2016. október 1., szombat

Ogre bácsi (Budapest, Hunyadi tér 11.)




A minőségi kisüzemi sörök „sörforradalomnak” is nevezett reneszánsza 2013-ban kapott egy meghatározó lökést, amikor nagyot dobbantott Róth Zoltán a máig népszerű Távoli Galaxissal, megnyitotta kapuit a Legenda sörfőzde és budapesti egységet nyitott a Hopfanatic néven futó Kiss Tamás. Ez a söröző a nemrégiben sajnos bezárt. Öröm az ürömben viszont, hogy helyén egy hasonló profilú műintézmény nyílt, amit a Szentandrási sörfőzde üzemeltet.
A jószerencse úgy hozta, hogy épp a fővárosban voltam azon a napon, amikor a szépen felújított söröző megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. A pultban a névadó, a már életében legendává nőtt sörszakértő, Marosvári László alias Ogre állt és csapolta a vendégek poharába többek között a róla elnevezett sört. 
Ha hinni lehet az internetes fórumoknak, akkor a kézműves sörvilág jeles alakja nem csak egy estére ugrott be „celebnek”, hanem ő fogja vezetni a róla elnevezett helyet.  
A nyitás napján kilenc sört kínáltak, a választék gerincét értelemszerűen a békésszentandrási főzde nedűi adják az Ogre-val kezdődőleg, az Óaranyon, a Feketén át a Vári nővérekig s persze kínálják a főzde három gyümölcsös sörét is, melyek közül e sorok írójának toronymagasan a málnás búza a kedvence. Minden sörből adnak pikolót is felár nélkül, így bárki végigkóstolhatja a teljes szortimentet akár. 
Két vendégsörük is volt, ezek vélhetőleg cserélődni fognak, az indulás napján a korábbi tulajdonosnak talán legizgalmasabb sörét, a Nohoplimitet csapolták valamint Csupor Márton Bandi bá nevű IPA sörét. A palackos választék is széles és izgalmas, 
az árak kifejezetten barátságosak.
Jómagam Ogrét ittam és az említett Bandi bát, társam Vári nővéreket, mind a három sör hozta a formáját.
A beltér hangulatos, jól megválasztott zene szólt a háttérben, ami nem meglepő, a tulajdonos, Bukovinszky Béla a békésszentandrási Rózsa sörözőben blues koncerteket is szervez, nincs kizárva, hogy e jó szokásának az új helyszínen is hódolni fog.
Remek söröző az Ogre bácsi, vélhetőleg zarándokhelye lesz az igényes sörfogyasztóknak.


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése