Kiosk (III 15. tér)

 A magyar étteremkritika két fő, hitelesnek és tárgyszerűnek mondható forrása, a Gault Millau kalauz és a Dining Guide általában hasonlóan pontozza helyeket. Ritka, hogy 3 pont, azaz három nagyságrend különbség legyen a kettő értékelése között, mint ahogy az a Pest szívében, az Erzsébet híd lábánál működő Kiosk esetében tapasztalható. De sebaj, egy okkal több, hogy saját tapasztalatot szerezzünk.

Úgyhogy első adódó alkalommal elmentünk, leültünk, majd várakoztunk. Öt percig nem történt semmi, nem jött senki sem felénk, pedig elég láthatóak voltunk hatan a terem közepén levő asztal mellett. Végül magunk mentünk a pulthoz étlapért, annál s inkább, hogy a pincérek különös technikával kifejezetten kerülik, hogy tekintetük találkozzon a vendégével. Az ételrendelés feladásakor érdeklődtünk az elkészülési idő felől, azt ígérték, hogy 10-15 perc, míg az ételekhez jutunk. Ehhez képest több, mint fél óra után hozták azokat. De az italokra is igen sokat kellett várakozni. A felszolgáló nem tudta megmondani, hogy az egy szem kézműves India Pale Ale sörüknek ki a készítője, tehát felkészültség dolgában is lenne javítanivaló. (A Credo "nem IPÁja" volt a sör, Németh Antal keze munkája, amit egyébként a Vertigo ársaságában a Gault Millau Kalauz bemutatóján is kínált.)

Az ételek átlag felettiek voltak. A gulyásleves ízletesnek bizonyult, (a kovászos kenyeret lefelejtették, azért külön kellett szólni, egyébként nem volt kiemelkedő, sok helyen ettünk ennél ízletesebb, jobb állagú kenyeret, ez inkább az ipari vonalra hajazott )

a sárgaborsórizottó érdekesnek, 

a sült paradicsomlevestől többet vártunk, 

a három minihamburger kifejezetten jól sikerült, 

a desszertek pedig egyértelműen kiemelkedőek voltak. Különösen a Rigó Jánost szerettük, szép játék volt az ízekkel és állagokkal, tisztes alapanyagokból készítve. 

Értékelésünk tehát inkább a bőkezű Dining Guidehoz áll közelebb, azzal a megjegyzéssel, hogy azért a TOP100-be velük ellentétben semmi esetre sem választanánk be a KIOSK-ot.

Kellemes meglepetés volt, hogy érdeklődtek az ebéd végén, hogy ízlettek-e az ételek, elmondtam, amit fent leírtam, azzal kiegészítve, hogy a jóbarátunk, aki a rizottót rendelte, nem volt megelégedve s nem is ette azt meg. Azt mondja a kis hölgy, hogy akkor azt nem írják a számlához. A tisztes borravalót többször megköszönték és kedvesen búcsúztak.

Az étkezés végét nehéz összeegyeztetni a kezdeti botrányos semmibevételünkkel. Lehet, hogy visszatérünk hétközben délben is, állítólag tisztes minőséget nyújtanak elérhető áron az ebédmenü műfajában.

Dorozsmai Endre

A szöveg rövidített változatát leadtam a Demokratának.

A Kioskban a Borjour előtt voltunk, 2015. február 14.én.