A kolozsvári tízes listám
negyedik helyezettje a Cabinet de vin si
cocotte, melyet az idén megjelent első román Gault Millau kalauz előkelő 13
ponttal jutalmazott. A rangos kalauz szerint eme exkluzív borbár Kolozsvár és
egyben Erdély második legjobb étterme.
Borászati és serpenyő-rendelőnek
fordíthatnánk a pazar kis egység sajátos nevét. Mert ugyanis a „cocotte”
franciául egészen mást jelent, mint magyarul. Teljesen véletlenül akadt rá erre
az egyedi varázsú helyre, midőn épp a hatodik pozíción található étteremben
volt találkám egy kedves jóbarátommal, de hamarabb érkezve igyekeztem hasznosan
eltölteni a megtakarított időt. Ez a hely dizájnját tekintve a leghangulatosabbak
egyike, ahol valaha jártam, ami kívülről is látszott, így kétség nem fért hozzá,
hogy ide fogok beülni. Akkor az idő szorításában csak egy pohár borra és egy jó
ízű csirkemájpástétomra futotta, amihez kitűnő kenyeret adtak, de eldöntöttem,
hogy ide még visszatérek. Fél évvel később egy anyaországi szakmai csapatot
kalauzolhattam Erdély fővárosában, ezt a
helyet nem hagyhattuk ki.
A röviden csak Cabinetként emlegetett
bár olyan, mint egy parányi ékszerdoboz, minden ki van találva a legapróbb
részletekig, a fal nagy részét borító századfordulós patikákra emlékeztető pácolt
fából készült fióktól (vagy álfiókoktól?) a világítótestekig. A tálalás egyenesen
lélegzetelállító, a sashimi valódi sótömbbön érkezik tányér helyett, ami egyben
ízesít is, a bébicsirke öntöttvas lábasban, az étlapon teljesen indokolatlanul
carpaccionak nevezett rakott édesburgonya öntöttvas serpenyőben. Az ízek
izgalmasak, vibrálóak, az állagjáték megnyerő, az adagok kicsik, de ide nem is
jóllakni jön az ember. Az árak a minőséget tekintve reálisak. A kiszolgálás
szakszerű és udvarias.
A borlap széles (70 tétel körüli)
és tartalmas, elvégre itt ez a fő téma. A nemzetközi szinten ismert olasz és
francia borok mellett találunk néhány izgalmas magyarországi és erdélyi tételt,
a szinte természetesnek mondható Tokaji Aszún (Disznókő) túl a Szent Andrea pincészet
Egri bikavérét vagy a krasznabélteki Hetei család Syrah-ját.
A Bujole Kolozsvár főterének egyik kulináris ékköve. Hadd szúrjam ide azt, hogy ellentétben sok világvárossal, ahol a turisták által leginkább látogatott tereken többnyire pozicionáltságukkal visszaélő egységek működnek, Kolozsváron a legszínvonalasabb éttermek nagy része a főtér vonzáskörzetében működik. A Bujole neve franciás ízeket igér, s részben teljesíti is, bár konyháját inkább nemzetközinek mondanám, erős mediterrán behatással.
A beltér nagyon hangulatos, a kiszolgálás
kedves.
Az étlap nem túl hosszú,
ugyanakkor érezhetően átgondolt. Kínálnak nyolcféle igényes reggelit, az Egg
Benedicttől a spárgával és fetasajttal tálalt francia omletten keresztül a
posírozott tojással, spenóttal, parmazánnal és joghurttal kínált quinoa-golyókig.
Négy előételből kettő igényes sajt- és felvágott-válogatás, ezzel sokat nem
tudunk meg a konyháról, viszont a másik
kettő egy fafülgombás cukkinis marhahúsleves és articsóka-hummusz. Ezutóbbi igen
érdekesen hangzik, midőn ott jártunk nem volt még étlapon, mert biztos megkóstoltuk
volna. A főételek igényes alapanyagokból készülnek, többek között kacsamellből,
új zélandi bárányból, tonhalból és marhabélszínból, s a desszertek sem ragadnak
le a sablonoknál.
Jómagam egy kitűnő libamájterrint
ettem kellemesen dresszingelt salátával valamint egy ízre, állagra, tálalásra
egyaránt remek sajttortát. A séf ezidőtájt a kalandos életű és komoly szakmai
karriert befutott Vass Róbert, akivel idén januárban az Udvarhelyi Híradó kitűnő
gasztro-interjút készített.
