2020. október 30., péntek

Szárcsa csárda (Székesfehérvár, Szárcsa utca 1.)

 A Szárcsa csárda mind a Tripadvisor, mind az ittjartam.hu értékelései szerint a város második legnépszerűbb étterme, ami nagy szó, hiszen Székesfehérvár gasztronómiája sokat fejlődött az utóbbi évtizedben, több országos szinten kiemelkedő étterem is működik a városban.

A nemrégiben sikerült végre eljutni a Szárcsába, mely kifejezetten jó élményt adott.

Egyetlen zavaró mozzanat az volt számomra, hogy a felszolgáló, bár formálisan kifogástalan udvariassággal kezelt minket, mondhatni semmilyen felvetésünkre nem reagált érdemben, az elismerésre sem, nem volt kommunikatív, mint aki úgy érzi, hogy nem feladata a vendéggel szóba elegyedni. S nem azért, mintha nagy lett volna a leterheltség, negyed ház, ha volt és majd minden asztalra jutott egy pincér. De nézzük inkább a jót.

A beltér megnyerő elegye a századforduló nagypolgári, valamint népi ízlésvilágának. Gerendás mennyezet, berámázott régi képek, impozáns kredenc, antik óra, tükör díszes aranyozott rámában, a megvilágított vitrinben borosüvegek, kandalló. Otthonosság, meghittség, vendégmarasztaló atmoszféra.




Az étlap a fősodratú magyar ételekre alapoz a Jókai bablevestől a marhagulyáson, harcsapaprikáson, a hagymás velővel töltött rántott sertéskarajon át a somlói galuskáig, de túl is mutat ezeken, amint az a rendelésünkből is látszik.

Ettünk ízletes padlizsánkrémet, szépen tálalt, meggyőző vargánya cappuccino-t csilis mézespuszedlimorzsával, mélysütött sült tintakarikákat és -csápokat csónakburgonyával és olívaolajos citromos fokhagymamártással, valamint mákos sütit gyümölcsmártással. 






A kissé kötelességszerű, izgalommentes desszertet leszámítva minden átlag feletti volt, beleértve a helyben sült kenyeret is.

Érdemes kiemelni, hogy tartanak kiváló kisüzemi söröket a helybeli Hübristől valamint a fővárosi Horizonttál, továbbá csinos borválasztékot a Bortársaság kínálatából, beleértve olyan különlegességeket, mint a Szepsy pince Úrágya Furmintja vagy Demeter Zoltán Kakas dűlős Furmintja.

A csárda-műfajban a Szárcsa a legjobbak közé tartozik, de étteremként is megállja a helyét országos viszonylatban.

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg rövidített változatát a Demokratának adtam le.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése