2014. december 25., csütörtök

2014 legjobb éttermi élményei



Szilveszter közeledtével itt az ideje az összegzésnek. Úgy döntöttem, végignézem iei jegyzeteimet és listázom az esztendő legjobb éttermi élményeit. Csak olyan vendéglők kerültek fel erre a listára, melyeket idén fedeztem fel. Azért nincs rajta például az Ikon, mert ott már voltunk tavaly, a békéscsabai Brill bisztró, mert oda nyitás óta visszajárunk, ez ugyanis az Aradhoz legközelebb eső csúcsvendéglő. Nem szerepel a debreceni No 1. sem, mely felkívánkozik a listára, de ott már voltunk tavaly is.

3. Baobao
4. Aszú
8. Seasons (Liszt Ferenc tér)
10. Hanoi Pho bistro (Fő u.) 

Az egyes éttermek mögé illesztettem a blogbeszámolót, ha tehettem. a Hanoiról ezek szerint nem írtam, egyik legjobb, ha nem a legjobb pho-bár Budapesten, ahol menüben igen ízletes fogásokat adnak a pho-n kívül. Azért volt fontos, hogy a címet is megadjam, mert van egy másik egységük is, az Akadémia utcában. Az sem rossz, de ott tavaly voltunk.
A Seasons idén decemberben fedeztük fel, még nem volt időm írni róla.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése