„Határon túl a borkóstoló egy kis magyar ünnep is egyben” Interjú Karner Gábor mátrai bortermelővel.

Karner Gábor, a mátrai „Tőkések” összefogás egyik markáns alakja társához és barátjához, Losonci Bálinthoz hasonlóan több ízben is járt Erdélyben, megfordult Aradon, Temesváron, a tusnádfürdői nyári szabadegyetem borsátrában, a gyergyószentmiklósi EMI táborban. Borai egyenesek őszinték, mint ő maga. Nem mindenki tudja róla, hogy nem borásznak készült, nem is vidéki, hanem fővárosi születésű és hogy felnőtt korban hozta meg azt a döntést, hogy továbbiakban természethű, kézműves borok készítéséből fog megélni. Mi vezet arra egy fővárosi fiatalt, hogy vidékre költözzön és elsőgenerációs borászként mindent egy lapra feltéve a borkészítésre alapozza további életét?

Egy fővárosi, újpalotai fiatalembert, jelesül engem az küldött el vidékre, első körben Veresegyházra, hogy Budapestet nem igazán éreztem a saját életteremnek. Onnan tovább a Mátrába az hajtott, hogy a veresi kerti szőlőből megtapasztalva a bor elkészültét a legjobbat keresve saját művelésűből borszőlőből akartam bort készíteni. Végül a lakhelyemhez legközelebb eső borvidéken, a Mátrában leltem igazi otthonra és dologra. A borkészítés számomra nem "pénzszerző tevékenység", hanem az élet és a természet évről évre újra megpróbálható megismerése, a legjobb megalkotásának a vágya, a fajta és a terroir felfedezése, és mindezek melléktermékeként jó borok kortyolgatása.

Sok vita folyik azon szakmai berkekben hogy a bor minőségéhez mennyit ad az alapanyag és mennyit a borász. Te hogy látod ezt a kérdést?

A bor minősége szerintem 100%-ban a szőlő minőségén múlik, a pincében ezt az értéket szeretném megőrizni, vigyázni rá, és a végén palackba tölteni. Nem fogadom el azt a borászati hozzáállást, hogy jól agyontisztítjuk a mustot, aztán beleteszünk  mindenféle adalék- és segédanyagot, amit a boltban lehet kapni (meg amit nem). Tehát természetes borokat készítek, vagy még helyesebb kifejezés szerint, segítek világra. Sokfelé elmondtam: a borospince nem vegyipari laboratórium, hanem szülőszoba. Szerencsére a hozamkorlátozás miatt minden benne van az alapanyagban bőségesen, amire a borban szükség van.

 (Ez nem borkonzerv. Lásd Alkonyi László eszmefuttatását arról, hogy a bor természetes létközege a hordó illetve a tartály)

A borászok jellemzően nemzeti gondolkodású emberek, a magyar bortermelő és borivó nemzet. Miként az erdélyi borászat nemrégiben elhunyt doyenje, Csávossy György mondotta, a bor elkíséri az embert a bölcsőtől a torig. Mennyiben függ össze a magyarság megmaradása a borkészítéssel?

Kétségkívül, a szőlőművelés, a borkészítés és a borkultúra szoros kapcsolatban áll a nemzet megmaradásával, ugyanis hozzá tartozik a Kárpát-medencei jelenlét  (nem New York-ban mosogatok), a saját földjeink birtoklása (nem napszámos vagyok idehaza), a saját földjeink megművelése (kert-Magyarország), és a nemzeti identitás (Magyarország bornemzet). Tisztességes borokat kell készíteni és inni. Értékeljük, szeressük saját borainkat, mert az megmaradt értékeink  egyik legkiemelkedőbbike.

Az a természetközeli, konzervatív értékszemlélet, amit körbeírtál,
távol áll a mai korszellemtől, amikor a társadalom nagy része azt értékeli, azt becsüli,
aki győztes, aki sikeres, attól függetlenül, hogy eredményeit tisztességesen érte el vagy sem?

Változzanak meg ők... Mi egy egységes értékszemléletet képviselünk a külvilágtól függetlenül.

Milyen volt boraid  a szakmai fogadtatása?

Örömmel mondhatom, hogy a számomra szakmailag fontos emberek oda sorolják boraimat, ahová én is szánom.

Mit tudsz mondani a mai fiataloknak, meg lehet élni ma tisztességes borok készítéséből?

Rövid válaszom az, hogy igen. De ez egy nagyon hosszadalmas építkezés, leginkább az első generáció számára és szükség van extra adag megszállottságra, kreativitásra, kitartásra, áldozatvállalásra és lemondásra. Valamint egy családra, melynek tagjai ezt elviselik és támogatják...

(Karner Gábor a dűlőket mutatja Dr. Csizmadia Andrásnak)

Alkonyi László népszerű metaforája szerint a bor olyan, mint egy fénykép, amit a borász (a fotós) készít a dűlőről, illetőleg a termőhelyről. Ebben a metaforában a beeső fény az évjárat s a fajta pedig a fényképezőgép típusa. Szerinted mennyire illik ez az alapvetően Burgundiára, Champagne-ra és Tokajra kitalált metafóra a Mátrára?

A fotó-metafóra természetesen igaz a Mátrára, sőt szerintem érvényes mindenütt, ahol belenyúlás nélküli, természetes munka folyik. Két dűlő között a különbség bármekkora lehet a minimálistól a markánsig, de ha azt nézzük, hogy a régi öregek külön nevet adtak nekik, akkor biztosan volt rá okuk. Egyébként sokszor ránézésre is különböző geológiai képződmények része az adott dűlő, és ez persze a bor ízében is megjelenik. Nekem a Tavaszföld és a Vitézföld között kb. 500 m a távolság, mégis jelentős különbség van a két bor struktúrája között. A Vitézföld inkább széles, a Tavaszföld pedig magas szerkezet. A lényeg, amit nem győzök hangsúlyozni, hogy ezeket az eltéréseket,"finomságokat" csak alacsony terheléssel valamint belenyúlás nélküli, természetes borkészítéssel lehet érvényesülni hagyni. Számomra a nagy bor, vagy a "legjobb" bor csak természetes bor lehet, amiben nincsen semmi toldás-foldás, kiegészítés. A Jóistentől kaptuk, nem emberi tákolmány. Szembeötlő az analógia a természethű bor versus élelmiszeripari, technológiai bor, valamint a természetes szépségű nő versus "szépségipari”, plasztikai sebészet által kisegített nő között. Vagy egy egyszerűbb példával élve hasonló a különbség a lelki „alátámasztással” bíró, szívből jövő, természetes mosoly, illetve a keep smiling között.

(Természetes mosoly a Mátrai Tőkések arcán.)

A nemzeti gondolkodásúak a nemzet egységét szeretik hangsúlyozni, a kozmopoliták a különbségeket és az egyes nemzetrészek szétfejlődését. Erdélyben sokfelé megfordulva éreztél-e érdemi különbséget az esemény hangulatában egy anyaországi rendezvényhez képest?

Óriási különbséget érzek a határon kívülre került területeken lévő kóstolókon: amellett, hogy egy bor-gasztronómiai élmény, még egy kis magyar ünnep is egyben, mely előhozza az összetartozás és a megmaradás lelket melengető érzését. És ez egyértelműen érzékelhető akár a figyelemben, akár a borászhoz-fordulás pozitivitásában,várakozásban, szeretetben.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Naplóban jelent meg 2016 őszén.