglára építkezik, saját erőből, hitel nélkül és másokhoz hasonlóan igen jó évet zárt 2011ben. Az újborok bíztatóak voltak, az érettek hibátlanok.

 

Utolsó mozzanatként Jekl Béla borait kóstoltuk, nem először. 

Valamikor fél évtizeddel ezelőtt egy Jekl-kóstoló alkalmával mondta Csizmadia András a Magyarok Házában, hogy a Jekl-borok épp annyira jók, mint a Tiffán, Gere vagy Bock borok, csak még nem mindenki tudja. Hosszú lenne egyenként méltatni őket, hadd emeljek ki két kedvencet. Kellemes meglepetés volt a Jekl Flóra által megkomponált gyöngyöző bor. Bizonyára bennem van a hiba, s a pezsgőt – értsd a Champagne-t – még nem tanultam meg élvezni. Márpedig annak élvezetét meg köll tanulni, éppúgy, mint az osztrigáét vagy a szarvasgombáét. Jómagam a pezsgőkben ugyanazt keresem, mint az üde, reduktív borokban: a jó savakat, illatot, frissességet. S ezt megkapom például Jeklék elragadó gyöngyöző borában, annál kevésbé a nagynevű champagne-okban, legyen az Veuve Cliquot, Dom Pérignon vagy Billecart. A másik kedvencem az Il Primo, mely egy igazi vörös klasszis, egy remekbe szabott bordeaux-i blend, nyugodtan csatába küldhető vakteszten a villányi nagyágyúkkal, a Kopárral vagy a Carissimae-vel.

A villányi túra másodnapján a borfogyasztást erősen vissza kellett fogjam, tekintve, hogy még 300 kilométer állt előttem, de azért csak betértünk Gere Attiláékhoz egy-egy pohár borra, ahol felújítottam a szőlőmagpor-készletemet is. A 2004-es Kékfrankos Prestige már elérte a csúcsát, a 2007-es Syrah viszont ereje teljében pompázik s még van neki előre. Legközelebb az első napra programozzuk a pincészetet s többet kóstolunk.

Közös következtetésünk az volt, hogy sűrűbben kell Villányt célba venni, annál is inkább, hogy az Arad – Villány távolság időben mérve egy teljes órával rövidült két rövid autópálya-szakasznak köszönhetően.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Borbandi blog számára készült 2011 telén.

 

Alföldi mini-borfesztivál

A Birkás pincészet nemrég megnyitott kóstolótermében 

kisebbfajta alföldi borfesztiválnak is beillő kóstolót tartottak a minap, konkrétan 2012. március 17-én. Ott volt a házigazdákon kívül a két legismertebb alföldi pincészet, Font és Frittmann, továbbá többen is az erős második vonalból: az István borház Kiskőrösről, az Royalsekt izsáki pezsgőpincészet, 

 Léder Zoltán (Köpcös) 

(Köpcös standjánál Kurunczi Anikót láthatjuk)

továbbá Csukás Balázs a Garabonciás sajtmanufaktúra képviseletében. 

Mivel e sorok írójának ismét a volán jutott, a kóstolás azokra a pincészetekre szorítkozott, melyek nedűit csak ritkábban van alkalmam ízlelgetni, kivételt „a Köpcös” képezett, aki ottjártunk apropóját adta. Azt terveztük ugyanis eredetileg, hogy útbaejtjük csengődi pincészetét, mely már szinte egyik törzshelyünkké avanzsált, s ő javasolta, hogy látogassunk el inkább erre a remek kóstolóra.

Az István borház kínálatából a rosé volt a legmeggyőzőbb, s a szebb napokat látott 2007-es Ezerjó a legkevésbé megnyerő. Megkóstoltuk a Birkás szortimentet teljes egészében. 

Korrekt, jó ivású, reduktív borokat készítenek Birkásék, minden boruk 2011-es, ennek megfelelően üdék és kellemesek, talán csak egy kevés töménység hiányzik belőlük, struktúrájuk meglehetősen laza. De ezzel végtére baj nincs, a borok kiválóan alkalmasak arra, hogy a mindennapok borai legyenek, vettünk is egy nagy kartonnal a fehérekből s a roséból. Az Arany sárfehér volt a kedvencem, meg egy kései szüretelésű Rajnai Rizling, ami az Elisabeth névre hallgat. Köpcös borai ismét hozták formájukat. Szeretni való az őszinte, mindenféle varázslás – értsd fajtaélesztő, ellenőrzött nyomás, hőmérséklet - nélkül készített rosé, kiváló lett ismét a siller, melynek készült egy édes változata is, a bennragadt cukor miatt. Eme édes siller olyan málnásságot mutat, amilyenhez foghatót még nem kóstoltunk. Igen szép lett a Hárslevelű, mondta is a borász, hogy ez eddigi legjobb fehérbora. S persze szerettük ismét a Zsírost, e „dűlőszelektált” Kékfrankost, ami családunkban az egyik alapbor, tábortűz, családi beszélgetések vagy akár egy masszív marhapörkölt ürügyén igen gyakran erre esik a választásunk.

Birkásék pálinkákat is forgalmaznak, melyeket Sendula Zoltán főz és palackoz Kecelen. Jobb megoldás híján vettem a kis palackok közül ötöt, meggyet, körtét, barackot, szilvát és cserszegi fűszerest, s itthon kóstoltam meg őket. Tisztes, visszafogottan fajtajelleges, korrekt pálinkák ezek. 

A fajtajelleg a borok esetében az első kategória, amivel a borszeretők találkoznak, azután szép lassan rá kell jönniük, hogy a termőhelyi adottságok és/vagy a technológia sokkal jobban meghatározza a bor karakterét, mint a fajta. A pálinkáknál viszont – szerintem legalábbis - ez elsőrendű szempont. Alapelvárás, hogy a pálinka ne legyen karcos, ne legyenek a „rézelejéből” vagy „rézvégéből” származó kellemetlen mellékízei, de efelett határozott elvárás az, hogy hordozza az alapanyagául használt gyümölcs karakterét. A Birkás címkéjű pálinkák párhuzamba állíthatók a borokkal is akár, leszámítva azt, hogy a borokkal ellentétben jóval magasabb a díjszabásuk. Nemcsak abszolút értékben, hisz az természetes, már csak a lékinyerés okán is, hogy a pálinka lényegesen drágább a bornál, hanem relatíve. Míg a Birkás boroknál jobbat olcsóbban nemigen talál az ember, legfeljebb hasonlóan jó ár/érték arányú tételeket, a pálinkákra ez nem igaz, ittam már olcsóbban jobbat nem egyszer.

A Garabonciás sajtokat is végigkóstoltuk, sőt, vásároltunk is belőlük, kiváló volt az érlelt juhsajt, az érlelt kecskesajt, a gaudához hasonlítható érlelt tehénsajt, a friss kecskesajtkrém, de legmeghatározóbb élmény a rúzsos szagos sajt volt. El is határoztuk, hogy előbb-utóbb meglátogatjuk a harmincadik életévét még be sem töltött ifjú mestert az őrforrásnál, az izsáki Vadas dűlőben fekvő farmon.

A fogyasztó szemszögéből nagy jó és hangulatos volt ez a rendezvény, jó lenne rendszeressé tenni. Jönnénk máskor is.

Dorozsmai Endre

A szöveget a Borbandi blogra írtam több, mint egy éve.

Nekem is hasznos volt újraolvasni, mert már rég elfelejtettem például azt, hogy Birkásék pálinkáját Sendula Zoltán főzi, miközben manapság is kortyolgatunk belőle. A Birkás pincére egyébként is érdemes odafigyelni, az Alföld egyik jelentős feltörekvő pincészetéről van szól.

Da Mario (Vécsey u 3.)

Gondolom nem okozok meglepetést azzal, ha leszögezem: felettébb ritkán vásárolok Népszabadság kiadványokat. Egy kivétel van e szabály alól, az évente megjelenő Top 100 majd utóbbi időben Top 50 étterem. Idei kiadványuk is gyarapította a meglátogatandó vendéglők listáját néhány egységgel. Ezek között kifizethető áraival és fővárosi központi fekvésével a Da Mario volt a legesélyesebb a gyors letesztelésre. Így is lett.

