A Gazdánál (Csíkszereda, Zöld Péter u 1.)

Büszke nevet választott a kapuit a város sétálóutcájában tíz éve megnyitó, majd kissé kinnebb, a törvényszék mellé költöző csíkszeredai vendéglő. A várakozásnak házias étekkel, nagy, sőt, kissé túlzott választékkal, barátságos beltérrel és kiugróan udvarias kiszolgálással igyekszik megfelelni.

A falon korondi kerámia, a bútorzat népies, fából készült, a művirágot az asztalon valódira vagy szalmavirágra lehetne cserélni. 

Az itallap is fejleszthető, a magyar borok kínálása vélhetően tervbe van véve, hiszen szerepel két magyar tétel a borlapon, de egyik sincs (még?) beárazva. Az Igazi Csíki Sör beszerzése is várat még magára, igaz, a sörválaszték ezt leszámítva korrektnek mondható, a megszokott román ipari tételeken kívül van Peroni és Grolsch is.

Az étlap az erdélyi és a magyar konyha hagyományaira alapoz, tartanak az Erdélyben megszokott fogásokon kívül halászlét, mandulás süllőt, de olyan, az éttermi szféra által szinte elfeledett házias ételt is, mint a rakott krumpli vagy a babfőzelék.

Mi babgulyást rendeltünk, továbbá zöldség-fasírtot, görög salátát és túrófánkot. A bableves kétféle babból készült, ízletes volt, markánsan tárkonyos, csülköt is tettek bele bőven. A sűrítést kissé visszafoghatták volna, de így is jó volt. Az adag olyan, hogy önmagában kitesz egy étkezést. 

A görög salátához helyi friss sajtot („kást”) használtak, s nem fetát, de ezt nem bántuk, mint ahogy azt sem, hogy a szurokfüves-citromos-olívaolajas görög öntetet pestoval helyettesítették. 

A zöldségfasírt masszájából szerencsésebb lett volna kisebb gombócokat gyúrni, de így is szerettük.

Az étkezés fénypontja a túrófánk volt, melyből egy adag szerény áráért (forintban 500 egység) lényegében két személyre valót tettek a rusztikus fatálra, amit utána bőven megöntöztek jobbféle tejfölözték és kiváló házi áfonyalekvárral.

Jól éreztük magunkat „A Gazdánál”, megyünk máskor is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Gazdánál 2015. július 27.-én jártunk.

Zazzi cukrászda (Bécsi út 57-61)

Ha igazán jó cukrászdát keresünk Magyarországon, ahol nem súlyos margarinos krémekkel, habfixálókkal és aromákkal dolgoznak, sokkal nehezebb dolgunk van, mint ha kiemelkedő, katartikus éttermet keresnénk. Ezutóbbi esetben 150-200 hely között válogathatnánk, igazán jó cukrászda talán, ha kéttucat van az országban. Amíg a budapesti cukrászdák új hullámának ideje el nem érkezett napjainkban, a titkos tippek évekig két vidéki helyről szóltak, a Váci desszertszalonról valamint a solymári Zazziról, mely két éve a Kolosy tér vonzáskörzetében egy kis utcában nyitotta meg budapesti egységét.

A helyről az is sokat elmond, hogy a Hegyvidék üzletközpontban működő Delizia nevű ínyencbolt kávézója tőlük rendeli a süteményeket.

Az emberi nyelv nem alkalmas arra, hogy leírja a Zazzi desszertjeinek fenségességét, hiteles kép megalkotásához meg kell azokat kóstolni. A Zazzi légies, könnyed, természetes ízű, megnyerő formatervezésű kompozíciókat készít, magabiztosan játszva az ízekkel és az állagokkal. S teszi mindezt megfizethető áron. Külön vendégbarát találmányuk a Zazzi mini-tál, melyen egy sütemény áráért három kóstolható kis adagban. Kiváló kreatív macaronokat is készítenek.

Mi egy mini-tálat kértünk, volt rajta csokoládés habkönnyű desszert, klasszikus ihletettségű vaníliás tarte és valamint gyümölcsös kompozíció. 

Mindezt málnás limonádéval kísértük, melyhez foghatót még nem kóstoltunk, pedig limonádét gyakran rendelünk a „zéró tolerancia” bevezetése óta.

A falakat érdekes fotók díszítik, nem lövöm le a poént, ha olyan kedvükben találjuk a pultosokat, akkor megkínálnak egy macaronnal, amennyiben beazonosítjuk a fénykép tárgyát. Nekünk sikerült, meg is kaptuk a jutalmat.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Copita bor- és tapas-bár (Budapest, Nagydiófa utca 29.)

A Copita az idei év legkellemesebb, legmeggyőzőbb élményeimnek egyike volt. Egy igen kedves jóbarátommal mentünk hazafelé egy kiadós gasztro-turné után, az is kérdés volt, hogy elérem-e óránként induló vonatom kinézett járatát, de amikor megláttuk a Copita-t, mondtam, hogy ide muszáj bemenni, legfeljebb egy későbbi vonattal megyek haza. A parányi helység atmoszférája otthonos, barátságos, jó ízléssel berendezett, a bejárati ajtóban bortartó, kis asztal, rajta boros palackok szolgálnak gyertyatartóként.

Jeleztük a kedves, mosolygós párnak, hogy mi járatban vagyunk s hogy gyorsan akarunk inni valami jót. Jómagam Szentesi József mester Cool elnevezésű rosé habzó borát kértem (eddig azt hittem, csak pezsgői vannak), 

társam választása a szekszárdi Schieber pincészet roséjára esett. 

Iszogatom a bort, mondom, ez igen jó, de nem érezni benne a szénsavat. Rögtön cserélték, az új bontás már szénsavas volt.

Miközben beszélgettünk, egyszerre az asztalra került egy kis minőségi sonka, remek kenyéren valamint olajbogyó és capri-gyümölcs a ház ajándékaként. Nagyon jól esett a gesztus, bár addig több helyen is ettünk s egyáltalán nem voltunk éhesek. 

A remek sonkáról – mely Serrano volt - így írnak a Facebook oldalukon: „Klasszikus spanyol szárított sonka, sertéshúsból, ami megőrzi a sertés combjának alakját. Ez az egyik legismertebb és talán a legnépszerűbb spanyol sonka. A spanyolok  számára a sonka nem egyszerűen étel, hanem a kultúra része, ugyanúgy beszédtéma az asztali társalgásnál, mint nálunk a bor. Illik véleményt mondani róla, felismerni a különbségeket, megbírálni. Első látásra abban különbözik a mi sonkánktól, hogy nem füstölik, hanem egyszerűen sózással tartósítják.”

A Copita olyan hely, melyet el sem hagytunk, de már visszatérnénk. A kiszolgálás osztályon felüli, a borok kiválóak. Ide még visszatérünk. De előbb meg kell látogatni a Solera-t a Kertész utcában, mely, ahogy nézem, szintén az ő tulajdonukban van.

Dorozsmai Endre

Könyvbár (Budapest, Dob utca 45)

Az ötlet hatalmas: egy-egy közismert könyv hangulatát megidézni az ételeken keresztül, barátságos, otthonos, kulturált környezetben.

Ügyes fiatal csapat működteti a helyet, hittel, kedvességgel, lelkesedéssel. Kezdetben a heti, később kétheti ajánlatot egy-egy könyvélmény anyagára fűzik fel. Ottjártunk idején a Bogáncs volt napirenden Fekete Istvántól, s ennek megfelelően rusztikus alföldi magyar ételeket kínáltak az állandó étlap mellett a paraszttáltól a birkapörköltig. De volt már központi ihletadó mű a Sörgyári Capriccio, A szürke 50 árnyalata vagy a Harry Potter is. A papír-alátét stílszerűen rövid összefoglalását adja az aktuális könyvnek.

Mi a stabil étlapot részesítettük előnyben, nem mintha ne szeretnénk a birkapörköltet, de már ebéd után voltunk s csak egy kávéra mentünk be. Végül rendeltünk libamáj brullée-t,

marcipános meggylevest,

Créme Brullée-t

és Panna cotta-t eperöntettel.

A tálalás s az ízek kiválónak bizonyultak, volt egy kis frissességi probléma az egyik tétellel, de annyira jó volt az összélmény, hogy ezt úgy tekintjük, mint apró véletlent. Az árak sincsenek elszállva, a kiszolgálás kedves, kommunikatív. A sör „Tesóm főzte” névre hallgat, merthogy valóban az üzletvezető testvére főzte. Szerettük. A borlapot értő kézzel válogatták össze, élvonalbeli magyar borászok nedűi mellett olyan különlegességeket is rendelhetünk, mint a Folly Arborétum Budai Zöldje vagy Orbán Gergő több tétele.

A Könyvbár egyik legjobb élményünk volt az utóbbi időben. Sok sikert, sok rajongót nekik, megérdemlik!

Dorozsmai Endre

A szöveg a  Demokrata számára készült.