2019. november 1., péntek

Czakó kert (Budapest, Czakó utca 15.)


A Czakó kert a maga nemében egyedülálló multifunkcionális egység, egy helyen minőségi pékség, fagyizó, önkiszolgáló kert-bisztró, kiemelkedő desszertszalon, reggeliző, piac és hagyományos étterem. Mint a honlapról megtudhatjuk, ez a Tabán legöregebb fennmaradt épülete, a Naphegy egykori vincellérháza szőlőskerttel, borospincével, ahol saját borok érlelődnek.
A kerthelység vendéghívogató, remek ízléssel alakították ki, hasonlóan megnyerőek a belső termek valamint a téli s a nyári terasz is.




A kiszolgálást lehetne jobban szervezni, az ember sokszor úgy érzi, hogy megfeledkeztek róla. Ezen túl is akadt baki, de azt nagyvonalúan, profin kezelték, úgyhogy nem is részletezem.
A magyar illetve nemzetközi fogásokra épülő étlap dicséretesen rövid, összefogott és jól átgondolt. Akadnak különlegességek is, a szalámikrémet például a mátrai bivalyrezervátum alapanyagaiból készítik, s innen származhat a bivalydebreceni is, az étlap ezt már nem jelzi explicit módon. Kiválóak a péksüteményeik és a kenyérfélék általában. Az árak értékarányosak.
Rendeltünk céklalevest, 
kacsacombot szilvás pecsenyemártással és parázsburgonyával, 
sertésoldalast káposztás cvekedlivel, 

pisztrángot vegyes salátával (az oldalashoz és a halhoz a köretet mi választottuk), 

csokis maracujás tortát, bahia pralinés szeletet továbbá egy málnás tortát. Ételeink tisztes, korrekt, házias színvonalat képviseltek, a desszertek jelentősen túlmutattak jóra törekvő bloggerkonyhák színvonalán.

Rendkívül kellemes vasárnapi ebédet költöttünk itt el, örömmel térnénk vissza bármikor.



Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése