2016. március 30., szerda

Remek pizza Aradon – Pizza e Pasta



Hogy valami lehet egyszerű és nagyszerű az élet megannyi területén a keréktől a zsíros kenyérig, az ugyebár közhelynek számít. De miként Márai mondja, a közhely „az emberi gondolkodásban összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét.” Az olasz konyha világszerte népszerű fogásai a pizza és a pasta. (Ezutóbbit az anyaországban tésztának, Erdélyben laskának mondják.) E két olasz slágerétel ideáltipikus példája az egyszerűség és nagyszerűség bensőséges kapcsolatának.
Száraz tésztát kínálni különféle rávalókkal, legyen az csak parmezán, vaj és bors, netán erőspaprika, olívaolaj és fokhagyma vagy egy nyolc órán át rotyogtatott bologna-i mártás, nagyon egyszerű képlet, mint ahogy az is, hogy egyféle kenyértésztát szép kerekre formázunk, majd megkenjünk fűszeres paradicsommártással és utána kedvünkre gazdagítjuk, avagy úgy ahogy van, betesszük a forró kemencébe.  Nem véletlen, hogy Heston Blumenthal, a világ egyik legzseniálisabb, a kulináriához a tudomány eszközeivel közelítő három michelin-csillagos séfje a „Tökéletesség konyhája” című örökbecsű művében a tökéletes kolbász, sült csirke, fish and chips és egyéb népszerű és egyszerű étel mellett a tökéletes pizza elkészítését is kihívásnak tekintette.
Egy jó pizza fenséges étel, ebben azt hiszem, embermilliárdok egyetértenek, de százmilliók biztosan. Fausto di Vora, az olasz gasztronómia nem hivatalos magyarországi nagykövete nyilatkozta egy interjúban, hogy nem kell agyonkomplikálni a feltéteket, neki az egyszerű pizzák a kedvencei, például a Margarita.
Ez jut eszébe az embernek akkor, amikor belép a letisztult, szinte puritán belsővel bíró, s hasonlóképpen letisztult és puritán „Pizza e pasta” nevet választott egységbe Arad történelmi belvárosában.
A nemzetközi nőnapon, mint kiderült, Aradon, de lehet, hogy szerte Erdélyben és a Partiumban az emberek felkerekednek, hogy párjukat étterembe vigyék. Így miután hiába próbáltunk helyet kapni egy jóbarátommal a Picassoban, majd az Orient Expressben, őszintén örültünk, hogy a Pizza e pastaban legalább a fal melletti pulton, magasított székeken ücsörögve megehettük választott pizzánkat, mely nápolyi stílusban készült, feltétei szardella, kapribogyó és olajbogyó voltak.
Látványkonyhával működnek, a pizzaiolo mesterien és látványosan forgatja a pizzatésztát, mely gigantikus, impozáns, alaposan felforrósított kemencébe kerül és igen hamar megsül.
Egy kisüveges temesrékasi bort választottunk mellé és ásványvizet. (Nem állom meg, hogy ide ne szúrjam, hogy a kis pincér hölgy szerint a miniborosüveg negyed liter, valójában 187 ml volt, de hát sebaj, nem először találkozunk azzal, hogy magabiztosan blöfföl a felszolgáló. Még a megtévesztés szándékát sem feltételezzük róla.)
Lehetne most okoskodni, hogy milyen jó lenne az italválaszték-bővítés, meg netán az ételpaletta szélesítése friss hallal, de ez méltatlan lenne.
Annak örvendjünk, hogy van Aradon egy olyan hely, ahol a pizza, közép-európai szinten kiemelkedő, de még az olaszországi pizzák egy részét is veri minőségben. 

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése