Viator (Pannonhalma, Vár 1.)

A 996-ban alapított Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik legfontosabb történelmi emlékhelye, olyan szellemi központ, mely ma is több síkon tud hatótényező lenni. Nemcsak gimnáziumot, kollégiumot és szociális otthonokat működtetnek, de 2003 óta borászatot, 2010 óta pedig csúcséttermet is, Viator néven. Nyitás óta tervezem a magyar gasztronómia eme fellegvárát meglátogatni, a nemrégiben végre sikerült útba ejteni Nyugta-Magyarországról hazafele jövet.

A beltér letisztult, elegáns, a kilátás szemet gyönyörködtető.

A kiszolgálás kifogástalan, az árak értékarányosak.

Az étlap átgondolt, a választék korrekt, a nemzetközi és a magyar konyhában gyökerező ételkompozíciók izgalmasak egytől-egyig.

Hosszas esélylatolgatás után szezonális ajánlatból választottuk a levest, a bouillabaisse-t (1450 ft), 

az egyik főételünket, a pirított lazacfilét spárgás quiche-sel és hollandival (4550 ft) 

valamint egyik desszertünket, a kókuszos panna cottát bencés meggylikőrrel és fügével (1450 ft). 

A kagyló kissé túlfőtt, de a paradicsomos alaplé üde volt és friss, akárcsak a rák, a lazac az én mércémmel túlkészült, de még maradt némi szaftosság benne, nagyon jó volt viszont a quiche, a hollandi s végső soron az összhatás. A panna cottaban viszont a sok zselatin miatt nem sok élvezetemet leltem. Magyarán a leves és az főétel belefér a jó, sőt, a nagyon jó kategóriába, a desszert már nem, azt jobb lett volna nem rendelni.

Az állandó étlapról az étkezés csúcspontját jelentő sertésszűzet kértük ropogós sertésfüllel, sült karfiollal és újhagymás burgonyapürével (3980 ft) 

továbbá kávés csokoládétortácskát mangóval (1550 ft). 

Ez két kifogástalan, eredeti, ötletes fogás volt, külön kiemelném a virtuóz tálalást s nem utolsó sorban a kiváló ropogós fület illetve tökéletesen megsütött szűzet.

Társam vezetett, így én nyugodtan ihattam, kértem a saját pincészettől egy deci Sauvignon Blanct (620) és egy deci fehér Heminát (790). Jó borok ezek, nem először volt szerencsém hozzájuk.

Összességében leszögezhetjük, hogy jól elgondolt, ügyesen megvalósított és szemet gyönyörködtetően tálalt ételeket kaptunk, a panna cottás gikszert készséggel elnézzük az összélmény szemüvegén át tekintve.

A Viator méltán kerül fel évről évre a legjobb száz magyarországi étterem listájára.

Dorozsmai Endre

A szöveg rövidített változata a Demokratának készült.

Keszegsütő (Sopron, Színház utca 5.)

Sokszor elhangzott az utóbbi két évtizedben, de attól még sajnos változás nem történt: a magyarok kevés halat esznek, azt is jellemzően karácsony táján. Annál is örömtelibb, amikor az ember azt látja, hogy egy ízig-vérig magyar vállalkozás, mely kifejezetten a magyar halakra és magyar halételekre alapoz, miként terjeszkedik.

Az első Keszegsütőben Debrecenben voltam három éve, ugyanabban az évben láttam a miskolcit is, de már zárva volt, elég későn sétáltunk arra. Egy évre rá a budapestit próbáltuk ki, idén pedig Sopronban akadtam egy újabb egységre.

A honlapjukról megtudtam, hogy Nyíregyházán, Egerben és Salgótarjánban rendelkeznek étteremmel. A hálózat alapítója Csapó Péter szakács, aki a halak szeretetét és a halsütést otthonról hozta magával, első üzletét 2012-ben nyitotta.

A soproni egység beltere is szívet melengetően, giccsmentesen népi jellegű, a dekoráció részét képezi a házi áldás. A berendezés a nagyszülők lócájával, kredencével, hokedlijével, mint a bemutatkozó szöveg is mondja, mára védjeggyé vált.

A kiszolgálás kedves, közvetlen, udvarias. Az árak barátságosnak mondhatók, a fesztiváláraknál alacsonyabbak.

Kínálnak lencselevest füstölt harcsával, halburgert, sült keszeget, pisztrángot, süllőt, harcsát.

Mi egy kis adag halászlevet kértünk (1290 ft, a fél literes adag 1890) 

és haltepertőt (590 ft/10 dkg), hozzá sült krumplit és kulimász nevű majonézes salátát. 

Mindemellé sört és Meccset ittunk, utóbbi meggyborból készült palackozott fröccsöt jelent, amihez még nem volt eddig szerencsénk. 

Kifejezetten jó volt, akárcsak az ételeink.

Szerettük a soproni Keszegsütőt, jó szívvel ajánljuk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Vígmolnár csárda (Csopak, Kőkorsó u 1.)

Csárdaként bekerülni a Dining Guide étteremkalauz százas listájába nem kis teljesítmény. Érthető, hogy igencsak vártam az alkalmat, hogy meglátogassam e csopaki kulináris oázist.

A terasz rendkívül hangulatos, a beltér is megnyerő, 

a kiszolgálás kitűnő, az árak a helyhez mértek, de nem irreálisak. Impozáns a csárda borlapja, mely a környék boraira alapoz. Söpteiék Olaszrizlingjét ittam, mert sajnos az elsőnek kért, azonos fajtájú, a Homola pince által jegyzett bor épp kifogyott.

A választék átgondolt, az étlap dicséretesen összefogott, nem is emlékeztet a könyvhosszúságú csárda-étlapokra, melyek annyi főételt sorolnak fel csak csirke- és pulykamellből, mint amennyi itt összesen olvasható előétel-, leves-, főétel- és desszert-műfajban. Mint az étlap bevezetőjéből megtudhattuk, hármas jelszavuk a hagyománytisztelet - regionalitás - innováció. Jobbat elképzelni sem lehet egy balatoni csárda számára.

Nem volt könnyű választani, vonzott az egészben sült malaccsülök, a sertéspofa, a rosé kacsamell és a nyúlgerinc is, de végül a Balaton közelsége és a halszeretünk győzött. Kértünk egy tányér halászlevet, mely harcsából, szegediesen készült, a sűrű, durvára passzírozott lében jó állagú harcsa pihent. 

Tisztes, nem kiugró fogás volt ez. Hadd dícsérjem meg a hozzá adott kenyeret, mely jobb volt a konfekcióminőségnél. 

Értékeltük azt is, hogy nemcsak Erős Pistával szolgáltak, hanem frissen szelt hegyes erőspaprikával is. Rendeltünk még füstölt tapolcai pisztrángot marinált sültpaprikasalátával, retekkel és mangómajonézzel. 

Tisztes adag, szépen tálalt, élményszerű, jól elképzelt fogás volt ez. Tejkaramellás csokidesszertet ettünk zárásként, mely pazar állagú ízbombának bizonyult, az északi parton jobbat nem is ettünk eddig.

Kiváló élmény volt a Vígmolnár, mely a régió egyik legjobb étterme.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Société étterem (Budapest, Sas utca 15.)

A Société nevű étterem ismereteim szerint egyedülálló módon egy demo-verzióval nyitott a Hold utcai vásárcsarnokban. Ezt 2018 első felében látogattam meg. Annyira jó volt, hogy alig vártam „tényleges” egység megnyitását. Ami idén meg is történt. A szintet pedig, bár ez nem tűnt lehetségesnek, még emelték is.

Megkockáztatom, hogy ebédmenü keretében ilyen gyönyörűen kidolgozott, virtuóz, állagokkal, ízekkel és színekkel egyaránt magabiztosan operáló, mindemellett messzemenően harmonikus előételeket sehol nem ettem. Annyira meggyőző volt a nyitás („Répa, retek, mogyoró”, valamint „Vöröstonhal, zeller, gránátalma”), 

hogy bár elsőre nem kértem főételt, mégiscsak rendeltem egyet, hogy lássam, mit nyújt ez a szakácszseni - név szerint, mint megtudtam, Krasznai Norbert, ex-Monk’s bisztró - a főétel műfajban.

A főétel (sertésszűz, vadasan zsemlegombóccal) is kiemelkedő volt, de az előétel katarzisát nem tudta elérni. 

Közelítette viszont azt a desszertfront két produktuma, a „Panna cotta, rebarbara eper” valamint a „Pisztácia, málna, étcsokoládé”. Mindkét desszert műalkotás volt, gyönyörűen tálalt, íz- és állagjátékokban gazdag. Alkotójuk, mint megtudtam a kedves, csinos, szakmailag is csúcsteljesítményt nyújtó felszolgálótól, Barna Zsanett (ex-Onyx).

Végül hadd jelezzem, az ár/érték arány is páratlan: 3100 ft volt a három fogás, amiben még egy pohár jó bor is benne foglaltatott, jómagam ezúttal a vöröset választottam, az etyeki Haraszty pince remek Pinot Noirját.

Katartikus, páratlan élmény volt a Société, leginkább azoknak ajánlom, akik megfizethető áron szeretnének megismerkedni a fine dining világával.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.