2016. március 30., szerda

Remek pizza Aradon – Pizza e Pasta



Hogy valami lehet egyszerű és nagyszerű az élet megannyi területén a keréktől a zsíros kenyérig, az ugyebár közhelynek számít. De miként Márai mondja, a közhely „az emberi gondolkodásban összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét.” Az olasz konyha világszerte népszerű fogásai a pizza és a pasta. (Ezutóbbit az anyaországban tésztának, Erdélyben laskának mondják.) E két olasz slágerétel ideáltipikus példája az egyszerűség és nagyszerűség bensőséges kapcsolatának.
Száraz tésztát kínálni különféle rávalókkal, legyen az csak parmezán, vaj és bors, netán erőspaprika, olívaolaj és fokhagyma vagy egy nyolc órán át rotyogtatott bologna-i mártás, nagyon egyszerű képlet, mint ahogy az is, hogy egyféle kenyértésztát szép kerekre formázunk, majd megkenjünk fűszeres paradicsommártással és utána kedvünkre gazdagítjuk, avagy úgy ahogy van, betesszük a forró kemencébe.  Nem véletlen, hogy Heston Blumenthal, a világ egyik legzseniálisabb, a kulináriához a tudomány eszközeivel közelítő három michelin-csillagos séfje a „Tökéletesség konyhája” című örökbecsű művében a tökéletes kolbász, sült csirke, fish and chips és egyéb népszerű és egyszerű étel mellett a tökéletes pizza elkészítését is kihívásnak tekintette.
Egy jó pizza fenséges étel, ebben azt hiszem, embermilliárdok egyetértenek, de százmilliók biztosan. Fausto di Vora, az olasz gasztronómia nem hivatalos magyarországi nagykövete nyilatkozta egy interjúban, hogy nem kell agyonkomplikálni a feltéteket, neki az egyszerű pizzák a kedvencei, például a Margarita.
Ez jut eszébe az embernek akkor, amikor belép a letisztult, szinte puritán belsővel bíró, s hasonlóképpen letisztult és puritán „Pizza e pasta” nevet választott egységbe Arad történelmi belvárosában.
A nemzetközi nőnapon, mint kiderült, Aradon, de lehet, hogy szerte Erdélyben és a Partiumban az emberek felkerekednek, hogy párjukat étterembe vigyék. Így miután hiába próbáltunk helyet kapni egy jóbarátommal a Picassoban, majd az Orient Expressben, őszintén örültünk, hogy a Pizza e pastaban legalább a fal melletti pulton, magasított székeken ücsörögve megehettük választott pizzánkat, mely nápolyi stílusban készült, feltétei szardella, kapribogyó és olajbogyó voltak.
Látványkonyhával működnek, a pizzaiolo mesterien és látványosan forgatja a pizzatésztát, mely gigantikus, impozáns, alaposan felforrósított kemencébe kerül és igen hamar megsül.
Egy kisüveges temesrékasi bort választottunk mellé és ásványvizet. (Nem állom meg, hogy ide ne szúrjam, hogy a kis pincér hölgy szerint a miniborosüveg negyed liter, valójában 187 ml volt, de hát sebaj, nem először találkozunk azzal, hogy magabiztosan blöfföl a felszolgáló. Még a megtévesztés szándékát sem feltételezzük róla.)
Lehetne most okoskodni, hogy milyen jó lenne az italválaszték-bővítés, meg netán az ételpaletta szélesítése friss hallal, de ez méltatlan lenne.
Annak örvendjünk, hogy van Aradon egy olyan hely, ahol a pizza, közép-európai szinten kiemelkedő, de még az olaszországi pizzák egy részét is veri minőségben. 

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Pola Pola (Klauzál tér)



A Pola pola nagyjából a megnyitása óta a célpontlistám élbolyában van. Időközben bekerült mind a Gault Millau kalauzba, az alternatív étkezés egyik ajánlott reprezentánsaként, mind a Dining Guide kalauzba, előkelő helyen.
A minap végre sikerült ide is eljutnunk, jó későn, zárás előtt negyed órával.
Kérdeztem is a pultos kislányt, hogy lehet-e még rendelni frissen sülteket – a grilles fiú épp húzta rá a fémfedelet a grillpultra. Azt mondta, lehet. Mondom, ha ez nem okoz az üzleten belül konfliktust az alkalmazottak között, akkor kérek egy kis adag csevapot (1300 ft remek zsemlével, ajvárral, hagymával). Mellé rendeltem még egy grillezett erőspaprikát, amit olívaolajban marináltak, továbbá egy adag grillezett cukkinit (350), amit ugyanilyen eljárásnak vetettek alá. 
Társam három palacsintát rendelt, aminek a felét nekem kellett megenni, de hát soha ne állítsanak rosszabb kihívás elé.
Kínálnak hermelint (pácolt camembert-t) 990 ftért, olajbogyókat (390), kaprigyümölcsöt (390), sült paradicsomot (350), sült gombát, sült kolbászt (1790), pljeszkavicát (1790), sis-kebabot (1790), tanyasinak mondott bőrös csirkefelsőcombot (1590).


A csevap – a körítéssel együtt - egyik legjobb volt, amit ettem valaha, sőt kijelenthetem, hogy jobbat nem ettem sehol, legfeljebb hasonlóan jót, pedig megjártam Délvidék északi részét és Montenegrot, s az eredeti helyszíneken is kóstoltam ezt a különlegességet.
A palacsinta is ütötte a mércét.
Ittunk mellé némi Staroprament sört (350 egy pohár). Kézműves söröket sajnos nem tartanak.
A kiszolgálás kedves volt, a beltér hangulatos.
Jó volt itt lenni, visszavágyunk.


2016. március 27., vasárnap

Gesztenyés étterem (Budakeszi út, Fő utca 1.)



A Gesztenyés étterem azóta piszkálja a fantáziámat, hogy a Gasztrojazz blogon olvastam róla egy méltatásnak is beillő kritikát. Annál is inkább, hogy több évet éltem a Budakeszi úton, ahonnan Budakeszi csak egy ugrás, amit ki is használtunk, de valahogy a Gesztenyés kimaradt a szórásból. A minap végre ide is sikerült eljutni, s összességében azt mondhatom: megelégedetten távoztunk.
A beltér nagyon hangulatos, 
a kandallós teremben ültünk le. 
E termet ékíti egy impozáns fotó is a séfről, Parcsetich Ernőről.
Mint a honlapról megtudható, a vendégeket ingyenes ételkóstolásra is invitálják, ha sikerül egy ilyen eseményre eljutnom, majd beszámolok róla a blogon.
A borlap átlag feletti, ami nem meglepő: itt izgalmas borvacsorákat is tartanak, a honlap igen komoly borászatokat sorol fel, akik már jártak ott ilyen zsánerű eseményen az étteremben: Takler, Tringa, Gere Andrea, Miklóscsabi, Figula, Laposa, Ráspi, Demetervin, Demeter Csaba, St. Andrea, Konyári János,  Hernyák Tamás, Vida Péter, Vylyan, Szeleshát, Kiss, Gábor, Dibonis, Matias, Janus, Ákos István, Jekl, Kislaki Bormanufaktúra, Bolyki. Remek névsor, e pincészetek zömében magam is megfordultam, borokat pedig mindegyikőjüktől kóstoltam. Külön örvendtem a Dibonis pincészetnek, mely Szabadkán működik, s ahhoz képest, hogy milyen jó borokat és pálinkákat készítenek, kevés figyelem összpontosul rájuk.
Az étlap a hagyományos magyar konyha fogásaira alapoz, ezt színesíti néhány egyéni kreációval. Némi tanakodás után rendeltünk sütőtök krémlevest, 
marhahúslevest velős csonttal, 


valamint kacsamájat furmint-redukcióval.
A sütőtök krémleves két fokkal sűrűbb volt az indokoltnál, elvégre levest eszünk, nem krémet, de szépen tálalták és finom volt. A velőscsontban lehetett volna több velő s a leves pedig lehetett volna valamivel intenzívebb ízű, de így is kifejezetten jó volt, a gyermekek egyik tányért ették a másik után. Merthogy ez két személyes adagként szerepel az étlapon, de valójában négyszemélyes. A kacsamáj nagyon finom volt, az adagot azért lehetett volna valamivel megemelni, értem én, hogy nem kell jóllakni az előétellel, de azért ez a mennyiség inkább volt séf-üdvözlet avagy „amuse bouche”, mint előétel. A furmint-redukció pedig inkább ételkeményítővel sűrített bor volt, mint redukció.
A kiszolgálás inkább udvarias, mint kedves, az árak a magas-középkategóriába tartoznak.
Lehet, hogy a leírásban a kritikai elemek kaptak hangsúlyt, ezzel együtt jelzem, hogy ez összességében mindannyiunknak jó élmény volt, amit szívesen megismételnénk.  

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.


2016. március 26., szombat

Budai Gourmet Bistro (Budapest, Kolosy tér, Új Udvar)





A fine dining vagy más megjelöléssel a gourmet étkezés illetve az „egyél amennyit bírsz” modell ellentmondásban látszik lenni egymással. Mindazonáltal vannak kísérletek a kettő ötvözésére, aminek én személy szerint örvendek, hiszen szeretek sokfélét, jót és sokat enni. A fogalom egybegyúrásának első kísérlete volt bő egy évtizede az Artis, a Bem rakpart végén, a Margit híd budai hídfőjénél, mely aztán átment Trófeába, tapasztalataim szerint ez a legszínvonalasabb egysége a láncnak. De luxushotelek is kínálnak vasárnapi „”brunch-ot”, igazán jót a Kempinskyben ettem, ami egyszerűen überelhetetlennek tűnt, minden szempontból, beleértve az ár/érték arányt is, hisz a beugrót leettem csak osztrigából.  
S akkor nem említettem a libamájat, tonhalat, a prémium sajtokat, bélszínt, szarvast, kacsát s még sorolhatnám. Jó volt még, de közel sem járt ehhez a Le Meridien és a Corinthia, a Corso már kifejezetten elmaradt a várakozásainktól. A cezúra végül is az a helyek között, hogy az ember végén úgy érzi, hogy megérte beülni vagy sem. Az előbbi kettőben végső soron elégedettek voltunk, a Corsoban átverve éreztük magunkat.
A Budai Gourmet Bistro, mely a CBA üzletlánchoz kötődik, a Gourmet bolttal szemben található az Új Udvarban, a Kolosy tér mellett. Itt is az alapmodell az „All you can eat”.
Ottjártunk idején a svédasztalon a libanoni konyha volt épp soron.
A készételek mellett igényes grillpult 

is a vendégek rendelkezésére áll, hatféle, vaslapon sütendő alapanyag benne van az árban (csirke, szűz, báránykebab, sajt jut hirtelen eszembe) további hat különlegesség közül az válogathat, aki rátesz a hétköznap délben meglehetősen barátságos 3000 forintra még 1300 forintot. (Ebben nincs benne az ital.) Jómagam éltem a lehetőséggel és ettem két darab báránygerincet, két kisebb darab kenguruhúst, krokodilfilét, ráknyársat, tonhalat és rib eye-t.
Továbbá salátákat, baba ganusht (arab padlizsán), libatepertőt, bbq oldalast, rozmaringos krumplit, halterrine-t, sült édesburgonyát, taboulet-t valamint kuszkuszt. Sajnos stöbb izgalmas ragu megkóstolására már nem volt kapacitásom. 

Ételeink korrektek voltak, akadt köztük kimagasló is, például a kuszkusz. A tonhal kissé száraz volt, viszont a kissé vékonyra vágott steak és a krokodil remek. A desszertfronttal különösen elégedett voltam, 

ettem panna cottat, tiramisut, kávétortát és pakisztáni rizspudingot.
A kiszolgálás kifogástalan volt, pincérünk gyors volt, udvarias, kommunikatív, csak jót tudok róla mondani.
A beltér is nagyon hangulatos.
Hárman voltunk, itallal és borravalóval együtt fizettünk 15.000 forintot. Abszolút megérte, ajánlom a helyet másoknak is!

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.