2016. március 30., szerda

Pola Pola (Klauzál tér)



A Pola pola nagyjából a megnyitása óta a célpontlistám élbolyában van. Időközben bekerült mind a Gault Millau kalauzba, az alternatív étkezés egyik ajánlott reprezentánsaként, mind a Dining Guide kalauzba, előkelő helyen.
A minap végre sikerült ide is eljutnunk, jó későn, zárás előtt negyed órával.
Kérdeztem is a pultos kislányt, hogy lehet-e még rendelni frissen sülteket – a grilles fiú épp húzta rá a fémfedelet a grillpultra. Azt mondta, lehet. Mondom, ha ez nem okoz az üzleten belül konfliktust az alkalmazottak között, akkor kérek egy kis adag csevapot (1300 ft remek zsemlével, ajvárral, hagymával). Mellé rendeltem még egy grillezett erőspaprikát, amit olívaolajban marináltak, továbbá egy adag grillezett cukkinit (350), amit ugyanilyen eljárásnak vetettek alá. 
Társam három palacsintát rendelt, aminek a felét nekem kellett megenni, de hát soha ne állítsanak rosszabb kihívás elé.
Kínálnak hermelint (pácolt camembert-t) 990 ftért, olajbogyókat (390), kaprigyümölcsöt (390), sült paradicsomot (350), sült gombát, sült kolbászt (1790), pljeszkavicát (1790), sis-kebabot (1790), tanyasinak mondott bőrös csirkefelsőcombot (1590).


A csevap – a körítéssel együtt - egyik legjobb volt, amit ettem valaha, sőt kijelenthetem, hogy jobbat nem ettem sehol, legfeljebb hasonlóan jót, pedig megjártam Délvidék északi részét és Montenegrot, s az eredeti helyszíneken is kóstoltam ezt a különlegességet.
A palacsinta is ütötte a mércét.
Ittunk mellé némi Staroprament sört (350 egy pohár). Kézműves söröket sajnos nem tartanak.
A kiszolgálás kedves volt, a beltér hangulatos.
Jó volt itt lenni, visszavágyunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése