A faszénparázson, otthon megsütött, előzőleg jól kiklopfolt sertéstarja úgy
viszonyul egy komoly grillezőben, mondjuk egy Josperben, szakértelemmel
megsütött, vagy egy komoly smokerben (ezt hiba lenne füstölőnek fordítani, mert
más folyamatról és más „célszerszámról” van szó) hosszan hőkezelt oldalashoz
vagy más húsféléhez, mint a Borsodi vagy Soproni sör a kraft szövetség (Hoptop
– Monyó – Hedon – Mad Scientist stb.) minőségorientált söralkotásaihoz. Vagy más
példával élve, mint az olasz importból származó, asztali bornak csúfolt tucat-lőrének
a tokaji dűlőszelektált furmintokhoz.
Persze mindennek megvan a maga közönsége, az olcsó pénzen árult vino da
tavola-nak, a nagyipari tucatsörnek és a lelkét kiadott, agyonszárított
flekkennek is. Hogy más példát ne mondjak, a La Ceaun nevű étterem, ahol a
lehető legbrutálisabban, konkrétan az élvezhetetlenségig kiszárították a sertésoldalast,
a Tripadvisor bizonysága szerint Brassó egyik legnépszerűbb étterme (1104
értékelés, átlaga ötös skálán négy és fél pont, a település 4. „legjobb”
egysége). Szerencsére kialakul lassan a piaca a minőségi szegmensnek is, minden
téren. Ezt jelzi a vinotékák, kézműves sörözők, minőségi italszaküzletek
szaporodása, a street food fesztiválok népszerűsége valamint a húsok igényes
grillezésére szakosodott hamburgerezők és éttermek megjelenése a régiónkban.
Ilyen hely a Meatic is Nagyváradon.
A név szójáték ugyebár, a mitikusnak és az angol meatnek az összevonása.
Miután a felnövekvő új generációk egyre nagyobb része szinte második
anyanyelvként beszéli az angolt, szaporodnak az angol szójátékok a névadásban:
Baotiful (remek távolkeleti underground street food hely a hajdani magyar tévészékház
épületében), Meating point (hústémájú egység volt a Dob utcában), Meatology
(két kiváló séf, a Pataki Péter és Pataki István testvérpáros egyedi hangulatú
étterme a Bajcsy Zsilinszky úton), hogy csak a magyar főváros helyei közül
szemezgessünk.
A Meatic a hajdani Graf étteremnek, Erdély legjobb éttermének otthont adó
ingatlanban nyitotta meg kapuit. A belteret átalakították, lezserebbé tették, az
asztalon gyűrött csomagolópapír terítő helyett, rajta kaktusz fémvödröcskében,
fapadló, nyers téglát idéző falborítás.
Az árakat is lejjebb vitték, láthatóan megcélozva tulajdonképpen mindenkit,
aki számára a húsimádat nem merül ki a miccs-flekken-iparikolbász hármasban. A
tapasok 16 és 25 lej között mozognak, a remek focaccia potom 6 lej, a kiváló
Margerita pizza 16. A pizza árak felkúsznak persze 29 lejig, de a legtöbb 25
alatt marad, amit lényegében bárki megengedhet magának.
Az étlap gyakran változik, egyes slágerételek persze megmaradnak. A
nemrégiben került a tapasok közé a marhapofa, a marhavelő és a füstölt ropogós
csirkeszárny.
A választék a húsokra épít, ami nem meglepő a névadás után, de a vegánok
sem maradnak éhen, tartanak kecskesajttal és füstölt padlizsánnal kínált sült
paprikát, főtt kukoricát, sajttálat, görög salátát, több húsmentes pizzát is.
A borlap legfőképpen erdélyi román és olasz borokat kínál, nem hiányzanak a
választékból Balla Géza valamint a temesrékasi nagypincészet legjobb borai, de
még egy magyarországi csúcsbor is megjelenik, a Gere – Weninger pincészet Cabernet
Franc szelekciója, mely évtizedek óta ott van a legjobb magyar vörösborok
között. Érdekes, friss kezdeményezésük a bor-csütörtök, amikor az általuk
meghatározott választékból, mely integrál fehér, rosé, vörös és habzóbort
egyaránt, 50 lejért bármennyit lehet fogyasztani „all you can wine” címszó
alatt. Tartanak kézműves söröket is, többek között a temesvári „Clinica de
bere” nevű főzde Terapia Citrin „Wellness IPA-ját”, mely a műfaj egyik
legjobbja Erdélyben. Aki kénytelen megtartóztatni magát az alkoholos italoktól
a középeurópai régióban dívó szigorú szabályok miatt, melyek
összeegyeztethetetlenné tették a sofőrséget az alkoholfogyasztással, az sem
kell vizet vagy ipari üdítőt igyon, mert remek házi limonádékat készítenek.
A kiszolgálás példás, udvarias, kedves, mosolygós, kommunikatív,
visszatérésre csábító.
Javító szándékú kritikai megjegyzésem, hogy tarthatnának magyar étlapot.
Békéscsabai barátaimmal érkeztem, akik elboldogultak az angol étlappal is, de
jól esett volna nekik, ha anyanyelvükön olvashatják az ételek nevét, nem szólva
arról, hogy a Meatic bizonyára számít a nagyváradi magyar vendégekre is, akiket
ismét csak könnyebb megnyerni egy magyar étlappal.
Ettünk sült paprikás padlizsánt, ami korrekt, ízletes volt,
mangalicakolbászt, ami a debreceni párosra emlékeztetett ízre-állagra,
lassan
sült hússal toppingolt szendvicset, ami ismét csak finom volt.
A csülökre várni kellett volna 40 percet, így inkább marhaoldalast kértünk,
ami katartikusnak, élményszerűnek bizonyult.
A pizza remek volt, már első látogatásunk
alkalmával jelezte a felszolgáló fiú, hogy kemencében sütik és kovásszal
kelesztik, más szóval megadják a műfajnak a kellő tiszteletet.
Roston sült zöldség műfajban ettünk meggyőzőbbet, nem lett volna rossz
alaposabban hőkezelni a padlizsánt. A cukkini finom akár nyersen is vagy
roppanósan, alig megsütve, a padlizsán félig sütve nem ad felemelő élményt.
Értékeltünk az eredeti köretelemeket, külön kiemelném a püré-triológiát, mely
paszternákból, céklából és édesburgonyából készült.
Ezek egytől egyig selymesek,
homogének voltak s nemcsak állagra, de ízre is meggyőzőek. Mikor kértünk valami
csípőset az ételekhez, egy prémium minőségű magyar kézműves chili-szósszal
örvendeztettek meg. A desszertekig nem jutottunk, de korábbi tapasztalataink alapján
leszögezhetem, hogy ezen a téren is jól teljesít a hely.
Összességében remek tapasztalatunk volt a Meatic, megyünk még, ehhez kétség
nem fér.
Dorozsmai Endre