2018. március 29., csütörtök

Mitikus húsok (Meatic étterem, Nagyvárad, Csengeri utca – jelenlegi nevén Delavrancea – 3.)



A faszénparázson, otthon megsütött, előzőleg jól kiklopfolt sertéstarja úgy viszonyul egy komoly grillezőben, mondjuk egy Josperben, szakértelemmel megsütött, vagy egy komoly smokerben (ezt hiba lenne füstölőnek fordítani, mert más folyamatról és más „célszerszámról” van szó) hosszan hőkezelt oldalashoz vagy más húsféléhez, mint a Borsodi vagy Soproni sör a kraft szövetség (Hoptop – Monyó – Hedon – Mad Scientist stb.) minőségorientált söralkotásaihoz. Vagy más példával élve, mint az olasz importból származó, asztali bornak csúfolt tucat-lőrének a tokaji dűlőszelektált furmintokhoz.
Persze mindennek megvan a maga közönsége, az olcsó pénzen árult vino da tavola-nak, a nagyipari tucatsörnek és a lelkét kiadott, agyonszárított flekkennek is. Hogy más példát ne mondjak, a La Ceaun nevű étterem, ahol a lehető legbrutálisabban, konkrétan az élvezhetetlenségig kiszárították a sertésoldalast, a Tripadvisor bizonysága szerint Brassó egyik legnépszerűbb étterme (1104 értékelés, átlaga ötös skálán négy és fél pont, a település 4. „legjobb” egysége). Szerencsére kialakul lassan a piaca a minőségi szegmensnek is, minden téren. Ezt jelzi a vinotékák, kézműves sörözők, minőségi italszaküzletek szaporodása, a street food fesztiválok népszerűsége valamint a húsok igényes grillezésére szakosodott hamburgerezők és éttermek megjelenése a régiónkban.
Ilyen hely a Meatic is Nagyváradon.
A név szójáték ugyebár, a mitikusnak és az angol meatnek az összevonása. Miután a felnövekvő új generációk egyre nagyobb része szinte második anyanyelvként beszéli az angolt, szaporodnak az angol szójátékok a névadásban: Baotiful (remek távolkeleti underground street food hely a hajdani magyar tévészékház épületében), Meating point (hústémájú egység volt a Dob utcában), Meatology (két kiváló séf, a Pataki Péter és Pataki István testvérpáros egyedi hangulatú étterme a Bajcsy Zsilinszky úton), hogy csak a magyar főváros helyei közül szemezgessünk.
A Meatic a hajdani Graf étteremnek, Erdély legjobb éttermének otthont adó ingatlanban nyitotta meg kapuit. A belteret átalakították, lezserebbé tették, az asztalon gyűrött csomagolópapír terítő helyett, rajta kaktusz fémvödröcskében, fapadló, nyers téglát idéző falborítás.
Az árakat is lejjebb vitték, láthatóan megcélozva tulajdonképpen mindenkit, aki számára a húsimádat nem merül ki a miccs-flekken-iparikolbász hármasban. A tapasok 16 és 25 lej között mozognak, a remek focaccia potom 6 lej, a kiváló Margerita pizza 16. A pizza árak felkúsznak persze 29 lejig, de a legtöbb 25 alatt marad, amit lényegében bárki megengedhet magának.
Az étlap gyakran változik, egyes slágerételek persze megmaradnak. A nemrégiben került a tapasok közé a marhapofa, a marhavelő és a füstölt ropogós csirkeszárny.
A választék a húsokra épít, ami nem meglepő a névadás után, de a vegánok sem maradnak éhen, tartanak kecskesajttal és füstölt padlizsánnal kínált sült paprikát, főtt kukoricát, sajttálat, görög salátát, több húsmentes pizzát is.
A borlap legfőképpen erdélyi román és olasz borokat kínál, nem hiányzanak a választékból Balla Géza valamint a temesrékasi nagypincészet legjobb borai, de még egy magyarországi csúcsbor is megjelenik, a Gere – Weninger pincészet Cabernet Franc szelekciója, mely évtizedek óta ott van a legjobb magyar vörösborok között. Érdekes, friss kezdeményezésük a bor-csütörtök, amikor az általuk meghatározott választékból, mely integrál fehér, rosé, vörös és habzóbort egyaránt, 50 lejért bármennyit lehet fogyasztani „all you can wine” címszó alatt. Tartanak kézműves söröket is, többek között a temesvári „Clinica de bere” nevű főzde Terapia Citrin „Wellness IPA-ját”, mely a műfaj egyik legjobbja Erdélyben. Aki kénytelen megtartóztatni magát az alkoholos italoktól a középeurópai régióban dívó szigorú szabályok miatt, melyek összeegyeztethetetlenné tették a sofőrséget az alkoholfogyasztással, az sem kell vizet vagy ipari üdítőt igyon, mert remek házi limonádékat készítenek.
A kiszolgálás példás, udvarias, kedves, mosolygós, kommunikatív, visszatérésre csábító.
Javító szándékú kritikai megjegyzésem, hogy tarthatnának magyar étlapot. Békéscsabai barátaimmal érkeztem, akik elboldogultak az angol étlappal is, de jól esett volna nekik, ha anyanyelvükön olvashatják az ételek nevét, nem szólva arról, hogy a Meatic bizonyára számít a nagyváradi magyar vendégekre is, akiket ismét csak könnyebb megnyerni egy magyar étlappal.
Ettünk sült paprikás padlizsánt, ami korrekt, ízletes volt, 
mangalicakolbászt, ami a debreceni párosra emlékeztetett ízre-állagra, 
lassan sült hússal toppingolt szendvicset, ami ismét csak finom volt.
A csülökre várni kellett volna 40 percet, így inkább marhaoldalast kértünk, ami katartikusnak, élményszerűnek bizonyult. 
A pizza remek volt, már első látogatásunk alkalmával jelezte a felszolgáló fiú, hogy kemencében sütik és kovásszal kelesztik, más szóval megadják a műfajnak a kellő tiszteletet.
Roston sült zöldség műfajban ettünk meggyőzőbbet, nem lett volna rossz alaposabban hőkezelni a padlizsánt. A cukkini finom akár nyersen is vagy roppanósan, alig megsütve, a padlizsán félig sütve nem ad felemelő élményt.
Értékeltünk az eredeti köretelemeket, külön kiemelném a püré-triológiát, mely paszternákból, céklából és édesburgonyából készült. 
Ezek egytől egyig selymesek, homogének voltak s nemcsak állagra, de ízre is meggyőzőek. Mikor kértünk valami csípőset az ételekhez, egy prémium minőségű magyar kézműves chili-szósszal örvendeztettek meg. A desszertekig nem jutottunk, de korábbi tapasztalataink alapján leszögezhetem, hogy ezen a téren is jól teljesít a hely.
Összességében remek tapasztalatunk volt a Meatic, megyünk még, ehhez kétség nem fér.


Dorozsmai Endre

2018. március 21., szerda

Salt and Pepper (Arad, Fejsze utca - jelenlegi nevén Dorobantilor - 26)






„Bors és só” – ezt a nevet választotta Arad egyik kinnebb eső, de könnyen megközelíthető részén működő átlag feletti étterem.

A név nem sokat mond el a helyről, a bors és a só az európai éttermekben jellemzően ott van az asztalon, nem derül ki, hogy voltaképpen egy mediterrán helyről van szó. „Szurokfű és paradicsom” például találóbb lett volna.

A beltér elegáns, hangulatos, a kiszolgálás kedves, udvarias és lelkes.

Különböző tengeri gyümölcsöket integráló fogásokat szerettünk volna rendelni, de megtudtuk, hogy azzal sajnos nem szolgálhatnak, mert hétfőn és csütörtökön érkezik mindig a friss halszállítmány és a hétfői még nem ért oda valamilyen okból délután háromig, amikorra az asztalt foglaltuk. A frusztráció dacára ezt pozitív üzenetként értelmeztük, hiszen sokkal fontosabb, hogy egy helyen friss halakból dolgozzanak s ne a fagyasztóból rántsák elő a kagylót, rákot vagy tintahalat, mint az, hogy minden étlapon olvasható étellel bármikor szolgáljanak.  

Végül rukkolás, prosciutto crudo-s és parmezános pizzát ettünk
valamint sertésszűzet rozmaringos kemencés krumplival,
desszertnek pedig mille feuille-t
és tiramisu-t.
A pizza kifogástalan volt, vékony tésztájú, olaszos, remek feltétekkel, a sertésszűzet sem szárították ki. Érdekes volt a mille feuille: esztétikára amatőr benyomást keltett, állagra, ízre viszont messzemenően meg voltunk elégedve ezzel a fogással, amibe bizony jónevű helyeknek is beletörik sokszor a bicskája. A tiramisu is hozta a formáját.

Az itallapon helyi és olasz borok sorjáznak, de mivel mindketten volánnál ültünk, frissen préselt narancslevet ittunk. Az árak is igencsak barátságosak, a felsorolt ételekre és italokra 7000 forintnak megfelelő lejt fizettünk.

