Gesztenyés étterem (Budakeszi út, Fő utca 1.)

A Gesztenyés étterem azóta piszkálja a fantáziámat, hogy a Gasztrojazz blogon olvastam róla egy méltatásnak is beillő kritikát. Annál is inkább, hogy több évet éltem a Budakeszi úton, ahonnan Budakeszi csak egy ugrás, amit ki is használtunk, de valahogy a Gesztenyés kimaradt a szórásból. A minap végre ide is sikerült eljutni, s összességében azt mondhatom: megelégedetten távoztunk.

A beltér nagyon hangulatos, 

a kandallós teremben ültünk le. 

E termet ékíti egy impozáns fotó is a séfről, Parcsetich Ernőről.

Mint a honlapról megtudható, a vendégeket ingyenes ételkóstolásra is invitálják, ha sikerül egy ilyen eseményre eljutnom, majd beszámolok róla a blogon.

A borlap átlag feletti, ami nem meglepő: itt izgalmas borvacsorákat is tartanak, a honlap igen komoly borászatokat sorol fel, akik már jártak ott ilyen zsánerű eseményen az étteremben: Takler, Tringa, Gere Andrea, Miklóscsabi, Figula, Laposa, Ráspi, Demetervin, Demeter Csaba, St. Andrea, Konyári János,  Hernyák Tamás, Vida Péter, Vylyan, Szeleshát, Kiss, Gábor, Dibonis, Matias, Janus, Ákos István, Jekl, Kislaki Bormanufaktúra, Bolyki. Remek névsor, e pincészetek zömében magam is megfordultam, borokat pedig mindegyikőjüktől kóstoltam. Külön örvendtem a Dibonis pincészetnek, mely Szabadkán működik, s ahhoz képest, hogy milyen jó borokat és pálinkákat készítenek, kevés figyelem összpontosul rájuk.

Az étlap a hagyományos magyar konyha fogásaira alapoz, ezt színesíti néhány egyéni kreációval. Némi tanakodás után rendeltünk sütőtök krémlevest, 

marhahúslevest velős csonttal, 

valamint kacsamájat furmint-redukcióval.

A sütőtök krémleves két fokkal sűrűbb volt az indokoltnál, elvégre levest eszünk, nem krémet, de szépen tálalták és finom volt. A velőscsontban lehetett volna több velő s a leves pedig lehetett volna valamivel intenzívebb ízű, de így is kifejezetten jó volt, a gyermekek egyik tányért ették a másik után. Merthogy ez két személyes adagként szerepel az étlapon, de valójában négyszemélyes. A kacsamáj nagyon finom volt, az adagot azért lehetett volna valamivel megemelni, értem én, hogy nem kell jóllakni az előétellel, de azért ez a mennyiség inkább volt séf-üdvözlet avagy „amuse bouche”, mint előétel. A furmint-redukció pedig inkább ételkeményítővel sűrített bor volt, mint redukció.

A kiszolgálás inkább udvarias, mint kedves, az árak a magas-középkategóriába tartoznak.

Lehet, hogy a leírásban a kritikai elemek kaptak hangsúlyt, ezzel együtt jelzem, hogy ez összességében mindannyiunknak jó élmény volt, amit szívesen megismételnénk.  

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.