2020. április 13., hétfő

A céltudatos, következetes akarat diadala: magyar borász a világ élvonalában




Maurer pince, Szerémség: természethű borászat magyar történelmi borvidéken

A szó leghagyományosabb értelmében vett bátorsági érdemrendet azonban Maurer Oszkár érdemli meg, akit magyarként soroztak be háború idején a szerb deszantosok közé, s aki mindenféle értelemben vett gerinctörés nélkül le is szerelt onnan.
Oszkár egy igazi emberi atomerőmű. Hatalmas energiával építi borászatát, őrzi a délvidéki magyarság közösségét: jár, dolgozik, mesél. (…) Maurer Oszkár nyomán járva mintha bizakodással, derűlátással telne meg a levegő körülöttünk. A borászt hallgatva hajlamosak vagyunk úgy hinni és tudni, hogy Szerémség magyar kultúrája ma is virágzik. Látjuk a két ferences szerzetest, Pécsi Tamás és Újlaki Bálintot, akiknek mégsem kell a huszita tanok miatt Moldvába menekülniük, és városukban, Kamancon befejezhetik az első magyar bibliafordítást. Szemünk előtt Szeged méretű magyar városokká hízik Karom (Karlóca), Kamanc és Szalánkemén is.
Szinte mindent képesek vagyunk felismerni, holott Oszkár csak bort készít, igazi szerémségi bort, amilyen az 500 éve lehetett: szerémi zöldet, bakatort, furmintot és kadarkát. Olyan őshonos fajtákkal foglalkozik, amiknek többségéről évszázadok óta nem is hallottak e vidéken. S olyan termőhelyeken teszi mindezt, mint a Krisztus- vagy a Csücsülős-dűlő, amely neveket évtizedek óta talán senki nem helyezett saját nyelvi környezetébe. Maurer Oszkárt nevezhetjük hittérítőnek, a magyar kultúra nagykövetének, akinek missziója állami támogatásra volna méltó. De nevezhetjük egyszerűen csak bátor embernek. Vagy csak Embernek.” – így ír Alkonyi László, a korunk legjelesebb magyar borszakírója, (aki a nemrégiben maga is borásszá avanzsált) Maurer Oszkárról, a szerémi borvidék feltámasztójáról.
Érdemes belegondolni: nem véletlen, hogy a Garam mentén éppen úgy egy elkötelezett, nemzetben, közösségben, értékteremtésben s nem profithajhászásban gondolkodó magyar borász, Bott Frigyes faggatja több nemzettársával együtt a dűlőket, a terroir-t, mint ahogy hasonló filozófiával szintén egy magyar ember készít minőségorientált, természethű borokat a Szerémségben.
S az sem véletlen, hogy Szent István idején már dokumentálhatóan szőlőt és bort adó régi magyar borvidékünkön, Ménesen is egy magyar szőlőbirtokos, Balla Géza fogott hozzá elsőként kiemelkedő borokat készíteni, olyan borokat, melyek bármikor odatehetők a legjobb szekszárdi vagy villányi borok mellé.
Maurer Oszkár a munkának nem a könnyebbik végét fogta meg, sőt, amit vállalt, az a legnehezebb: a gyomirtók, felszívódó permetszerek mellőzése több odafigyeléssel, gonddal, kézimunkával és így nagyobb költséggel jár, mint ahogy a bakművelésű szőlő is több vesződséggel. S teszi mindezt lakhelyétől 130 kilométerre fekvő birtokán, egykori királyi dűlőkön, mint amilyen a Nagy Krisztus, a Kárász, vagy a Táncos dűlő.
Olyan borvidéken, melyek vonatkozásában dokumentálható, hogy magyar királyok sora ivott bort, beleértve Mátyás királyt is, akinek kedvenc borvidéke volt a Szerémi.E területekre régi magyar fajtákat, Szerémi Zöldet, Bakatort, Kadarkát telepített dacolva a szerb hatóságok érték- és magyarpusztító igyekezetével.
Maurer Oszkár konok következetességét, céltudatosságát, elvhűségét és minőségorientáltságát honorálta aszakma. Egyre több rangos helyre hívják előadni, bort kóstoltatni, borai ott vannaka legjobb magyar vendéglőkben,volt már a Kárpát medencei borfesztivál „arca”, szakmai elismeréseit hosszan lehetne sorolni.
Eddig pályájának legnagyobb siker azonban az, hogy a természethű borászkodáslegismertebb és legnagyobb hatású nemzetközi prófétája, egy Master of Wine (őket tekintik a borszakértés csúcsainak, hatalmas a képzésen belül a bukási arány, jelenleg mindössze 322 MW borszakért a világban) Isabel Legeron „The Collective” nevű,természethű borokat integráló sorozata vele indul. Nemcsak Oszkárnak nagy siker ez, hanem a magyar nemzetnek is.
A Fennvaló abban a kegyben részeltetett, hogy ott lehettem e borok első bemutatóján a Király utcai Kadarka borbárban. A kóstolót a természethű borok népszerűsítésére és forgalmazására összpontosító Terroir Club szervezte, Maurer Oszkár teológiai magasságokba emelkedő, tartalmas előadását a cégképviseletében Kató András borszakíró, borszakértő vezette fel. Isabel Legeront is bekapcsolták skypeon, aki együtt kóstolt a jelenlevőkkel és egyenként méltatta a borokat. A közönség soraiban egy sor jeles sommelier ült, nem ismerhetek a szakmában mindenkit, de azt észrevettem, hogy a négy michelin csillagos magyar étterem közül háromnak a „pohárnoka” (Costes, Onyx, Borkonyha) ott ült a széksorokban.
A „Collective” sorozat négy borral indult, ezek amellett, hogy természethűek, tehát nem tartalmaznak adalékanyagokat, bioboroknak tekinthetők, s ráadásképpen nem, vagy alig tartalmaznak ként. A négy bor: Mézes fehér 2013, Kékfrankos, 2013, Kadarka 1880, 2013 (1880-ban ültetett szőlőterületről való bor) valamint Nagy Krisztus dűlős Kadarka, 2013. Az 1880-as Kadarka, mely botrytiszes jegyeket is mutatott, egyáltalán nem tartalmazott ként, a többi bor a megengedett kénszint töredékét tartalmazta csak. (A Mézes Fehér 25 milligrammot literenként,a Kékfrankos 15-öt, a Nagy Krisztus dűlős Kadarka 18-at.)
Végigkóstolva a négy bort, az tűntfel az embernek elsőként, hogy ezek élvezhető borok. Aki már kóstolt kénmentes borokat, az tudja, hogy ezek a nemes kísérletek általában elbuknak az organoleptikai vizsgán, magyarán nem jóízűek, s akkor még finoman fogalmaztam. Jómagam eddig egyetlen élvezhető kénmentes bort kóstoltam Oszkár borain kívül. (Ez Alkonyi Lászlónak volt az első bora.) Maurer Oszkár rá is mutatott: nem azért iszunk bort, hogy ne igyunk ként. Tehát a kénmentesség nem feltétlen cél, nála a természethűséghez tartozik, hogy kénből is a lehető legkevesebb legyen a borban.

Végezetül hadd idézzük Maurer Oszkárnak az Erdélyi Naplóban fél évtizeddel ezelőtt megjelent interjúját, melyben hasznos tanácsot ad a mindennapi életvitelünk vonatkozásában is: „törekedjünk arra, hogy ne ipari termékekkel vegyük körül magunkat, hanem olyan dolgokkal, amit egy ember készített el hittel, szeretettel, szakmai alázattal. Az így termelt borok, az így készített kenyér meg fogja erősíteni az ő lelküket. (…) Legyenek szeretettel önmaguk, családjuk és nemzetük irányában, gondolkodjanak el azokon az értékeken, amiket ősapáink megteremtettek, hogy mit tudtunk abból megőrizni és próbáljanak meg hozzátenni maguk is ahhoz valamit. Nem elég magyarul beszélni, magyarul is kell élni, kultúránkat megismerni, gyarapítani, végül, de nem utolsó sorban a közösségi szabadság irányában lépkedni, ha lassan is, de határozottan.

Dorozsmai Endre

2015. 10. 02.


A szöveg az itthon.ma portál számára készült, ma is aktuális. Ott már nem elérthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése