Merlot étterem (Temesvár, Gyárváros, hajdani Park mozi környéke, Bega híd)

Szeretem jó messziről kezdeni a kulináris eszmefuttatásokat. Jelen esetben ez a Vince nevű rendezvény lesz, mely méltán nevezi magát Közép-Európa boriránytűjének. A Vince első rendezvényére nem jutottam el, későn tudtam meg, hogy egyáltalán lesz és nem is mértem fel igazán a jelentőségét. De bezzeg Szövérdffy Zoltán, aki pár évvel később egy mini-Vincét megszervezett Temesváron, ott volt már első alkalommal is, lényegében tőle hallottam az első híradásokat erről a boros giga-rendezvényről. Jól illik e megjelölés a Vincére, mind a méret szempontjából, mind pedig azért, mert itt aztán giga nem maradhat szárazon.

Az említett temesvári mini-Vincén, ahol többek között Jancis Robinson és Alkonyi László is előadott,  a protokollebédeknek a Merlot étterem adott otthont. Nem véletlen, hogy a múlt hónapban a temesvári népfelkelés negyed évszázados évfordulójának tiszteletére megrendezett megemlékezés-sorozat egyik eseményéről a gyárvárosi Ezredév református templomból hazafele tartottunk s megláttuk az autó ablakából a Merlot éttermet, akkor egyből fékeztünk, parkoltunk és bementünk.

Az étterem rendkívül elegáns abszolút mércével is, Temesvári viszonylatban pedig mondhatni párját ritkító. Ügyesen visszaköszönnek a beltérben is a külső szecessziós elemek. Az eleganciával sajátos ellentétben állt, amikor a pincér „na haideti!” felszólítással látott neki rendeléseink felvételének. (Magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „na gyerünk!”) De kicsire nem nézünk, ezt a kis bakit nem számítjuk be az egyébként remek élménybe.

Az árak helyi viszonylatban meglehetősek, nagyjából a budapesti nem túl exkluzív átlagárnak felelnek meg. Lásd Innio, Leroy és társai. Bár egyes tételek díjszabása túlzónak tűnt, például egy tengeri halleves közel 5000 forintba, 69 lejbe kerül. Feléért szívesen kipróbáltuk volna.

Az étlap meglehetően hosszú, de az ételek messze túlmutatnak az erdélyi és bánsági vendéglátás átlagszínvonalán, mind koncepciójukban, mind pedig megvalósításukban. Az is kellemes meglepetés volt, hogy hoztak üdvözlőfalatot, májpástétomot fűszeres vajjal és kenyérrel. A falat nem volt kiemelkedő, de a korrekt, tisztes, házias szintet mindenképpen ütötte. A kenyér is jobb volt az átlagos ipari puffasztott kenyereknél, bár nem tűnt helyben sültnek.

Rendeltünk lazac és tonhal vegyes tatárt petrezselyem-pestoval (35 RON), 

konfitált kacsacombot, burgonyával, lilakáposztával és gyömbéres almamártással (45 RON) 

valamint csokoládétortát házi fagylalttal (kb 18 RON – sajnos az étlapnak ezt az oldalát nem fotóztam le, a hely pedig van olyan színvonalas, hogy egy hónap leforgása alatt változtassa az étlapját, ennek a desszertnek az „utódja” kerül ennyibe.). A tatáron nem fedeztem fel a petrezselyem-pestot, de ezt kivételesen nem bántam, mert vékony és látványos uborkaszeleteket kaptunk „helyette”, valamint lazackaviárt, amivel az étlap nem is dicsekedett. Maga a tatár is jó ízű volt, friss halból készült (ez tűnhet természetesnek, de nem az, sokan füstölt hallal próbálják kiváltani a nyers halat a tatár esetében, mind itthon a Partiumban, mind otthon az anyaországban), remekül harmonizált a fogyasztásra szánt dekorációs elemekkel. A kacsacomb kaphatott volna komolyabb hőkezelést a konfitálás után, magyarán hosszabb pirítási időt. De azért ütötte a mércét ez a fogás is, akárcsak a látványos és ízletes, jó alapanyagból készült desszert.

A borválaszték mind a szélességében, mind a minőségében felette van a helyi átlagnak, kár, hogy decire semmit sem mérnek ki. Kaphatók francia, olasz és helyi borok, beleértve Balla Géza remek „Sziklabor” kategóriás Furmintját. Az árak meglehetősek, így aztán sört és limonádét ittunk. A Grolsch sört 11 lejért adják, legolcsóbb sörük 8 RON.

Igen kellemes élményünk volt a Merlot, Temesváron (350.000 lakost számláló nagyvárosról beszélünk, ahol éttermek százai működnek) talán csak a Locanda del Corso említhető vele egy napon. Illetve egyesek szerint a Caruso, de azt még nem sikerült kipróbáljuk. Arról legközelebb.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, a rövidített változatot leadom a Demokratának.