2019. január 28., hétfő

Berarescu gasztro-pub, kézműves söröző (Temesvár, Béga part, a Rózsák parkja mellett)




Magyarországon és Erdélyben egyaránt szóba került a nemrégiben a szaksajtó hasábjain a magyar sörforradalom exportja/importja. Nyilván egy általános trendről van szó, de a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatok révén a gasztronómia, a sör és a bor világában működő anyaországi folyamatok lehetnek közvetlen hatással is a hajdan volt magyar területekre. S mivel Magyarország élen jár ezekben, így modellértékű, ami ott történik.
Szép visszaigazolása ennek a jelenségkörnek Temesvár legújabb minőségi sörözője, a Berarescu, mely ezidőtájt a város első számú gasztro-pubja is egyben. Itt a saját sörök valamint egy helyi kézműves sörfőzde, a Bereta nedűi mellett (mely főzde egyébként országos szinten is az élvonalba tartozik) az egyik legjobb magyar főzdének, a kraft szövetség egyik alapító tagjának, a Mad Scientistnek a söreit mérik ki. Egyébként Temesváron eleve szokatlan, hogy minőségi sör legyen csapon, ezt eddig egyetlen komoly söröző sem merte meglépni. (Három van a városban, a Reciproc, a Biblioteka és a Viniloteca.) Itt pedig nem kevesebb, mint 12 sörcsapot működtetnek, ami Budapesten megszokott ugyan a csúcssörözőkben, de vidéken kevésbé. Az meg végképp ritka, hogy saját sör is legyen csapon.
A Berarescuban ugyanakkor barátságos, hangulatos a beltér, 

kiváló a kiszolgálás és megfizethetőek az árak. Mindennek tetejében a konyha is messze átlag feletti, a hely gasztronómiai szempontból is benne van a város legjobb éttermeinek tízes listájában. Kértünk egy burgert, 33 lej volt, tisztes adag, körettel és szósszal, ez kb. 2200 forintot jelent. Díjaztuk, hogy végre nem sütötték túl a húst, mint a legtöbb helyen és szaftos volt a burger. 
A csokivulkán is jól sikerült, itt lehetne emelni az adagon, különösen az ezer forint feletti ár fényében. 
A söröket kettő és négy decire mérik ki, mi ötfélét kóstoltunk, hármat a Mad Scientisttől, kettőt a Beretától, ezek ára megfelelt a ma megszokott díjazásnak.
Nagyon jól éreztük magunkat a Berarescuban, alig várjuk a következő látogatást.


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

2019. január 19., szombat

Temesvár legjobb éttermei: a 7., 8., 9., 10. helyezett: Misto, Pescada, Casa Antinori, Pepper




A Misto egy izgalmas, vibráló, több éve működő hangulatos étterem Temesvár történelmi központjában, egy hajdani bérház földszintjén. Akárcsak a Jenő herceg utca többi, már bemutatott éttermeiben, itt is boltíves a beltér, itt is kihasználják a nyers téglafalak által adott rusztikus hangulatot. A dekoráció modern, de nem szembántó. Az asztalon szép formájú, egyszerű, fehér porcelánvázában valódi tulipán.
A konyha közkedvelt ízharmóniákat kínál a könnyen áttekinthető étlapon: néhány előétel, egy leves, angus steakek, lazac különféle változatban, tonhalsteak, burgerek, pasta-k, rizottók, három desszert. Friss alapanyagok, s azok tisztelete jellemzi a helyet. Ráillik a közkeletű mondás: egyszerű és nagyszerű. Azt is érdemes tudni a helyről, hogy már akkor ki volt tiltva innen a dohányzás, amikor ezt a kérdést törvényileg még nem rendezték.




A Mistoban tett első, két évvel ezelőtti látogatásomról már szóltam e hasábokon, akkor töklevest, lazacot, marhaburgert, zöldségchips-szet, panna cottát és cannolo-t ettünk. Másodszor, a nemrégiben tonhalsteaket, „High steak” burgert valamint sajttortát kértünk. A tonhalat sós-citrusos marinádban érlelték, fekete és fehér szezámmagba forgatták, majd szakszerűen sütötték meg, jó ízű citrusos mártással és salátaegyveleggel tálalták. A burger az étlap szerint fekete Angus húspogácsát tartalmazott rostélyosból, mely szaftos, ízletes volt, ezen bukik el a legtöbb hely. Itt nem is rezgett a léc. Nem átütő, de élvezhető, átlag feletti volt a zsemle, kissé szottyadt, de nem mirelit sült krumplival körítették. Roppanós cukkinivel, friss bébispenót-levelekkel, többféle harmonikus házi szósszal ízesítették. Örömmel elfogadnánk alaptípusú hamburgernek. „Sajttorta”: valójában előre elkészített, tetején kissé oxidálódott, de ízletes pohárdesszert, alul kekszmorzsával, rajta a túró és természetes ízű epermártás.
A borlap 33, zömmel helyi tételt integrál a borászati élvonalból. Feltűnik egy-egy borral két magyar kézben levő pince is: Balla Gézáé és a Kárásztelki pezsgőpincészet. Négy bort mérnek ki decire.
A kiszolgálás mindig példás volt, udvarias, kedves, mosolygós.
A Pescada kifejezetten a halas témára épült étterem. Beltere elegáns, de feszengésmentes. Az étlap igen széles, rengeteg alapanyagot sorakoztat fel, de ez nem megy a frissesség rovására. Említésre méltó, hogy levestémában kínálnak román csorbát, szegedi halászlevet és a műfaj többféle mediterrán változatát. A főbb iránycsapások: roston sült halak és húsok, pastak és rizottók.
Ettünk pontycsorbát, polipcarpacciot rukkolaágyon, pontytepertőt és vegyes haltálat, amin megszámlálhatatlan hal volt, korrektül elkészítve. A tepertőhöz a szokásosnál nagyobb darabokra vágott pontyot kukoricadarába forgatták, majd bő olajban sütötték ki. Nem adta a klasszikus tepertőélményt és ellentétben a szegedi változattal, nem emlékeztetett külalakjában sem tepertőre, de finom volt, iszapízmentes, üde és szaftos.
A haltálon volt kétféle rák, kalmárhal és a szépia – nekem mindkettő tintahal, de mint megtudtam egy szakértőtől, két külön halfajtáról van szó – polipcsápok, tengeri sügér, aranykeszeg, lazac, kardhal, tonhal, fekete kagyló – s mindez nagy mennyiségben, többnyire bordázott vaslapon megsütve. Köretnek roston sült zöldséget, rozmaringos kemencés krumplit és tejszínes-parmezános rizset hoztak. Adtak három mártást is hozzá, egy salsafélét, egy koktélszószt és fokhagymás tejfelt. Ettünk egy desszertet is, mangó-mousse-t karamellöntettel és pisztáciamorzsával. Ezutóbbi finom volt, de befejezetlennek tűnt, hiányzott még valami mellőle.






A borlap átlag feletti, elsősorban minőségi helyi borokat sorakoztat fel, összesen több mint hetven tételt. Kimérve a honlap szerint csak három bort adnak.
Az árak nem alacsonyak, de megfizethetőek és értékarányosak. A kiszolgálás udvarias és szakszerű. Halrajongóknak Temesváron ez az első számú ajánlat. (Van még egy halétterem, a Sabres, az sem rossz, de elmarad a Pescada mögött.)
A listáról kiesett az Orgolio, mivel a nemrégiben bezárt. Sikerült viszont meglátogatni ismét a Gault Millau kalauz által 11 ponttal jutalmazott Casa Antinori-t. A beltér rendkívül hangulatos, itt minden falat nyers tégla borít valamint vörös réz, kívül, belül, ügyesen használják a borosüvegeket dekorációképpen. A fatüzelésű pizzakemence a vendégtérben van, ha akarjuk, közelről figyelhetjük a pizzaiolo munkáját.




Rendeltünk marhatatárt mustárfagylalttal, Diavola és Margarita pizzát, egy vegán salátát, vegyes tenger gyümölcsei tálat meg egy tiramisut. A tatár ízesítését jól eltalálták, a húst nem darálták tönkre, a kapribogyós karakter pont jó volt. Értékeltük a mustárfagylalt ötletét. A pizzák tésztája kitűnő volt, nápolyi stílusban készült, vékonyra nyújtva hirtelen, nagy hő mellett sütve, Olaszországban sem eszik az ember akárhol hasonlót. A Margarita sajnos szimplista megoldás mentén készült, tehát nem volt rajta szépen olvadó mozzarella, friss bazsalikom és paradicsomkarika, hanem csak szósz és az átlagostól nem sokban különböző pizzasajt. A Diavola és a focaccia kifogástalan volt. A tenger gyümölcsei tálon a Szent Jakab kagylók miniatűrök voltak, nem is láttunk még még hasonlót, az avokádós rákot koktélszósszal tálalták, nem volt rossz,  ahogy a fekete kagyló meg a tenger gyümölcseiből készült saláta sem. Kértünk hozzá kemencés krumplit, ami jó állagú és kellemesen füstös ízű volt, továbbá roston sült zöldségeket, amihez szép vékonyra vágták a padlizsánt és cukkinit, mint Olaszországban. Desszertet már csak egyvalaki evett a társaságból pohárban felszolgált tiramisut, ami édesebb volt az optimálisnál, állagra sem adta a mascarpone jellegzetes élményét, de nevét nem tekintve nem volt egy rossz zárás.
A borlap impozáns, de kimérve csak három tétel van, a fehéret kóstoltuk meg, ütötte a mércét. Az árak nem megfizethetetlenek, s lehet ésszerűen, az átlagos zsebnek megfelelően is rendelni.
A Pepper Temesvár legszebb terén, a nyáron és koraősszel megannyi igényes étterem és bár teraszával ékített Losonci téren, közvetlenül a Dóm mellett nyitotta meg idén a kapuit.
A boltíves, nyers téglás beltér itt is jó hangulatot ad, az asztalon minőségi fűszersók és átlag feletti olívaolaj valamint balzsamecet, ami önmagában sokat ígér. A húsválaszték, a fűszersók, a beltér hangulata arra engednek következtetni, hogy a hely azonos tulajdonban lehet a Grill to Chill nevű egységgel.





Az étlap a nemzetközi konyha kedvelt ízeire alapoz. Kínálnak többek között pizzákat, burgereket, tortilla-kat, sült halakat illetve sertéshúst s nem utolsósorban érlelt marhahúsból készült prémium steakeket.
A kiszolgálás első ízben lenyűgözően kedves, lelkes és közvetlen volt, másodszor, inkább személytelenül, mondhatni ridegen udvarias, egyik asztaltársam megfigyelte, hogy a pincér hölgy a szomszéd asztalnál egészen más stílusban kommunikált, hirtelen tudott mosolyogni, vélelmezhető, hogy nem tetszett neki, hogy tíz fős társaságunk magyarul beszélget. Pontosnak, figyelmesnek sem nevezném, a Hopbomb helyet Hobgoblin sört hozott ki. Jogos kérdés lehet, hogy akkor miért került fel egyáltalán a hely a Top10-be? Nos, azért, mert nem tartanám igazságosnak, hogy egy pincér miatt, aki vélhetően nem kedvel bennünket, magyarokat, egy nagyobb, legalább tucatnyi embert számláló csapat korrekt teljesítményét ne értékeljem.
Az árak a hely színvonalához és az ételek minőségéhez mértek, egyedül a desszerteknél borul fel kicsit az ár-érték arány.
Első ízben éjféltájt érkeztünk s csak pizzát ettünk meg egy desszertet, lehet, nem is volt más abban az idősávban. A pizza kitűnő volt. Itt a desszert hagyományos, eleve elkészített, tehát nem rendelésre készülő cukrász-süteményeket fed, amit a pincér kihoz egy esztétikus fatálon, a vendég pedig rámutat arra, amit megkíván. Másodszor nagyobb társasággal, délben érkeztünk. Ettünk pulled beef szendvicset, különféle marhaburgereket, mangalicatarját, BBQ sertésoldalast, guacamole-t fatüzelésű pizzakemencében frissen sütött pitával, pilpil rákot és tintahalat, fish and chipszet tengeri sügérből, lazacos tortilla-t, gránátalmás rukkolás avokádós salátát, valamint minden desszertbő egyet-egyet. Ételeink megelégedésünkre szolgáltak, mind a tálalás, mind az ízek, mind az adagok tekintetében. Mindössze két száraz fehérbort mérnek ki, de azok finomak, a borlap egyébként korrekt. A csapolt sörválasztékuk széles, értékeltük, hogy tartanak palackos söröket többek között az egyik helyi kisüzemtől, a Terapia-tól.
Annyit újfent leszögezhetünk, hogy Temesváron nem a tízes, de a huszas lista utolsó helyezettje is európai színvonalú és bízvást ajánlható.


Dorozsmai Endre

2019. január 18., péntek

Pacsirta étterem (Szováta, Rózsák utcája 15)


Székelyföld gasztronómiai csúcspontja Bálványos, ahol egyetlen intézményen, a Bálványos szállodán belül három kiemelkedő étterem is működik. De ha nem négyzetméterre vetítjük a jó helyeket, hanem abszolút számokban fejezzük ki azokmennyiségét, akkor nem kétséges, hogy a történelmi Magyarország tündérkertjének a vendéglátás szempontjából legelőrébb tartó városa a sóvidékiSzováta.
Itt működik a Pacsirta étterem is, mely egyértelműen dobogós egész Székelyföld tekintetében. Egyedül a fine dining világában mozgó csúcsétterem, a bálványosiFork az, mely határozottan felette áll. Ez pedig nagy szó.
Az étlapon bíztató, jól elkészített képeket nézegethetünk egyes kompozíciókról.Ezt szakmai körökben nem szokták jó szemmel nézni, de engem nem zavart, sőt, épp ellenkezőleg. Itt szépen tálalnak és fotós is tehetséges. Bevallom, a fotók hatására rendeltem végül meg két ételemet, sertésszűzet karfiollal és vargányával
valamint túrógombócot áfonyával és tejfellel.
A szűz kitűnő volt ízre, állagra egyaránt, végre egy szép rosé hús, kellemes pörzzsel, a karfiolkrém könnyed volt, selymes, kiváló ízesítésű. Szerepelt roppanós elem is a tányéron, szintén karfiolból. Vargánya csak mutatóba akadt sajnos rajta, de azért összességében egyik legjobb tányér volt, amivel Erdélyben találkoztam. A túrógombóc könnyed volt, ízletes és festői.
A kiszolgálás udvarias, tartásos, a beltér elegáns, az árak megfizethetőek, értékarányosak.
Kiemelkedő élmény volt a Pacsirta, bármikor szívesen kipróbálnék itt még egy-két ételt, például zellerhablevest fehérborral vagy konfitáltmargalicatarját lecsós pürével.

Dorozsmai Endre
A szöveg a Demokrata számára készült.

2019. január 15., kedd

Deck bisztró (Szombathely, Kenderesi utca)


A Deck bisztrót némi világhálós kutakodás után választottuk ki, miután eldöntöttük, hogy Szombathelyen ebédelünk családilag, útban Ausztriából hazafelé.
Nem csalódtunk.
Azt már a neten közzétett étlap elolvasásakor észleltük, hogy itt meghaladják az elmúlt évtizedek sablonjait, de úgy, hogy közben a magyar konyha bevett ízeire és fogásaira építenek, melyeket a séf néhány nemzetközi klasszikussal egészített ki. A választék korrekt, de nem eltúlzott: négy előétel, négy leves, három tésztaétel, tucatnyi főétel és négy desszert szerepel a jól átgondolt, jól megkomponált étlapon. Mindez nem véletlen: a kreatív séf Bereznay Tamás, a Metro Gasztrokadémia szakmai vezetője,  akit a nagyközönség a Nők lapjából valamint a Konyha ördögének magyar változatából ismerhetett meg.
Szép a borválaszték is, úgy tűnt, hogy ez sem szűkül egyik vagy másik nagykereskedő által forgalmazott nedűkre, s érdemes kiemelni a helyinek mondható kőszegi kézműves söröket is.
A kiszolgálás kifogástalan: pincérünk motivált, lelkes, közvetlen, de ugyanakkor udvarias, segítőkész.
Ettünk tengeri hallevest, amihez pillanat alatt kaptunk extra chilit és zöld koriandert, marhaburgert, csirkés szendvicset, chilis rukkolás tagliatelle-t bélszíncsíkokkal, 
konfitált kacsacombot káposztás cvekedlivel és aszaltszilva kompóttal, 
rosé kacsamellet céklás rizottóval 
valamint csokiszuflét. 
Ételeink rendben voltak, ízre, állagra egyaránt, a tálalás is megnyerő volt. Komolyabb hibát nem leltünk semmiben, csak azt furcsálltuk, hogy a megegyezés dacára átsütötték a burgerhez a húspogácsát. A legjobbnak a kacsaételeket ítéltük.
Nagyon jó élmény volt Deck bisztró, nem véletlen, hogy vasárnap délután, az ebéd és a vacsora közötti holtidőben alig kaptunk helyet.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.