A beltér barátságos, otthonos, elegáns, de mégis fesztelen. Külön értékeltük a borospoharakból összerakott csillárt s a borosüvegek ügyes dekoratív alkalmazását.

A borlap élvonalbeli magyar és olasz borokat vonultat fel, azt sajnos nem közlik, hogy mely tételek kaphatók decire, de a pincér informál erről. A borárak magasak, a szaküzleti árat legtöbb esetben 2.5-tel szorozzák, de például a Bortársaságnál 1450 ft-ba kerülő Chardonnay 4300 ft-ba kerül, ami nagyjából háromszoros árat jelent, drágább boroknál megelégszenek a 2-es szorzóval, vagy akár az alá is mehet az ár, így például a 12.700 ft-os polci árú ikonikus Gere Solus „mindössze” 19.000 ft-ért rendelhető meg.

Szódát nem tartanak, ásványvizet nem kértem, de hoztak egy pohárral, ami nem került a számlára, a gesztust értékeltük.

Kommunikatív, udvarias, magabiztos pincérünk azzal tette le az ajándék pizza-kenyeret az asztalunkra, hogy a város legjobb pizza-kenyere. 

Nos, ha nem is legjobb, mert hasonlóan jót még adnak néhány helyen (pl. Toscana, Pommo D’Oro), de kétségkívül kiváló, kifogástalan volt az indítás. A mellé kért kétféle olívaolaj is meggyőzött. A felszolgálásra visszatérve, pincérünk udvariasan, figyelmesen tette a dolgát, bár az némiképp zavart, hogy miután a profiterol iránt érdeklődő asztaltársam kérdésére magam válaszoltam, azt mondta, hogy az nem úgy van, majd elmondta hozzávetőleg ugyanazt.

Rendeltünk négyen egy menüt (édesköményes hallevest és Caserecci tésztát szardíniai módra), marhahúslevest sajttal töltött capelleti tésztával, paradicsomlevest, csípőspaprikás csípősszalámis (Calabrese) pizzát, maccheroncinit bélszínnel és vargányával, sáfrányos rizottót velővel, málnás csokoládéfelfújtat, profiterolt és házi szilva tortát.

A hallevesből hiányzott az izgalom, a vibrálás, egy kis citrom meg kevés só, bors javított rajta, a kagyló nem volt prémium frissességű, de élvezhetőnek bizonyult, akárcsak a rák és a bébitintahal. 

Menüben azért jó vétel volt. S hadd szúrjuk itt azt is közben, hogy aki végigolvassa az egész heti menüt, az láthatja, hogy e műfajban is törekednek jót és izgalmasat adni. A paradicsomlevest is szerettük, 

a marhahúsleves kissé jellegtelenre sikerült, de akár autentikus is lehetett, soha nem jutott eszembe eddig olasz vendéglőben húslevest kérni. (Most sem, asztaltársam volt az elkövető, mi több, bánatomra ketten is ezt rendelték.) Jóféle parmezánt kaptunk hozzá, külön kérés nélkül. 

A rizottó remek volt, 

a pizza szintén, 

a szárd tészta tele volt vastag szalámicsíkokkal, melyek nem győztek meg, fele ott is maradt,

 a bélszín-vargánya kombináció viszont ezúttal is aratott.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a felszolgálónk információi szerint helyben gyúrt tészták kifogástalan voltak ízre, állagra. A szilvatorta házias volt, 

a profiterol korrekt, 

 a felfújt sajnos tálaláskor kiszakadt, de ízre meggyőzött, a tálaláson egyébként lehet még finomítani.

Összességében, ha eltúlzottnak is tartjuk a Da Mario helyezését – van nem egy olasz, mely nem került be a legjobb 50 közé, annak dacára, hogy egyenletesebb teljesítményt nyújt egy étkezésen belül, mint például a Krizia – de annyit meg kell engedjünk: jó ár-érték arányú, jó szívvel ajánlható átlag feletti olasz étterem nyílt a Vécsey utcában egy évvel ezelőtt.

Dorozsmai Endre          

A szöveg rövidített változatát a Demokratának adtam le.

A Da Marioban 2013. július 12.-én jártunk.