2015. április 14., kedd

Faszaládé (Október 6 utca 9 sz.)



A világhálón jól beharangozott és sokak által várt Faszaládé egy aprócska beszögellésben ütötte fel tanyáját az Innio ingatlanán belül. Leülni csak a teraszon lehet. 
Olyannyira el van rejtve a kis hely, hogy simán elmentünk mellette, miközben azt kerestük. Végül a Burger and Love-ban kértünk s kaptunk útbaigazítást, mert azt hallottuk, hogy ahhoz is van némi köze Benkő Zoltánnak.
A Faszaládé, mint az nagyjából közismert, a kolbásztémára épül, minőségi kolbászokat készítenek s azokat faszénparázson sütik meg. 
Az étlap rövid, áttekinthető, van ötféle kolbász, továbbá véres és két kombinált menü. 
Mi csípősnek mondott sertéskolbászt kértünk valamint vérest almával és fenyőmaggal.
A kolbász (790) debreceni zsánerű volt, a nemrégiben Kerekes Sándor Őshonos delikátjában járva hallgattam érdeklődéssel, hogy az előzetes, gőzben történő hőkezeléstől kapja a lecsókolbász és a debreceni a sajátos állagot. Nos, a kolbász finom volt, mint már utaltam rá nem volt csípős. Olyannyira nem, hogy a csípős iránt komoly előítéletekkel bírók (asszony, gyermek) is megették. Viszont határozottan finom volt. Jelzésértékű mustárt kaptunk hozzá, így azt kellett még rendelni, 150 forintot kértek el érte, az étlapon rögzített módon.
A zsemlényi szeletelt minicipó is kevésnek bizonyult, azt is után kellett rendelni, 250 forintért. Ha kértünk volna uborkát az még 300 lett volna. Nem állom meg, hogy össze ne vessem a Séf utcájával, ahol 1100 forint a lecsókolbász, kb. háromszor több a hús, benne van az árban a mustáros párolt hagyma, továbbá a mustár és a kenyér szükség szerint ingyen utánpótolva, valamint a káposztával töltött savanyú uborka.
A véres (990) telitalálat volt, mind állagra, mind ízre.
Az italválaszték sem túl széles, de ezzel nincs is baj. Almafröccsöt ittunk (3 dl 390 ft) és Fuxli fröccsöt (dettó 390).
A kiszolgálás kedves, közvetlen, a dekoráció funkcionális és esztétikus. Szerettünk itt lenni, lehet, hogy még jövünk, megkóstolni a kacsamájas csirkét valamint a marha-bárány vegyes kolbászt.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, de lehet, hogy átszabva leadom máshová is.
A Faszaládéban 2015. március 12.-én jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése