2018. november 14., szerda

Colonello kult-café (Nagybánya, Thököly út – jelenlegi nevén Minerilor – 5.)




Ha végigtekintünk a XXI. századi Erdély vendéglátóipari egységein, szembeötlő, hogy a történelmi Székelyföldön kívül mennyire kevés karakteresen magyar hely van. Ez viszont csak egy okkal több arra, hogy megbecsüljük azokat, melyek képesek voltak ellenszélben megkapaszkodni és gazdaságosan működni. Ilyen a Pilvax Brassóban, a Vura Vinotéka Nagyváradon, a Jelen Ház Aradon, a Bistro 1968 és a Café Rhédey Kolozsváron valamint a sor legfrissebb tagja, a szeptemberben nyitott Colonello Nagybányán.
E minőségi kávézó-borozó-söröző a legendás Teleki Sándor grófnak állít emléket, nevében is. Teleki Sándor ugyanis nemcsak Bem seregében, hanem Garibaldi mellett is ezredesi rangban harcolt, erre utal az olaszos név, mely épp az ezredesi rangfokozatot takarja.
A beltér is ennek megfelelő, a történelmi levegőjű, boltíves hangulatos pinceterem falait a névadóval kapcsolatos egykori grafikák és írásos dokumentumok reprodukciói ékítik.



A borválaszték gerincét az erdélyi magyar borkészítés legjobbjainak nedűi képezik, Balla Géza, a Kárásztelki pincészet, a Nagybányához legközelebb eső bortermő település, Krasznabéltek legismertebb pincészete, a Nachbil borai. 
Sört a csíkszentsimoni manufaktúra szállít, kapható palackban a teljes választék, csapolva Tiltott (Igazi) Csíki és Barna Medve. 
Alkoholmentes kategóriában készítenek frissen préselt narancslevet, prémium kávét és teákat, kínálnak süteményeket és grillezett szendvicseket is. A kiszolgálás udvarias, kedves, az árak barátiak.
A nagybányai magyarság szellemi központjának, a Teleki Magyar Háznak az alagsorában nyitott kávézó a város egyik legigényesebb vendéglátóipari egysége, mely jó eséllyel a helyi magyarság kedvelt találkozóhelye lesz. Ráférne minden egykori erdélyi és partiumi városra egy hasonló filozófiájú egység Dévától Besztercén át Szászrégenig.

Dorozsmai Endre


2 megjegyzés:

  1. Egyszerűen nagyszerű.Kellemesen halk magyar zene mellett székely sörrel,kívló minőségű borokkal nagyszerűen lehet társalogni.Mindenkinek csak ajánlani tudom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy egyetértünk. Van, amikor külföldi jazz szól, az is nagyon el van találva. Mint ahogy az egész hely.

      Törlés