Garibaldi bisztró (Garibaldi utca 4.)

Szívünkhöz a Kossuth nótákon is lemérhetően közel álló Garibaldiról kapta a Szabadság tér háta mögötti, kedves kis belvárosi utca a nevét. Az ott nyílt, a hagyományt a modern konyhatechnológiával és tálalással ötvözni igyekvő bisztró pedig felvette az utca nevét.

A hely délidőben igen népszerű, olyannyira, hogy bizony van mit várnunk az ételekre, pedig menüztetés folyik. Két ételsorból lehet válogatni, az árszabás meglepően kedvező, (két fogás 1390, három fogás 1690, négy fogás 1990). A menühöz adnak egy deci bort vagy limonádét mindössze 190 Ft-ért.

A Garibaldi kellemes, nyugodt hely, elegáns, korszerű a berendezése, jól összeválogatott, ebédeléshez megfelelő hangerejű és minőségű háttérzene szól, a kiszolgálás pedig, ha lassú is – a konyha miatt – de egyszerűen kifogástalan. Pincérünk szívélyes, kedves, türelmes, kommunikatív, minden extra kívánságot készségesen teljesít. Az emberben az a meggyőződés lesz úrrá, hogy ha éttermet vezetne, ilyen felszolgálókkal szeretne dolgozni.

Megrendeltük mind a két menüt (A verzió: tzatziki, sárgacéklás karalábéleves, csirkepaprikás göngyölt túrós csuszával, meggyes piskóta, B verzió: sült feta, parajkrémleves, borzas hasábburgonyával, sztracsatella) annyi különbséggel, hogy az egyszerűbb desszerteket lecseréltük izgalmasabbakra, némi felár ellenében, konkrétan sajttortára, somlói szeletre és körtével kísért csokoládétortára, egyikünk pedig az a la carte étlapról rendelt Cézár salátát sous vide csirkemellel és lassan sült sertéstarját ceruzababbal és steak burgonyával. Külön kiemelést érdemel a helyben sütött remek kenyér.

A tzatziki átlagos-korrekt volt, jól jött volna hozzá némi pirítós, mire a kenyér megérkezett, megettük.

A megfelelő, de meglehetősen puritán fetasajthoz kértünk némi olívaolajat, ami jó minőségű volt. 

A parajkrémleveshez kitaláltam volna valamit betétet, ha magam állítom össze az ételsort, minden esetre így is ízletes volt, egyik asztaltársam meg is fogadta az élmény hatására, hogy megpróbálkozik az otthoni rekonstrukcióval. 

A karalábéleves remeknek bizonyult, a sárga céklával eddig nem találkoztam, most viszont igen s ez örömömre szolgált. 

Külön értékeltük, hogy a zöldségek nem voltak agyonfőzve, a parajleves színe is szép intenzív zöld maradt. A Cézár salátához a csirkemellet nem készítették vákuum alatt, némileg ki is száradt, nagyjából az élvezhetőség határáig, de azon belül maradva, értékeltük, hogy az alapanyag római saláta volt, a dresszinget is szerettük, a kenyérkockák elmaradtak, viszont korrekt minőségű parmezán került hozzá, igaz, ezt lehetett volna vékonyabbra szelni. 

A túrós csuszával körített csirkepaprikáson csak hibát keresve lehetett volna kifogást lelni, 

a mátrai borzas finom volt s a krumpli sem tűnt mirelitnek. (Vagy új formájú mirelit krumpli került piacra.)

A lassan készült (alighanem konfitált) tarja ízre-állagra rendben találtatott, bár sokat dobott volna rajta, ha felszolgálás előtt kicsit megpirítják serpenyőben alul felül. 

A steak burgonyát pedig nem forgattuk volna össze a zöldségekkel, mert így elvesztette a ropogósságát, de azért adott formájában is eredeti, élvezetes köret volt, mint ahogy végső soron megbékélnénk azzal, ha ez a tányér lenne a mai magyar vendéglátás átlagszínvonalát jelző mérce. A desszertfrontot elég erősnek ítéljük: a somlói szeletet valamivel szaftosítottuk volna ugyan, így kissé száraz volt, de érzékelhetően átlag feletti csokoládéból készült, a sajttortaként népszerűsödő amerikai túrótorta kitűnő volt (nem így nézett ki eredetileg,  mohó asztaltársam nekiesett mielőtt lekaphattam volna teljes szépségében.)

a csokoládétorta jó alapanyagból készült, kellően tömény, ízletes volt, olyan, mint a hajdani csokito reklám (nem biztos, hogy így írták, de az nem baj), s jól harmonizált a szirupos körtével.

A borválasztékot lehetne szélesíteni, de ami van, azt jó nevű magyar termelők tételeiből válogatták, s szurkolunk, hogy a 2011-es rosékat minél hamarabb kipörgessék, mert minél inkább benne vagyunk a 2013-as esztendőbe, annál kínosabb ezt az évjáratot kínálni. Mi végül a sörfogyasztás mellett döntöttünk, a G4 névre keresztelt cseh sört nagyon szerettük, meg is ittunk belőle fejenként 3-3 korsóval.

Összességében kellemes élmény volt a Garibaldi bisztró, ár/érték arányban párját ritkító. Jó szívvel ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg jelen formájában nem jelent meg sehol, jócskán rövidített változatát Demokratának adtam le.
A Garibaldi bisztróban 2013. február 8-án jártunk.