A Budapesttől autópályán két és fél órányira fekvő Aradon járva jó választásnak tűnik a „Salt and Pepper”.



Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2018. március 14., szerda

Kürtös ételbár (Budapest, Mosonyi utca 3.)



Van a székesfővárosban néhány nagy múltú legendás kifőzde, ezek egyike a Kürtös, melyet a Rosentein család üzemeltet. 
Érdemes megjegyezni, hogy a kifőzde mellett egy rendkívül hangulatos és színvonalas, a család nevét viselő vendéglő is működik, mely számtalan szakmai elismerést bekaszált már.
A Kürtös, egyszerű, őszinte, jó hely, pár inox asztallal, magasított székekkel. Baráti áron kedves kiszolgálás mellett adnak házias ételeket, az állandó étlapon többek között brassói, cordon bleu, Holstein szelet, marhapörkölt, a napi ajánlatban pacal, disznótoros, cigánypecsenye.
Jómagam már jóllakottan, egy tartalmas pho után vittem be ide két éhes túratársamat, akik nem kedvelik a vietnámi ízeket, így kimaradtak a világot meghódító legendás húsleves élvezetéből. Ők bologna-i spagettit (1300) 
valamint rántott sajtot (1200) ettek petrezselymes burgonyával és tartármártással. 
Mindkét fogás kifejezetten jó volt, étkezdei szinten különösen. Azt is értékeltem, hogy tartanak kézműves chili-készítményt, konkrétan a Chilion manufaktúra Jolokia nevű, Bhut Jolokia és kápiapaprika keverékéből készített termékét.
A magam részéről a pacalpörköltet szívesen megkóstoltam volna, erről több ismerősöm is ódákat zengett, de mivel a társaimat nem lehetett rávenni a pacalrendelésre, ez jó esetben (a pacal napi ajánlatban volt) a következő alkalomra marad. Némi irigykedéssel néztem a szomszéd asztalnál a pacalszaftot friss kenyérrel tunkoló úriembert.
Jó szokás az is, hogy a flódni széleit levágják és akinek kedve van, ingyen falatozhat belőle, mi is éltünk a lehetőséggel.
Jól éreztük magunkat a Kürtösben, ha gyors, házias ebédre vágyik valaki a Keleti pályaudvar környékén, akkor ne hagyja ki.

Dorozsmai Endre


A szöveg a Demokrata számára készült.


2018. március 6., kedd

Ha február, akkor Furmint – kilencedik alkalommal rendezték meg a Furmint nagykóstolót




A rendszerváltás utáni korszak borszakíróinak legnagyobbja, Alkonyi László megannyi kitűnő meglátásának egyik szemléletformáló darabja a szőlőfajták elhelyezése a borok minőségét meghatározó koordinátarendszerben. A szerző a „Vigyázz, kész, rajt ... bor!” című kötetében írja le, hogy a bor olyan, mint egy fénykép, a borásze metaforában nyilván a fotósnak felel meg, a felvétel a termőtájról készül, az évjárat a beeső fény, a fajta pedig a fényképezőgép. S ahogy a művészi fotókat sem azzal népszerűsítik, hogy az egy Kodak vagy Nikon, így a fajtakérdést sem kell túlhangsúlyozni.
E metaforához annyit tennék hozzá, hogy érvényessége nem egyetemes, hanem azokra a borokra áll, melyek célja a termőhely megmutatása. Ideáltipikus példák Burgundia és Tokaj dűlőszelektált borai.
Mindazonáltal a borok iránt érdeklődő közönség nagy része fajták alapján fog orientálódni a továbbiakban is, tehát addig, amíg el nem érjük azt az ideális állapotot,hogy a magyar borokat megigyuk mi magunk és a külföldiek örvendjenek, ha egyáltalán kapnak belőle, addig bizony igencsak fontos kérdés, hogy miként tudjuk a fajtáinkat kommunikálni.
Nemzetközi fronton elsősorban a Furminttal van mit keresnünk.
Szerencsés egybeesés, hogy épp ez a fajta a legtöbbre érdemes borvidékünk fő fajtája. A 22 magyar borvidék közül nem kétséges, hogy a legegyedibb Tokaj, mely minden túlzás nélkül egyedülálló minőséget produkál világszinten. S ezt nemcsak egy nemzetben gondolkodó, eleve a magyar borok népszerűsítésére kiélezett borínyenc mondja, hanem lényegében mindenki, aki mélyebben foglalkozik a témával. S akkor nem is említettem, hogy hány történelmi figura méltatta a tokajit az elmúlt évszázadok soránIV. Piustól XIV. Lajosig.
Az, hogy Tokajban készülnek a világ legjobb édes borai, szinte közhely, kevésbé ismert, de egyre több borisszához eljut az a tény, hogy Tokajban csúcsminőségű száraz borokat is készítenek. Mióta a magyar borászfejedelem,Szepsy István palackba zárta a legendás 2000-es,az Úrágya dűlőben termett, Furmintból készült csodabort, egyre többen indultak el ebbe az irányba.
Tokajban hat engedélyezett fajta van, a Furmint, a Hárslevelű, a Sárgamuskotály, a Zéta, a Kövérszőlő és a Kabar. Az utóbbi három csekély területen terem, az első három közül is a Furmint emelkedik ki a területnagyság tekintetében. Minőségben nem feltétlenül, hiszen nem kevés borász van, aki a Hárslevelűt többre tartja, viszont a Furmint is ad elég jó bort ahhoz, hogy mesélni tudjon a hegyaljai dűlőkről. Ugyanakkor mára már adottság,hogy a Furmint az, mely az összes Magyarországon honos fajta közül a legismertebb és legelismertebb nemzetközi szinten.
Éppen ezértkiemelt jelentősége van azoknak a rendezvényeknek, melyek e fajtát állítják a középpontba.
A „Furmint Február”nevű giga-kóstoló első ízben 2010-ben került megrendezésre, már akkor is egy igen reprezentatív helyszínen, a Festetichpalotában, ahonnan álköltözött a következő évben a Mezőgazdasági Múzeumba. Azóta a rendezvény évről évre népszerűbb és látogatottabb, 2011/12-ben egy rutinos borisszának még végig lehetett kóstolni különösebb gond nélkül azt a 90-100 bort, amit a részvevő borászok kínáltak, a mai többszázasválaszték megízlelése már csak a különleges kóstolási képességekkel és sebességgel bírók számára abszolválható, mi meg sem próbáltunk erre törekedni.
Az idei rendezvény is emlékezetes volt minden szempontból. Ott voltak a nagy sztárok, akik régóta foglalkoznak ezzel a fajtával, de a kiállítók között találkozhattunk több olyan birtokkal is, melyekről még a borpiacok állandóan pásztázó vájtfülűek sem hallottak.
Kis csapatunknak idén mindössze három óra állt rendelkezésre, azért a több mint száz kiállító közül nagyjából két tucatnak ízlelhettük meg a borait. Jártunka sztároknál, róluk nem írnék hosszabban, a világhálón rengeteg hivatkozást találni a nevükre (Tokaj Nobilis, Bott Judit, Demetervin, Spiegelberg, Baumkauf pince, Dereszla, Dobogó, Barta,
Holdvölgy).
Nagyon jó élmény volt az Angyal borászat kereskedelmi igazgatójával elbeszélgetni,hamar kiderült, hogy ugyanazon értékrendi szemüvegen keresztül figyeljük a világ dolgait. A boraik is meggyőztek, persze nem először kóstoltuk őket.
Egyik legkellemesebb élményünk a Joós pince volt Somló-hegyről, akik egy harmad hektáron gazdálkodnak, hat fajtával. Furmintjuk kifejezetten megnyert.
Első ízben kóstoltuk a borújságíróból lett borász Csite Norbert erdőbényeiborait, s meg is fogadtuk, hogy idén ellátogatunk a „Bor, mámor, Bénye” nevű rendezvényre, ahova egyébként Berger Zsolt helybeli borász is invitált egy standdal odébb. Nem hagytuk ki a Budaházy pincét,
örömmel nyugtáztuk, hogy Újvári Vivien lett a Barta pince borásza és kedélyesen elbeszélgettünk Demeter Endrével, akivel valaha közös blogunk is volt Borbandi néven.
Öröm volt látni, hogy egyre több kiállító érkezik a Tokajon és Somlón kívüli borvidékekről(ugyebár e két vulkanikus borvidéknek a meghatározó fajtája a Furmint). Ott volt Nagy Sagmeitser Ernő a Szerémségből, neki sem először kóstoltuk remekbe szabott terroir-borait, Bott Frigyes a Felvidékről, azon belül a Garam mentéről, a Katona borház és a Garamvári pincészet Balatonboglárról (ez utóbbi képviselői remek Furmint pezsgőt hoztak a közeljövőben piacra kerülő reduktív borukon kívül, mely alighanem a piac egyik legjobb ár/érték arányú könnyű furmintja lesz), a Gilvesy pince a badacsonyi borvidékről, azon belül a Szentgyörgy-hegyről (ők is kiemelkedőt alkottak ismét), a Pálffy pince Köveskálról (Balatonfelvidék), a Skrabski pince Balatonudvariról, a Petrányiés a Szent Donát Csopakról (mindhárom a Balatonfüred-Csopaki borvidékről való), hogy csak azokat említsük, akiknél megfordultunk.
 (Ha már szóba került a Szent Donát pince, hadd emlékezzünk meg arról is, hogy másnap a pincészet kimagasló minőséget nyújtó saját éttermében, a Márga bisztróban ebédelhettünk Csopakon, amit jó szívvel ajánlunk minden ínyenc figyelmébe.)
A Dobogó pince valamint a Chateau Dereszla édes boraival zártuk a sort.
Aki megéhezett és nem akarta elhagyni a rendezvény helyszínét,kiváló sajtok és felvágottak között válogathatott.
Külön élmény volt, hogy a pár éve debütált és akkor még arányáron kínált furmintos pohárból kóstolhattuk a jobbnál jobb borokat. (Két darabot lehetett a pohár-premieren venni 13.000 forintért, mit ne mondjak, nem éltünk a lehetőséggel. Itt helyszínen 2500 ft volt bérleti díj és a poharat haza lehetett vinni.)
A Február egyébként nemcsak Budapesten szól a Furmintról. Miskolcon 9-én volt nagysikerű rendezvény, e hét végén, pénteken, 16-án Debrecenben, vasárnap, 18-án Mádon lesz Furmint kóstoló, ahol a 2017-es év étterme, a Mádi Udvarház biztosítja a három fogásos menüt a borok mellé.
Az is örömteli, hogy a Furmint február oldalvizén más hasonló filozófiájú kóstolók is felfutnak (pl. Olaszrizling Október,nagy Kékfrankos kóstoló és még sorolhatnám), melyek megmozgatják a borfogyasztó közönséget, anélkül hogy egyik rendezvény elszívná a közönséget a másik elől, sőt, mint e rendezvények rendszeres látogatója, inkább arról számolhatok be, hogy a nagyszabású boros programok, bár egyre több van belőlük, egyre látogatottabbak, mint ahogy a minőségi borozók forgalma sem csökken attól, hogy egyre újabbak tájrák ki kapuikat.
Bízzunk benne, hogy e rendezvények előbb-utóbb átlépik a gúnyhatárt és Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken is lesznek februárban Furmint-kóstolók a magyar borok nagyobb dicsőségére.

Dorozsmai Endre

2018. március 4., vasárnap

Sophie brasserie (Hajós utca 25.)



A Hajós utcában közel egy éve működő Sophie nevű étteremről nem esik annyi szó a gasztro-rajongók világában, mint amennyit megérdemelne. Nem sokkal nyitás után voltam itt először, másodmagammal, sajnos már jóllakva, így kapacitásunkból csak egy-egy desszertre futotta. Viszont az a két desszert kidolgozottságban, ízben, állagban, tálalásban csúcsokra tört. A minap arra sétálva, s végigfutva az igen kedvező áron kínált ebédmenü ajánlatokat, gondoltam, hogy megér a hely egy próbát. Nem csalódtam.
A beltér rendkívül hangulatos,


kellemes jazz szól a háttérben, nem tolakodó hangerővel. A hangulathoz a látványkonyha is hozzátesz. A kiszolgálás udvarias, kedves, gyors, szakszerű.
Két rendszerben kínálnak kettő vagy három fogásos menüt hétköznap délben: egyszerűbb ételeket a karalábélevestől a bakonyi csirkeraguig limonádé vagy kávé kíséretében 1590 forintért (a 2 fogás 1290)
 valamint komplexebb, izgalmasabb kreációkat egy pohár bor, egy ásványvíz s egy kávé társaságában 3000 forintért (itt nincs két fogásos változat).
Az utóbbi mellett döntöttem. Kértem egy kiválónak bizonyult kápia-krémlevest, amit fine dining stílusban, káprázatosan tálaltak, 
vaslapon sült csirkemellet, amit kívül ropogós bőr borított, belül pedig kellemesen szaftos volt, formabontó módon helyben készült, réteslapban sült, rizses tavaszi tekerccsel körítették 
s végül képviselőfánkot, aminek főként a krémje volt kiemelkedő.
A bor-műfajban a menü mellé három tételből lehetett választani: a fehér a Paulus pincétől érkezett, Mórról, a rosé és a vörös Lisiczáéktól, a Pécsi borvidékről. Jómagam rosét kértem, ami üde volt és friss. A kávé is ütötte a mércét.
Pazar ebédet ettem igen jó áron a Sophie-ban, 
jó szívvel ajánlom a helyet mindenkinek.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.