2017. február 26., vasárnap

Újabb magyar sörsiker!



A magyar sörfőzés minőségi szegmense az utóbbi öt évben szédületes pályát írt le. A sörforradalom kulcsrendezvénye, a Főzdefeszt kilépett a szubkulturális kereteiből, ma már túlzás nélkül tömegeket vonz e fesztivál. Míg öt évvel ezelőtt a kezmuvessorok.hu oldalon meg lehetett számlálni azokat a kocsmákat, ahol kisüzemi sört tartanak, akár egyet is, ma már ezek lényegében megszámlálhatatlanok. 2017-ben illendő, hogy egy jó hely, legyen az hamburgerező, alkoholt is kínáló kávézó vagy étterem, tartson minőségi, kisszériás sört.
Nagy lökést jelentett a minőségi sör elterjedésében a kezdetek két sztárjának, a Legendának 
és a Hopfanaticnak a megjelenése, 
majd következő hullámban jött a Hedon, a Rothbeer és a Monyó, 
melyek benne maradtak máig a minőségi fősodorban. Sőt, kiegészülve az aznap debütáló Hoptoppal,  a Mad Scientist-tal és a Horizonttal, részt vettek a 2016. augusztus 19-én zászlót bontó „kraft” mozgalom megalapításában.



Nem véletlen, hogy a „kraft” nevet Magyarországon is meghonosítani törekvő csúcsfőzdék taroltak a múlt héten rendezett „Dublin Craft Beer” nevű sörversenyen, a rangos európai sörversenyek egyikén, mi több elhozták a nagydíjat is. Érdemes egy pillantást vetni az éremtáblázatra:
A borversenyeken elért magyar sikerek vonatkozásában is volt mindig egy fanyalgó, kissé sznob szakértői hozzáállás, ami sajnos mér évekkel ezelőtt megjelent a sörök világában is. Az egyébként kiváló gasztro-portfólió (gasztroblog, étteremkalauz, borblog és sörblog egy helyen), a gaultmillau.hu sörbloggerének, „Zsombi bácsinak” kijózanítónak szánt írása 2015-ben nem kis felhördülést okozott a szakmai berkeiben, egyébként érthető módon.
Abban nyilván igaza van a szerzőnek az ugyanezen sörversenyen elért korábbi magyar sikerek pikírt kommentálásakor, hogy a fogyasztókat fel kell világosítani arról, hogy akárcsak a borversenyek esetében, a bronz, az ezüst, és az arany a sörversenyeken is egy kategória és nem egyedi helyezés, (mint a sportban), hogy egy sör- vagy borversenyen több bronzot, ezüst és aranyat osztanak ki, nem csak egyet. Az is kétségtelen, hogy a verseny szervezőinek nincs arra eszközrendszere, hogy ellenőrizze, hogy a beküldött minta azonos a kereskedelemben forgalmazott tétellel. De attól még az alapeset mégiscsak a tisztesség, mind a borok, mind a sörök világában és nem a simlizés.
Az a kitétel, ezek a versenyek „fogyasztói szempontból fabatkát sem érnek”, nem egyszerűen túlzás, ez egy hamis állítás. A bor- és sörversenyek eredményeinek kommunikálói sokszor túlzásba esnek, amikor azt hirdetik, hogy x vagy y termelő készítette Magyarország legjobb borát/sörét. Ilyen nyilván nincs. Az is tény, hogy egy jó bor/sör nem feltétlenül kap érmet. Viszont az érmet nyert italok egy olyan nemzetközi versenyen, mint a dublini, ahol az eleve minőségi kategóriába tartozó induló mintáknak csak egy harmada kap érmet és azon belül aranyat csak a felső 2-5 % (maga Zsombi bácsi közli a 2015-ös arányokat: 469 nevezett sör, 9 arany, 66 ezüst, 103 bronz), bizony megérdemlik a fogyasztók figyelmét. A versenyplecsni önmagában nem 100%-os garancia egy jó italra, de mindenképpen valószínűsíti, hogy viselője átlag feletti minőséget nyújt. Tehát fontos orientációs pont.
Magyarország összesen 23 díjat hozott el az idei versenyről, beleértve a verseny nagydíját, amit a Horizont sörfőzde witbier-re nyert meg. 
Idén összesen 370 sört neveztek, kiosztásra került 69 bronz, 64 ezüst és 16 aranyérem.  Magyarországról 44 nevezés érkezett 10 sörfőzdétől. A díjakról 28 fős nemzetközi zsűri döntött.
Aranyat kapott a kupagyőztes Horizont mellett a Fűtőház sörfőzde 327-139 nevű söre, ezüstéremmel térhetett haza a Fűtőház sörfőzde, az időközben megszűnt Hopfanatic, az új sztár, a Hop Top Brewery, a Mad Scientists, a Mecénás Sörműhely és a Synthesis Brewing Co. Rajtuk kívül bronzot kapott még az Etyeki Sörmanufaktúra, a Monyo Brewing co. és a RothBeer.
Eme igen szép magyar sikernek minden okunk megvan örülni. Örömünk kétszeres lehet, tudva, hogy a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete nyitni szándékszik keleti irányba, aminek első kézzel fogható jele, hogy a bukaresti magyar nagykövetség szervezésében az egyesület bemutatkozó kóstolót tart a román fővárosban működő Petőfi intézetben március 7.-én.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Vegaként Budapesten



Budapest igazi világváros, itt szinte minden meglelhető, mi szem-szájnak ingere. Vegetariánus étterem is van szép számmal, csak a Govinda nevű indiai, a világ más pontjain is működő hálózat egységeiből is van kettő, egy a Vigyázó Ferenc utcában, mely a Belgárd rakpartról költözött ide (e piciny utcában működik egyébként a főváros egyik michelin csillagos étterme, a Costes Downtown is), valamint egy a Papnövelde utcában, pár lépésre az ELTE jogi karának épületétől. Az indiai konyha annyira izgalmas a fűszerek terén, hogy fel sem tűnik az embernek, hogy nem eszik húst: egy csicseriborsó- vagy vöröslencse-dahl, egy spenótos sajt (paneer palak), egy vega szamosza vagy pakora, egy padlizsánvindaloo netán egy vegetariánus puláv bármikor izgalomba hozhat notórius húsevőket is – tanúsíthatom, mint az indai éttermek lelkes látogatója.
De működik igen népszerű vegetariánus étterem a Curia utca és a Veress Pálné utca sarkán (Napfényes étterem), a Hunyadi téren (Kozmosz vegán étterem), az Iskola utcában (Éden vegán étterem). A Nemsüti két forgalmas helyet is talált magának (Jászai Mari tér 



és Hold utca – ezutóbbi a legrosszabb élményeim egyike volt tavaly a minősíthetetlen, barátságtalan, udvariatlan kiszolgálás miatt, az ízek egyébként nem rosszak), 


a Szabadság tér tőszomszédságában, a Garibaldi utcában működik a Mannatural ételmanufaktúra, mely ottjártam idején raw vegán volt, azaz csak hőkezeletlen növényeket kínált, vélhetően most is ez a profil.


Jómagam a felsoroltak mellett, melyeket rendre végigjártam, a VegaCityt ajánlanám a nagyérdemű figyelmébe, ahol kedves a kiszolgálás, barátságos a beltér, mely kellően tágas, nem kell szorongani, két szinten is helyet foglalhatunk. 


Tálcatologatós rendszerben működnek, erősségük a rengeteg frissen préselt lé, de vannak érdekes szárított magos tallérjaik és hagyományos szendvicsek, levesek, főételek. Itt nem annyira a konyha virtuozitása az erősség (ebben a műfajban inkább a vegetariánus indiai éttermeket javallom), mint a választék, a frissesség, a jókedvet sugárzó atmoszféra.
De bármennyi szépet és jót el tudok mondani a Vegacityról, a fő tanulság mégiscsak az, hogy ha az ember Budapesten vegetariánusként étterembe akar menni, akkor ne sajnálja az időt, keressen rá a világhálón a legjobb, legizgalmasabb éttermek ajánlataira, kizárt, hogy ha három-négy ínyenc étterem kínálatát átböngészi, akkor ne találjon izgalmasabbat és jobbat, mint amit bármelyik vega vagy vegán hely nyújt.
Tegyünk egy próbát, találomra.
Nézzük a múlt év legjobb felfedezései közül azokat, melyek hirtelen eszembe jutnak, elvégre ez is egy jó szelekciós kritérium.
A távolkeleti fúziós konyhát vivő Urban Tiger kínál nagyon izgalmas húsmente salátákat és gyömbéres sült tofut elérhető áron. 


Az olasz-katalán Tio Felipeben is korrekt a vega választék, példaként hadd említsem a rozmaringos foccacciat, amit ki is próbáltam, valamint paradicsomos katalán kenyeret, de van olajbogyó és sajt-válogatásuk, gazpacho-hab s ki tudja mind felsorolni?


A távolkeleti ihletésű kreatív konyhával működő Up and down külön vegeriánus étlapot is ad, pazar ételkompozíciókkal. Kínálnak „lecsós dim-sumot zöldborsókrémmel és cukorborsóval”,  „salátaszívet sült kápiával, cous-cous-szal és tofuval” s további öt előételt és főételt. 


A Bestia, mint neve is mutatja, a húsra épít, de itt is rendelhetünk bazsalikomos „sült paradicsomlevest burrata sajttal”, „kecsketúrót grillezett körtével, szarvasgombamézzel és kaláccsal” valamint „sült céklát fenyőmaggal és fetával”. A végére hagytam a michelin csillagos Tantit, melynek mind a déli, mind az esti étlapján vannak vegetariánus fogások. Itt az ételek neve alapanyag-felsorolásból áll, lássunk párat: „sóska, tojás, kecskesajt” avagy gomba, mandarin, csipkebogyó” avagy rizottó, roquefort, dió”


Érdemes figyelembe venni, hogy itt a szelekció nem az volt, hogy vegetariánus kínálat széles legyen, hanem az, mely éttermek hagytak maradandó élményt egy húsevő kulináris kalandozóban. Egyszóval Budapesten érdemes a jót kell elsősorban keresni és azon belül megkeresni a nekünk tetsző vega ételt s nem a kulinárisan kevéssé izgalmas vega éttermek között válogatni.

Dorozsmai Endre

A szöveg az itthon.ma honlap számára készült, ott is jelent meg először a múlt hónap során.

2017. február 25., szombat

Furmint vakteszt a Tulipánban


A minap Schmak András, a Tulipán borozó tulajdonosa meghirdette az általa vezetett intézmény első vaktesztjét a nemzetközi rangját szakmai berkekben lassacskán visszanyerő Furmint fajtából.
A vakteszt kifejezés nem mindenki számára egyértelmű ezért hadd rögzítsem: ez borverseny szimulációt jelent, a borokat letakarják, majd mindenki úgy mond véleményt róluk és úgy pontoz, hogy nem tudja, mi van éppen a poharában. Illetve a sorrend fordított. Előbb pontozunk majd miután mindenki bemondta a pontszámát a ceremóniamesternek, akkor beszéljük meg a bort.
Száraz furmintokat kóstoltunk, összesen 14 tételt, amiből két-két tétel azonos volt. Azt senki nem vette észre, hogy ugyanazokról a borokról van szó, maga turpiság kiötlője sem, de volt, aki ugyanazzal a pontszámmal jutalmazta e borokat, a többség persze más-más pontot adott.
Hasonló jelenetnek voltam tanúja több mint tíz esztendővel ezelőtt, amikor Szentesi Józsefnél, a Maligán étteremben volt Muscat Ottonel vakteszt, ahol az egyik bor termelői ott ültek a bírálók között, s mert valamiképpen kiszúrták, hogy épp a sajátjukat kóstolják, irreálisan magas pontszámot adtak neki, ha jól emlékszem 90-et és 92-őt. Szentesi ezt észrevette és visszahozta a bort valahányadiknak, mintha egy új tétel érkezett volna be a teszt során. Az adott pincészet két képviselője közül az egyik 60 pontot adott másodízben a saját borára a másik arra tett javaslatot, hogy kizárják ki a bort versenyből, annyira rossz. Arra senki nem jött rá, hogy azonos borról van szó.
Parázs vita alakult ki a részvevők között a fajtajelleg fontosságának kérdésében. Tény, hogy a sorba véletlenül bekerülő Hárslevelűt senki nem szúrta ki, amit a többség annak tudott be, hogy a terroir sok esetben felülírja a fajtát, Hegyalja egyik legjobb termőhelyén, a legendás Öreg Király dűlőben ez különösen nem meglepő. Végül megkóstoltuk az eredetileg beígért Öreg Király dűlős Furmintot is.
Szép borsort kóstolhattunk a Tulipánban,
az eredményeket vélhetően majd megkapom, akkor ki teszem a blogra, frissítve e bejegyzést.
Emlékezetem szerint legjobban Barcza Bálint 2014-es bora valamint Balla Géza három bora szerepelt.
A remek hangulatú estét baráti borozás és falatozás zárta.
A kóstolás közben tökmagolajos és olívaolajos bagett-karikákat kaptunk,
majd a „munka” után remek stefánia-vagdaltat kiváló tavaszi salátával.
Első vakteszt volt ez a Tulipánban, de reméljük, hogy nem az utolsó.

Dorozsmai Endre

A borsor:

Balla Géza: Ménesi Furmint 2015
Balla Géza: Ménesi Stonewine Furmint 2015
Barcza Bálint: Somlói Furmint 2014
Barcza Bálint: Somlói Furmint 2015
Barta Pince: Öreg Király Dűlő Tokaji Furmint 2012
Breitenbach Pince: Nyerges Dűlő Tokaji Furmint 2013
Breitenbach Pince: First Tokaji Furmint 2013
Disznókő: Tokaji Furmint 2015
Kiss István Pincészete: Tokaji Furmint 2015
Szent Tamás Szőlőbirtok: Mád Tokaji Furmint 2015

A meghirdetett borokon kívül megkóstoltuk Balla Géza 2013-as Sziklabor Furmintját, a Barta pince Öreg Király dűlős 2012-es Hárslevelűjét.
Kétszer bíráltuk Kiss István borát valamint Balla Géza „sima” Furmintját.

2017. február 24., péntek

Butter étterem (Temesvár, hajdani Ferencz József utca és Erzsébet utca sarok, jelenleg Marasesti u. 9.)

Egy közkeletű szállóige szerint a francia konyha három titka: „vaj, vaj és még több vaj”. Nem kétséges, a vaj az ínyenc gasztronómia egyik legfontosabb alapanyaga, mely messze többre érdemes, mint arra, hogy a kenyérre kenjük a szalámi alá. Kiváló adalék (és alap) mártásokba, levesekbe, ha tisztítjuk, süthetünk benne, fűszerekkel vagy anélkül hirtelen sült húsokat vagy halakat dobhatunk fel vele ízre, esztétikára, a desszertfronton pedig szinte nélkülözhetetlen.
Temesvár történelmi központjában nyitott, s igen hamar népszerűvé vált új ínyenc étterem azok sorába lépett, melyeket egy-egy ikonikus alapanyagról vagy fűszerről neveztek el. Lásd Koriander, Padlizsán vagy Csülök Esztergomban, de Csülök néven működik csárda Miskolcon és Óbudán is, továbbá Petrus, Chili, Cikória stb. Budapesten s még sorolhatnám.
A Butter mediterrán ihletésű igényes nemzetközi konyhát visz, a kínált fogások nem kis része csábító. Időt kellett kérjünk a kedves pincérlánytól két ízben is, míg dűlőre tudtunk jutni társammal a rendelést illetően. A választásban egyébként segítenek az étlap professzionális fotói, melyek a reprezentatívabbnak ítélt ételeket vizuálisan közelebb hozzák a vendéghez, anélkül, hogy a nagy étteremláncok fotó-stiklijeivel élnének: itt az ételek tényleg úgy néznek ki, mint a fotón.
Csábított a krumpli-krémleves, melyet rákkal, fürjtojással és prosciuttoval kínálnak, az erdei gombakrémleves, a roséra sütött kacsamell, amihez háromszínű krumplit, hagyományos, édes- valamint lilaburgonyát adnak. De sorolhatnám még az izgalmas, ínycsiklandó ételeket, a provance-i báránytól a Rib Eye steakig. (Ha már a provence-i báránynál vagyunk, hadd engedjek meg egy kritikai megjegyzést is magamnak. Elképesztő, hogy egy ilyen igényes helyen, egy gonddal összeállított étlap ennyi helyesírási hibát tartalmazhat. Nekik a provence-i „provincial”, de ezen túl, s itt mindössze az étlap első oldalának elütéseit idézem: a beefsteak beefteak, a camembert camamber, a grapefruit grepfruit, Toscana pedig Toscanna.)
Az étterem rendkívül elegáns, korszerű, ezzel együtt feszengésmentes, az ember hamar otthon érzi magát benne, szemnyugtató színekkel és formákkal dolgozott a belsőépítész.

A kiszolgálás udvarias, kedves, bár bakik is akadnak. Az, hogy a szakács állagprobléma miatt nem szeretné kiadni a kacsamájból készült előételt, akkor derül csak ki, amikor már ideje lenne, hogy megkapjuk az első fogásokat.
A Butterben az ebédmenü drágább, mint másutt, viszont sokkal igényesebb, mind ízben, mind tálalásban. 28 lejért adnak két fogást, ottjártunk idején toszkán paradicsomlevest és szezámmag-bundában sült sertésszűzet brokkolival. 
A leves ízletes volt, a mellé adott grissini lehetett volna frissebb. A sertésszűz ideális hőkezelést kapott bordázott vaslapon, rózsaszínű volt és szaftos, kifejezetten jó ízű. Hasonlóan jó állagúnak bizonyult a szintén könnyen elrontható, túlpárolható brokkoli, mely roppanós volt és finom, a hozzá adott, ráolvasztott sajt épp elég fűszerezést adott. Külön érdekességet jelentett a húshoz társított maracujás (passiógyümölcsös) mártás, amiben egy physalis is volt (földi avagy zsidó-cseresznye). 
Túlzás nélkül állítható, hogy ízre, állagra, tálalásra páratlanul jó ár-értékarányú menü volt ez helyi viszonylatban.
Rendeltünk az á la carte étlapról is egy bruschettát (18 RON), 
valamint egy tengeri gyümölcstálat (65 RON). 
A bruschetta alapja nem pirított kenyér volt, mint másutt, hanem egy frissen sütött pizza-lap, amit hagytak kicsit kihűlni. Hőfoka optimális volt, enyhén langyos, ebben az esetben ugyanis nem cél, hogy a tetejére halmozott paradicsom és avokádó megszottyadjon. E két alapanyagon kívül volt még rajta gorgonzola is: kiváló harmas. A tengeri gyümölcstálon volt egy kis tálka kagyló, amit jól sikerült paradicsommártással ízesítettek, maga a kagyló sajnos nem volt kifogástalan, továbbá három scampi, egy adag garnéla (a kétféle rák szerintem sok volt, egyiket lehagyhatták volna) és bébi-tintahal. Része végül a kompozíciónak a vörös álsügér is (redfish), ami aznap elfogyott, ezért megkérdezték, hogy jó lesz-e helyette a lazac. Nem mondtunk nemet. Kitűnő lazacot kaptunk, amit ugyan serpenyő helyett valamiért sütőben készítettek, így nem lett pörzses, viszont szaftos maradt, ez a hal a kagylóval ellentétben kifogástalanul friss volt. A tintahalat jobban élveztük volna, ha ugyanazon a bordázott vaslapon sütik meg, mint a sertésszűzet, de így is jó volt, egy könnyed, a tenger ízeit szépen hozó fehérboros mártással leöntve. Érdekes, hogy ehhez a tányérhoz csak egy kis salátát adnak köretképpen, nekünk szerencsére megmaradt köretnek a bruschetta fele, különben kénytelenek lettünk volna még rendelni valamit ebben a műfajban.
 Az asztalon levő olívaolaj tisztes minőségű volt, kaptunk hatalmas borsőrlőt is kérésre, elvégre a frissen darált bors összehasonlíthatatlanul finomabb, mint az ipari borsliszt.
Az itallap is átlag feletti. Van néhány jó tömény, bár ezt a műfajt lehetne szélesíteni, akárcsak a sörválasztékot, mely tisztes félkommersz söröket tartalmaz főként (Paulaner, Leffe). Együttműködhetnének a szomszédos Reciproccal, mely 70-80 kisüzemi igényes sört tart. Az erősség az ital műfajban kétségkívül a borlap, melyet értő kézzel válogattak össze, s mely pezsgőkkel mintegy 40 tételt integrál. Van néhány komoly import tétel (Magyarországról Gere Attila villányi pincészetéből a Kopár cuvée valamint Kardos Gábor Padihegyi Furmintja szerepel rajta), de a választék gerincét a hazai s azon belül az erdélyi borok képviselik, főként a csúcspincészetek – Balla Géza, Nachbill, Kárásztelek. 125 milliliternyit kimérnek pohárba is, 15 és 19 lej között. Jómagam a volánnál ültem, de társam rendelt egy tordai bort a „La Salina” pincészettől, konkrétan egy ISSA Chardonnayt. Kifejezetten kellemes meglepetés volt.
A Butter remek étterem apró hibákkal és nagy erényekkel.
Mi biztosan vissza fogunk még térni.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.