2015. április 14., kedd

Barnabás testvér (Biatorbágy, Szabadság utca 9.)



Az Etyeki Piknik érdekes élmény volt, a beharangozott családiasság inkább tömeget és sorbanállást jelentett. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a rendezvény hangulatos, a zenei kínálat igényes, érdemes olyan idősávban menni, a program elején vagy a végén, amikor gyérebb a tömeg.
Az élményt Biatorbágyon „vezettük le” egy baráti sörözéssel Barnabás testvérnél, egy bajor étteremben. 
Volt persze egy helyi ötletadó, egy régi kedves jóbarátom, aki néhány éve e szeretnivaló helységben lakik. Tizenketten voltunk, akik önállóan rendeltek, így végig lehetett kóstolni szinte a teljes kínálatot, sörben-ételben egyaránt.
A sörválaszték nem túl széles, Paulaner Hell és búza valamint egy Hackel Pschorr félbarna volt csapon, ezeket ittuk. Utóbbi nem volt friss, de leküzdöttük, a másik két sör rendben volt, ittunk is fejenként több korsóval.
Az étlap dicséretesen rövid, áttekinthető, 
az ételek korrektek, legfeljebb a bajor csülkön lenne még mit kísérletezni, hogy nagyobb felületen ropogjon a bőre. 
Meg lehet csinálni, mi itthon addig tanulmányoztuk a kérdést, míg sikerült. A sztrapacska finom volt, a marhapofapörkölt
 s a bajor minikolbászok szintén, 
a sörös csirkecombok ízletesek, a köret igényes, 
a somlói szaftos, az átlagosnál egy fokkal jobb. 
Utoljára hagytam a kacsamellet, melynek ugyan nem ropogott a bőre, de a hús omlós volt, ízletes és roséra sütötték, ahogy kell.
Úgy hírlik, hogy a húsokat az országos szinten is nevet szerzett Czimer hentesboltból veszik, ami egyébként teljes mértékben életszerű, hisz ott van a hentes a szomszéd utcában. 
A beltér rusztikus hangulata is megnyert, jól esett itt hosszabban üldögélni, bár nem vagyunk üldögélős típusok. 
A kiszolgálás udvarias, rugalmas, gyors.
Jól éreztük magunkat Barnabás testvérnél, ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.
Barnabás Testvérnél 2015. április 11.-én voltunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése