2020. október 12., hétfő

Szaletly (Budapest, Thököly út 80.)

 

A legendás Thököly étterem a nemrégiben Szaletly néven nyitott újra. A Thököly út és a Stefánia út sarkán álló épületben kisebb kihagyásokkal 1907 óta működik vendéglátó egység, mely a legkülönbözőbb történelmi korokban tudta kivívni magának a vendégek elismerését és szeretetét. Az új dizájn és koncepció is közönségsikert ígér, ottjártunk idején, hétköznap délben a kerthelység szinte megtelt.

Mi a belső térben ültünk le, az mindig többet ad egy vendéglő sajátlagosságából. A Szaletly kicsit romkocsmás, kicsit avantgarde, kicsi retro, ugyanakkor mindez harmonikus egységben áll össze. A háttérzene kiváló, ideális a hely atmoszférájának kiegészítésére.




Leigazolták Bernáth Dánielt, a legjobb magyar séfek egyikét, eddig a NU26-ban és a Rézkakasban volt alkalmam a főztjét kóstolni, egyszer sem csalódtam. Mint a honlapról megtudhatjuk, jelszavaik: „friss és minőségi alapanyagok, környezettudatosság, modern feldolgozás, hagyománytisztelő ételek.” Jobb ars poeticat-t elképzelni is nehéz. A jól átgondolt, nem eltúlzott választék ennek megfelelően a magyar konyha közkedvelt fogásaira épül: kínálnak többek között fehérkörözöttet, gulyáslevest, cigánypecsenyét, madártejet.

Teljesen véletlenül úgy alakult a helyzet, hogy minket maga a tulajdonos szolgált ki, akivel érdekes beszélgetést folytathattunk a Kárpát medencei gasztronómia és a vendéglátás témakörében.

Rendeltünk borkorcsolyának is kiváló velős pirítóst (1690), 


kíméletesen hőkezelt, remek kacsamájat (3290), 


belsőséggel gazdagított halászlét (2390) 


valamint somlói galuskát (1790). 


A halászlé az étlap szerint a Rév csárda stílusát követi, ezt nem tudom megerősíteni, ami viszont cseppet sem baj. A lé nem volt olyan emulziós, selymes, mint Rév csárdáé, viszont sokkal jobb volt benne a halhús. A halászléhez kapott kenyér friss, ropogós, a séf saját chilikrémje pedig teljes mértékben meggyőző volt. A somlói galuska az íz- és állagjátékok mellett remekül hozta e klasszikus desszert eredeti ízharmóniáit.

Kiemelkedő élmény volt a Szaletly, jó szívvel ajánlom mindenkinek.

 

Dorozsmai Endre

 

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése