2014. december 27., szombat

Műfajcsúcsok 2014




Sokszor az az érzése az embernek egy ételt kóstolván, hogy ez a műfaj ennyit tud, jobbat nem lehet készíteni, legfeljebb hasonlóan jót. Összeszedtem azokat a tányérokat 2014-ből, melyek számomra ilyen műfajbeli csúcsot jelentettek. Az ételeket abc sorrendbe helyeztem, hiszen nem lehet alá-fölé rendeltséget megállapítani közöttük.

Csülkös pacal (Patrióta)
Kedvenc ételeim egyike, holtversenyben a körmös pacallal és a farkas pacallal, egy kedves jóbarátom kreációjával. A Patriótában a pacalpörkölt szép színű, jó állagú, tökéletes íz-egyensúlyú.

Főzelék (Karalábéfőzelék) (Baltazár)
A Baltazár többször is előjön év végi összegzéseimben. Nem véletlenül. Ez az a hely, ahol Litauszki Zsolt, egyik kedvenc séfem nemcsak kreatív funkciót tölt be, hanem maga is főz. Ha nem űzne belülről az állandó felfedezési vágy, s még mindig fővárosi lakos lennék, mint 1990 és 2000 között, a Baltazár lenne az egyik törzshelyem.
Az almával könnyített, selymes, ízre-állagra egyaránt ámulatba ejtő karalábéfőzelék messze a legjobb főzelék volt, amit ettem életemben.

Hamburger (Baltazár)
A hamburgerek hamburgere. Leheletkönnyű, saját sütésű zsemle, első osztályú, kifogástalanul hőkezelt hús, remek ízesítők. A műfaj abszolút csúcsa.

Házi kenőmájas (Brill bisztró)
Kenőmájasban mi sem vagyunk gyengék, nejemnek is egyik specialitása, jómagam is sokfélét készítettem. Konfitált csirkemájból lett a legfinomabb. Nos, ez a sertésmájas olyan volt, amilyet csak álmodni lehet. Tökéletes fűszerezés, állag, illat, szín. Ebből a műfajból sem lehet többet kihozni.

Ramen (Omu, Gourmet)
Legjobb ramen amit eddig ettem, kiváló belevalókkal. Nem tudom, megnyílt-e azóta az étterem, amikor legutóbb néztem a Fbon, még nyitás előtt tartottak.

Ropogósra sült csülök (Brill csárda)
A Brill csárda a Brill bisztró testvére Orosházán, a jeles étterem csárda-kompatibilis fogásait kínálják elsősorban. Gasztronómiai szempontból a legjobb eddigi csárdaélményem volt. A csülök bőre valóban ropog, belül a hús omlós, jó ízű, kiváló hozzá a köret is.

Sajttorta (No 1.)
A megújult, kissé olaszosba fordult No 1. meggyőzött minket. Kevesebbet vállalnak, de azt tisztességgel végigviszik. A sajttortájuk katartikus volt, nem hiszem, hogy többet ki lehet hozni a műfajból.

Sült császár (Sanzon)
A Sanzon idei szegedi felfedezésem volt. A rendelt fogások közül a sült császárhús fogott meg leginkább. Kiváló állag, remek íz.

Túrógombóc (Terminál)
Nem hittem, hogy túrógombóc olyan finom lehet, mint amilyen a Terminálban. Tegyem hozzá, nem is rajongok ezért a desszertért. De milyen jól tettem, hogy megkóstoltam a Goutmet-n! Azóta volt szerencsénk az étteremben is kipróbálni. Ugyanazt a szintet hozta.

Vadas (nyúl) (Ikon)
Nem vagyok vadasrajongó. De jó helyeken próbálkozom olyan fogásokkal, melyeket egyébként nem különösebben kedvelek. Az Ikonnak sikerült kihozni a vadasból a legtöbbet. Íz, állag, illat, tálalás, tökéletes volt minden, mint ahogy az egész élmény.

E bejegyzéshez szándékosan nem használtam korábbi jegyzeteket. Ami igazán jó, annak emlékezetesnek kell lenni. Nos, ezek az ételek mind emlékezetesek voltak. Gratula a „szerzőknek”!


Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése