2019. december 17., kedd

Temesvár legjobb sörözői




A 2013-ban nagy lendületet kapott magyar sörforradalom nagyjából fél évtizedes késéssel megérkezett a tágan értelmezett Erdélybe is.
Temesvár élen jár a sörvilág minőségelvű megújításában, a már bevetté vált „Sörklinika” és az évek óta működő Bereta mellett megtanulhatjuk lassan az Owl, a One Two, a Double Drop Crew nevét is. Tegyük hozzá, a Berarescu nevű egységnek is van saját söre, ami immár hat temesvári főzdét jelent.
A főzdékkel együtt megnőtt a minőségi sört kínáló egységek száma is.
Ezeket veszem számba alább.
Főbb szempontok: minőségi sörök választéka, atmoszféra, s persze az sem hátrány, ha enni is lehet valamit. Ezzel együtt az első helyen egy olyan söröző áll, ahol semmiféle étel nem kapható. Ezt leszámítva ugyanis ez a hely maga a tökély.
Lássuk!

1.     Bereta Taproom



Első helyen a Bereta nevű sörfőzde bemutató-üzlete áll, ahol általában 6 csapon folynak a cég saját sörei. Összesen 16 csapjuk van, jobbnál jobb vendégsörökkel. Megesett, hogy több magyar vendégsörből választhattunk.
Aki nem kellően figyelmes, megfosztja magát attól az élménytől, hogy benézzen a hátsó helységbe, ahol hat teli hűtőszekrényből válogathat sörkülönlegességeket. Az árakra is figyelni kell, akad sör, ami akkor is drágának minősülne, ha bor lenne.
A dizájn megnyerő, úgy modern, hogy nem szembántó.
A kiszolgálás kedves, lehet kérni kóstolót is a sörből ingyen.
Az árak helyhez mértek. Csak 0,33-as mennyiséget csapolnak, jellemzően 15 lejért poharát.

2.     Berarescu






A Berarescu volt az első egység, mely az egyik legjobb magyar sörfőzdének, a Mad Scientistnek a söreit csapon kínálta Temesváron.
Vannak saját söreik is.
Tartanak minőségi ételeket is, finom a burger, a pizza és a vegyes sörkorcsolyatál is.
Tetszetős a beltér, adnak kisebb mennyiségű sört, is konkrétan 2 dl-t is. Jól jön ki az ember itt a két decis kóstolgatással.

3.     Bibliotheka



A Bibliotheka az a hely, ahol a legtöbb átlag feletti sör kapható Temesváron, de csak palackban. Helyben fogyasztás esetén 3 lej a felár. Mivel az árak kedvezőbbek, mint másutt, lényegében ugyanott vagyunk, ha itt iszunk meg egy Hopheadet, Ground Zerot netán Beretát vagy a Reciprocban.
Egy ideje konyhájuk is van, jó minőségű és jó árú burgereket készítenek,  de tartanak oldalast is.
A beltérben kicsi a hely, a teraszon télen hideg van és füst.

4.     Reciproc



Egyik kedvenc helyem, de nem rakhattam a sor elejére, mert ez nem elsősorban söröző. Van itt tea, bor, kávé, minőségi üdítő desszerteket, hideg sörkorcsolyák. Itt is nagyon jó a dizájn, s egyben egyedi is.
Csapolt sör nincs, de impozáns a palackos választék.

5.     Viniloteca


A Bereta cég mindenesének a rock-rajongó, 58 éves apja a tulajdonos itt. Ez valójában egy lemez és CD bolt illetve antikvárium, ahol remek sörök is vannak, kis választékban. A beltér rendkívül hangulatos. Az árak nem alacsonyak.

6.     Taproom


Ha nem zavarna, amikor a fal mellett magasított széken kell igyam a sört, akkor ez a hely, mely a One Two nevű főzde bemutatóüzlete, előrébb kerülne a listán.
A kiszolgálás nagyon kedves, a sörök kiválóak, van vagy 9 csapjuk.
2 decis korsót is lehet kérni.

7.     Beeroteka

Német privát, tehát nem multi sörökre szakosodott üzlet.
Egy sör csapon, impozáns palackos választék.
A kiszolgálás stabil módon személytelen és barátságtalan.

8.     Csíki söröző







A csíkszentsimoni főzde temesvári bemutatóüzlete. Fősodratú konyha, amatőr kiszolgálás, jó dizájn. Vannak erdélyi boraik és töményeik is. Kis Székelyföld Temesváron


9.     ReStage


Nem elsősorban söröző, de az is. Korrekt sörválasztékkal. Az előzőekkel ellentétben itt vannak nagyipari multisörök is. A konyhájuk nem kiugró, de megbízható. Csirkeszárny, oldalas, vegyes sörkorcsolyatál, ropogósnak mondott sertésfülcsíkok kipróbálva.

10. Manufactura



Kultúrkocsma a Bega szomszédságában, nem messze a Mária tértől. Volt itt már Tűzkerék koncert és magyar színházi előadás is. Tartanak jó pár minőségi sört. A beltér hangulatos.

11. 80's




A nyolcvanas évekhez címzett népszerű kocsmában remek beltér várja a vendégeket, továbbá elég hangos zene. A nyolcvanas évek előadói közül nem azokat hívták segítségül ottjártunk idején, akiket szívesen hallgatunk. Elég sok kommersz sörük van, de akad néhány kifejezetten jó, mint például a bereta Juicebag és Citro.

12. Meat busters



Ez a hely lehetne az élbolyban is, de nem söröző, hanem étterem. Nagyon kedvesek, be lehet ülni egy sörre is, de kicsit kínos. Ezért csak itt a sor végén említem. A söreik kiemelkedőek, a kontyhájuk jó.


Dorozsmai Endre

A bejegyzés a blog számára készült

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése