A Hodosi cukrászda és az üzleti kommunikáció

Előrebocsátom, hogy nem vagyok híve annak a gondolatnak, hogy a vendégnek mindig igaza van. Léteznek bunkó pincérek és léteznek bunkó vendégek. A hivatásukat komolyan vevő vendéglátó és felszolgáló számára igen nagy kihívás egy kekec, bunkó vendég kezelése.

Mindezt azért tartottam fontosnak leszögezni, mert nem tartom magan a bölcsek köve birtokosának, nem tartom a vendég státuszt mindenek felett valónak, észrevételeimet igyekszem jóindulattal, tárgyszerűen megtenni és nem a hibát keresem.

A tárgyhoz tartozik, hogy több mint negyed évszázada tudatosan, a felfedezés szándékával járok éttermekbe, kocsmákba, kávézókba és cukrászdákba, azóta írok róluk értékeléseket, előbb csak barátoknak, majd 2003-tól a Demokratának, 2010-tól az Erdélyi Naplónak is, 2011-től vezetem a blogomat.

Igen nagy adatbázisra és élményanyagra támaszkodom, összehasonlítási alapom meglehetősen széles. Jóval több, mint 10.000 helyen fordultam meg, 20.000 felé járhatok, évi átlagom az utóbbi évtizedben 800-1000 hely.

Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy a Hodosi cukrászda nevű, gasztronómiailag tökéletesen érdektelen hely reakcióját az olvasó megfelelőképpen értékelhesse.

Annyit írtam erről a helyről a google-mapsre, hogy „átlagos cukrászda”.  

Mert az.

Ma erre képes magyar átlag. Nem volt rossz, de messze állt a kiemelkedőtől.

Azt a választ kaptam a tulajdonostól a webes felületen, hogy „nem voltál még átlagos cukrászdában”.

Ezt.

Így.

Tegezve.

Ezek tartják magukat üzletembereknek. 

Nem is ismernek, fogalmuk nincs, hogy hol jártam és hol nem,  bár, ha rákeresnének a nevemre és megnéznék e blogot, talán rájönnének, hogy mind kocsma, mind cukrászda, mind étterem műfajban jártam pocsék, gyenge, átlagos, jó és kitűnő helyeken egyaránt.

Átlagosból volt a legtöbb.

Hát ennyit a Hodosi cukrászdáról, melynek süteményei átlagosak, számomra kifejezetten unalmasak, az üzletvezetés kommunikációja, viszont messze átlag alatti e beszólás alapján.

Dorozsmai Endre