2019. november 4., hétfő

Arad legjobb éttermei - bevezető



Erdélyben, ha összehasonlítjuk az egyes nagyvárosok gasztronómiai kínálatát, „bejön a papírforma”: a háromszázezer lakos feletti, több évszázados hagyománnyal rendelkező egyetemi városok, Kolozsvár és Temesvár toronymagasan az élen végeznek, azon belül a népesebb és több diákot integráló Kolozsvár vezet, utána jön Temesvárt követően, Brassó, Nagyvárad, Nagyszeben, Arad, Marosvásárhely, Nagybánya, Szatmárnémeti, követve szinte egy az egyben a lakosságszámot.
Az Arad legjobb éttermeit bemutató sorozat első részében nézzük város vendéglátóipari egységeinek  „egyéb” kategóriáját, tehát azokat a helyeket, melyek nem klasszikus éttermek.
Elsőként a város csúcscukrászdáját említeném, a „Lolitát”, mely a maga műfajában Partiumi-szinten egyedülálló. Ráadásul magyar kézben van, emlékezetes, hogy a tulajdonos-üzletvezető-főcukrász szerepelt a „Gasztroangyal” méltán népszerű című tévéműsorban is, ahol egy hajdani, Monarchia-korabeli klasszikus desszert, a Partiumban és Erdélyben még ma is ismert, az anyaországban elfeledett „Suhajda” elkészítését mutatta be. Brandt Loliról érdemes tudni, hogy a legjelentősebb magyar cukrászdákban tanulta a mesterséget, a Desszert Nekedben valamit az azóta sajnos bezárt Zazziban. Francia hangulatú, ékszerdobozszerű cukrászdájában francia stílusú desszerteket kínál, melyek közül egyik jobb, mint a másik, de ha választani kell, akkor társaságunknak kedvencei a névadó Lolita, az Exotique és a Caramel M.



Kiemelkedő cukrászda, mely vegetariánus déli menüt is kínál, a főként raw vegán, azaz nyers vegán desszertekre specializálódott „BioSweets”, átlag feletti továbbá az „Amalfi”.
Van egy kifejezetten a kézműves sörökre specializálódott gasztro-kocsma, a „Joy’s pub”, mely egyébként történetesen épp a Lolita mellett működik. Itt a tavaly bővítették a profilt, már konyhájuk is van, korrekt olasz pastakat és burgerek kínálnak. 



Ügyelnek rá, hogy mindig napirenden legyenek, az ország sörújdonságainak zöme itt megkapható. Sör-témában megemlítendő, hogy van egy hely a strandon is, ahol tartanak néhány kézműves sört, továbbá az egyik rock kocsmában, a Maros parti „Nervben” is.
S ha már rock kocsma, meg kell említeni a „Flex” nevű műintézményt, ahol rendszeresen koncerteznek jeles magyar együttesek, ha csak azokat vesszük, melyeken e sorok írója is jelen volt, az is szép névsor: Kalapács, P. Box, P Mobil, Tóth Attila, Ómen. De járt itt az ABCD, az Iron Majdnem és több ízben a Moby Dick is.
(P.Mobil koncert a Flexben)


Magyar relevanciájú hely nem sok van sajnos, a város magyar kocsmája a „One More Beer”, ahol a helyi magyar tannyelvű líceum, a Csíky Gergely Iskolacsoport érettségi tablói a dekoráció részét képezik, s többnyire jó zene hallatszik a háttérben. A beltér hangulatos, van biliárd is. Az italfelhozatal kommersz és olcsó. A másik magyar egység a Jelen ház étterme, melynek fősodratú konyhája jórészt a magyar gasztronómia népszerű ételeire alapoz. A Jelen ház barátságos terasza nyáron sörözőként is üzemel, nem kötelező az ételfogyasztás.
Aradon két nagyobb piac működik, a hajdani Thököly téren (jelenlegi nevén piata Catedralei) valamint Ferenc téren (jelenlegi nevén Piata Agroalimentara Mihai Viteazul), mindkettő keretében működik több lacipecsenyés, valamint lángosozó, melyek igen jó lángosokat kínálnak nagyon kedvező áron.
Tavasztól őszig barátságos, hangulatos célpont a Neptun strand, mely a Maros kanyarulata által kirajzolt félszigeten működik, itt jó néhány korrekt egység működik, a város népszerű, de csak átlagosnak mondható 5 sarokhoz pizzériája címzett (Cinci colturi) itt is rendelkezik kirendeltséggel. Általában tisztes pub foodot kínálnak a strand-éttermek barátságos, zöld környezetben. „Szabályos” télen-nyáron nyitva tartó étterem e félszigeten a Ratio Beach, melynek másik egysége a Szabadság téren működik, mindkettőről elmondható, hogy a helyi fogásokat (pacalleves, oldalas, stb) jól készítik el, de az olaszokkal (pl. pizza, profiterol) már gondok akadnak.
A városban több, nem kiugró, de a jó kategóriába még többnyire beleférő olasz hely működik, hozzávetőleges sorrendben: La Pergola, Cinecitta, Coandi, Don, Ornella. Átlagosnak mondanám e műfajban a Cinci Colturi három egységét, a Pizza OK-t, a Pizzeria Miát, a Bertoluccit és a Casa di gian Mario-t. Jó reggeliző, mely ebédet és vacsorát is kínál a Plattinium bistro, korrekt menüt és jó fősodratú  ételeket kínál a központban az Apetit bistro.
Leteszteltem, de nem szolgált megelégedésemre a nemrég nyitott Steak House valamint a város legszínvonalasabb szállodájának étterme, a Mondo.  

S akkor lássuk a legjobbakat:

1.       Ema del Mar
2.       Marin and Friends
3.       Leon
4.       Picasso
5.       Art Café
6.       Nolio
7.       Euphoria
8.       Anema e Core
9.       Salt and Pepper
10.   Vegan Time

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült 2019 áprilisában.

Azóta megnyílt két hely, mely a listára kívánkozik, a Nissara's és a Grenier. A Greniert a Picasso után illeszteném be, ötödiknek, a Nissara's-t az Art Café után a Nolio helyére, mely időközben megszűnt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése