A Gazdánál (Csíkszereda, Zöld Péter u 1.)

Büszke nevet választott a kapuit a város sétálóutcájában tíz éve megnyitó, majd kissé kinnebb, a törvényszék mellé költöző csíkszeredai vendéglő. A várakozásnak házias étekkel, nagy, sőt, kissé túlzott választékkal, barátságos beltérrel és kiugróan udvarias kiszolgálással igyekszik megfelelni.

A falon korondi kerámia, a bútorzat népies, fából készült, a művirágot az asztalon valódira vagy szalmavirágra lehetne cserélni. 

Az itallap is fejleszthető, a magyar borok kínálása vélhetően tervbe van véve, hiszen szerepel két magyar tétel a borlapon, de egyik sincs (még?) beárazva. Az Igazi Csíki Sör beszerzése is várat még magára, igaz, a sörválaszték ezt leszámítva korrektnek mondható, a megszokott román ipari tételeken kívül van Peroni és Grolsch is.

Az étlap az erdélyi és a magyar konyha hagyományaira alapoz, tartanak az Erdélyben megszokott fogásokon kívül halászlét, mandulás süllőt, de olyan, az éttermi szféra által szinte elfeledett házias ételt is, mint a rakott krumpli vagy a babfőzelék.

Mi babgulyást rendeltünk, továbbá zöldség-fasírtot, görög salátát és túrófánkot. A bableves kétféle babból készült, ízletes volt, markánsan tárkonyos, csülköt is tettek bele bőven. A sűrítést kissé visszafoghatták volna, de így is jó volt. Az adag olyan, hogy önmagában kitesz egy étkezést. 

A görög salátához helyi friss sajtot („kást”) használtak, s nem fetát, de ezt nem bántuk, mint ahogy azt sem, hogy a szurokfüves-citromos-olívaolajas görög öntetet pestoval helyettesítették. 

A zöldségfasírt masszájából szerencsésebb lett volna kisebb gombócokat gyúrni, de így is szerettük.

Az étkezés fénypontja a túrófánk volt, melyből egy adag szerény áráért (forintban 500 egység) lényegében két személyre valót tettek a rusztikus fatálra, amit utána bőven megöntöztek jobbféle tejfölözték és kiváló házi áfonyalekvárral.

Jól éreztük magunkat „A Gazdánál”, megyünk máskor is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

A Gazdánál 2015. július 27.-én jártunk.