2020. április 4., szombat

Csíki Grebbelő (Gyula, Bodoky utca 1)



A Csíkszentsimonban működő Tiltott Csíki Sörmanufaktúra nem elégedett meg azzal, hogy megalapozott és bejáratott egy jól kitalált sörmárkát, szélesítette a palettát könnyedebb és nehezebb, barna, majd gyümölcsös sörökkel, forgalomba hozott csokoládét és töményitalokat, kitalált egy remek söröző-franchise-t is.


Eddig sikerült eljutnom a Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Budapesten, Szegeden, Temesváron valamint a Gyulán működő, hasonló arculatú, de mégis különböző egységekbe.
A gyulaiban a konyhát is kipróbáltuk, essen most erről szó.
Az első kiemelendő és értékelendő tény, hogy nemcsak sört lehet itt kapni, hanem bort is, a magyar élvonalból főként, beleértve a ménesi – tehát a tágan értelmezett Erdélyben borászkodó - Balla Géza borait. A saját töményeken kívül bevettek a kínálatba minőségi magyar pálinkákat is. Igencsak korrektnek ítéltük, hogy más kisüzemek söreit is választékba vették, Gyulán legalábbis kapható néhány sör a békésszentandrási sörfőzdétől valamint egy új gyulai főzdétől is.
Az ételválaszték egyszerű, de korrekt. Vannak burgerek, ropogós csirkeszárny, sajttál valamint miccs. Kértünk egy alapjáratú burgert édesburgonyával, jó pont, hogy nem sütik rommá a húst, mint sok helyen, hanem belül szép roséra hagyják. 
A csirkeszárny is remek volt, ropogos panír, friss ízhatás, omlós, szaftos hús. Sikerült úgy belőni a tömegizlést, hogy nem engedtek a minőségből. 
Akárcsak a sör esetében egyébként.
A dizájn remek, a kiszolgálás kedves, az árak barátságosak.
A Csíki Grebbelőt felvéssük azon gyulai helyek sorába ahová vissza fogunk járni.

Dorozsmai Endre


A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése