Ristorante Picasso (Arad, Erzsébet királyné körút - jelenlegi nevén Decebal utca - 22)

 

Erdély-szerte tapasztalható, hogy mennyire jótékony hatása van az olasz tudásimportnak a hazai gasztronómia fejlődésére. Nem kevés olasz séf dolgozik tájainkon, s nem kevesen közülük egyben tulajdonosok is, megkockáztatom, hogy a többség. Ami igen jó modell, elvégre ezesetben nagyobb az esélye, hogy a profit mellett a minőség is beépített cél legyen, hiszen a saját presztízs forog kockán.

A séf-tulajdonosok közé tartozik az aradi Picasso étteremet működtető, szicíliai származású Salvo Io Castro is, aki egy éve nyitotta meg a butikhotelje mellett az éttermét is, mely elmondása szerint már hasznot termel, ami nem kis teljesítmény. Népszerűsége azon is lemérhető, hogy a Tripadvisor nevű fogyasztói visszajelzéseket regisztráló és összegező portálon a város második legnépszerűbb étterme 21 értékeléssel és 5-ből 5 ponttal (!).

A helyet megnyitása óta meg szerettem volna látogatni, de március 8-án teltházuk volt, majd amikor a nemrégiben ismét próbálkoztam, még nem tartottak nyitva délben. Mára szerencsére ez is megváltozott, a korábbi, 18 órás nyitás helyett hétfőtől szombatig déltől éjfélig várják a vendégeket.

A beltér elegáns, a falakat, mint sejthető a névválasztásból is, absztrakt festmények díszítik. A modernitás ezen apróságon túl nem zavar bele az összképbe. Az éttermet egy nagypolgári, hajdani bérház magas belterű lakásában rendezték be, ami külön otthonosságot biztosít. A padló hagyományos, fából készült, nem csempe, mint annyi helyen, a székek kényelmesek, bársonybevonatúak, a boldog békeidőket idézik, akárcsak a bútorzat. Az asztalokon élő virág, a fehér abroszos elegancia valahogy cseppet sem feszengős. Vélhetően ezért is vált ennyire gyorsan népszerűvé a hely: az ember el sem ment még innen s már azt tervezgeti, hogy mikor térhet vissza, amiben nagy szerepe lehet a remek étkek mellett az intimitásnak, meghittségnek. Nagyon értékeltük, hogy az asztalon jó minőségi olívaolaj és balzsamecet volt, mellette azonos nagyságú, azonos formatervezésű, együttesen kifejezetten esztétikus vegyesbors-daráló és sódaráló.

Az étlap sok tengeri herkentyűt és halat sorakoztat fel, erős a pasta-fejezet, nem kevésbé a húsok választéka. A desszertrovat az olasz klasszikusokból építkezik a tiramisutól a gyümölcssalátán át panna cottáig. 

Nem véletlen, hogy nem tartanak pizzát, ezzel is megkülönböztetve magukat a pizzériáktól. Az igazság az, hogy a pizza műfaját rendesen lejáratták, úgyhogy kevés felső kategóriás hely tudja megengedni magának presztízsveszteség nélkül, hogy pizzát is tartson, anélkül, hogy összetévesszék egy mezei pizzériával. Illetve persze, ha tart, akkor annak olyannak is kell lenni – lásd Anyukám mondta (Encs), Pomo D’Oro (Budapest).

Az étlap hátán különlegességképpen azt olvashatjuk, hogy csütörtökönként és péntekenként sushit is kínálnak, saját értékelésük szerint a legjobbat Aradon. Ez egyébként nem kizárt, nincs nagy tolongás sushi-fronton: van egy japán étterem a városban, a Sakura, jó-közepes sushival, továbbá eseti jelleggel adnak sushit az Art caféban, ezt még nem volt szerencsém kóstolni. Kérdezhetné bárki, hogy miként kapcsolódik az olasz konyha a sushihoz. Egyszerű a válasz: mindkettő minőségi friss hallal dolgozik. S ha van egy jó beszerzési forrásuk, akkor miért ne növeljék ezzel is a választékot és a forgalmat?

Bár jóbarátom elmondása szerint aki féltucatszor járt már itt, igen erős a húsfront is, mi a tulaj javaslatára egy vegyes tengeri előételt rendeltünk, benne sült rákokkal, melyek frissek voltak, jó ízűek, lisztbe forgatták őket és olajban kaptak hőkezelést, 

kagylót, ami szintén remek volt, fehérboros, fűszeres lében készítették, 

s ízletesnek bizonyult a paradicsomos polip is.

A tulaj által ajánlott főételünk egy manapság igen divatos irányzat, a „surf and turf” jegyében született, melynek lényege, hogy egy fogás keretén belül hús és hal is kerül a tányérra.

Legjellemzőbb s talán legelterjedtebb változata a vitello tonnato, mely vékonyra szelt párolt vagy főtt, netán vákuum alatt hőkezelt borjúhússzeleteket takar egy kapribogyós, selymes tonhalas mártással betakarva. De találkozni lehet ezzel a kombinációval több olyan magyar csúcsvendéglőben is, mely törekszik a sablonok meghaladására, ilyen mindenekelőtt a Bock bisztró, de ettem már surf and turf-öt a sajnos megszűnt Brill bisztróban és a Gere Mandula étteremben is. Ezúttal egy jó állagú, ízletes házi raviolit kaptunk kacsahússal és rákkal. Desszertképpen Mille Feuille-t ajánlott a nagyon hangulatos román-olasz keveréknyelven kommunikáló séf-tulaj, ami kitűnő volt, roppanós sült réteslapok között egy jó, sűrű mascarpones krém gyümölcsmártással.

Az italválaszték is rendben van, szép számú helyi (temesrékasi) bort tartanak és mellette többnyire igen drága olasz tételeket. 

Az Arad-hegyalján gazdálkodó sztárborász, Balla Géza valamiért nem került be a merítésbe, holott, ha egy városnak a vonzáskörzetében működik egy nemcsak országosan, de európai szinten is elismert, csúcsminőséget kínáló pincészet, akkor indokolt lenne belistázni a borait. No de annyi baj legyen, így is tisztes az italválaszték. Mi ittunk egy proseccot, ami jól esett, 

de ezzel együtt nem tudtam ellenállni annak, hogy egy búzasört is rendeljek.

A Picasso nagyon jó hely, ahol nagyon sok pénzt ott lehet hagyni, elvégre a különleges alapanyagokat és a jó minőséget mindenütt meg kell fizetni, de ahol össze lehet válogatni úgy is 3 fogást (előétel, főétel, desszert – a pastat magyar szokás szerint főételnek számítva) az étlapról, hogy a végösszeg 50 lej alatt maradjon.

Jó szívvel ajánlom az éttermet mindenkinek, aki Aradon jár.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.