2012. május 30., szerda

Libanoni étterem (Arad, Aurel Vlaicu u. 225-235)



A plázákat és a bevásárlóközpontokat, mint a globalizmus fellegvárait és a fogyasztói idiotizmus terjesztőit konzervatív ember nem szereti. Mégis néha elvetődünk ilyen helyekre s meglepődünk, hogy gasztronómiailag a „genius loci” által meghatározott, silány teljesítményű tucat-gyorséttermek mellett egész korrekt vendéglátóipari egységek is akadnak.  Hogy most ne budapesti példával hozakodjunk elő, bár ilyen is akad, nem is kevés, Temesváron a Iulius Mall nevű komplexum keretén belül működő La Vela nevű olasz étteremben ettük az egyik legjobb raviolit és pizzát, de e helyek számát gyarapítja az aradi Galeria Centerben működő Libanoni étterem is, ahol a minap étkeztünk.



A berendezés illik a hely nevéhez, bár kicsi hideg, több intimitás elférne benne. A kiszolgálás kedves, az ételek pedig autentikusak. 



Ettünk humuszt frissen sült arab lapos kenyérrel, 



napi menüt, amiben volt gombaleves, tandoori csirke, sült krumpli, fokhagymamártás valamint desszert, továbbá egy hússal töltött arab lepényt. Mindehhez házilag készített gyömbéres, mentás limonádét ittunk. A humusz és a csokispiskótára emlékeztető desszert korrekt volt, a kenyér fenomenális, friss omlós, álomfinom, a csirkét nem sütötték át kellően, de fűszerezése remek volt, akárcsak az arab lepényé és a gombakrémlevesé, a sült krumpli pedig helyben készült s nem valahol a világ másik végén fagyasztották le félkészen. (Ez természetes lenne egy olyan országban ahol annyi burgonya terem, mint egyedül Székelyföldön, de sajnos a legtöbb vendéglőben, akárcsak a megmaradt Magyarországon mirelitárut adnak.) Minderre fizettünk írd és mondd 2500 Ftnak megfelelő lejt, ami különösen egy plázán belül működő étteremben ledöbbentően alacsony összeg.
Kellemes meglepetés volt az aradi Libanoni étterem, megyünk még.


Dorozsmai Endre

A szöveg a  Demokrata számára készült.
A Libanoni étteremben 2012. május 29.-én jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése