2015. január 15., csütörtök

Curtea Berarilor – A sörfőzők udvara (Temesvár)


A temesvári sör sztorija magában hordozza a Bánság sorstragédiájának nagy részét. Létrejötte utal a bő másfél évszázados török uralomra, elvégre a legenda szerint Savoyai Jenő első intézkedései közé tartozott a visszahódított Temesváron sörgyárat alapítani, majd miután az 1918-as őszirózsás forradalomnak nevezett szétzüllés és a magyar hadsereg lefegyverzése révén a románok megszerezhették ezt a város is, melyben épp úgy nem voltak többségben, mint a határmenti többi jelentős városban, Aradon, Nagyszalontán, Nagyváradon, Nagykárolyban és Szatmárnémetiben, hogy most ne említsem Nagybányát, Kolozsvárt és az egész Székelyföldet, rátették a kezüket a sörgyárra s mára mítoszt csináltak belőle, mint  az első romániai sörgyárból. Miközben a sörgyár alapításakor Románia mint olyan, nem is létezett, csak román fejedelemségek, azok is a Kárpátokon túl. De a sztorinak nincs itt vége, mert a román rendszerváltó elit gazdaságilag épp úgy viselkedett, mint a magyar, ész nélkül privatizáltak mindet, a globalista gyarmatosítók pedig épp úgy megvásárolták és leépítették a román ipart, mint a magyart. Vagy egyes esetekben nem építették le. A temesvári sörgyár működik, de állítólag nem Temesváron főzik a temesvári sört. De akár igaz a mendemonda, akár nem, a sör már az arctalan, profit- és nem minőségcentrikus multié.
Ezzel együtt működik Temesváron egy impozáns söröző, ahová gyakran betérünk, mely a temesvári sörökre épül. Az a neve, hogy Sörfőzők udvara.
Ritka hangulatos kocsma-vendéglő, mind a kerthelysége, mely egy patinás régi épület belső udvarában helyezkedik el, mind pedig a nyerstéglás pácolt fás beltér, ahol jól megválogatták a dekorációt is, zömmel a sörfőzéshez kapcsolódó antik fotók láthatóak  a falakon, régi címkék és söröspalackok, persze csak a román korszakból.  Azt tegyük azért hozzá, hogy a sör aktuális címkéjén látható három érem, amit még az Osztrák-Magyar Monarchia idején nyert a sör, ezeken kiolvasható, hogy „Ferencz József Ausztria császára és Magyarország.” ... királya… ez lemaradt, de vélhetően nem eszmei okból, hanem hanyagságból. S olvasható az érmeken Temesvár magyar neve is.
E hangulatos helyen a sör mindig friss és ízletes, adnak mellé egyszerű, rusztikus ételeket. Nem sokat bíbelődnek a dekorációval, kihoznak akár egy szelet húst is egy tányéron. Az árak barátságosak. Rendeltünk pacallevest,
bablevest,
sült császárt,
flekkent, miccset, sült krumplit, vegyes savanyúságot
a sörök mellé. Átlagos, elfogadható falatok voltak ezek,  egy jóindulatú amatőr háziasszony színvonalán elkészítve. Évek óta rendszeresen visszajárunk ebbe a sörözőbe, többnyire sörözni, most első ízben rendeltünk ételeket is. A továbbiakban is ezt fogjuk tenni: sörre bármikor bemegyünk s ha éppen éhesek vagyunk s nincs más tervbe véve, talán eszünk is. Legközelebb talán babfőzeléket főtt füstölt csülökkel és savanyúsággal.

Dorozsmai Endre

2015. január 14., szerda

Merlot étterem (Temesvár, Gyárváros, hajdani Park mozi környéke, Bega híd)



Szeretem jó messziről kezdeni a kulináris eszmefuttatásokat. Jelen esetben ez a Vince nevű rendezvény lesz, mely méltán nevezi magát Közép-Európa boriránytűjének. A Vince első rendezvényére nem jutottam el, későn tudtam meg, hogy egyáltalán lesz és nem is mértem fel igazán a jelentőségét. De bezzeg Szövérdffy Zoltán, aki pár évvel később egy mini-Vincét megszervezett Temesváron, ott volt már első alkalommal is, lényegében tőle hallottam az első híradásokat erről a boros giga-rendezvényről. Jól illik e megjelölés a Vincére, mind a méret szempontjából, mind pedig azért, mert itt aztán giga nem maradhat szárazon.
Az említett temesvári mini-Vincén, ahol többek között Jancis Robinson és Alkonyi László is előadott,  a protokollebédeknek a Merlot étterem adott otthont. Nem véletlen, hogy a múlt hónapban a temesvári népfelkelés negyed évszázados évfordulójának tiszteletére megrendezett megemlékezés-sorozat egyik eseményéről a gyárvárosi Ezredév református templomból hazafele tartottunk s megláttuk az autó ablakából a Merlot éttermet, akkor egyből fékeztünk, parkoltunk és bementünk.
Az étterem rendkívül elegáns abszolút mércével is, Temesvári viszonylatban pedig mondhatni párját ritkító. Ügyesen visszaköszönnek a beltérben is a külső szecessziós elemek. Az eleganciával sajátos ellentétben állt, amikor a pincér „na haideti!” felszólítással látott neki rendeléseink felvételének. (Magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „na gyerünk!”) De kicsire nem nézünk, ezt a kis bakit nem számítjuk be az egyébként remek élménybe.
Az árak helyi viszonylatban meglehetősek, nagyjából a budapesti nem túl exkluzív átlagárnak felelnek meg. Lásd Innio, Leroy és társai. Bár egyes tételek díjszabása túlzónak tűnt, például egy tengeri halleves közel 5000 forintba, 69 lejbe kerül. Feléért szívesen kipróbáltuk volna.
Az étlap meglehetően hosszú, de az ételek messze túlmutatnak az erdélyi és bánsági vendéglátás átlagszínvonalán, mind koncepciójukban, mind pedig megvalósításukban. Az is kellemes meglepetés volt, hogy hoztak üdvözlőfalatot, májpástétomot fűszeres vajjal és kenyérrel. A falat nem volt kiemelkedő, de a korrekt, tisztes, házias szintet mindenképpen ütötte. A kenyér is jobb volt az átlagos ipari puffasztott kenyereknél, bár nem tűnt helyben sültnek.
Rendeltünk lazac és tonhal vegyes tatárt petrezselyem-pestoval (35 RON), 
konfitált kacsacombot, burgonyával, lilakáposztával és gyömbéres almamártással (45 RON) 
valamint csokoládétortát házi fagylalttal (kb 18 RON – sajnos az étlapnak ezt az oldalát nem fotóztam le, a hely pedig van olyan színvonalas, hogy egy hónap leforgása alatt változtassa az étlapját, ennek a desszertnek az „utódja” kerül ennyibe.). A tatáron nem fedeztem fel a petrezselyem-pestot, de ezt kivételesen nem bántam, mert vékony és látványos uborkaszeleteket kaptunk „helyette”, valamint lazackaviárt, amivel az étlap nem is dicsekedett. Maga a tatár is jó ízű volt, friss halból készült (ez tűnhet természetesnek, de nem az, sokan füstölt hallal próbálják kiváltani a nyers halat a tatár esetében, mind itthon a Partiumban, mind otthon az anyaországban), remekül harmonizált a fogyasztásra szánt dekorációs elemekkel. A kacsacomb kaphatott volna komolyabb hőkezelést a konfitálás után, magyarán hosszabb pirítási időt. De azért ütötte a mércét ez a fogás is, akárcsak a látványos és ízletes, jó alapanyagból készült desszert.
A borválaszték mind a szélességében, mind a minőségében felette van a helyi átlagnak, kár, hogy decire semmit sem mérnek ki. Kaphatók francia, olasz és helyi borok, beleértve Balla Géza remek „Sziklabor” kategóriás Furmintját. Az árak meglehetősek, így aztán sört és limonádét ittunk. A Grolsch sört 11 lejért adják, legolcsóbb sörük 8 RON.
Igen kellemes élményünk volt a Merlot, Temesváron (350.000 lakost számláló nagyvárosról beszélünk, ahol éttermek százai működnek) talán csak a Locanda del Corso említhető vele egy napon. Illetve egyesek szerint a Caruso, de azt még nem sikerült kipróbáljuk. Arról legközelebb.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, a rövidített változatot leadom a Demokratának.

2015. január 13., kedd

Sarki fűszeres (Budapest, XIII. kerület, Szent István tér)



A Sarki Fűszeres egy delikáteszbolt, ahol mindenféle igényes alapanyagot és készterméket lehet kapni, sajtokat, fűszereket, minőségi olajokat, tisztes pékárut, bort s ki tudná mindet felsorolni. Nem olyan nagy és nincs akkora választéka, mint a Culinarisnak, de hasonló műfajban utazik. Ugyanakkor kiváló reggelizőhely. Ezt kihasználva egy komor téli napon, tavaly január közepén néztünk be délelőtt, midőn a lassan médiasztárrá avanzsált Mauthner Zsófia gasztroblogger az ablakban ült s ette a reggelijét. Ez is elmond a helyről valamit.
Nem alakult ki a pultosokkal meghittebb beszélgetés, nem mutattak különösebb érdeklődést kis társaságunk iránt, de ezt nem vettük rossz néven. Az árak elég magasak, de hát Budapest már ilyen, ittunk egy-egy deci száraz fehérbort, egyikünk reggelizett egy jól elkészített ham and eggset. 
Az egyik bor rendben volt, a másik elég gyengének és fáradtnak bizonyult, azt kiejteném a választékból, sajnos nem tudom már mi a neve, így legfeljebb annyit tudok üzenni a tulajnak, ha netán olvassa ezt az oldalt, hogy alaposabban válogassa össze a kimért borokat.
Összességében kellemes volt üldögélni kint a teraszon, télidőben, nagykabátban.
Jó hely a Sarki Fűszeres, ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre


A szöveg a blog számára készült.
A Sarki Fűszeresben 2014. január 13-án jártunk.

2015. január 12., hétfő

Borozók és borbárok Kiemelve: Borbistro (Baja, Fő tér)



A magyar gasztro-palettáról szinte teljesen eltűnt egy igen vonzó régi műfaj, az autentikus borozó. Nem kétséges, a kommunista időkből itt ragadt boltíves, nyers téglás, pácolt fás, szeparés borozók mérhettek volna jobb nedűket, de a hangulatuk, atmoszférájuk remek volt. Ma már mutatóba akad csak néhány, mely megőrizte eredeti profilját. Ilyen például a Tokaji Borozó a Falk Miksa utcában, ahol a Tokaj Kereskedőház elfogadható borait kínálják vagy az Egri borozó a Bajcsy Zsilinszky úton, ahol Simon Jóska kimért borait kortyolhatjuk.
A szerencsés az lett volna, ha a borozók tömegesen elkezdenek tisztességes borokat kimérni kedvező áron. Egy komolyabb kísérlet volt erre, az András borozó a Kolosy téren, az mindmáig a leghangulatosabb, legszeretnivalóbb hely volt a műfajban, de sajnos a tulajdonosváltás után minősége leromlott, az árak felmentek s ezek után nem csoda, hogy a borozó tönkrement. Az ok vélhetően a rossz pozicionáltság volt, a Kolosy téren egy gyéren látogatott belső udvarból nyílt lejárat a pincébe.
A kedvező áron iható bort kínáló borozók helyét bizonyos mértékig kitöltik a borbárok, melyek viszont az előbbiekhez képest sokszoros áron mérik jellemzően palackból a jó vagy egyenesen csúcsminőségű borokat. Ezek megjelenése kifejezetten örömteli, de nem feledteti az olcsó minőségi borozók hiányát. S erre egyébként nem válasz az, hogy ezek nem üzemeltethetőek nyereségesen. Mert dehogynem: a kimért bor literjét 200-300-400 forintért meg lehet venni a termelőktől s ki lehet mérni 80-100 forintért decijét. Mellé adhatnának hagyományos borkorcsolyákat, zsíroskenyeret, pogácsát, fasírtot, prószát, mint a Tokaji Borozóban, de kínálhatnának sajtot, paraszttálat különféle disznóságokkal, kenyérlángost, ami egyszerű és nagyszerű. Kizárt dolog, hogy ebből ne lehetne virágzó üzletet teremteni.
No de vissza a borbárokhoz. Ezek igazi egy estés helyek, ahol remekül el lehet üldögélni társasággal, főleg, ha megfelelő a zenei háttér (nem olyan zavaróan ricsajos, mint mondjuk a más szempontból igencsak dicsérhető DiVinoban). Ilyen a Palack, a Dropshop, a Gádor borozó, hogy csak néhányat mondjak az iránymutató, barátságos, kellemes hely közül. Az első kettőben déltájt voltam, nem vennék mérget rá, hogy este nem rontják el valami mai, zenének csúfolt rettenettel. A Gádor borozóban viszont kellemes csend fogadott, a tulajnak egyébként jó az ízlése, együttműködik a szomszédos Nothing But The Blues Pub-bal.
A nemrégiben Villányban turnéztunk, ott hívta fel figyelmünket erre a remek borbisztróra az egyik borász, aki épp ott volt a Bock Óbor étterem borozó részlegében, mivel a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa e jeles helyszínen tartotta soros ülését. Úgyhogy megfogadtuk a tanácsát, hazafelé jövet benéztünk a Baja főterén fekvő pofás kis helyre. Mi tagadás, ráfért Bajára is egy jó hangulatú barátságos borozó.
A kiszolgálás kedves, a beltér rendkívül hangulatos, nem meglepő, hogy igen szép a borválaszték. De kínálnak sört is, Bitburgert és Erdingert csapolva, a pálinkákat a Brill és a Nobilis pálinkafőzde szállítja. A falon boroscímkék, a pultban szebbnél szebb sonkák, s ügyesen használják a borospalackokat is dekorációs elemként. Helyben olvasható a Gusto nevű ínyencmagazin megannyi száma. Mivel elég kicsi a helység, sajnos magasított székekkel dolgoznak, de hát ennyi kényelmetlenségbe beletörődtünk.
Az eddigiekből sejthető, hogy ízletes és igényes borfalatkákat kínálnak, kiemelkedő sonkákat, szalámikat és sajtokat, továbbá marinált olajbogyót, kenyereket és desszerteket. Mi, ha emlékezetem nem csal, egy San Danielle sonkás tálat kértünk (800 ft), 
meg egy szendvics croissant-t, amivel messzemenően meg voltunk elégedve. 
A borlap a helyi borokkal kezdődik, ami szintén nagyon dicséretes: Szemerey, Sziegl, Naphegy, 7présház és Koch pince, ezek közül bevallom, csak a Koch pincéről hallottam, illetve nemcsak hallottam, de kóstoltam is jó néhány borukat. 
Társam szekszárdi vörösbort ivott, én limonádét mivel vezető beosztásban voltam. Jó lenne ide visszatérni és végigkóstolni az ismeretlen tételeket az említett bajai borászatoktól. A villányi és szekszárdi borászatokat, akikkel együtt dolgoznak, már ismerjük, illetve az egy szem Schiebernek, aki nóvumot jelentett számunkra, már most megkóstoltuk egy borát, meggyőző volt.
Nagyon jó éreztük magunkat, visszavágyunk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

2015. január 11., vasárnap

„Cseh sörfesztivál egész évben”



A hazai sörrajongók első izgalmas élményei a belga sörök lehettek, már a kilencvenes évek közepe táján megnyílt a Bem rakparti belga, meg az Old Amsterdam, ahol soha nem kóstolt izgalmas, új ízvilágot felmutató söröket lehetett kóstolni, persze nem olcsón. Ekkor ismerkedhettünk meg olyan, ma már szinte közhelyes, akkor még nóvumnak számító nevekkel, mint Delirium Tremens, Barbar, Triple Karmelier, Ceasar, Bush, Duvell, Chimay.
Utána jött a cseh invázió a kétezres évek első évtizedének második felében, majd a kézműves sörök forradalma. A három szépen megvan egymás mellett a sörrajongók örömére. Sőt, egymást részben erősítik is, a Legenda, a Hopfanatic, a felvidéki Kaltenecker s a többi jeles sörfőzde mellé fel lehet írni például a cseh Kocourt is.
A cseh vonal egyébként elég jól áll Budapesten, ott a Hrabal, mely a Puskin utcából a Rákóczi útra költözött, s mely, ha minden igaz, egy kézben van a Rákóczi téri Bohémmel (amikor nem kaptunk helyet a régi Hrabalban, mely igen jó hangulatú, kellemes hely volt, de alig pár asztal fért be a vendégtérbe, ide küldtek, ahol aztán le is tudtunk ülni, s ettük a hermelint meg az utopenecet a csapolt sörválaszték mellé), ott a Ferdinánd (ha még működik), a hajdani Beugró helyén, a Cech In a Lázár utcában, a Szomszéd bár a Gozsdu udvarban, s végére hagytam két különleges helyet meg egy harmadikat, melyről voltaképp szólni szeretnék.
A két Pivo, a Hegedüs Gyula utcai meg a Wesselényi utcai elég lepattantnak tűnő kocsma, melynek értékét akkor tudjuk igazán felbecsülni, ha megnézzük a sörválasztékot. Több kis cseh sörüzem termékeit iszogathatjuk itt, emberi áron, 500-600 forintért palackját. 

Úgy tűnik, hogy ebbe a portfólióba tartozik a számomra legkedvesebb budapesti cseh söröző, a Pivohalle (Tölgyfa utca 26.) is, ahol egész komoly étlappal várják az embert. A beltér is hangulatos, autentikus, az ember hamar otthon érzi magát.

Ottjártunk idején a konyha nem nagyon működött, nem értettem pontosan, hogy miként működik a dolog, hol készítik az ételeket, tény, hogy a kiszolgálás első osztályú volt, jól elbeszélgettünk a pincér-pultos mindenessel, de nem akartunk várni az ételek megérkezésére, mivel kevés időnk volt, így valami hideget ettünk csak.

Az árak rendkívül barátságosak, a sörök meg izgalmasak. Nem véletlen, hogy úgy hirdetik magukat, hogy „cseh sörfesztivál egész évben”. Jó lenne mihamarabb visszatérni ide.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.