A szerelem borvidéke, Szekszárd a Tüske pince tolmácsolásában

A borivók kétharmada a statisztikák szerint vörösbort iszik. Mi tagadás jómagam is abban a hitben nőttem fel, hogy a magyar ember itala a vörös bor, sőt, kis túlzással abban a tévképzetben, hogy a bor az vörös és száraz. Ehhez képest Magyarországon a szőlőültetvények nagyobbik részén fehér szőlőfajtákat termesztenek, ami viszont nem zárja ki azt, hogy legyenek olyan borvidékeink, melyeken belül erős a kékszőlő túlsúly.

Tulajdonképpen két ilyen borvidékünk van, mindkettő a Dél-Pannóniai borrégióban: Villány és Szekszárd. Villány volt az a borvidék, mely először lépett jó irányba, elsőként jelentkezett komoly tételekkel a minőségi szegmensben, nem véletlen, hogy az első tíz „Év borásza” közül négy villányi volt. Azóta viszont Szekszárd is felnőtt a feladathoz, és az Év borászainak listáját is gyarapította három borásszal: Takler Ferenc 2004-ben kapta meg e kitüntetést, Vida Péter 2011-ben, Dúzsi Tamás pedig 2014-ben. Sőt, mindezeken túl, sokan úgy tartják, hogy Szekszárd közelebb van a szekszárdiság megfogalmazásához, mint Villány a villányiságéhoz. E vitában nem akarok állást foglalni, úgy vagyok a „szekszárdi vagy villányi” kérdéssel, mint Hamvas Béla a szentgyörgy-hegyivel és a badacsonyival: ha villányit iszom, azt szeretem jobban, ha szekszárdit, akkor meg arra esküszöm. S mivel most egy szekszárdi kóstolóról lesz szó, nyilván e borvidék nedűit fogom dicsérni.

A Tulipán könyvesbolt és borozó legutóbbi vendége Halmai Csaba volt, a Tüske pince borász-tulajdonosa, akit felesége, Klára asszony is elkísért Aradra.

Családi pincészetük keretében 11 hektáron gazdálkodnak, egy kevés szőlő felvásárlása mellett. Boraikat palackosan és kimérve egyaránt forgalmazzák, a palackos tételek közül a forgalom közel felét a rosé teszi ki a maga 14.000 palackjával. Fehérboruk egyáltalán nincs, amivel nincs egyedül a borvidéken, bár nem is túl gyakori, hogy valaki csak kékszőlőkkel foglakkozzon. Így a borsort a kicsattanó illatú, friss, üde, jó savú, ugyanakkor feltűnően halvány színű roséval kezdtük, amit négy szőlőfajtából készített el a borász: legnagyobb része Kékfrankos, melyet lassan nemzetközi szinten is elismernek, mint kiemelkedő rosé-alapanyagot, amit kiegészített a Merlot, a Cabernet Franc és egy kevés Menoir. A Menoirt leszámítva mindhárom szőlőt a borász maga termelte meg.

A rosét siller követte, melyről a borász elmondta, hogy ez a magyar gasztro-kulturális hagyományba illeszkedő bor, mely valamikor az egyik legkedveltebb és legkeresettebb bortípus volt. Ugyanakkor, mint elhangzott, kiváló gasztrobor is, a klasszikus magyar ételek, a pörköltek, paprikások, gulyás és halászlé vagy a töltött káposzta kiváló kísérője. Ez a siller is cuveéként került palackba, Merlot, Cabernet Franc és Kadarka fajtákból. Halmai Csaba utalt arra, hogy Szekszárdon reneszánsza van a sillernek, melyet a borászok egy csoportja Heimann Zoltán kezdeményezésére Fuchsliként hoz forgalomba, utalva a róka és a bor közös vörös színére.

Ezután egy, a megszokottnál sűrűbb szövésű, koncentrált, íz- és színgazdag Kadarka következett, el is hangzott a közönség soraiban félhangosan, „ez nem is Kadarka, ez egy jó bor”. Van, aki így fogalmazza meg magának azt, hogy a Kadarka mely kétségkívül a mi borunk, nem tanninos, tömény, és testes, mint a bordeaux-i fajták, a Cabernet Sauvignon, a Cabernet Franc és a Merlot, de nem is olyan gyümölcsös, légies és elegáns, mint a burgundiai Pinot Noir. Inkább fűszeres és az igazság az, hogy nem emlékeztet azokra a borokra, melyeket nagy vörösboroknak tartanak szerte a világon. Leginkább kuriózumként számíthatunk a sikerére.

A Kadarkát két Merlot követte, mindkettőt szép volt, fajtajelleges és elegáns, ezek sem a gigantikus testtel vagy alkohollal hódítottak. Ezután egy jól eltalált, komoly minőséget mutató dűlőszelektált Kékfrankos következett. Ez is a mifajtánk, de ez inkább alkalmas arra, hogy a nemzetközi ízlésnek megfelelő nagy bor készüljön belőle.

A sort két dűlőszelektált Cabernet Franc zárta, melyek a pincészet zászlósborai, több jeles érem megszerzői. Sokrétű, izgalmas borok, a borász a hordókezelésnek köszönhető kellemes vaníliásságon és a behízelgő extrakt-édességen túl (a bor szárazanyagtartalmából es nem a cukorból eredő édességérzet) avar és csokoládé- illatot asszociált az utolsó tételhez, a 2009-es, csúcsán levő borhoz. Tény, hogy mindkettőben volt egy igen szép, fekete bogyós gyümölcsösség is.

A borok mellé sajtkrémes és tepertőkrémes bagett-karikákat

valamint főtt krumplival körített csiperkés sertéstokányt

fogyaszthatott a Tulipánt szinte megtöltő érdeklődő közönség.

Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu emailcímen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára. A Tüske-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a Tulipánban, amíg a készlet tart.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.
Halmai Csaba 2015. március 27.-én tartott borkóstolót a Tulipánban.