2014. október 29., szerda

Magyar sikertörténet a Viharsarokban: a békéscsabai kolbászfesztivál



Megkérdi a hentesbolt ajtajában egereket itató kisgyermektől egy jóindulatú járókelő: „Miért sírsz kisfiam?” „Nem tudom, hogy mit mondott édesanyám, Gyula hozz egy negyed kiló csabait, vagy, hogy Csaba hozz egy negyed kiló gyulait.” –hangzik a válasz. „De hát hogy hívnak Téged kisfiam?” „Sanyika” - válaszol a gyerek s még nagyobb sírásba kezd. E vicc is rámutat arra, hogy a csabai kolbász a magyar népköltészetben is elnyerte a helyét jó ideje, népszerűsége már a viccek szintjén is tetten érhető.
Volt mire alapozzanak a békéscsabai kolbásztöltő fesztivál ötletgazdái, mikor 1997. áprilisában tervezgetni kezdték az első rendezvényt, aminek megnyitójára az év októberének 24. napján került sor. Az első fesztivál kolbászkészítő versenyének fődíját Fülöp Zoltán vezette helybéli csapat nyerte, míg a szárazkolbász kategóriában a szintén csabai Petényi György győzött, akinek receptje alapján a Csabahús elkezdte gyártani a Fesztiválkolbászt. Orbán Viktor Prisztavuk Mátyás és Békefi István csabai csapatában kapott helyet. Hiteles fideszes források szerint Orbán Viktor pár évvel később, már miniszterelnökként egy Kanadába tervezett utat is lemondott a békéscsabai kolbászfesztiválon való részvétel kedvéért.
A rendezvény évről évre terebélyesedett, egész addig, míg mára a térség talán legtöbb embert vonzó fesztiváljává vált, a négy nap alatt a szervezők információi szerint több mint százezer ember fordul itt meg. Aradi barátaimtól tudom, hogy Gyulán és Békéscsabán úgyszólván lehetetlen a rendezvény előtt egy héttel szállást foglalni, saját tapasztalat, hogy környékbeli falvak kocsmáiban a fesztivál kiemelt beszédtéma. Idén a kolbásztöltő versenyen több mint félezer csapat vetélkedett. Nem kevés sztárfellépőt is sikerült a mára nagyköltségvetésű mega-rendezvénnyé lett fesztivál szervezőinek megfizetni, idén fellépett többek között a Tankcsapda, a Csík zenekart és Fenyő Miklós.
Az idei fesztivál kiemelt vendégvárosa Gyergyószentmiklós volt, a város polgármestere is köszöntötte a vendégeket a megnyitón, jelen voltak a város kistermelői a standsoron, fellépett a fesztivál több színpadán is a gyergyószentmiklósi Hóvirág néptáncegyüttes valamint a város kórusa.
Impozáns volt a borfelhozatal, a rendezvény idei díszvendége az egri borvidék volt. Erdélyt a már Magyarországon is sztárborásznak számító Balla Géza borai képviselték. A borok mögött a borász jobbkeze s kereskedelmi igazgatója, a székelyudvarhelyi születésű Bálint Zoltán állt. 
Szombat este, mikor körbejártuk a borospultokat ott találtuk Pók Tamást, Eger egyik legfelkészültebb kézműves borászát, de kóstolhattunk Takler vagy Lajvér borokat Szekszárdról, köveskáliakat a Pálffy birtoktól, csobánciakat a Csobánci Bormanufaktúrától, badacsonyiakat a Gregorián pincétől. Ismét találkoztunk a kecskeméti Hírös napokon megismert Fáncsi hegyi pincészettel s még sorolhatnám.
A sör téma kissé el volt hanyagolva, a Sümegi kézműves sörfőzde és egy belga sörös stand képviselte a nagyiparon túli, minőségorientált sörök világát. A 6.5 fokos Paljas IPA íze most is itt van a nyelvemen. Ételfronton a megszokott áru megszokott fogások vitték a prímet, a lacipecsenyés standoknál tolongás volt, de a KolbICE pultjánál még csak nem is lézengtek. Pedig ott minőségi tölcsérszerű zsemlében kap az ember kézműves kolbászkákat jó feltétekkel. A Főzdefesztiválon bezzeg nehéz sorra jutni a KolbICE-nál, oda persze eleve az szokatlan ízekre és eredeti kulináris ötletekre vevő közönség megy elsősorban.
Jómagam másodízben látogattam el a fesztiválra, nem mintha ne mentem volna minden évben szívesen, de így alakult. Ami a saját tapasztalatokat illeti, az első probléma a parkolás, az ember, ha délután érkezik, örüljön, ha fél kilométerre a helyszíntől kap parkolóhelyet. A belépő 1000 forint, ami nem vész, de ezért nem kapunk semmit a többszöri belépésre jogosító karszalagon kívül, egy poharat vagy egy kóstolójegyet sem. Bár szó, ami szó, kóstolgatni lehet szinte minden kolbászos standnál, persze illendő vásárolni is. Megannyi kiváló kolbászkészítő termékei mellett ezerféle dolgot lehetett vásárolni a török pamut-zoknitól a kézműves szappanokon, Nagy Bandó-könyveken át a legjobb chilikig. 
A sárréti chilifarmnak a kézműves sörök fesztiválján megismert tulajdonosával, a Borbás Marcsi Gasztroangyal című értékközpontú műsorában is bemutatott Bogár Sándorral már régi ismerősökként üdvözöltük egymást. Egyetértettünk abban, hogy a több standdal is kitelepült Knyihár Mihálynak remek a kolbásza, vásároltunk is tőle kolbászon kívül abált szalonnát és tepertőkrémet. Még három termelőtől vettünk kolbászt, Paolo Andrástól, akinek, mint megtudtuk húsüzlete békéscsabai vásárcsarnokban, az újkígyósi Pallér Sándortól (a Kőrős Maros Nemzeti Parkkal egybeérő Szabadkígyós melletti 5000 lelket számláló település, nem messze Békéscsabától) valamint a kiemelkedő versenyeredményekkel büszkélkedő mezőberényi Balázs Mihály Tamástól.
A fesztivál előtt kis kitérővel a nemrég megnyitott orosházi Brill csárdában ettünk, mely gasztronómiai szempontból alighanem az ország legjobb csárdája ezidőtájt, vacsorázni pedig a Nádor étterembe mentem, mely Békéscsabán elsősorban a minőségi borfogyasztás, másodsorban a kísérletező konyhát kívánja népszerűsíteni. Mindkét helyet jó szívvel ajánlom a délalföldre tévedő kulináris kalandozóknak.
A békéscsabai kolbászfesztivál pedig külön népszerűsítés nélkül is kiemelt célpontja lesz a határmenti magyarságnak Aradról Kisjenőn, Szalontán át Nagyváradig.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

2014. október 28., kedd

Brill Csárda (Orosháza, Kossuth utca 24)



Azt csiripelték a verebek már vagy egy éve, hogy Gabnai Csaba, a Brill bisztró tulajdonosa az orosházi éttermének, a Pipacs vendéglőnek a helyén egy vérbeli, igényes csárdát fog nyitni.
S lőn.
Két hete megnyitotta kapuit a Brill csárda. Miután eme örömteli eseménynek hírét vettük, be is iktattuk a programunkba a békéscsabai kolbászfesztivál alkalmából kis kerülővel a csárda meglátogatását. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Orosháza jóval nagyobb település, mint ahogy a partiumi tudatban él, közel 30.000 lakosa van. Jó lehetett a hely hírverése, mert igen nagy volt a forgalom, többet is kellett várni a szokásosnál, de megérte.)
No, ne vágjunk a dolgoknak elejébe.
Az étlap rokon a Brill bisztró étlapjával, érdekes lenne egy összehasonlító elemzés, annyi biztos, hogy vannak markáns átfedések.  A csárda jelleget az adja, hogy itt az egyszerűbb ételek vannak túlsúlyban, a tálalás rusztikus, az adagok pedig nagyobbak. Az étlap áttekinthető, de bőséges választékot kínál, nem is volt egyszerű megállapodni abban, hogy mi legyen az, amit első ízben megkóstolunk. Mert hogy eljövünk még az Aradtól nagyjából 60 kmre fekvő csárdába, az egyértelmű, biztosra vehető.
A leveseket kihagytuk időspórlás végett, no meg azért is, mert a fesztiválon is szándékoztunk enni egyet s mást, nem szólva a vacsoráról. Egyébként szívesen megkóstoltuk volna bármelyiket a három (gulyásleves, tyúkhúsleves és vargányás gomba leves) közül. Ugyanígy voltunk a két előétellel. A parázson grillezett velőscsont nem szólt rosszul, 690 forintos ára meg különösen csábító volt, de maradtunk a főételeknél. Bár mielőtt rátérnék erre a rovatra, érdemes a másik előételt megemlíteni, melyet a Brill bisztróban alkalmam volt egy gyulai családi hétvége alkalmából a tavasszal megkóstolni (a két város határa között nagyjából tíz kilométer van), életem legjobb kenőmájasa volt, olyan állaggal és ízzel, amit csak álmodni lehet. Van, amikor az ember megkóstol egy ételt és azt mondja, hogy a műfaj többet nem tud, legfeljebb hasonlóan jót lehet csinálni. Nos, ez a kenőmájas ilyen volt.
Az étlapon 21 főétel szerepel, a sertésdióból készült rántott szelettől a lilakáposztával és krumplipürével körített kacsacombon át a házi majonézzel és házi hasábburgonyával kínált filézett rántott filézett vadpontyig. S még sorolhatjuk a csábító fogásokat, példának okáért, ha nem épp kolbászfesztiválra megyünk, akkor a grillkemencében sült házi kolbászt mustárral, kovászos uborkával és karikaburgonyával (1790) jó eséllyel kikértük volna, csábított még a libasült (2490) és birkapörkölt is (2680).  Végül az árviszonyokat is figyelembe véve rendeltünk borsostokányt szürkemarhából kukoricakásával (2290), 

kemencében, egészben ropogósra sült süldő csülköt velepárolt hagymával, zsírjában pirított héjas burgonyával (2190), 
valamint kemencében sült bőrös császárpecsenyét házilag kovászolt káposztával és héjában sült burgonyával (1990). 
Nagyon tetszett a tálalás és a puritán, koncentrált ízek, amiket csak a jó alapanyag és a megfelelő konyhai odafigyelés biztosíthat. Remek volt a ropogós bőrű, enyhén füstízű, omlós császár, ami kiválóan harmonizált a remek házi káposztával, tanítani lehetne a ropogós csülköt is. Finom volt a marhatokány is, ritkán kóstolni ilyen tömör mártást, az első osztályú házikenyér maradékával a kimártogattuk a szaft jó részét. Érdemes még a vajas, puha kukoricakásáról is megemlékezni.
Mindehhez bort ittunk, a Lajvér pincétől fehéret és rosét kértem, mellé ásványvizet (szóda nem volt), mert a fröccsöt nagyon szeretjük, jóbarátom pedig Weninger mestertől ivott két deci kékfrankos. A sofőr meg házi szörpöt. A borokat egyébként a Bortársaság szállítja, a borárak barátságosak, a szorzó valamivel kettes alatt van a szaküzleti árhoz képest. Ami a sörfrontot illeti, csapolva Borsodit lehet kapni (500 ft a korsó), tovább palackban Staroprament és Stella Artois-t.
A kiszolgálás kedves, udvarias, a beltér hangulatos, a pácolt fa uralja az atmoszférát, hála a gerendázatnak, a fapadlónak és az lambériának. 
Meg merem kockázatni, hogy gasztronómiai szempontból a Brill jelen pillanatban az ország legigényesebb csárdája.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, rövidített változatát vélhetően leadom a Demokratának.

2014. október 26., vasárnap

Nádor étterem (Békéscsaba, Szent István tér 10.)



Kellemes meglepetés Békéscsaba központjában.
Egy hely, melynek kiváló a hangulata, egyszerre elegáns és otthonos, a dekoráció szerves része a sok borosüveg.
A pultnál az egyik legjobb egri borász beszélget egy tulajnak kinéző fazonnal. A kiszolgálás kitűnő, az árak barátságosak, az ételek kreatívak. Árpád pálinkákat kínálnak a remek helyi főzdétől valamint Staropramen sört zavarba ejtően kedvező áron, a 2 cl pálinka 320 és 400 ft között mozog, a fél literes korsó csapolt sör 360 ft. A borválasztékot a Bortársaság biztosítja, ami önmagában a minőség garanciája. A borárak ezúttal fölöttébb barátiak, Gedeon rosé 1500 ft egy palackkal, a Légli Blanc vagy Sebestyén rosé 1800 ft. A tételek jó részét kimérik decire is.
S itt sajnos megtörik a dicséretek özöne, mert a libamáj alighanem csőben sült szivacsosra,
a szakács helyében megmaradnék inkább a bevált technológiák mellett (konfitálás, sous vide, esetleg gyors serpenyőzés), finom viszont mellette a gyengéden hőkezelt birshasáb, kár, hogy az hideg, bár lehet, hogy így volt elképzelve. Tokaji aszúzselé is jár hozzá, de jelezték előre, hogy az elfogyott, ennek tudatában esett a választásom erre az ételre.
A mozzarella roston kissé gumis, de élvezhető jó hozzá a cékla, a madársaláta helyett inkább rukkolát adnék hozzá, de legyen ez az én bajom.
A trüffeltorta ötlete jó, a ízesítése is (kardamómos, gyömbéres) de a torta kemény, töredező, állagproblémás, a kávéfagyi finom.
A döccenőkkel együtt ez egy jónak mondható hely, ahová jó eséllyel visszatérünk még.
Szerettem itt lenni, visszavágyom.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

2014. október 25., szombat

Café Ponyvaregény (Kopaszi gát)



A Café Ponyvaregénynek „fílingje” van, egyedi hangulata: amit tervbe vettek a tulajdonosok, tételesen, hogy kellemes környezetet biztosítsanak ahhoz, hogy a vendégek az evésen-iváson túl egyéb tevékenységet is folytassanak, értsd, játszhassanak, beszélgethessenek, olvasgathassanak tökéletesen sikerült.
Az étlap önmagában igazi olvasmány, ha netán egyedül érkezne valaki, fél óra garantált szórakozást jelent a „dokumentáció” átolvasása. Minden ételműfajt irodalmi idézetekkel, mögöttes információkkal tesznek kívánatosabbá. A fotóillusztráció is eltalált, kezdve Krúdy Szindbádjának figuráját oly hitelesen megidéző Latinovits Zoltántól Steltez hentesen át a századforduló Budapestjéig. Eszmét futtatnak az egyes ételek alapanyagairól és bemutatják egyes fogások elkészítési fortélyait. 



Kencefice címszó alatt kínálnak padlizsánkrémet, mascarpones juhtúrókrémet, zsíros csirkemájkrémet, a sajtokról egy oldalon összefoglalják a legfontosabb s messze nem közismert tudnivalókat, bemutatva a főbb sajtfajtákat, a vegetariánus választék nem reked meg a rántott sajt szintjén. A főételek zömmel a fősodratú gasztronómia irányát követik, a határokat nemigen feszegetve.
A terasz és a beltér egyaránt nagyon hangulatos, egyes részletekben a boldog békeidőket idézi, akárcsak az étlap néhány fotója. Érdekes dolgokat tudhatunk meg a kávéról és a kávézásról. A borról is írnak kultúrtörténeti kuriózumokat, miközben kínálnak kéttucat minőségi magyar bort élvonalbeli borászoktól (Vida, Gere, Nyakas, Szerelmey). Ebből féltucatot kimérnek decire is. Az árképzés egyszerű, a szaküzleti árat beszorozzák kettővel, ami megszokott, nem túlzó, de nem is túl szerény díjszabás.
Mi rendeltünk egy cipóban sült csülköt (980) 
valamint egy sajttortát (750), 
egyrészt előtte már ettünk a Bel D’or nevű helyen, másrészt meg akartuk hagyni magunknak a szabadságot, hogy még egy helyre benézzük. (Sikerült, aznap voltunk még a Fiókában is, majd Balatonboglár felé vettük az utunkat.) Korrektnek bizonyult mindkettő.
A kiszolgálás kedves volt, a csülök elkészülési idejét alulbecsülték, de nem haragudtunk érte. Kellemes csevejt folytattunk a tulajdonossal is a kézműves sörök témájában, a pálinkákról s általában a hely filozófiájáról.
Bármikor szívesen visszamennénk, kár, hogy a Kopaszi gát kissé kiesik az útból.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.