Hatodik helyen áll a Bistro 1568. Az étteremtesztelőnek, ha tárgyszerű akar maradni, mindig két listája van. Az egyik a szakmai, mely szinte kizárólag azt értékeli, ami a tányéron van. A másik a saját szubjektív listája, amibe számtalan elem közrejátszik. Az adott étterem dekorációja, atmoszférája, a pincérek stílusa, jó emlékek az üzletvezetővel, a séffel vagy a felszolgálókkal való kommunikációval kapcsolatban, de még akár a világnézeti, értékrendi szempontok is. Konkrét példával élve, a Nemzeti csárda, mely később Hunor étteremként folytatta egy ideig működését Budapesten, nem messze a Keleti pályaudvartól, kb. tíz évvel ezelőtt, nem volt gasztronómialag különösebben izgalmas, de az értékrendi közösség miatt több ízben is megfordultam ott.
A Bistro 1568 vezeti a kolozsvári
szubjektív listámat. Az étterem neve nyilván a 450. évvel ezelőtt Tordán
elfogadott erdélyi vallásbékére kíván emlékeztetni. A hely az Unitárius egyház
tulajdonában levő műemlék épületben működik magyar befektetői és szakmai
háttérrel. Az étlap és itallap többnyelvű, a pincérek egy része beszél
magyarul. A konyhát Orbán Ferenc alapozta meg, aki a legjobb séfek egyike Erdélyben,
ha nem a legjobb, s ez igencsak látszott első látogatásunk alkalmával. Az étterem
akkori teljesítménye alapján az első ötben benne lenne. Amikor nem egészen egy évvel
később, már az idei esztendőben egy nagyobb társasággal beültünk, nem volt annyira
meggyőző a teljesítmény, de szögezzük azért le, hogy még mindig a legjobbak
között van az étterem és Kolozsváron a hatodik pozíció is igen előkelő hely.
Az étterem beltere hármas
tagolású, az elsőt modernebbnek mondanám, de a modernitás nem szembántó s nem
polgárpukkasztó, inkább konszolidált és barátságos, a középső terem hangulatát
a falra erősített kerámiák határozzák meg, melyek váltakozva autentikus népi
kékfehér mintázatúak illetve korszerűbb, ugyanazon színekből kirajzolt
nonfiguratív díszítésűek, a harmadik,
legbelső terem enged némi belátást a konyhába is, a vendégek székei illetve az
asztal pedig egy ásatást látni engedő üvegpadlón foglalnak helyen.
Az étlap az erdélyi ételekre összpontosít:
van füstölt pisztráng-mousse, erdélyi ízelítőtál (padlizsánkrém, túrókrém,
sonka, kolbász), szász pityókaleves, túróspuliszka-átirat, hosszan készült
bárány mentás zöldborsópürével és tört burgonyával, de említhetem a népszerű
creme brullée-kürtős kalács átiratot is. Az étlap változatos, de egyben öszefogott
is, előételeket, leveseket, főételeket
és desszerteket egybeszámolva ottjártunk idején kevesebb mint harminc (t)ételt
kínált, de ezek között bízvást állítható, hogy aki akar, az talál rajta neki
valót. Az árak kifejezetten barátságosak. Két alkalommal összesen több
mint tíz fogást kóstoltam a pisztrángmoussetól (melyet inkább krémnek neveztem
volna) a ma már az étlapon nem szereplő gombás tarte-on, vagy a mustáros
pecsenyelével tálalt sertéstarján át a rosé kacsáig, ennek alapján
leszögezhetem, hogy megbízható, jó konyhát visznek.
A borlap nem túl széles, mintegy 40 bort integrál, viszont érződik, hogy értő kézzel válogatták össze erdélyi és anyaországi borokból. Csupa minőségi garanciát jelentő névvel találkozhatunk: Balla Géza, Nachbil, Kárásztelek pincészet, Liliac, Vinea, Lechburg a hazai pálya képviselői, az anyaországból Gere Attila, Oremus, Frittmann János, Kolonics Károly. S persze akad néhány olasz, spanyol és újvilági tétel is.
Annyi biztos, hogy ha erdélyi
magyarként Kolozsváron vinném el egy gasztronómiai szempontból igényes külföldi
vendégemet valahová, akkor két hely jönne számításba, mint egyszerre
karakteresen magyar s egyben színvonalas egység: a történelmi levegőjű Rhédey
kávézó lenne valamint az ízekkel játszó, egyedi hangulatú Bistro 1568.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Naplónak készült, ott is jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése