2015. március 28., szombat

La Strada (Temesvár, Losonci tér vonzáskörzet)


A minőségi hamburgerláz elérte Temesvárt is. A La Strada nevű bisztró ötféle hamburgert kínál humusz, cézársaláta, pasta-k s egyebek mellett. Sajnos minden hamburger más alapanyagból készül, marhahúsosat egyfélét kínálnak. A hely sajátos egyvelegét adja a minőségi mozzanatoknak és a kommersz vagy akár átverésnek is minősíthető fogásoknak. Értékeltük, hogy hangulatos a beltér,
hogy autentikus blues zene szól, ami igencsak stílszerű egy hamburgerezőben, az asztalon élő virág és minőségi sót valamint borsegyveleget rejtő darálók. A kiszolgálás kedves, udvarias, készséges, a csomagolásért nem számolnak fel semmit, szervízdíj nincs (ez egyébként sem divat Erdélyben és Bánságban).
Humusz címszó alatt három féle krémet tálalnak, az egyik klasszikus, a másik mentás, a harmadikba mintha ketchupot csempésztek volna, ezutóbbi nem volt meggyőző. Adnak hozzá sárga kaliforniai paprikát, némi koktélparadicsomot és olajbogyót.
Maga a humusz nem teljes homogén, inkább  darabos, mint krémes, de ez is egy autentikus megközelítés. Tahina, ha volt egyáltalán benne, akkor kevés. Ezzel együtt nem volt rossz. Hozzá készen kapható pitaszerű vékony laposkenyeret pirítottak. Összességében a fogás a jobbacska kategóriában helyezkedett el.
A hamburgerrel hasonló a helyzet.
A chips házilag készül, ergo kissé megereszkedett az étkezés végére, de azért jó volt, jobb, mint valami mirelit áru, a hamburger zsemléje szárazkás volt, ettünk már sokkal jobbat is. A burger mellé adott paradicsommártás kommersz ketchupnak tűnt, ha netán saját készítésű lett volna, amit kötve hiszek, akkor van még mit dolgozni a végleges változaton. A húspogácsa kicsit inas volt, de azért a jobbacska kategóriába tartozott, értékeltük, hogy rendeléskor érdeklődtek afelől, hogy mennyire süssék át a húst. Közepesre kértük, a bélszínt angolosan, a hamburgerhúst közepesen hőkezelve szeretjük. Az ízesítő funkciót ellátó hagymás gombaragu-betét finom volt. Kár, hogy az étlap szarvasgombát ígért, aminek sajnos nyomát nem leltük az ételben, de még a szarvasgomba aromának, a dimetil szulfidnak sem. Összességében ez tétel is jobb volt a helyi fősodornál, fő problémánk a szarvasgombás stikli volt. Sajnos ebből a helységből sincs kitiltva a dohányzás, nekünk szerencsénk volt, ottlétünk idején csak egy asztalnál dohányzott egy vendég.
Minden egybevetve, a La Strada a jobb helyek közé soroljuk, helyi viszonylatban nem tűnik rossz választásnak. Fényévvel hagyja maga mögött a ma is azonosítatlan húspépet előre lesütő majd a hamburgert mikrohullámú sütőben melegítő anyaországi fősodortól, de nem éri el a budapesti „kézműves hamburgerezők” élvonalát, a Pesti burger - Good Bar Good burger – W35 – Bodega – Betevő - Finomító – Kandalló – Király utcai BRGR - Zing stb. szintet.

Dorozsmai Endre

A szerelem borvidéke, Szekszárd a Tüske pince tolmácsolásában



A borivók kétharmada a statisztikák szerint vörösbort iszik. Mi tagadás jómagam is abban a hitben nőttem fel, hogy a magyar ember itala a vörös bor, sőt, kis túlzással abban a tévképzetben, hogy a bor az vörös és száraz. Ehhez képest Magyarországon a szőlőültetvények nagyobbik részén fehér szőlőfajtákat termesztenek, ami viszont nem zárja ki azt, hogy legyenek olyan borvidékeink, melyeken belül erős a kékszőlő túlsúly.
Tulajdonképpen két ilyen borvidékünk van, mindkettő a Dél-Pannóniai borrégióban: Villány és Szekszárd. Villány volt az a borvidék, mely először lépett jó irányba, elsőként jelentkezett komoly tételekkel a minőségi szegmensben, nem véletlen, hogy az első tíz „Év borásza” közül négy villányi volt. Azóta viszont Szekszárd is felnőtt a feladathoz, és az Év borászainak listáját is gyarapította három borásszal: Takler Ferenc 2004-ben kapta meg e kitüntetést, Vida Péter 2011-ben, Dúzsi Tamás pedig 2014-ben. Sőt, mindezeken túl, sokan úgy tartják, hogy Szekszárd közelebb van a szekszárdiság megfogalmazásához, mint Villány a villányiságéhoz. E vitában nem akarok állást foglalni, úgy vagyok a „szekszárdi vagy villányi” kérdéssel, mint Hamvas Béla a szentgyörgy-hegyivel és a badacsonyival: ha villányit iszom, azt szeretem jobban, ha szekszárdit, akkor meg arra esküszöm. S mivel most egy szekszárdi kóstolóról lesz szó, nyilván e borvidék nedűit fogom dicsérni.
A Tulipán könyvesbolt és borozó legutóbbi vendége Halmai Csaba volt, a Tüske pince borász-tulajdonosa, akit felesége, Klára asszony is elkísért Aradra.
Családi pincészetük keretében 11 hektáron gazdálkodnak, egy kevés szőlő felvásárlása mellett. Boraikat palackosan és kimérve egyaránt forgalmazzák, a palackos tételek közül a forgalom közel felét a rosé teszi ki a maga 14.000 palackjával. Fehérboruk egyáltalán nincs, amivel nincs egyedül a borvidéken, bár nem is túl gyakori, hogy valaki csak kékszőlőkkel foglakkozzon. Így a borsort a kicsattanó illatú, friss, üde, jó savú, ugyanakkor feltűnően halvány színű roséval kezdtük, amit négy szőlőfajtából készített el a borász: legnagyobb része Kékfrankos, melyet lassan nemzetközi szinten is elismernek, mint kiemelkedő rosé-alapanyagot, amit kiegészített a Merlot, a Cabernet Franc és egy kevés Menoir. A Menoirt leszámítva mindhárom szőlőt a borász maga termelte meg.
A rosét siller követte, melyről a borász elmondta, hogy ez a magyar gasztro-kulturális hagyományba illeszkedő bor, mely valamikor az egyik legkedveltebb és legkeresettebb bortípus volt. Ugyanakkor, mint elhangzott, kiváló gasztrobor is, a klasszikus magyar ételek, a pörköltek, paprikások, gulyás és halászlé vagy a töltött káposzta kiváló kísérője. Ez a siller is cuveéként került palackba, Merlot, Cabernet Franc és Kadarka fajtákból. Halmai Csaba utalt arra, hogy Szekszárdon reneszánsza van a sillernek, melyet a borászok egy csoportja Heimann Zoltán kezdeményezésére Fuchsliként hoz forgalomba, utalva a róka és a bor közös vörös színére.
Ezután egy, a megszokottnál sűrűbb szövésű, koncentrált, íz- és színgazdag Kadarka következett, el is hangzott a közönség soraiban félhangosan, „ez nem is Kadarka, ez egy jó bor”. Van, aki így fogalmazza meg magának azt, hogy a Kadarka mely kétségkívül a mi borunk, nem tanninos, tömény, és testes, mint a bordeaux-i fajták, a Cabernet Sauvignon, a Cabernet Franc és a Merlot, de nem is olyan gyümölcsös, légies és elegáns, mint a burgundiai Pinot Noir. Inkább fűszeres és az igazság az, hogy nem emlékeztet azokra a borokra, melyeket nagy vörösboroknak tartanak szerte a világon. Leginkább kuriózumként számíthatunk a sikerére.

A Kadarkát két Merlot követte, mindkettőt szép volt, fajtajelleges és elegáns, ezek sem a gigantikus testtel vagy alkohollal hódítottak. Ezután egy jól eltalált, komoly minőséget mutató dűlőszelektált Kékfrankos következett. Ez is a mifajtánk, de ez inkább alkalmas arra, hogy a nemzetközi ízlésnek megfelelő nagy bor készüljön belőle.
A sort két dűlőszelektált Cabernet Franc zárta, melyek a pincészet zászlósborai, több jeles érem megszerzői. Sokrétű, izgalmas borok, a borász a hordókezelésnek köszönhető kellemes vaníliásságon és a behízelgő extrakt-édességen túl (a bor szárazanyagtartalmából es nem a cukorból eredő édességérzet) avar és csokoládé- illatot asszociált az utolsó tételhez, a 2009-es, csúcsán levő borhoz. Tény, hogy mindkettőben volt egy igen szép, fekete bogyós gyümölcsösség is.
A borok mellé sajtkrémes és tepertőkrémes bagett-karikákat
valamint főtt krumplival körített csiperkés sertéstokányt
fogyaszthatott a Tulipánt szinte megtöltő érdeklődő közönség.
Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu emailcímen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára. A Tüske-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a Tulipánban, amíg a készlet tart.
Dorozsmai Endre

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.
Halmai Csaba 2015. március 27.-én tartott borkóstolót a Tulipánban.

2015. március 27., péntek

Apetit bisztró (Arad, Andrássy út – jelenlegi nevén Forradalom útja – 63.)



Hangulatos kis bisztró nyílt egy érdektelen önkiszolgáló étterem helyén Aradon, az evangelikus „vörös” templom mellett, mely hamar megtalálta a maga közönségét.
Déltájban kedvező áron menüt kínálnak, három féle levesből és kétféle főételből lehet választani, 1200 forintnak megfelelő lejért. Ottjártunk idején volt kacsaleves, hagymaleves valamint tárkonyos krumplileves, főételként pulykaérméket kínáltak laskagombaraguval és krumpli pürével valamint spenótot fasírttal.
Jómagam, mivel a „tömeggyártású” pulykát és csirkét kerülöm, a spenót mellett döntöttem, az ételek külön is rendelhetők ugyanis, így 800 forintot fizettem (12 RON) rá. Kifejezetten ízletes volt, nem rántották be brutálisan a spenótot, mint oly sok helyen. 
A fasírt is rendben találtatott, bár jobban szeretem a spenótot bundáskenyérrel, számomra ez a két étel már örökre egybe fog tartozni. Friss ipari kenyeret adtak hozzá, bár Aradon az iparival azonos ársávban be lehet szerezni jobbfajta kenyereket is. Az á la carte menü keretében a pizzát és pasta is adnak nagy választékban, valamint a magyar álolasz éttermekhez hasonlóan helyi népszerű ételeket a Cordon Bleu-től a cigánypecsenyén át a túrós puliszkáig. A desszert rovatban sem tiramisut és mondjuk panna cottát lelünk, hanem palacsintát, somlói galuskát és a román konyha slágerdesszertjét, a papanas nevű túrófánkot.
Mivel „vezető beosztásban” voltam, frissen facsart narancs-grapefruit levet ittam, 550 forintnak megfelelő lejt fizettem rá (8 RO). A pizzát délidőben kedvezőbb áron, 17 lejért adják. Azt nem tisztáztam a felszolgálóval, hogy mely pizzafajtákra vonatkozik a kedvezmény, mert a listán 10 lejnél indulnak a pizzák és 30 lejig mennek fel. (Utóbbi a frutti di mare valamint a nyers sonkás, rukkolás.)
Kellemes kis hely az Apetit bisztró, betérünk még alkalomadtán.

Dorozsmai Endre

A szöveg eredeti változata a Demokrata számára készült, a blogra kissé átírtam.
Az Apetit bisztróban 2015. március 26.-án voltam.

2015. március 25., szerda

Jazz bisztró (Kézdivásárhely, Fő tér, Borudvar)



Kézdivásárhely egyedi hangulatú, történelmi levegőjű város, melynek központját megejtően szép udvartereivel minden magyarnak meg kellene látogatni, legalább egyszer az életben. A város gasztronómiájának nagyon jót tett, hogy az egyik sikeres helyi vállalkozó, Hegedüs Ferenc érdeklődése a borok és a gasztronómia irányában mozdult, s megnyitotta előbb a Tavernát, majd a Jazz Cafét, legutóbb pedig a Jazz bisztrót.
Ezutóbbi túlzás nélkül nevezhető a környék legjobb éttermének, Bajzát Attila séf Egerben dolgozott az igen jónevű, patinás Fehérszarvas étteremben, mely évtizedek óta a jeles borváros gasztronómiájának meghatározó színfoltja. S ez érződik is. Ettünk bisztró burgert,
kacsacombot fügés párolt káposztával és tört burgonyával
valamint borjúhússal töltött derelyét.
Szép volt a tálalás, remek ízekkel és állagokkal találkoztunk. Az étlap kellően rövid ahhoz, hogy minden frissen készülhessen, az egyes fogásokat ügyesen válogatták össze, láthatólag egyszerre törekedve a minőségre és a közönség igényeinek kiszolgálására. Az árak kifejezetten barátiak, helyi viszonylatban is.
Érdemes két szót szólni az italkínálatról, mely egyik oldalról felöleli az utóbbi időben nagy népszerűségre szert tett és nem túl könnyen beszerezhető Igazi Csíki Sört,
néhány más minőségi tétel mellett, valamint a magyar borászat élvonalából egy sor nagynevű alkotó nedűit Bolyki Jánostól Vida Péteren át Vesztergombi Ferencig.
A pohárkészlet lecserélése még hátra van s az sem árt, ha a felszolgáló meg tudja különböztetni a derelyét a papardelletől
(rákérdezés után is megerősítést nyert a tévedés, határozottságunk azonban sikerrel járt, parányi késéssel megkaptuk, az általunk rendelt ételt), de a helyzet az, hogy ha Kézdivásárhelyen laknék, elsőnek minden ínyenc vendégemet a Jazz bisztróba vinném.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Jazz Bisztróban 2015. március 19-én jártunk.

2015. március 24., kedd

Harmopan bisztró (Csíkszereda, Hargita utca 46.)


Modern tündérmese: egy székelyföldi újságíró harmincas éveinek elején úgy dönt, hogy szakmát vált, kimegy Angliába, elhelyezkedik az egyik legjelentősebb étteremben, mely tulajdonosának, Marco Pierre Whitenak a neve garancia a magas minőségre, majd tudását hazahozza és gasztronómiai tanácsadóként dolgozik Székelyföldön, több vendéglátóipari egység színvonalát érdemben megemelve. (Megjegyzem, a világszerte ismert, megszámlálhatatlan Michelin csillagot összegyűjtött séfnek, Gordon Ramsaynek M.P. White volt a mestere.)
A fiatalember neve Orbán Ferenc, mi legutóbb az alapvonalaiban általa megrajzolt Harmopan bisztróban jártunk. A Harmopan egy nagy kenyéripari cég, mely az ipari szegmensen belül színvonalas, átlag feletti kenyereknek széles választékát kínálja.
A Harmopan bisztróban az étlap kellően szűk a frissességhez, ugyanakkor tisztes választékot nyújt, így mindenki megtalálhatja a maga kedvencét a juhtúróval töltött gombától a burgundi marháig. Zavarba ejtően kedvező áru a napi menü, egyébként is nagyon kedvezőek az árviszonyok, legyen szó ételről vagy italról. A kommersz üdítők mellett tartanak helyi, 100%os, tartósítószermentes gyümölcslevet is. Javító szándékú megjegyzésem e tekintetben, hogy a Heineken termékeket ki kellene venni a választékból, akár a vörös csillag okán is, de az Igazi Csíki Sör elleni támadássorozat után különösen. S persze lehetne lépni a magyar borok irányában.
Ettünk csípős csirkeszárnyakat, 
mely azóta kikerült a választékból, ízletes sült paprikás sült paradicsomlevest, 
hamburgert, melynek húspogácsája remek volt, akárcsak a saját recept alapján készült majonézalapú mártás.

A Harmopan tartozik még a nagyközönségnek egy saját spéci hamburgerzsemlével, azzal nyilván jobb lesz a bisztró hamburgere is, mint a jelenlegi mindennapossal. Érdemes még kiemelni a nem mirelit, köztes hűtéssel kétszer sütött krumplit, mely Heston Blumenthal „tökéletes sültkrumplijának” egyszerűsített technológiájával készül.
Hangulatos, szeretni való hely a Harmopan bisztró, jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki Csíkszeredéban jár.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Harmopan bisztróban 2015. március 18.-án valamint 19.-én jártunk.