2021. június 26., szombat

Black Sheep (Gyula, Városháza utca 18.)

 

A Viharsarki serneveldével megérkezett kézműves sörfőzés a Viharsarok ékszerdobozába, Gyulára, a 2020 decemberében pedig a csúcskávék világát képviselő debreceni kávépörkölő és kávézó, a Black Sheep nyitott a városban új egységet. Alapítója, Tóth Gábor a legsikeresebb barrista-k egyike. A cégnek ez a második üzlete, de továbbiakat is akarnak nyitni.

A beltér rendkívül hangulatos, a térkiképezés ötletes, 




a központi fantázia-figura Bárány Béla vendéglátó, aki Rózsa Sándorként ábrázolva figyelmezteti a betérőt arra, hogy „Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, minden úgy lösz, ahogy lönni köll”. Igényes kis teraszuk is van.


Saját cukrászüzemet működtetnek, süteményeik átlag felettiek, de még fejleszthetők. A narancsos sajtkrémes répatorta ütötte a mércét, de a túrótorta alapja nem volt teljesen meggyőző. Mellettük azonos márkanévvel fagyizó is működik, itt is rendkívül kedves, szívélyes a kiszolgálás, a fagylalt sem rossz, de még hosszú út vár rájuk, ha a kávéik szintjét el akarják érni a műfajban. Azt nagyon értékeltem, hogy egy adagban több íz is kombinálható. Kiemelkedő volt a valóban frissen facsart, szűrt és jég nélkül is hideg narancslé, nem spóroltak az alapanyagon.


Kínálnak reggeliket és tetszetős szendvicseket, továbbá bisztró stílusú ebédet is a hortobágyi palacsintától a spárgás marhapofán át a hamburgerig. Nápolyi pizzát is sütnek, szemre bizalomgerjesztőt, ennek, valamint a főtt ételeknek a megkóstolása következő látogatásomra maradt. Kenyereket elvitelre is kínálnak, szakmai tanácsadójuk „Szabi, a pék”, a legendás „Il Panificio Basilico” hálózat életre hívója.

Az itallap igényes, a kávék mellett tartanak néhány bort, prémium üdítőket és remek kézműves söröket.

A Black Sheep üdítő színfolt Gyulán, érződik, hogy minden műfajban kiemelkedőt igyekeznek nyújtani, ami többnyire sikerül is. Aki arra jár, ne hagyja ki!

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg a Demokrata számára készült.

 

Honlap: https://black-sheep.hu 

1 megjegyzés:

  1. MA VOLTUNK GYULÁN A BISZTRÓBAN minden várakozásunkat felülmúlt ! TISZTELETTEL Berke SÁNDOR !

    VálaszTörlés